Hidd el, hogy a tested maga a CSODA! És ha teszel érte valamit, bőségesen megajándékoz örömökkel és további reményekkel. Testmozgással sok baj orvosolható, illetve a rendszeres gyakorlással el tudjuk indítani testünk regenerálódását, gyógyulását. A módszer hatására fellépő fokozott vérbőség által a szövetek és sejtek oxigénfelvétele nő, a hormonháztartás szintjei javulnak, mivel a saját hormontermelésünket fokozza a torna. Így leszel nap mint nap egészségesebb, és kerülsz közelebb a gyermekáldáshoz vagy éppen önerőből léphetsz a gyógyulás útjára.
Kedves Julianna, 2012-ben 38 évesen jelentkezett először menstruáció elmaradás, ami azt jelenti, hogy abban az évben 4-5 alkalommal volt- normál állapotban - majd a következő években is meg-megjelent, ritkábban már. Időnként előfordul barna pecsételő vérzés, de igazi mentstruáció-szerű vérzés már egyáltalán nincs.
Elsősorban nem gyermekvállalás szempontjából, hanem egészségügyi okokból aggódom, próbáltam utána menni a dolgoknak és 2 hete levettem az AMH-t, ami rendkívül alacsony értéket mutatott 0,03. Az endokrinologus véleménye szerint, ez "öregkori petefészekre" utal. (már a közlés is rettenetes!) Szerinte már esélytelen bármilyen hormonális pótlás, abszolút visszafordíthatatlan és lelassíthatatlan amiben vagyok.
Talán korábban lehetett volna valamilyen hormonpótlással odázni a kora klimax állapotát, de állítólag már mindenről elkéstem. Klimax
jellegű tüneteim nem voltak és jelenleg sincsenek. Közben (nem tudom hormonális szempontból van-e összefüggés) 1 hónapja nyaki uh-n jobb oldali pajzsmirigynél 5 mm gócot, morfológia alapján
benignus eltéréssel. A Tsh értékem a normálértéken belül van.
Nem tudom lehet-e bármilyen megoldás, segítség arra, hogy a klimax állapotát késleltessük.
Köszönettel: Mónika
Kedves Julianna!
18 hetes kismama vagyok és jelenleg kezdtem el az Aviva kismama tornát. Az a kérdésem,hogy heti hány alkalommal végezzem a tornagyakorlatokat és ahogy a könyvben szerepelnek a gyakorlatok,olyan sorrendben is végezzem azokat?
A másik kérdésem a szülés beindulásához kapcsolódik. Az első gyermekem császárral született,mert nem indult be a szülés,a mostaninál nagyon szeretném elkerülni a műtétet. Az Avivás kismama torna a szülés természetes beindítására is hatással tud lenni,ha elérkezik az idő,vagy létezik erre az esetre bármilyen gyakorlatsor,ami a segítségemre lehet?
Várom válaszait!
Köszönettel:
Erika
Kedves Julianna!
2 év sikertelen próbálkozás és rengeteg orvosi vizsgálat után (minden orvosi lelet jó, nőgyógyászom szerint a férjem és én is tankönyvi esetek vagyunk) másfél hónapja kezdtem el avivázni. 14 évig szedtem fogamzásgátlót, 2 éve hagytam abba, ciklusaim 27-30 naposak.
Az első két nap őrült fájdalmas volt. Az első aviva hónap után 3 napra csökkent a vérzéses napok száma és szerencsére a fájdalom is elmúlt. A második hónapban azonban a ciklus 14. napjától enyhe menstruációs vérzés jelentkezett, (ovulációm a 16. napon van) ami már 6 napja tart. Normális ez a tünet?
Mi okozhatja?
Válaszát előre is köszönöm:
Kati
Kedves Julianna,
szeretném megkérdezni, hogy mióma műtét után mennyi idővel lehet elkezdeni az Aviva tornát? A műtét hüvelyen keresztül történt, vagyis kisműtét volt.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
A segítségét és véleményét szeretném kérni az én esetem kapcsán. Tavaly áprilisig csaknem 8 éven keresztül fogamzásgátlót szedtem. Áprilisban abbahagytam, mivel kisbabát szeretnénk a férjemmel. Azóta sajnos a menstruációm nem állt be. Először július közepén jött meg, tehát 3 hónapon keresztül nem menstruáltam. Ez a júliusi teljesen szabályos volt, ezt követően szeptember elején volt egy 2 napos gyengébb menstruáció, majd november közepén újra egy teljesen normális, 5 napos. A júliusi és a novemberi esetében volt ovulációm is, tipikus tünetek utaltak rá (sajnos ekkor pont nem voltunk együtt a párommal távolsági korlátok miatt). Ez idő alatt szedtem 3 hónapig barátcserjét (Premens), és októbertől rendszeresen, heti 2 (ritkábban 3) alkalommal Avivázom. Az elmúlt hónapok alatt többször jártam 2 féle nőgyógyásznál. Kivizsgáltattam magam több szempontból. Szerencsére megállapították, hogy PCOS és IR-m nincsen, és gluténérzékeny sem vagyok. Viszont a menstruációm sajnos nem állt be, így most januárban a nőgyógyász Norcolutot írt fel nekem, majd a menstruáció 5. napjától Clostilbegyt-et kell majd szednem 2*1 tablettát. Most ebben bízom, hogy ez segít a következő ovuláció elérésében és végre próbálkozhatunk a férjemmel. A kérdésem, hogy az Avivát hogyan alkalmazzam ebben a szituációban? Az oktató októberben arról küldött emailt, hogy akik babát szeretnének, azok a menstruáció 3. napjától a ciklus 14. napjáig a 3, 4, 6, 7, 9. gyakorlatokat kell végezni minden második reggel, majd a ciklus 15. napjától a következő menstruációig/pozitív tesztig az 5, 11, 13, 14 és 17. gyakorlatokat minden masodik este lefekvés előtt. Eddig ezeket nem csináltam, csak a 18 alapgyakorlatot 2* hetente, most viszont nem tudom, hogy a clostilbegyt szedése mellett érvényesek-e rám ezek az iránymutatások. Ön mit tanácsol? Mit tehetnék, hogy mihamarabb rendbe hozzam a ciklusomat illetve legfőképp, hogy teherbe eshessek? A nőgyógyászok UH során nem találtak elváltozásokat, elvileg minden rendben van. Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Mónika
Kedves Júlianna!
31 éves vagyok 2 éve szeretnénk babát a férjemmel. Elvégeztem az Aviva tanfolyamot, hetente 2x tornázok. Mellette a természetgyógyászom által írt olajkeveréket és vitaminokat szedem. Az lenne a kérdésem, ha már próbálkozunk a babával, akkor hogyan végezzem a gyakorlatokat? Ovuláció után is tornázhatok? Vagy vannak olyan gyakorlatok, amit utána már egyáltalán nem ajánl?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Ágnes
Kedves Julianna! Röviden a történetem. Április elején a párommal elhatároztuk, hogy szeretnénk babát. Sajnos a ciklusom a tabletta abbahagyása után is (kb. 2 éve hagytam abba) sem állt be, hol 34, hol 24, hol 26 napra jött meg. Elkezdtem szedni barátcserjét, akkor úgy tűnt javult a helyzet, mert volt egy 27, majd 29 napos ciklusom. De utána sajnos 23 napra jött meg. Elkezdtem inni cickafark és palástfű teát és most így novemberre a 34 napos ciklusok teljesen eltűntek, de helyette most már meg túl rövidek a ciklusaim, 23 naposak. Elkezdtem két és fél hónapja avivázni, voltam tanfolyam, majd pár alkalom után otthon csináltam rendszeresen. Első hónapban ugyanúgy 23 napra jött meg, majd végeztem a Z ülés gyakorlatot mindennap és a következő ciklusban 25 napra jött meg. Elkezdtem örülni, de a mai napon újra megjött 22 napra. Ilyen még nem volt. Most már nagyon el vagyok keseredve. Nem vagyok túlsúlyos, 29 éves vagyok, egészségesen táplálkozom. Pajzsmirigy alul és túlműködésem nincsen. De komolyabb hormonkivizsgáláson még nem voltam. A 18 alapgyakorlat mellett, végzem a láblendítős, és a Z üléses gyakorlatokat is. Azt olvastam/hallottam, hogy a ciklust elég hamar beállítja a torna. Tudna valamilyen ötletet adni mi lehet a baj? Bármilyen ötletet szívesen vennék. Köszönöm szépen előre is!
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna!
Problémám sajnos elég régre nyúlik, sosem volt rendes ciklusom. Először agyalapi mirigy működési rendellenességet állapítottak meg, később hashimotot. A gyógyszereket nem bírom, ezért szelént szedek és galaj teát iszom, illetve április közepe óta avivázom. Sajnos eddig nem sok sikerrel, idén októberben másodszor próbált megjönni a vérzésem, de csak minimális volt. Az orvos petefészek kimerülést mondott, olvasom, hogy, amit nem tudnak kezelni, arra mindenkinek ezt mondják. Nem szeretnék ebbe 46 évesen beletörődni, az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy idén stressz, stressz hátán ér. Az egész életem romokban, rendszeres pánikrohamok gyötörnek. Ezt csak azért írom, mert nyilván a hormonrendszernek ez kész gyilkosság, viszont ezen sajnos nem tudok segíteni. Első kérdésem, heti 3 avivával, normális, hogy ennyire nincs semmi sikerélményem? Másik, hogy premens tablettát szedek, esetleg tervezem a yam gyökeret, de nem tudom, a torna mellé nem sok-e az? Vagy esetleg a vénusz cseppet kellene megpróbálnom, ami palástfű, cickafarkfű és pásztortáska kivonata?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv.:
Beatrix
Üdvözlöm.
