Szakértőnk

Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász

Dr. Tekse István

szülész-nőgyógyász

szulesz-nogyogyaszt.hu
RobertKlinika.hu

Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem. Szakvizsgámat "kiválóan megfelelt" minősítéssel tettem le. Tudásomat több európai intézetben eltöltött szakmai gyakorlat során bővítettem folyamatosan.

Fő érdeklődési területeim a meddőség kezelése, valamint a minimál-invazív nőgyógyászati beavatkozások.

A meddőség kezelésekor a kíméletes, ám hatékony eljárásokat részesítem előnyben, amilyenek az endoscopos műtéti eljárások is. Az endoscopos műtéti technikát pályafutásom kezdete óta gyakorlom, az endoscopia iránti elkötelezettségem azóta is töretlen.

A Róbert Károly Magánklinika szülész-nőgyógyász szakorvosa vagyok, ahol nagyon sok pár tisztelt meg bizalmával és fordult hozzám, aminek eredményeként a meddőség kezelését sikeres terhesség, majd szülés követte, s ezeket orvosként volt szerencsém végigkövetni.

A sikeres párok boldogságát tapasztalni nagy élmény számomra és erős szakmai motiváció, bízom benne, hogy Önnek is tudok segíteni.

 
 
Kérdezni szeretnél? Kérdés feltevéséhez regisztrálj, vagy ha már megtetted, lépj be!

Korábbi kérdések és válaszok


Tisztelt Doktor Úr!
Már több éve próbálkozunk a gyermekvállalással sikertelenül, és túlvagyunk az 5 államilag támogatott lombikunkon. Az utolsó után egy új intézményt kerestünk fel, és ott AMH vizsgálatot javasoltak, amit eddig még nem néztek nálam. Az eredmény 2,13 lett. Telefonon azt mondták, ez "egész jó". Az lenne a kérdésem, hogy tényleg jó-e ez az érték, és hogy Ön tanácsolná-e, hogy belevágjunk egy 6. lombikba. Én 38 éves múltam, az eredményeim eddig jók voltak, a lombikot petevezeték-elzáródás miatt javasolták. (Az átfúváskor az egyik petevezetőm nagy nyomás mellett átjárható, a másik lezárt volt.) A párommal minden rendben van. Embrióink mindig lettek, azt is mondták, hogy szépek, a beágyazódás viszont nem sikerült.
Segítségét köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor Úr!
Egy hete voltam hsg vizsgálaton. Egyáltalán nem fájt. Bal oldalon teljesen átjárható vagyok. Jobb oldalon mikor csinálták azt mondta a röntgenes, hogy abban nem biztos. Kifelé megkérdeztem a nőgyógyászt, aki a katetert felhelyezte, hogy akkor most mi van, azt mondta hogy teljesen átjárható vagyok. Erre a záró jelentésre azt írták, hogy bal oldalon a folyadék kilépett a hasuregbe, jobb oldalon nem. Akkor most átjárható e a jobb oldali petevezetek vagy nem? Ha el van zarodva, akkor azt mutatnia kellett volna a röntgennek, hogy hol van az elzáródás? Lehet még vmi más oka az elzáródáson kívűl, hogy nem lép ki a folyadék a hasüregbe?
Előre is köszönöm a választ!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Mielőbbi segítségét szeretném kérni, csak jövőhét végére kaptam az orvosomhoz időpontot. 4 pozitív terhességi teszt után elmentem az elmaradt menzeszt követő másnapon HCG vérvételre, ahol más hormont is megnézettem, megerősítette a terhességet, viszont két nappal később ismét nézettem HCG-t, ami nem növekedett túl jól. A ciklusom 26-28 napos, az előző is 26 napos volt. Nov. 2-án volt az utolsó menzesz, az ovuláció feltételezett időpontja nov. 14. Érdemleges együttlét: nov. 13, 17. Véleménye szerint utalhat méhen kívüli terhességre, vagy fenyegető vetélésre?
Értékek:
nov. 28.: HCG: 111,0 U/L
LH: 0,44 U/L
Progeszteron: 119,8 nmol/L
TSH: 1,7
cukor 4,6 mmol/L
nov.30:
HCG:181,04 U/L
ösztradiol: 1105,5 pmol/L