Szeretném megkérdezni hogy melyik könyvet vegyem meg? Sajnos volt már több vetélésem is és májusban kiderűlt hogy PCOM-van a bal petevezetőm elvan záródva. Itthon is eltudom sajátítani a tornát a könyvből is? Én két könyvet találtam de nem tudom melyik a jó,mármint hogy nekem melyik lenne a megfelelő.
Aviva Módszer Nőknek és Férfiaknak vagy a
AZ AVIVA MÓDSZER / AVIVA'S METHOD II. KÖTET ..S.O.S (nem csak) nőknek. Sajnos nincs lehetőségem oktatóhoz menni ezért is szeretném itthon elkezdeni.
Tisztelt Tóth Julianna!
Rövid történetem: 2012-ben a férjemmel babát szerettünk volna, én ekkor 38 éves voltam. Sajnos nem sikerült spontán, így inszeminációkhoz folyamodtunk. Sajnos a 2. inszeminációból méhen kívüli terhesség lett, a bal petevezetékemet eltávolították 2014 júliusában. Ezt még 4 sikertelen inszem követte. 2015 nyarán lombikprogramba kezdtünk, három sikertelen beültetés következett. Ilyen előzmények után 2016 júliusában teljesen váratlanul és nagy örömünkre spontán teherbe estem. Sajnos a 8. héten elhalt a magzat, missed ab után műszeres befejezés következett. Jelenleg még a műtét fizikai és lelki nehézségeit élem meg, de nem szeretnénk feladni. Kérdésem az lenne, mikor érdemes elkezdeni a tornát, hogy kicsit megerősítsem magam? Várjam meg az első "rendes" menstruációt? És mely gyakorlatokat érdemes elvégezni, ha babát szeretnénk? Üdvözlettel, köszönöm válaszát
Szeptember 9-én lesz egy laparoszkópos óriási petefészek ciszta műtétem. Ez a második két év alatt. A tornának köszönhetően már ennél nem voltak olyan szintű fájdalmaim, mint az előzőnél és a ciklusom is normális maradt, de későn kezdtem el a tornát és már 10 cm-nél visszafordítani nehéz lenne. Azt szeretném kérdezni, hogyha rendben zajlik a műtét, utána mikor kezdhetem el a tornát ismét, hogy megelőzzem az esetleges további ciszta kialakulását és elősegítsem a teherbe esésemet. Az orvos szerint a babával 2 hónappal a műtét után próbálkozhatunk újra, de a cisztásodási hajlamom miatt örülnék, ha előbb elkezdhetném legalább a tornát vagy ha elkezdem hogyan? Az ugrálós részeket hagyjam ki?
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna!
A kérdésem az lenne, hogy petevezeték elzáródásra tényleg hatásos lehet az aviva torna? Illetve hogy melyik az a gyakorlat, ami segíthet?
Köszönöm szépen!
Kedves Julianna,
3 éve probálok teherbe esni sikertelenül.A hormonjainkkal minden rendben, a páromnál is minden tökéletes. Arra gondolok, hogy a petevezeték van elzárodva, de az orvos rögtön a lombikot akarja. Én elöször szeretném természetes modon megprobálni, ill. az Aviva tornával.A kérdésem a következö:mikor kezdjem el a tornát,hanyadik napon? És ha jol értelmeztem,akkor a 18 gyakorlatot kell végeznem, valamint pluszba a 4. 6. 8 gyakorlatokat. Vagy csak a 4.6.8-at? Válaszodat elöre is köszönöm
Kedves Julianna!
Már van egy kislányom, és szeretnénk neki kistestvért. A szülés óta már többször volt menstruációm (pontos is volt), de most két hónapja nem jött meg és nem vagyok terhes. (világéletemben mindig nagyon pontos volt, 28 napos). A kérdésem az lenne, hogy a teherbeeséshez az ovulációs gyakorlatokat kellene csinálnom, vagy az alap 18 gyakorlatokat (ha nem az összeset, akkor melyikeket) vagy mindkettőt? És ezeket milyen gyakorisággal?
Válaszát előre is köszönöm!
Anna
Kedves Julianna!
Áprilisban kezdtem el az AVIVA tornát a 4 órás tanfolyamon. Miómám van kb. 4 éve és hallottam, illetve olvastam róla, hogy ezzel a tornával eltornázható.
Hetente kétszer tornázom. Úgy érzem, hogy a menstruációm mennyisége kevesebb lett, mint a torna előtt. A torna előtt az első napon és első éjszakán bő vérzésem volt, majd fokozatosan csökkent a mennyisége. A legutóbbi alkalommal az első napon egészen kevés volt, majd egy délután és éjszaka volt bővebb, ezután fokozatosan csökkent. Azonban a 6. naptól barna folyásom van, ami eltart a 10. napig is és ez idő alatt, amikor tornázom, az azt követő napon nő a mennyisége.
Korábban is volt 1-2 nap minimális barnázásom, de amióta tornázom (ez idő alatt 3 menstruációm volt) hosszabb ideig tart.
Azt tudom, hogy mióma miatt elhúzódhat a vérzés és a bő vérzést is az okozza, de lehet, hogy a torna miatt változott meg?
Mennyi időbe telik, mire javulás tapasztalható a tornával? Elegendő heti kétszer tornázni vagy kétnaponta szükséges lenne ebben az esetben?
Van esetleg a gyakorlatok között olyan, amelyiket érdemes lenne, akár napi szinten elvégezni a gyorsabb javulás érdekében?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel: Márti
Tisztelt Julianna!
Érdeklődve olvastam az ön által írt cikket, miszerint az aviva torna segít befolyásolni a hormonháztartást. Én azután érdeklődöm, hogy ez tényleg valós-e? És ha igen, akkor igaz-e a pajzsmirigy alulműködésre? Mert nekem sajnos ez van, meg magas prolaktin szintem és IR-em is. Ezek egyenként is meddőséget okoznak, nemhogy együtt.
Őszinte leszek önnel. Én már annak is örülnék, ha normalizálódna végre a ciklusom. Ami idestova 20 éve nem sikerül. Most vagyok 31 éves és egyik orvos se foglalkozott a rendszertelen ciklusommal. De eljutottam arra a szintre, hogy már mindent kipróbálok, amit ismerősök ajánlanak, vagy olvasok róla. De eddig minden hasztalan volt.
Válaszát előre is köszönöm szépen.
Üdv.: Nó
Kedves Julianna!
Én nem gyermeket szeretnék, már van 4, de az Aviva tornát szeretném csinálni, az izmaim, altestem egészségéért. Meg is tanultam, de most egy méhen belüli, hormont tartalmazó spirálom van, kérdezném, hogy így is elkezdhetem a tornát? Nem fog kilökődni az eszköz? Hiszen vetélést is elő tud idézni.
válaszát köszönöm: Orsi
Kedves Julianna! 41 éves vagyok, Avivázom, diétázom a babáért.
Mindig 28 napos a ciklusom. Most 4 napja késik, de a ma reggeli tesztem negatív. Van még remény, hogy baba lesz, vagy most sem sikerült? Félek, hogy ez már a menopauza kezdete!
Vagy az még korai?
Kedves Julianna!
Kisbabát szeretnénk a párommal, 41 éves vagyok, túl egy Missed Ab műtéten. (Sajnos a terhességem elhalt a nyolcadik héten).
Nőgyógyászom a korom, és a hormonértékeim miatt meddőségi intézetbe küldött. (Fsh=23,4IU/L. AMH=0,14, elzáródott petevezetők valószínűleg a műtét során).
Jelenleg IVF-kezelésre készülünk, egy-két hónapig különböző vitaminokat, étrend-kiegészítőket kell szednem, és ha minden adott lesz, augusztusban beültetés várható.
Próbálok egészségesen élni, sok gyümölcsöt és zöldséget enni.
A napokban voltam Aviva betanuláson is, mert hiszem, hogy nagyban hozzá tudnék járulni a tornával a jobb eredményekért.
Szeretném tudni, hogy a fentiek tudatában Ön mit tanácsol nekem, milyen gyakorlatokat végezzek? Esetleg milyen ételeket mellőzzek az étendemből a siker érdekében.
Titkon remélem, hogy "idővel" spontán is sikerülhet a baba.
Kedves Julianna!
Sajnos az első terhességem 5-6 hete körül megállapították, hogy nem fejlődik az embrió és kiírtak missed ab utáni műtéti befejezésre. Valamennyi várakozási időt kaptam, hogy hátha "magától" is kiürül a méhem. Nagyon félek a műtéttől, csinálom a meghozó gyakorlatokat, mert szeretném a természetes úton történő kitisztulást. Eddig semmilyen eredmény nincs. Kérem, adjon tanácsot, hogyan tudnám a természetes utat megtámogatni az Aviva tornával! Köszönöm szépen a segítségét!
Kedves Julianna!
Az alábbiakkal kapcsolatban kérem a segítségét: kisbabát szeretnék, ezért kezdtem el aviva tornázni. Az előző ciklusom a szokás 34-36 napos helyett (korábban fogamzásgátlót szedtem pár évig, de előtte is 34-40 napos ciklusaim voltak) 58 naposra sikeredett. Annak a ciklusnak az 53. napjától avivázom. Az 51-en voltam orvosnál, aki azt mondta, hogy látja, hogy nemrég volt ovum, és 8 mm a nyálkahártya. A 4 órás tanfolyamot követő 2. alkalom után már meg is jött a menstruációm. Nagyon lelkes lettem és azóta is minden héten 3-szor (egy nap kihagyással) vagy gyakorló órán, vagy otthon tornázom. Igyekszem mindent az előírtaknak megfelelően végezni, valamint lúgosítok és sokkal kevesebb húst fogyasztok.
Viszont azóta sajnos megint az 53. napnál tartok. Orvosnál jártam, sajnos kizárva a terhesség, és úgy látta, hogy még ovulációm sem volt eddig ebben a ciklusban.
Rosszul csinálnám a tornát? Okozhatja ezt, ha a beszorítást nagyon gyengén csinálom?
A dokim hormonvizsgálatra küldött, ha megjön, de félek, hogy hormonproblémát találnak. Fizikálisan mindkét orvos mindent rendben talált az uh-os vizsgálatok során. Lehet, hogy a torna nálam nem jó hatással van, hanem összezavar?
Mit tud javasolni nekem, milyen gyakorlatot végezzek? Elkezdhetem az ovulációt segítő gyakorlatokat, vagy az csak még jobban összezavarja a szervezetem?
Előre is köszönöm a választ!
Kedves Julianna!
Van olyan aviva gyakorlat, ami a méh nyálkahártya megvastagítását segíti? A tanfolyamot elvégeztem, rendszeresen tornázom, de a nyálkahártyám nagyon vékony (2-4 mm peteéréskor).
Kedves Julianna!
Párommal már egy éve szeretnénk babát de sajnos még nem sikerült, olvastam sok helyen hogy aviva tornával segithető a fogantatás. Hol tudnék esetleg pár gyakorlatot elsajàtitani hogy otthonról is végezhessem, esetleg egy videó segítségével? Sajnos a lakòhelyem közelében nincs aviva oktató nincs mód rà hogy személyesen elmenjek. Köszönöm segítségét. Timi
Kedves Julianna!
Korai petefészek-kimerülést állapítottak meg nálam, 38 éves vagyok. Vérvizsgálatból, fsh szint mértéke: 26, egyéb vizsgálat nem történt, a ciklusom rendszeres, bár csak egy napos vérzésem van. Ciklus 10 napján, két héttel a vérzésem előtt folyékony nyákom volt. Szeretném megkérdezni, ha ez a hormonális változás áll fenn, képes lehet-e az aviva torna segíteni? Ha esetleg más miatt magas az fsh (ami kivizsgálás alatt van, mert újabb véleményt kértem), akkor is elképzelhető-e, hogy később teherbe essek? Előre is köszönöm a választ!
Kedves Julianna!
41 éves vagyok. A párommal 2,5 éve szeretnénk babát.
Előző házasságomból spontán született a lányom.
Minden rendben van, csak a PCT teszt lett pozitív.( lehet, hogy a párom akkori prosztatagyulladása miatt, amit már kikezeltek) IR gyanú is van minimális, diétázom, Avivázom egy hónapja, és kineziológushoz is megyek hamarosan.
Két hónapja volt középidőtől vérezgetésem szinte végig a menzeszig. Az ovus fájdalmat, tüneteket mindig is éreztem. Ebben a hónapban viszont nem jelentkezett az ovus fájdalom és nincs középidőtől vérezgetés.
Az lenne a kérdésem, hogy ez most miért lehet? A torna pozitív hatása, vagy nem volt peteérésem ebben a hónapban?
Továbbá az lenne a kérdésem hogy rendesen végigcsináljam a tornát, a 18 alapgyakorlatot, vagy középidőtől hagyjam ki a beszorítós, huppanós gyakorlatokat? Illetve, hogy mennyi idő alatt segíthetnek ezek a dolgok? Nincs más betegségem, átjárhatók a petevezetékeim stb...
Válaszát köszönöm!
Üdvözlöm a doktornőt!
Nálam olyan probléma lépett fel, hogy mióta a párommal babát szeretnénk, a havi vérzésem rendszertelen, Sőt, 3 hónapja teljesen kimaradt, az orvosom ajánlására az Inofolic soft gélt kezdtem használni.
Szerinte, ha a gyógyszer nem hozza meg a várt hatást, (peteérést), akkor műtéti beavatkozásra lesz szükség.
Ön szerint ebben az esetben segíthet-e a hormontorna?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
A véleményét szeretném kérni a következőkben.
November végén sajnos volt egy missed ab-om, harmadik lombik programom után (ez volt az első, ahol létrejött terhesség).
Január elején jött meg utána először a menzeszem, ami azt leszámítva, hogy erősebb volt, mint előtte az átlag (tudom ez ilyenkor normális), szabályosan lefolyt (erősről szépen fokozatosan gyengült, majd a végén még kis pecsételés után elmúlt).
Ekkor találtam rá az Aviva tornára, és lelkesen el is mentem a tanfolyamra és január óta csinálom is, remélve, hogy a következő beültetésre (várhatóan július/augusztusban lesz) rendeződnek a belső folyamatok, megerősödik a méhem, stb. Hetente kétszer tornázok, menzesz alatt is.
Ennek ellenére, mióta csinálom a tornát (lassan 3 hónapja), egyre kuszábbak a menzeszeim. Értem ezalatt, hogy nem olyan szép lefolyású, hogy eleinte erősebb és szépen lassan gyengül, hanem pl. első nap éppen csak közepes, második nap szinte csak pecsétel, következő nap megint erősebb, aztán megint gyengül, ilyesmi.
A legutóbbinál már a ciklusom hossza is megnyúlt. Eddig 25-26 naposak voltak, most 30. napra jött meg.
Találkozott már hasonlóval? Én csinálnék valamit nagyon rosszul? Kezdek megijedni, mert számomra ez nem túl kecsegtető az elkövetkezendő beültetés miatt.
Nagyon köszönöm előre is a segítségét!
Kedves Julianna!
2 méhen kívüli terhesség és 2 vetélés után a ciklusom szabálytalan lett. Volt olyan időszak, mikor 6 hónapig nem jelentkezett. Most ismét késett 2 hetet, csináltam a meghozó gyakorlatokat, és megjött, viszont azóta nem múlik el. Két hete egyfolytában vérzek. Ilyenkor szabad valamilyen gyakorlatot csinálni?
Kedves Julianna! Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Az igazság az,hogy a torna után mindig jól érzem magam. Felfrissülök tőle. Különben Szerbiában élek, Vajdaságban. Itt járok hetente Aviva tornára és otthon is egyszer tornázom. Az itteni oktatóm szerint legalább 3 hónap alatt a heti két alkalom már eredményt kellene,hogy mutasson. Nem szeretném még feladni. Ön szerint kárt okozok magamnak,ha folytatom?
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna.
2 hónapja tornázom az Avivat. 48éves leszek, van 4,5 cm miomám. Az utóbbi időben pontosabban 2 hete állandóan vérzek. Szeretném tudni, hogy mi a véleménye?
Kedves Julianna!
Azt szeretnem megtudni hogy meg lehet tanulni az aviva modszert otthon?kulfoldon elek es itt nem talaltam ilyen kepzest tanfolyamot erre a modszerre.Babat szeretnenk a ferjemmel es sok jot hallottam errol a modszerrol.Mit tanacsol hogy sajatithatnam el?Valaszat koszonom Csilla
Kedves Julianna!
2015.12.28-àn missed ab műtétem volt. Spontán vetélésnek indult előző nap. 6 hetes terhes voltam. Èrdeklődni szeretnèk, hogy mikor kezdhetek el újra Avivazni?
Előre is köszönöm vàlaszát!
Kedves Julianna,
Tinikorom óta fájdalmas menstruációkkal küzdök, sokszor voltam nőgyógyásznál ez miatt, de mindig csak fogamzásgátló szedését javasolták nekem, amit én nem voltam hajlandó szedni. Jelenleg Angliában élek és itt is próbálkoztam magyarázatot találni a fájdalmaimra. Többszöri vizsgálat után kiderült, hogy policisztás petefészkem van (ami persze nem feltétlenül okolható a fájdalmas menstruációért, de megvan) és a legutóbbi vizsgálat szerint a ciszták nőnek. Amint megtudtam hogy cisztáim vannak, rögtön eszembe jutott az Aviva torna, amit kb. három éve fedeztem fel. Akkor végig is csináltam a négy órás kurzust Líviával Budapesten és azóta is havonta minden nap csinálom a menstruációm előtt egy héttel a lábhintás gyakorlatot, amit akkor Lívia javasolt a fájdalmak enyhítésére. Azon a kurzuson nagyon sok történetet hallottam és többek között arra is emlékszem, hogy vannak nők, akik eltornászták a cisztájukat. Akkor ez számomra nem volt aktuális, de sajnos most már az. A kérdésem az lenne, hogy melyek azok a gyakorlatok, melyeket kimondottan ezzel a céllal lehet végezni. Megvan mindkét kötetem, de három éve nem foglalkoztam az alapgyakorlatokkal. Most, hogy újra kezembe került a könyv és olvasgatom a gyakorlatok leírását, eszembe jutnak Lívia tanácsai és magyarázatai, de nem tudom, hogy mennyire javasolt leírás alapján elkezdeni gyakorolni. Szívesen végigcsinálnám a kurzust,de sajnos nem tudok hazautazni mostanában. Keresgéltem, hogy itt van-e tanfolyam, de ezidáig még nem bukkantam rá. Tehát a konkrét kérdésem az lenne, hogy gyakorolhatok-e a könyv szerint, ha igen, melyek a gyakorlatok, amiket tanácsolt végeznem, milyen gyakorisággal és mennyi ideig tornásszak? Segítségét nagyon megköszönöm.
Tisztelettel.
Kedves Julianna!
Nemrég volt alkalmam kipróbálni az AVIVA tornát, amely nagyon ígéretesnek tűnik. Férjemmel jövőre szeretnénk babát, picit rendszertelen a menstruációm, bár az utóbbi 2 hónapban nem volt vele probléma. Voltam hormon profil vérvételen, kicsit alacsony a progeszteron szintem.
Szeretnék érdeklődni, hogy csak a rendszeres torna alkalmazásával helyrehozható-e ez a probléma?