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Első terhességem missed ab volt! Később három egészséges babával gazdagodott családunk , 2 évig probálkoztunk ujabb babával , de PCOS diagnozitált az orvos amire closty-t szedtem majd sikerült a baba de sajnos missed ab volt a 8héten , azóta fogamzásgátlót szedek " Tri-Regol " de szeretnénk újra probálkozni , a fogamzás gátló abba hagyása után milyen vizsgálatok javasoltak hogy gond nélküli terhességem lehessen? Esetleg azzonal probálkozhatunk ? Válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Köszönöm, bejelentkeztem endokrinológushoz, csak nagyon sokára kaptam időpontot. A 3-as TSH miatt a pajzsmirigy működésére vonatkozó hormonokat is nézettem a 3. napi hormonok mellett. Lenne szíves megtekinteni, hogy vajon megfelelőek lettek-e az értékeim?
Szabad T4 10,89 pmol/L
Szabad T3 6,34 pmol/L
LH 6,51 U/L
FSH 7,62 U/L
Ösztradiol 137,1 pmol/L
DHEA-szulfát 7,4 mmol/L
Anrosztedion 11,2 nmol/L
Köszönöm előre is a megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel, Anita

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm a segítségét a vércukorterhelés eredményeim kiértékelésével kapcsolatban, be fogom tartani a javaslatait.
Elkészültek a hormonvérvétel eredményeim is (ovuláció után 7-8nappal):
TSH 3,094 mIU/L
Prolaktin 113,5 mIU/L
Progeszteron 27,5 nmol/L
Anti TPO 0,6 U/ml
Ezek az eremények rendben vannak babavállaláshoz?
Köszönöm előre is megtisztelő válaszát.
Anita

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Kérem a segítségét 2 alkalommal is voltam szakvizsgálaton a következő panaszaimmal:
fáradékonyság, hányinger, hasi görcsök és rendszertelen menstruáció problémáim is vannak, hirtelen elkezdtem hízni.
El kell mondanom, hogy 6 hónapja párommal rendszeres nemi kapcsolat van, a melleim néha fájnak:
Az ambuláns lapomra csak ez volt irva:
tojásnyi uterus anteflexionban van, környezete szabad.TVUH:6,1×3,1endometrium:4mm ovariumok Pco-s jellegűek. (Sticks) enyhén emelkedett ph.
Kérem, hogy segítsen értelmezni.
Párommal nagyon szeretnénk babát de nem jön össze 6 hónapja.
Köszönöm a válaszát előre is!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Gyerekvállalás előtt állok, 3 pontos terheléses vércukor- és inzulinmérést csináltattam. Eredményeim:
Glükóz 0' 5,4 mmol/L
Glükóz 60' 9,4 mmol/L
Glükóz 120' 6,2 mmol/L
Inzulin 0’ 5,5 mIU/L
Inzulin 60' 72,2 mIU/L
Inzulin 120' 48,4 mIU/L
(A vérvételkor kissé náthás voltam, nem tudom ez befolyásolja-e a vizsgálatot)
A kérdésem az lenne, hogy fennáll-e inzulinrezisztencia ezen eredmények alapján. Amennyiben igen, mi a teendőm, érdemes valamilyen étrend kiegészítőt szedni, esetleg megkeresnem egy endokrinológust az eredményeimmel? Milyen további vizsgálat lehet szükséges?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Anita

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
26 éves vagyok, a párom 40 éves.
6 évig szedtem fogamzásgátlót, 2017 májusában abbahagytam. 2017 júniusában nem is volt egyáltalán menstruációm csak júliusban, de aztán megjött minden hónapban 28-30 napokra. Ahogy abbahagytam a fogamzásgátló szedését, azóta próbálkoztunk.
2018 májusában, tehát rá 1 évre ahogy abbahagytam a gyógyszer szedését, terhes lettem. Mire megtudtam 5 hetes voltam. Amint megtudtam, megrendeltem a Trimeszter 1-et. Sajnos mire megjött (2-3 nap) egyik este begörcsöltem, mint akit gyomorszájon rúgtak és lesugárzott a vesémbe, másnap elkezdtem vérezni. Ott már éreztem hogy baj lesz. Spontán elvetéltem. Nagyon sokat sírtam, mert nagyon szerettük volna a babát. Művi befejezésre nem volt szükség, azt mondták az ultrahangon, hogy teljesen kitisztult a méhem, szépen kiürültem, de ne adjuk fel, 3-4 hónap múlva próbálkozzunk. Szeptember óta próbálkozunk újra, azóta szedem újra a vitamint, de még semmi. November elején a páromnak is megrendeltem Trimester Men-t, hátha segít. A ciklusom viszont nagyon hosszú. Ilyen 35-38 napokra jön meg, és elég bőségesen vérzek is.
Ön mit tudna tanácsolni? Szervileg mindketten rendben vagyunk, labor is jó. Annyi, hogy a páromnak volt tavaly colitise, de már jól van, akkor eltávolítottak 40 cm-t a vastagbeléből. Most pedig a pajzsmirígyénél találtak 2-3 csomó jóindulatú göböt. Valószínű eltávolítják azt is.
A párom is nagyon szeretné ezt a babát, neki már van egy 18 éves fia az előző házasságából, tehát nem meddő. Köszönettel; Kitti

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Júniusban úgy döntöttünk a párommal,hogy itt az ideje a családalapításhoz.Sajnos menstruáció után erős alhasi fájdalom miatt orvoshoz kellett fordultam,ahol hüvelyi ultrahang után megállapították,hogy valószínűleg Endometriózisom van.Mondták hogy várjunk pár hónapot. Szeptember végén volt a következő kontroll.A bal petefészekben ekkorra már egy 4,5 cmes ciszta volt. Kiírtak laparoszkópiára. Október 18-án volt a műtét,ahol sikeresen eltávolíttatták a cisztát,valamint 2 hegesedest a húgy hólyagról. 2 hétre rá volt a kontroll. Minden oké,kivéve hogy a jobb petefészekben keletkezett egy 3,5 cmes ciszta. Az orvos szerint ez "csak" egy funkcionális ciszta és januárba menjek vissza ellenőrzésre,hogy elmúlt e!?
Mivel szeretnék babát,igy elég sokat olvastam ezek a dolgok után. Amiben a segítségét szeretnem kérni,hogy nem igazán tudom mi tevő legyek az endometriozis miatt. Sokan javasolnak fél évre gyógyszer ami menopauzát idéz elő,viszont akkor várni kell a babával,viszont az én orvosom azt mondta h fél évig érdemes próbálkozni,mert nagyobb az esély a teherbeesésre. Nem tudom h egyáltalán emellett a funkcionális ciszta mellett teherbe lehet e esni!?
Nem igazán tudom,hogy mi a legjobb megoldás..
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Két lombikon vagyunk túl. Női részről minden rendben, eddig nálam nem találtak semmit, minden eredményem rendben van.
Férfi részről asthenezoospermia vagy OTA-syndroma van a leletekre írva.
ICSI-vel próbálkozunk, habár ha jól gondolom több petesejtnél nem mind lesz "ICSI"-s?
1 lombik: 6 petesejt lett, 4-et sikerült megtermékenyíteni, 2 kaptam vissza. Nem sikerült. Utólag derült ki, hogy 3.-ik napos ET-nél 2-4 sejtes volt az osztódás.
2.lombik: 8 petesejt lett, 6-ot sikerült megtermékenyíteni, de ET-re már nem került sor. Nem indult el az osztódás. Állítólag női és férfi részről is sokkal jobb eredményeink voltak a megtermékenyítés napján, mint az elsőnél.
A vizsgálatok amiket a második sikertelen próbálkozás után megcsináltattunk: kariotipizálás mindkettőnknek, férjemnek: DNS fragmnetáció, HBA, ROS, Y-kromoszóma mikrodeléció. Minden eredményünk teljesen jó, kivéve a HBA de ezt tudtuk is előre.
Jövőre lesz egy újabb próbálkozás, szednünk kell vitaminokat, étrend kiegészítőket. De még mindig keressük a választ, hogy mi okozhatja a rossz osztódást? Így félve kezdünk neki a következőnek.
Milyen vizsgálat az ami közelebb vinne minket a "megoldáshoz" vagy mit tehetünk még meg a siker érdekében?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Aug. 9-én volt missed ab miatt műtétem. Az első vérzésem ezt követően 6 hétre jelentkezett és teljesen normális volt, viszont a második és most a harmadik kevés rozsdabarnás vérzéssel indul. Az előző ciklusban ellenőrizte az orvosom a progeszteron értékem mely rendben volt, legalábbis a closti tablettával együtt. Elvileg próbálkozhatnánk újra a babával, de nem tudom mi okozhatja ezt a barnázást illetve így nem tudom mikor vegyem be a clostybegit tablettát? Valamint csupán a magam megnyugtatására sznék egy 3-5 napi hormonvizsgálatot is, de ehhez sem tudom honnan számoljam a napokat.
(Egy kis fiam már született, őt ugyanígy missed ab előzte meg, de akkor fény derült a progeszteron hiányra, ez most nem állt fent)
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm
42 éves vagyok. Van már gyermekem de 10 hónap próbálkozás után még nem estem teherbe. A 3. ciklusnapon nézett női hormonok rendben vannak, IR - t is nézettem az is rendben. Sajnos ugyanabban a ciklusban nem tudtam 21-23 napi hormont nézetni, egy ciklusban kell a két hormonszintet nézetni, vagy értékelhető akkor is ha másik ciklusban nézik?
Ovulációs tesztem mindig pozitív a 10. vagy a 11.napon, utána 2 nap múlva az ébredési hőmérsékletem is felmegy 2-3 tizedet és 13 -14 napig fent is marad. Ciklusaim átlagban 25-26 naposak.
Ha az ovulació előtt 36.4-36.5 körüli a hőmérsékletem akkor a luteális fazisban elég a 36.7-36.8? Ha fent marad a hőmérséklet kb 13 napig 36.7-36.8 körül az biztosra azt jelenti hogy elég a progeszteron mennyisége a babához?
Milyen vitaminnal tudnám segíteni a teherbeesést? Hallottam az inofolic-ról? Ez azoknál is segíthet akiknél elvileg minden rendben?
A korom miatt mit javasol?
Előre is köszönöm válaszát?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
2,5 évvel ezelőtt a terhességem a 10. hetében elhalt, ekkor megműtöttek. Azóta 1 évvel ezelőtt sikerült újra teherbe esnem de sajnos a 6. héten szintén megszakadt. A nőgyógyászom folyamatosan azt mondta nincs semmi a kórtörténetemben ami problémára utalhat. Menstruációm rendszeres, 25 napos ciklusaim vannak. Hőgörbét vezettem, egy-két hónap kivételével mutatott emelkedést. Ebben a hónapban viszont nem mutat semmit a hőgörbém.Most sikerült elérni az orvosnál hogy küldjön el hormon vizsgálatra. Elküldeném a 4. napi vérvétel eredményét, legyen szíves nézze át nekem. Köszönöm előre is!
Eredmények:
TSH 1,83 mIU/L
FSH 28,7 IU/L
LH 6,6 IU/L
Prolaktin 108 mIU/L
Ösztradiol 131 pmol/L
Progeszteron 1,54 nmol/L