Illetve mennyiben jelentene esetleg zavart a rendszerben, ha párhuzamosan szedném az Inofolic-ot és/vagy a méhpempőt?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Dóra
Kedves Julianna!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy PCOS esetén hogy csináljam az aviva tornát. Babát szeretnénk a párommal, de eddig még nem jött össze sajnos...
Szerettem volna elmenni egy tanfolyamra, de itt Kecskeméten nem tartanak majd csak január végén, február elején, de az nekem nagyon sokára van. Szeretném minél előbb elkezdeni. Megvettem mindkét könyvet is.
Köszönettel: Adri
Kedves Juli,
Elkezdtem Avivázni, és első jótékony hatását meg is tapasztaltam, 70 napos átlagos ciklusom most 50 naposra sikeredett!
Babát szeretnénk férjemmel, de ennek sajnos útjában állnak a következő problémák: PCOS+IR, pajzsmirigyprobléma. Szedek Letroxot és Merckformint, eddig nem nagy sikerrel.
A kérdésem:
1. Avivázás után ugye megjön a várt menstruáció, a menzesz alatt kihagyom az Avivát, és mikor kell újra kezdeni tornázni? Rögtön a menstruáció abbamaradása után, vagy pedig a 28. nap tájékán kezdjem?
2. Valamint az ovulációs torna mellett csináljam az alap Avivát is?
Válaszát előre köszönöm,
Bari
Kedves Julianna! Én Jasznagykun szolnok megyeben lakom, Fegyverneken,,,erdeklodni szeretnek a kozelben talalhato e Aviva oktatas? Pl.Szolnok,Mezotur,stb.Udv.Detti
A választ itt olvashatod.Kedves Julianna! Pof-et állapítottak meg nálam. Azt mondtak nem valószínű a spontán terhesség. Inszemet javasoltak, 41 éves vagyok, inkább spontán szeretnek. Méhpempőt kezdtünk el szedni. Azt mondta az orvos van petesejtem, csak nem reped meg. Az aviva segíthet ezen? Mert még mindig inkább természetesen szeretném megoldani a gyermek fogantatást. Üdv.Detti
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna!
Pár hónapja végzem az Aviva tornát mostmár itthon. 1-2 hónap után vettem észre középidős barnázást, illetve vérzés előtt pár nappal. Volt arra is példa, hogy 2 hétre jött meg a vérzésem ami elég bő vérzéssel járt. A tornát hetente 2szer végeztem mioma miatt. Mióta 2 ciklus óta nem végzem nincs köztes barnázás és a vérzesem is kevesebb. Érdemes lehet szüneteltetni időként? Használom még a Womens krémet is.
Köszönettel: Barbi
Kedves Julianna, második beültetésem volt pénteken. Egy olyan kérdésem van, hogy mikor lehet újra aviva tornázni. Persze meg nem tudom, hogy sikeres volt e vagy nem, de ha esetleg pozitív lesz a teszt, akkor mikor tornázhatok megint? És mely gyakorlatok segítik a beágyazódást?
Az első beültetésnél pozitív lett a tesztem, de sajnos a 6 heten nem volt szívhang es ra par napra el is vetéltem, amit műtéttel kellett befejezni, mert nem maradt abba a vérzés, nem lökődött ki teljesen az embrió. Hogyan lehet ezt megelőzni, hogy megint megtörténjen, vagy ha mar megtörtént, a kilökődést melyik gyakorlattal lehet segíteni? Nagyon reménykedem, hogy nem így fog történni, csak a biztonság kedvéért kérdezem, mert nagyon sokat szenvedtem. Előre is köszönöm a válaszát.
Helló.
Már három hónapja próbálkozunk a baba projektel,és már egyre türelmetlenebbek vagyunk és csalódottak.
Kérem segítsen.
Köszönettel, Kata
Kedves Julianna!
Kétoldali petevezeték szűkületem van, amire az Aviva tanfolyamon az oktató a 18 alapgyakorlaton felül minden nap a 6-os gyakorlat elvégzését javasolta mindkét lábbal egymás után 3-3 percig. Szeretném kérdezni, hogy van-e esetleg még olyan gyakorlat ami hatásos lehet a szűkület megszüntetésére és érdemes lenne minden nap elvégezni? Mennyi időn belül várható javulás? Illetve van-e olyan gyakorlat ami a rövidülő ciklusok helyreállitásában segithet?
Válaszait előre is köszönöm!
Kinga
Kedves Julianna!
Nagyon szépen köszönöm segítőkész válaszát!
Gabriella
Kedves Ágnes!
Júliusban voltam Aviva alaptanfolyamon, amin elsajátítottam a 18 alapgyakorlatot.
Nekem magas Fsh, Lh, és prolaktim szintem van, és nincsen menstruációm 3 éve, noha 27 éves vagyok és vékony. Egyre lejjebb mentek az utóbbi időkben, de aztán megálltak egy szinten. Most derült ki, hogy gluténérzékeny vagyok, s talán ez kavarta be az egészet, de mindezek mellett inzulinrezisztenciára is fény derült. Az orvosom azt mondta, hogy most már ne szedjek az inzulinrezisztenciára gyógyszert, jobb lett a helyzet, viszont menstruációm és peteérésem azóta sincs.
Végeztem a 18 alapgyakorlatot, de olvastam a könyvben, hogy a gyors menstruációs gyakorlat a 2,3,5-ös napi 30-45 percig.
Szeretném a véleményét kérni két kérdésben, valamint szeretném helyesen végezni és nem össze-vissza a gyarkolatokat:
1. A célom a peteérés, hormonszint-helyreállítás. Ön milyen gyakorlatokat javasol és milyen időközönként? Csináljam az ovulációs gyakorlatokat is?
2. Az Aviva oktató néhány helyen máshogy mondta a gyakorlatok elvégzésének számát.
pl. 3. gyakorlat Amozdulat 8X, Bmozdulat 3X, C mozdulat(amiben nyilván nem huppanok) 8X, Dmozdulat 1X. Akkor nem jó a könyv? Vagy csak így jön ki a zenére?
Válaszát előre is köszönöm: Gabriella
Kedves Julianna! 41 éves vagyok, van egy 16 éves és 6 éves ikergyermekeim. Mivel új kapcsolatban élek,,,szeretnénk közös gyermeket.Sajnos 2 évig szedtem fogamzásgátlót, abbahagyás után derült ki, hogy lecsapta a peteérést,elvékonyította a méhnyálkát, 2-szer norcoluttal kellet meghozni a mensest, az ám mérhetetlenül alacsonyra lecsapta. Petefészek működését és peteérést serkentésében szeretnék rásegíteni aviva tornával, bízom benne hogy visszafordítható a folyamat. Ebben szeretnek segítséget kérni, aviva tornára nincs alkalmam eljárni, nincs közelben.
Segítségét köszönöm.
Üdv, Edit
Kedves Julianna!
Nekem 2014 februárjàban diagnosztizáltak endometriózist a vastagbél és a méhem között. Ezt sikeresen eltávolították viszont a műtét közben kiderült hogy kétoldali petevezeték elzáródásom van! Ezt ott helyben többszöri próbálkozással és nagyobb nyomással is próbáltàk átjárhatóvà tenni de sajnos eredménytelenűl! Minden más teljesen rendben van, épp és egészséges! A párommal több mint egy éve próbálkozunk hogy legyen baba sikertelenűl! Többen javasolták az Aviva tornát. Az lenne a kérdésem hogy ez a torna valóban hatásos lehet hogy kitisztúljanak a petevezetők? Ès hogy hol lehet hozzájutni a gyakorlatokhoz könyv vagy cd formàjában mert sajnos nincs lehetőségem oktatásokon részt venni?!
Vàlaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel: Nisa
Kedves Julianna,
nekem van egy kisfiam aki még szopizik, így még menstruációm se volt a születése óta! Lassan szeretnénk kistesót ezért olyan kérdésem lenne,hogy az aviva ilyen esetben is segíthet? Nem zavar be a szopizásba, mert nem szeretném őt elválasztani!
Ha igen akkor az egyszerű módszer 18 gyakorlatát kell elvégeznem, az összeset? Sajnos oktatásra nem tudok elmenni mivel nem Magyarországon élek!
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
Érdeklődni szeretnek hogy, hol lehet megrendelni neten az aviva torna könyvet, mivel nekünk nincsen a közelben, és igy nincs alkalmunk tanfolyamon részt venni.
ÜDV.Edit
Kedves Julianna,
Azzal kezdeném, hogy 42,5 éves vagyok. Van egy 11 éves kisfiam és szeretnénk testvért neki. Két évvel ezelőtt terhes voltam, de azt sajnos üres petezsák miatt el kellett venni. Januárban az AMH vizsgálaton 0,1 lett az eredményem, a nőgyógyászom Inofolicot javasolt, melyet szedek is. Tavaly már össze-vissza jött meg a mensim, hol 47 napra hol 24-re. Február elején elvégeztem egy Aviva tanfolyamot. Már két évvel ezelőtt írtam itt, most már tudom, hogy akkor kellett volna elkezdenem. A tornát nagyon élvezem, rendszeresen hetente kétszer csinálom. Azóta a menzeszem, most lesz a harmadik ciklus, hogy beállt 27-28 napra. Hőmérőzöm is magam, ami elvileg mutatja a peteérést. Tavaly már az sem volt jó.
Szeretném megkérdezni, hogy sikeres lehet még nekem ebben a korban az áldott állapot újra? Az ovulációs gyakorlatokat mikor és elkezdhetem-e? Milyen tanácsokat tudna esetleg még adni nekem?
Nagyon várom válaszát és nagyon reménykedem, hogy mégegyszer átélhetem ezt a gyönyörűséget, amit a kisfiammal.
Üdvözlettel: Zsu
Kedves Julianna,
pár napja rá találtam az Aviva tornára, és nagyon pozitívnak és hasznosnak tartom. A férjemmel kis babát szeretnénk, próbálkozunk is egy ideje de nem nagy sikerrel.
Sajnos nem azonos a menstruációs ciklusom, valamikor 25 napos, valamikor pedig 30 napos. A vérvétel során derül ki hogy vérszegény vagyok, vashiány miatt, amire neo-ferro-folgamma vastablettát szedek. A nőgyógyászom javasolta az INOFOLIC (2x1 naponta)-amit még nem kezdtem el szedni,és még MACA GYÖKÉR porban gondolkozok.
Igaz, hormon vizsgálaton még nem vettem részt, de ez is tervben van a rendszertelen ciklus miatt.
Az én kérdésem az lenne, hogy ezek ismerete mellett javasolt-e az AVIVA torna? Ha igen, tudná egy kis tájékoztatást adni, hogy is zajlik egy tanfolyam, könyv is jár a tanfolyam elvégzése után? Ön javasolná mind 3 fent felsorolt "gyógyszer"szedését?
XIV. kerületben található-e az AVIVA központ ahol elvégezhető a tanfolyam?
Válaszát előre is köszönöm!
Sanja
Kedves Júlianna!
Párommal kisbabát szeretnénk, ő 42 én 37 éves vagyok. 1 éve végeztek rossz citológia miatt egészségügyi kaparást amiből visszamaradt egy méhnyakgyulladás (kikezelték), majd IR-t diagnosztizáltak. Azóta, azaz 1 éve 10 napos vérzésim vannak 26 napos ciklusokkal, közti vérzéssel. Úgy tudom nem szabad végezni az Avivát a menstruáció első 2 napján, de nem tudom rám ez így vonatkozik-e, mivel nekem a menszesz a 4-6 napon a legerősebb, így én úgy gondolnám inkább ezeken a napokon hagyom ki. Jól gondolom? Ráadásul a 8-10 napon vannak a menstruációs fájdalmak, és hiába nem vérzek már erősen de ha tornázok (nemcsak Avivát), a fájdalom felerősödik, néha hányingerem is lesz. Erőltessem a tornát ilyenkor, vagy inkább pihenjek? Az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy az IR miatt futni is szoktam, ez befolyásolja-e az Aviva hatékonyságát?
Válaszát előre is köszönöm!
Nomen
Kedves Julianna!
2012-ben endometriózissal műtöttek (petefészek és hólyag területén volt), ami 3 hónap múlva újra kialakult a méhszalagon. Ez után 6 havi hormoninjekció következett.
2014 őszén petevezető átjárhatósági vizsgálaton is voltam-nehezen ugyan de átjárhatóak voltak a petevezetők.
Jelenleg nem lehet kijelenteni, hogy meggyógyultam volna, de nem is igazolható a jelenléte.
Babát szeretnénk, de a hormonszintmérés és az UH szerint nincs peteérésem.
Ciklusaim 28-34 naposak.
Szeretném megkérdezni Öntől, hogy ilyen esetben is javasolt a torna, hogy nem támasztható alá, hogy jelenleg fennáll e az endometriózis, vagy csak ártanék magamnak a tornával?
Előre is köszönöm a válaszát!
"Aranyhal"
Kedves Julianna!
Jövő héten kedden megyek avia tornára először. 4 óra alatt mindent megtanítanak. Azonban lehetséges, hogy időközben terhes lettem. Ha ez így lenne, akkor a gyakorlatok nem árthatnak? Az még bizonytalan, beágyazódás nem sérülhet? Köszönöm szépen előre is a választ.
Kedves Julianna,
37 éves vagyok és januárban volt egy spontán vetélésem, első baba lett volna:( februárban voltam nőgyógyásznál mondta hogy kicsi a méhem és hogy a petefészkem rajzolata szegényes. Érdeklődni szeretnek hogy a hormon gyakorlatokhoz és a teherbeesés esélyeit a következő baba varasra az Aviv módszerrel hogyan tudnám eredményesen végezni. Az aviva könyvet megvettem, szeretnem tudni hogy a 18 gyakorlatot végeznem addig míg teherbe nem esem beszorítások, térd ütögetés, és huppanások nélkül? Válaszát előre is köszönőm.
Kedves Julianna!
A férjemmel már egy ideje szeretnénk babát, de egyelőre várat magára. Voltunk kivizsgálásokon, minden rendben van. Nemrég hallottam csak az Aviva módszerről, de mivel jelenleg külföldön vagyunk és még itt is leszünk egy darabig, nincs lehetőségem személyesen megtanulni a gyakorlatokat.
Megvan a könyv, de kicsit zavaros, hogy ha teherbe szeretnék esni, akkor melyik gyakorlatsorokat milyen sorrendben és milyen sűrűn kell elvégezni nekem és a férjemnek (ha jól tudom, valamelyik a férfiaknak is jó).
Tudna ezzel kapcsolatban segíteni és információt adni?
Előre is köszönöm!
Timi
Kedves Júlianna!
5 hónapja végeztem el az Aviva tornát és azóta rendszeres heti 2 alkalommal végzem. 3 hete hagytam ki 3 alkalommal, mert influenza miatt lázas voltam. (Nem tudom van-e jelentősége?).
Tudtam, hogy megkeverheti a menstruációs ciklust, ezt nálam meg is tette .
26,29,18,21, napra jött meg a vérzésem. A következőnek akkor kellett volna mikor beteg voltam, de azóta immár 55. napja semmi.
Pár napja csinálom a pánik gyakorlatot és a 15. gyakorlatot is reggelente, de eddig semmi eredmény.
Orvosnál is voltam, sajnos nem vagyok terhes .
Ő felajánlotta, hogy gyógyszerrel meghozza, de nem szeretnék hormonálisan beavatkozni amíg nem feltétlenül szükséges.
Régóta szeretnék babát, több lombikon túl vagyok és már betöltöttem a 44. évet.
Az Aviva volt az utolsó reményem.
Már nagyon ideges vagyok, és tehetetlen.
Egy másik olvasó levelében láttam amit eddig nem tudtam, hogy a gyakorlatoknál nem kell beszorítás csak csípő előre tolás a babásoknál?
Azt tudtam, hogy sarkat leütni nem szabad, de ezt nem.
Szeretném azt is megkérdezni, hogy van-e még olyan amit máshogy kell csinálni, mint a nem babásoknak? (Azon kívül ami a könyvben van).
Válaszait előre is köszönöm,
Klaudia
Kedves Julianna,
Lassan 2 éve próbálkozunk a babával eddig sikertelenül.Voltunk kivizsgáláson és minden eredményünk rendben van. Ebben a hónapban kaptam Klomifen nevű tablettát és csinálom az Aviva tornát egy heten háromszor, csináltam ovulációs tesztet ami igazolta az ovulációt de azóta érzem a hasam aljat meg mintha a méhem is nehezebb lenne, olyan telítettség érzetem van.(Lehet nem jól fogalmaztam meg). A kérdésem hogy az Aviva torna okozhatja e ezt, és hogy mit tanácsolna nekem hogy sikerüljön végre a baba? Következő hónapban kezdenem a Mastodynon tablettát amennyiben jó ötletnek tartja.
Halas köszönettel
Krisztina
Kedves Julianna,
5 sikertelen lombik megtermékenyítésen vagyunk túl. Az 5. alkalom után nagy valószínűséggel immunológiai probléma állhat fent, ami miatt az embrió nem tud beágyazódni így terhesség létrejönni.
Sokat olvastam mar az Aviva tornáról és az lenne a kérdésem hogy ilyen jellegű problémára is nyújthat megoldást vagy csak a hormonok rendezésére?
Köszönettel
Kedves Julianna!
Városomban most fog indulni aviva tanfolyam, amit szerettem volna elkezdeni. Azonban lombik kezeléshez most fog indulni az első stimulációs időszak. Kérdésem, hogy szabad-e ilyenkor aviva tornát végezni. A lombikot semmiképp nem szeretném halasztani, ha szükséges, inkább a tornát halasztanám el. Azonban érdekelne az Ön véleménye.
Válaszát előre is köszönöm szépen! Anna
Kedves Julianna,
36 éves vagyok, van 1 gyermekem. Tavaly történt egy középidős vetélés, azóta férjemmel védekeztünk. Mostanában minden hónapban később jött meg 2-3 nappal a menzeszem, de mikor a pánikgyakorlatot megcsináltam, és hozzá folyamatosan az alhas behúzást, az minden esetben meghozta a menzeszemet.
Az utolsó ciklusban is védekeztünk minden alkalommal, óvszerrel, illetve menstruáció alatt 2 alkalommal Pharmatex kúppal.
A menzeszem most is késett, az alhas behúzást végeztem szinte aznap egész délelőtt, terhességre nem is gondoltam. Éjjel álmodtam, hogy terhes vagyok, másnap már nem végeztem semmi gyakorlatot. A terhes teszt pozitív lett, az ultrahang szerint is látszólag rendben van minden. Boldogok vagyunk, mostanában terveztük mi is, hogy elkezdünk újra próbálkozni. De közben aggódom is, hogy az alhas-hüvely behuzogatással nem okozhattam-e a későbbiekben jelentkező fejlődési rendellenességet, idegrendszeri károsodást, stb. a babának. Ez lenne a kérdésem is, hogy okozhatott-e bármiféle bajt a babának?
Válaszát nagyon köszönöm:
Kriste
Kedves Julianna!
Kisbabát szeretnénk férjemmel, II. hónapja próbálkozunk. Tudom, hogy ez az esetek többségében hosszas folyamat, de mindennek ellenére pilates oktatóként érdekelne az aviva torna. Vásárolható könyv, CD ebben a témában?