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
26 éves vagyok. A párommal elhatároztuk, hogy februárba elején abbahagyom a fogamzásgátlot mert babát szeretnénk. Abba a hónapba meg márciusba rendesen megjött a menstruációm bár 4 napról lecsökkent 2 napra. Áprilisba nem jött meg. Akkor elkezdtem szedni a femibion 0-t. Május 7-én voltam ultrahangon ahol a doktor azt mondta,hogy kezdjem el szedni a gynositol port. Napi 2 tasakkal ittam. Juni 7én egy másik orvos továbbra is javasolta a gynositolt de a femibiont ne szedjem. Pont akkor volt peteérésem. 2 hét múlva megjött. Júliusba nem volt menstruációm. Abbahagytam a gynositol port mert nem láttam értelmet mert a menstruációm nem befolyásolta (elméletileg azért kellett szednem, hogy majd szabályozza). Augusztusba megjött a menstruációm, azóta semmi. Október 20 környékén kb 2 hétig barnás folyásom volt. 1,5 hete elkezdtem szedni a méhpempő kapszulát, hátha az segít. Most két napja érzek alhasi szurkálást. Gondolom most lehet peteérésem? Vagy mi okozza ezt a rendszertelenséget?
Előre is köszönöm válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm
42 éves vagyok. Van már gyermekem de 10 hónap próbálkozás után még nem estem teherbe. A 3. ciklusnapon nézett női hormonok rendben vannak, IR - t is nézettem az is rendben. Sajnos ugyanabban a ciklusban nem tudtam 21-23 napi hormont nézetni, egy ciklusban kell a két hormonszintet nézetni, vagy értékelhető akkor is ha másik ciklusban nézik?
Ovulációs tesztem mindig pozitív a 10. vagy a 11.napon, utána 2 nap múlva az ébredési hőmérsékletem is felmegy 2-3 tizedet és 13 -14 napig fent is marad. Ciklusaim átlagban 25-26 naposak.
Ha az ovulació előtt 36.4-36.5 körüli a hőmérsékletem akkor a luteális fazisban elég a 36.7-36.8? Ha fent marad a hőmérséklet kb 13 napig 36.7-36.8 körül az biztosra azt jelenti hogy elég a progeszteron mennyisége a babához?
Milyen vitaminnal tudnám segíteni a teherbeesést? Hallottam az inofolic-ról? Ez azoknál is segíthet akiknél elvileg minden rendben?
A korom miatt mit javasol?
Előre is köszönöm válaszát?