Kedves Julianna!
Már több mint 2 éve szeretnénk babát a férjemmel. Voltunk mind a ketten már vizsgálatokon, és mind a kettőnknél minden rendben van. De mégsem jön a baba. Nyáron voltam Aviva oktatáson, azóta egyedül otthon végzem a gyakorlatokat. Nekem a ciklusaim 25-26 naposak voltak. Annyi változást tapasztaltam, hogy a legutóbbi ciklusom már 28 napos lett, amit szerintem a tornának köszönhetek, viszont a baba még várat magára. A gyakorlatokat heti kétszer szoktam végezni. Az előző hónapban figyeltem meg azt, hogy a gyakorlat után erős fájdalmaim lettek reggelre, mindjárt megjön érzésem volt, kb. 2 ilyen alkalom volt. Lehet túl intenzíven csináltam a gyakorlatokat? A szorításaim túl erősek voltak a dolgozó zónára?
A 2. kötetet is megvettem esetleg, kezdjem el ovulációs gyakorlatokat is csinálni?
Nagyon köszönöm válaszát! :)
Üdvözlettel: Minion
Kedves Júlia!
2014 januárjában laparaszkópiával diagnosztizálták nálam az endometriózist. IV-es stádiumúnak ítélték. Nem távolítottak el semmit, fél évig visannet szedtem. Most lombikra várunk. A kérdésem az lenne elkezdhetem e az Aviva tornát így is?
Nem tudom mennyire sikerült a gyógyszerrel vissza szorítani az endot. Szeptemberben hagytam abba a gyógyszert.
köszönöm
Kedves Julianna!
30 éves vagyok. Fél évvel PCOS-t és enyhe IR-t (elsőre napi 1X750mg merckforimt javasoltak, mely azóta nem volt kontrollálva) állapítottak meg, miután egy spontán terhességemet a 9. héten megszakították, mert nem volt szívhang.
Az Aviva tornát korábban ritkán alkalmanként végeztem, most viszont rendesen elkezdtem tornázni, úgy ahogy a könyvben le van írva, 14. napig az egyszerűsített módszert, majd az ovulációs gyakorlatokat, és 1 hónap után ismét pozitív lett a terhességi tesztem. A kérdésem az lenne, hogy a terhesség első 12 hetében végezhető-e a torna, és ha igen, akkor melyik gyakorlatok és milyen gyakran? Illetve, hogy az IR-re van-e hatással a torna?
Segítségét lőre is köszönöm.
Tisztelettel: Adrienn
Kedves Julianna!
5x voltam eddig Aviván, és nagyon élvezem. Babáért tornázok, egy éve próbálkozunk, 3. hónapra sikerült, de elment 5 és fél hetesen. Az oktató elküldött vegatesztre, és ott azt javasolták, hogy progeszteron krémet kellene használnom, mert 10-ből 5-öst mért. A vérvételeimen rendben volt eddig a progeszteron, ciklusaim szabályosak. Tehetek-e kárt azzal, ha használom a megtapadás és megmaradás érdekében? Természetesen rendszeresen járok ezután is hetente kétszer tornára.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
Nikolettnek hívnak és én egy olyan problémává fordulok Önhöz, júniusban volt egy átjárhatósági, laparaszkópiás műtétem ami sikeresen végződött, szabaddá tették a petevezetékeimet, de sajnos mindkettő meg van sérülve és valószínűleg ezert nem esem teherbe :( nagyon szeretnem elsajátítani az Aviva módszert, de a gond az, hogy én Angliában élek és egyszerűen itt nem találok Aviva oktatót :( ezert gondoltam hogy szeretném megvásárolni dvd-én és otthon magam csinálni, de egyszerűen nem találok olyan web oldalt, amelyik árulna dvd-ét erről a módszerről :( ha ebben tudna nekem segíteni, nagyon hálásan megköszönöm.
Tisztelettel:Nikolett
Kedves Julianna!
2 éve szeretnénk babát a párommal, de eddig még nem sikerült teherbe esnem. Túl vagyok a meddőségi protokollon (átjárhatósági vizsgálat, vérvizsgálat,stb). Átjárhatósági vizsgálat során minimális gombostű fej nagyságú endometrikus plakkokat távolítottak el. Hormonkezelés nem volt indokolt. Mindkét petevezetőm átjárható. Együttlét utáni vizsgálat során azonban kiderült, hogy "összeférhetetlenek" vagyunk a párommal. Túl vagyunk 3 sikertelen inszemináción, most készülünk a következőre. A kezelések mellé szeretnék természetes módon is rásegíteni a dologra. Kérdésem, hogy az én esetemben mivel nem súlyos fokú endometriózisról van szó, végezhető-e az AVIVA torna?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Julianna!
Az én problémám egy kicsit összetett lenne: kis babát szeretnénk már 2 éve. A kivizsgálásokról az alábbi problémák eltüntetésére keressük a megoldást.
prolactin 563,1 miU/I,
HPV minimális jelenlét, illetve kimerülőben lévő petefészek anti-müller hormon 0,9 ng/ml.
Érdeklődnék, hogy ezekre az összetett problémákat is lehet-e egyszerre megoldani.
Segítségét előre is köszönöm.
S.Bernadett
Kedves Julianna!
Májusban műtöttek endometriózissal! Azután július elején pozitív lett a terhességi tesztem, sajnos augusztus közepén elkellet venni a babát. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint elkezdhetem a tornát?Tudom, hogy endometriózis mellett nem szabad, de elvileg nekem nincs, vagy csak kevés!
Válaszát köszönöm
Kedves Julianna!
Ha babát szeretnék a 18 alapgyakorlatot ugyanúgy végezni kell a ciklus során, vagy bizonyos gyakorlatok elhagyhatók a 14. nap után? Gondolok itt például a meghozó gyakorlatra, nem fogja előidézni a menstruációt akkor is, ha a baba épp megtapad?
Tisztelettel: K2tas
Kedves Juli!
Szeptemberben lesz a 3. lombikbébi programunk. Érdeklődni szeretnék, hogy az aviva tornával rásegíthetek-e a beágyazódásra?
Azonban a lombikprogram része az is, hogy különböző hormonkészítményeket kell beadnom magamnak, illetve most fogamzásgátló tablettát kell szednem ~20 napig.
Ezen gyógyszerek szedése mellett lehet-e végezni a gyakorlatokat? Illetve a beültetés után (~1 hetet kell pihennem) lehet e tornázni?
Nagyon szeretném kipróbálni a tornát, hátha növelni tudnám vele a teherbeesés esélyét, de a fent leírtak miatt nem tudom, hogy elkezdhetem-e.
Előre is köszönöm a válaszod.
Jó napot! Ausztriában élek kint, hogy tudnám ezt a tornát itt megtanulni? Ancsi
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna!
Több mint egy éve próbálkozunk a kisbabával sikertelenül. Nemrég hallottam erről a tornáról a nővérem alkalmazta és a második hónapban sikeresen teherbe esett. Szeretném megkérdezni, hogy milyen gyakorlatokat végezzek hogy én is sikerrel járjak?
Válaszát előre is köszönöm! Viktória
Kedves Julianna!
Nagyon érdekel az Aviva torna mivel férjemmel babát szeretnénk. Ha jól tudom endometriózis esetén a torna nem javasolt, viszont nálam ilyen irányú vizsgálat még nem történt. Hogyan lehet kizárni az endometriózis jelenlétét a vizsgálat nélkül és biztonsággal elkezdeni a tornát?
Azt olvastam, hogy a betegség tünetmentes is lehet én azonban a következő tüneteket tapasztalom: több napos pecsételő vérzés menstruáció előtt, hajhullás, zsiros haj, bőr, pattanás, 7-10 naponta kialakuló 3 napig tartó migrén, memóriazavar, állandó fáradtság. Ön szerint ezek a tünetek utalhatnak endometriózis jelenlétére, vagy mindenképpen vizsgálat szükséges ennek megállapitására?
Válaszát előre is nagyon köszönöm
Kinga
Kedves Julianna!
A múlt héten ultrahangon derült ki, hogy elhalt a terhességem a 7. héten. Ez már a második alkalom. Első alkalommal 2 héten belül komplikáció és fájdalom mentesen megtörtént a kilökődés. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e olyan Aviva gyakorlat, ami segíti a természetes kilökődést.
Köszönettel:
Móni
Kedves Julianna!
Endometriózis eltávolítása után szabad-e az Aviva tornát végezni, ha igen akkor mikor szabad elkezdeni, ill. hatásos-e a betegség újbóli kialakulásának megelőzésében?
Köszönettel Niki
Kedves Julianna!Ferfiaknal spermaszam novelesere melyik gyakorlatokat ajanlja?A 18 alapgyakorlatbol vagy esetleg arra vannak masak?
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna
Tavaly Szeptemberben volt egy spontan vetelesem 8 hetes volt a baba...Nogyogyaszom a varakozasi ido utan inszeminaciot javasolt,amit nem fogadtunk el a aparommal.
Iden Januar ota rendszeresen heti 2.szer Avivazok...eddig meg nem sikerult teherbe esnem.Peteeresem van,ciklusaim rendes idoben megvannak.Megjegyzem 38 eves meg nem szult no vagyok.Kerdesem az lenne,On szerint remenykedhetek,hogy a rendszeres torna meghozza a vart erdemenyt ebben az un.oreg korban is?Valaszat koszonom.Emese
Kedves Julianna! En petefeszek cisztakkal szenvedek nem akar elmulni pedig hormon gyogyszereket irt ki a doktorom,mar 3honapja csak2-3mmel el lettek kisebbek, a menstruaciom nagyon rendszerteln volt mineg volt hogy 5-6honapig nem jott verzes. 23eves vagyok, es babat szeretnenk,de nem jon ossze sajnos. Mit tanacsol melyik gyakorlatokat vegezzem el, letoltottem a konyveket, de nem igazan ertem?
udvozletem, es koszonom a segitseget!
Kedves Julianna!
Szeptemberben endometriozist diagnosztizáltak nálam, egy akkor 3cm atmeroju csokicisztaval. Orvosom mutetet javasolt, en kutakodni kezdtem, igy talaltam Onre. Kerdesem az lenne, hogy mit tud javasolni (barmi erdekel, ami remenyt ad a mutet elkerulesere) a cisztara, olvastam, hogy esetemben a torna nem javasolt. 38 eves vagyok, meg nincs gyerekem, de szeretnenk.
Nagyon koszonom valaszat,
Maresz
Kedves Julianna!
Meg csak most teszteltem pozitivat, es kerdeznem, hogy folytassam-e az Aviva tornat. Az oktatom azt mondta, hogy igen, mert ezzel is erosithetem a szerveket, segithetem, hogy minel jobban beagyazodjon stb. De nem tudom valoban jo otlet-e. Meg csak par alkalommal tornaztam, es van mar egy 2 eves lanyom, akivel teljesen problemamentes volt a varandossagom.
Valaszat elore is koszonom.
Emi
Kedves Julianna!
Tanacsat kernem. Elso gyermekem szuletese felboritotta a hormonrendszeremet.
Azota volt egy muvi es egy spontan vetelesem a mult evben. Mint utobb kiderult valoszinuleg az alacsony progeszteronszintem miatt (15-os volt a 21.napon),ugyanakkor az osztrogenszintem pedig magas.
Ciklusaim rovidek 24-25 naposak, ovulaciom rendesen van.
Tobbszor tapasztaltam beagyazodasi barnazast (egyszeri maszatolast a peteeres utani 10 napon) , de valoszinuleg a hormonszintem vagya rovid siklus miatt nem maradt meg.
Elkezdtem az Aviva tornat,de tobb dologban meg bizonytalan vagyok.
• Az egyszeru gyakorlatsort kell vegezni vagy az ovulacios gyakorlatokat a problemam kezelese erdeken?
• Az egyszerubb gyakorlatok kozott nincs-e olyan (pl szokkkenes stb.) ,ami csokkenti a beagyazodas eselyet?
• Van-e kifejezett gyakorlat, aminek tobbszori ismetelgetese segiti a progeszteronszint noveleset?
• A torna mellett szedhetek/ihatok-e termeszetes hormonerosito teakat, persze csak kuraszeruen? (baratcserje, malnalevel, palastfu)Befolyasoljak-e ezek a torna hatasat?
• Mennyi ido alatt allithatja vissza a torna a hormonok egyensulyat?
• Egyik valaszaban azt irta, hogy nem ajanlott a Avivazni ha mar megfogant a baba. Ezt ugy erti, hogy a pozitiv terhessegi teszt utan? A baba megtartasa erdekeben milyen gyakorlatok ajanlottak a terhesseg elso heteiben?
Valaszait nagyon koszonom.
Bonny
Üdv! Tudna abban segíteni, hogy petefészekciszta esetén a 18 alapgyakorlatból hanyasakat kell csinálni? Köszönöm
A választ itt olvashatod.
Kedves Julianna,
Egy egyszerű kérdésem lenne, mindössze annyi, hogy amennyiben valakinél endometriózist diagnosztizálnak, akkor gyakorolhatja a tornát?
Mert volt, aki azt mondta, nem szabad olyankor, illetve olvastam, hogy kifejezetten jó ilyenkor.
Nagyon köszönöm,
Zita
Kedves Julianna,
Tanfolyam elvégzése után, már egy ideje gyakorlom a tornát. Az az igazság, hogy mivel engem ez nem érint, nem emlékszem a tanfolyamról, hogy melyik gyakorlat ajánlott azoknak, akiknek nagyon fájdalmas a menstruációjuk.
Megköszönném, ha ezt megosztaná velem, több barátnőm is van, akiknek olyan szinten fájdalmas, hogy csak erős fájdalomcsillapítókon tudják átvészelni ezt a pár napot, illetve legutóbb olyat is mesélt egy lány, hogy egész hányásig jutott, annyira rosszul van ilyenkor. (A tanfolyamot nem tudják elvégezni, mert itt, Franciaországban, nincs oktató, én viszont ezt nem szeretném megtanítani nekik, csupán egy-két gyakorlatot, ha ez is segíthetne valamit.)
Köszönöm a válaszát!
Eszter
Kedves Julianna!
27 éves vagyok, a férjemmel (28 éves) már bő 1 éve (egész pontosan 1 év 3 hónap) próbálkozunk babával, sajnos sikertelenül. Egyikünknek sincs még gyermeke előző kapcsolatból. Egyikünknek sem volt ezidáig komoly betegsége. 1 sikertelen év után elszántuk magunkat arra, hogy orvosi segítséget kérjünk. 10 nappal ezelőtt (febr. 19-én) voltam egy orvosi konzultáción, ahol a doktor különböző vérvizsgálatokra küld, melyeket jövő héten kezdek el. A konzultáción felvázolta az eredmények utáni lehetőségeket. Ha nincs peteérésem, akkor hormongyógyszeres kezelést javasolt. Kb. 1 hónap múlva lesz egy petevezeték átjárhatósági vizsgálatom (nem a laparaszkópiás, hanem a HSG), majd ha így sem sikerül teherbe esnem, akkor inszemináció, majd lombikprogram. Pár napja találtam rá az interneten az Aviva-módszerre, mely nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Kérdésem az lenne, hogy az én esetemben elkezdhetem a tornát oktató segítségével? (Hozzám Miskolc van a legközelebb, láttam, hogy ott is van szakoktató). Azzal, hogy most kezdtem el az orvosi kivizsgálásokat, elkezdhetem a tornát is? Vagy ezzel zavart fogok okozni a szervezetemnek?
Előre is köszönöm válaszát!
Éva27
Kedves Julianna,
37 éves nő vagyok, van egy 2 éves kislányom, 2011 decemberében született. Sokáig és nagyon intenzíven szoptattam, és a ciklusom is kb. másfél évvel a szülés után tért vissza. A szülés előtt sem volt 28 napos, de mindig tudtam, mikor jön meg, mert voltak jelei. Szülés óta azonban minden a feje tetejére állt. Nincsenek előjelek, totál össze-vissza jön meg. Az első az alig volt menstruáció, utána 52 napra jött meg, majd 33, 36 utána 24 napra egy 3 napos valami, majd 24 napra normálisan, de a 36 napos ciklusban középidőben volt 1 hét barnázás. Elmentem orvoshoz, aki azt mondta, nem lát semmit, és valószínűleg ez már korai menopauza, mire mondtam, hogy még szoptatok. Erre azt válaszolta jaaa, miért nem mondta, abba kéne hagyni lassan. Ezt én is éreztem, így el is kezdtem a leszoktatást, és elkezdtem szedni az ezerjófű női cseppeket. A barnázás nem jött vissza a 2 hónapos kúra alatt. Gondoltam, teszek még valamit magamért, ezért december elején elmentem egy Aviva-tanfolyamra. Pont azon a napon kellett volna megjönnie, de aznap semmi. Viszont 3 napra rá megjött, nagyon boldog voltam. A tanfolyam után gyakorolni sajnos nem volt lehetőségem, utazás, karácsony... stb. A januári menstruációm késett, csináltam is két tesztet, de negatívak lettek, így gondoltam, gyorsan tornázok, hátha most is segít. És igen, segített, 37 napra, de megjött. Így elhatároztam, hogy na, mostantól rendszeresen tornázni fogok, és így is tettem. Nagy meglepetésemre 26 napra megjött :( de gondoltam OK. A mostani ciklusomban nem tudtam a ciklus elejétől tornázni, mert a kislányom beteg lett, és egész nap Vele voltam, együtt keltünk-feküdtünk, és sokat aggódtam érte, és elég fáradt is voltam. Már jól van szerencsére. A 14. napon volt egy kis vérzésem. Soha az előtt nem tapasztaltam ilyet de pár óra múlva elmúlt, és aznap a hasam is fáj/görcsölt (jobb volt ülni), de csak pár órát tartott. Nagyon megijedtem, és iszonyatosan feszült lettem onnantól. Gondoltam, el kell kezdeni a tornát, nincs mese. A feszültséget oldotta, az nagyon jó volt. És a cseppeket is elkezdtem újra, mert lejárt a kúraközi szünet amúgy is. Mire 23! napra megjött. És most már nem értek semmit. Azon a napon tornáztam és torna után 1 órával megjött. És most el vagyok bizonytalanodva. Mit tegyek? Tornázzak? Vagy ne? Vagy ne minden másnap? Vagy félidő után már ne? A gyakorlatokat amúgy közepesen erősen csináltam. Mit rontottam el?
Ja igen, nem tudom, a szoptatásnak van-e ehhez köze. Kb. január elején abbahagytuk a szopizást, de a februári betegség miatt 2-3 alkalommal még volt szopizás, gondoltam, ezzel is gyógyul a drágám.
Nagyon megköszönném a tanácsaidat.
szép napot kívánok
Évi
Tisztelt Julianna!
42 éves vagyok, van már egy 23 éves lányom, párom 54 éves, neki is van előző házasságából három lánya. Két éve próbálkozunk gyermekáldással, ezidáig eredménytelenül. Tavaly volt egy méhpolipom, amit szövődmény nélküli gyógyulás követett, sok mindent kipróbáltunk előtte már. Szeretném megkérdezni, nekünk milyen tornát javasolna, hogy elősegítse a gyermekáldást?
Tisztelettel: Andrea
Kedves Julianna!
Voltam Aviva betanuló órán, azóta otthon magam tanulom a gyakorlatot. Eddig tudok már 13 gyakorlatot, már csak ötöt kell elsajátítanom, hogy menjenek maguktól is, persze még egy ideig fogom nézni a könyvet.
Pár kérdést szeretnék feltenni. Én 31 éves vagyok, vékony testalkatú, nincs gyerekem, hamarosan tervezünk majd, de nem emiatt kezdtem el a tornát. Hanem ciklusbeállítás miatt. Igazán sohasem volt rendezett a ciklusom, anno a nőgyógyász egyből fogamzásgátlót adott (17 évesen, amit sokszor abbahagytam menet közben, majd újra kezdtem), végleg abbahagyva már vagy egy jó 6 éve a ciklusom nem lett jobb. De 3 éve elkezdtem szedni a barátcserjét, és ettől megjön 29-36 napig bezárólag minden hónapban, ami nálam nagy szó, ahhoz képest, hogy régen 80-90 napra jött meg, alig jött valami és volt hogy 3-4 hétig is tartott az a kisbetét negyedére való valami. Szóval a barátcserjétől normális vérzésem van, ami 6 napig tart. Előtte szokott lenni 1-3 napig tartó barna folt is (nem mindig). Sajnos PMS tüneteim ennek ellenére vannak, hogy szedem a barátcserjét, amit nem is értek, mert a barátcserjét erre is szokták szedni, nem csak ciklusbeállításra. Mellfeszülésem szokott lenni, és a régen lesérült bal bokámban izületi fájdalom (csak a sérülés óta, de mindig a menszesznél és előtte jön elő az érzés), illetve ha megjön akkor fáj az alhasam, görcsölök az első nap, de nem veszek be rá fájdalommcsillapítót már 2 éve. Ezekből az okokból adódóan kezdtem el az Aviva tornát, hátha segít rajta. Illetve arra gondoltam még mikor elkezdtem, hogy esetleg abbahagyni a barátcserjét, és csak a tornával szinten tartani magam, de nem igazán tudom, hogy abbahagyjam-e, mert egyszer mikor abbahagytam olyan furán jött meg a menszeszem.
1. Azt szeretném kérdezni, hogy az Aviva torna műkődik-e a barátcserjével együtt? Illetve, hogy ilyen problémára ami nekem van vajon mennyi idő múlva hat a torna?
2. Másik kérdésem, hogyha valakinek alúl vagy felül műkődik a pajzsmirigye, akkor arra jó-e az Aviva torna? Csináltak nekem pajzsmirigy mérést, és a TSH jó lett rajta.
3. Ha megjön a menszesz akkor szabad tornázni a megjövetel napján, vagy hagyjon ki az ember egy pár napot? A menszesz hányadik napjától lehet tornázni?
4. A PCO-ra is jó a torna vagy csak a sima cisztára és miómára?
Elnézést hosszú levelemért. Várom kedves válaszát.
Köszönettel!
Kedves Julianna!
A segítségét szeretném kérni.Már több mint egy éve próbálkozunk a gyermekáldással sikertelenül. Rég hallottam már az Aviva módszerről, és most sikerült is találnom a közelben egy oktatót, akihez már van is időpontom. A gond csak annyi, hogy nemrég a nőgyógyász egy 4 centis valamit látott a petefészkembe, amire azt mondta vagy "bevérzett ciszta, vagy endometriózis" Most vannak a kivizsgálások. Nagyon félek, hogy endometriozis lesz, és műteni kell. Olvastam, hogy ebben az esetben nem alkalmazható a torna, előbb máson kell változtatni. Az oktató azt mondta erről személyesen beszélünk, de szeretném kikérni az Ön véleményét is. Egy hét múlva megyek a betanító órára, de addig sem szeretnék tétlenül ülni. Bármit megteszek, hogy elkerüljem a műtétet és ezt a csúnya betegséget. Ha tud kérem segítsen.
Köszönöm szépen, Csilla
Kedves Julianna!
29 éves vagyok, férjemmel már két és fél éve próbálkozunk a babával. 2009-ben policisztás petefészek miatt Diane-35-öt szedtem egy évig, majd a jelenlegi nőgyógyászom tanácsára abbahagytam, mert, bár a cisztákat eltüntette, mellékhatásai voltak. A ciszták azóta szerencsére nem tértek vissza, viszont még akkor 0. stádiumú méhnyakrákot fedeztek fel. Konizációval sikerült eltüntetni a beteg részt, és már akkor figyelmeztettek, hogy minél hamarabb teherbe kellene esnem. Menstruációm rendszeres (30-32 nap), ultrahanggal és ovulációs teszttel is eddig mindig kimutatható volt a peteérés, középidős fájdalmam is szokott lenni, de tojásfehérjeszerű váladékot már évek óta nem tapasztaltam (lehet a konizáció az oka?). A férjem megvizsgáltatta magát, nála nincs gond. Mivel a nőgyógyászom két éven keresztül csak azt tanácsolta, hogy várjak, mert nincs gond, felkerestem egy belgyógyászt, aki endokrinológiával és meddőséggel foglalkozik. Ő megállapította, hogy enyhe pajzsmirigy alulműködésem és inzulinrezisztenciám van. Erre kaptam gyógyszereket, illetve diétát, aerob mozgást és izomépítést javasolt (túl sovány vagyok). A problémám az, hogy nem tudom, hogyan egyeztessem ezt össze az Avivával. Már több hónappal ezelőtt megtanultam és gyakoroltam is begyakorló órákon, valamint itthon is (érzem is a hasznát, mert amikor rendszeresen végzem, a ciklusom 28 napos), ezért nem szeretném abbahagyni. A másik problémám pedig a diétával van. Régebben próbálkoztam lúgosítással, ami nagyon jót tett (zsíros, mitesszeres bőröm szép lett, beindult a hízás, ciklusom a diéta alatt ugyancsak 28 napos volt stb. stb.), ám most a belgyógyász azt javasolta, hogy sok húst és zsírt egyek. Egyszerűen nem tudom, mit csináljak. Kérem, adjon tanácsot. Válaszát nagyon köszönöm!
Kedves Julianna!
A kérdésem, hogy az Aviva torna mely gyakorlatait kell elvégezni az ovulációig, és melyeket utána.
A másik kérdésem: lombikprogram alatt mikor és mely gyakorlatokat célszerű elvégezni?
Köszönettel:
esztiP
T. Juli!
44 éves vagyok, van 3 spontán gyermekem. Szeretnénk még egy babát. Most dec. 20-án volt a laparoszkópos műtétem, mely során mindkét petevezető elzáródását találtak, valamint egy kis almányi méretű myomát. Tudom, hogy ráadásul 40 fölött nem minden hónapban van peteérés. Érdeklődnék, hogy az Aviva torna segítségével megszűnhetnek-e a problémáim, hallott-e konkrét visszajelzésről, terhességről. Van-e remény, mert nagyon elkenődtem. A könyvek megvannak, ön a problémáimra mely gyakorlatokat javasolja, és hetente hányszor?
Válaszát köszönöm: Kozsu
Kedves Julianna!
Nagyon felkeltette az Aviva torna az érdeklődésemet, ugyanakkor teljes a bizonytalanság bennem az alábbiak miatt: 34 éves nő vagyok, nagyon szeretnénk már babát, de eddig kétszer laparoszkópiáztak; tavaly ciszta, idén pedig endometriózis miatt. A mostani műtét során III. fokú endometriózist diagnosztizáltak, illetve a jobb oldali petevezetőm elzáródását (a balban volt a ciszta és az endometriózis is). A bizonytalanságom konkrét oka az, hogy a 2. laparoszkópia pont 1 hete volt (mikor lehet elkezdeni a tornát frissen műtötten?). Másik kérdésem, hogy az orvos 6 hónapos hormoninjekció-kúrát írt elő, amit január közepén kellene kezdenem és a 6 hónap letelte után IVF-et javasolt. Itt kezdődik a dilemmám: ha a természetes gyógymódok mégsem segítenének, akkor hogyan magyarázom meg a dokinak, hogy miért nem kezdtem el az injekciókat??? Bocsánat a hitetlenkedésemért, de már benne vagyok egy orvosi kezelési folyamatban, viszont az Avivához is idő kell, hogy használhasson, nekem viszont hamarabb kellene döntést hoznom, hogy vállalom-e az injekciókúrát...?! Válaszát előre is köszönöm!
RéSziporka
Üdvözlöm!
25 évesen volt egy elhalt terhességem, amit műtéttel fejeztek be. Rá 1 hónapra kiderült, krónikus kismedencei, petefészek gyulladásom van petevezető elzáródással és összenövésekkel. Eltávolították a bal petefészket, petevezetőt. Több vizsgálaton is részt vettem, kis sárgatest hormon elégtelenségem van. A menstruációs ciklusaim 25-26 naposak. Az orvosom azt mondta, ez még nem vészes. Szedek sárgatest hormon gyógyszert, és figyeljük a peteérést és a tüszőrepedést, de 3 hónapja nem sikerül a baba. Az orvosom azt mondta, lehet, el van záródva megint a petevezetőm, de az átjárhatósági vizsgálattól tartok, és rátaláltam az Aviva tornára. Csak az a kérdésem lenne, hogy a rövid menstruációs ciklus és az elzáródás ellen melyik gyakorlatokat kell végeznem, heti hányszor, és mennyi idő után lesz eredmény. Az első kötet Aviva könyvem van meg. Válaszát előre is köszönöm!
"Én is szeretném megköszönni az oldalnak, hogy figyelemmel tudtam kísérni a ciklusom a hőmérséklet vezetésével. 2 hete teszteltem pozitívat, és ma voltam orvosnál, a 7. hét elején járok. Most már elhiszem, hogy tényleg terhes vagyok. Köszönöm!"
kicsiila