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm
42 éves vagyok. Van már gyermekem, de 8 hónap próbálkozás után még nem estem teherbe. A 3. ciklusnapon nézett női hormonok rendben vannak, IR - t is nézettem, az is rendben. Sajnos ugyanabban a ciklusban nem tudtam 21-23 napi hormont nézetni, egy ciklusban kell a két hormonszintet nézetni, vagy értékelhető akkor is ha másik ciklusban nézik?
Ovulációs tesztem mindig pozitív a 10. vagy a 11.napon, utána 2 nap múlva az ébredési hőmérsékletem is felmegy 2-3 tizedet és 13 -14 napig fent is marad. Ciklusaim átlagban 25-26 naposak.
Ha az ovulació előtt 36.4-36.5 körüli a hőmérsékletem, akkor a luteális fazisban elég a 36.7-36.8? Ha fent marad a hőmérséklet kb 13 napig 36.7-36.8 körül, az biztosra azt jelenti, hogy elég a progeszteron mennyisége a babához?
Milyen vitaminnal tudnám segíteni a teherbeesést? Hallottam az inofolic-ról? Ez azoknál is segíthet akiknél elvileg minden rendben?
A korom miatt mit javasol?
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Kértem egy hormon vizsgálatot,mert nem sikerül a teherbeesés jó pár hónapja.Ahogy megjött a menzeszem,2.napon voltam a vérvételen.Ezek az eredményeim:
Ösztradiol: 106,2 pmol/l
Tesztoszteron: 0,90 nmol/l
Progeszteron: 0,8nmol/l
Prolaktin: 319mU/l
LH: 3,4 U/L
FSH: 4,9 U/l
TSH: 1,49mU/l
Várom miharabb észrevételét!Hálás köszönettel,Edina.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor ÚR!
Nagyon kétségbe vagyok esve. Hamarosan sor kerülne a lombikra, de az inuzlin és az FSH értékeim rosszak lettek a 3. napi vérvételen.
0': inzulin 7,7 uIU/mL
60':101 uIU/mL
120': 90 uIU/mL
Eddigi FSH értékek:
06.27: 18,9 mIU/ml
07.17.: 19,3 mIU/ml
08.10.: 11 mIU/ml
09. 05.: 15 mIU/ml
10.29.: 24 mIU/ml
AMH: 0,48 ( 08.10-én mérve.)
2 hónapja szedek 100 mg Q10-et, és Bio Melatonint 1 szemet. 2 hete pedig Omega3+Krill halolajat.
Előfordulhat olyan, hogy rosszul reagál a szervezetem ezen vitaminokra? Esetleg az Fsh szintet lentebb vihetné az Inofolic? Az inzulin érték lehet oka a magas FSH -nak? A magas inzulin akadály a sikeres lombikhoz? Ez már POF?
Várom megtisztelő válaszát, előre is köszönöm !
Üdv.: pancsyka

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Endometriózisra 6 hónap GNRH kezelést kaptam, majd még 2 hétig gonapeptyl 0,1 injekciót lombik felkészítés előtt. (július közepén kaptam az utolsót)
Az lenne a kérdésem, hogy meddig van hatása ennek az injekciókúrának? Meddig lehet az embrió beültetést elhúzni, hogy nem csússzak ki az időből.
Köszönöm szépen a válaszát!
Üdvözlettel:
HB

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Szeptember 11-ei laborvizsgálaton 6,78 mIU/l TSH szintet mértek nálam, vélhetően a jódtartalmú babatervezés vitamin (Femibion) használatának köszönhetően. Két hét múlva az eredmény kézhez vételekor abbahagytam a babavitamin szedését, másfél hét múlva a kezelőorvosom megemelte a Letrox tabletta adagot (naponként váltva 25 és 50 mikrogrammról 50 és 75 mikrogrammra lett emelve a napi adag) és mondta, hogy nyugodtan folytassam a jódtartalmú babavitamin szedését. Laborvizsgálatra november közepén megyek újra. Az lenne a kérdésem, hogy addig érdemes-e a babaprojekttel próbálkozni, ezzel veszélyeztetjük-e az esetlegesen addig megfoganó baba egészségét, tehát ha megfogan, mennyire jól és biztosan lehet kezelni, hogy a magas TSH-szint okán ne legyen károsodása. Vagy ez egy magas kockázat.
Köszönettel!

A választ itt olvashatod.
 

Jó estét Dr úr.
Nekem olyan kérdésem lenne hogy a Depo Provena injekciót június 11.én (menstruációm után kb 1 héttel később) kaptam meg, de aznap este már párommal együtt voltunk. Következő hónapban enyhe menstruációm volt, illetve kisebb tünetek is (hányinger, szédülés, fejfájás) ezeket figyelmen kívül hagytam. Szeptemberben megkaptam a 2. injekciót is, és ugyan úgy együtt voltunk párommal, és jelenleg megint van szédülés, hányinger, néha kia fejfájás és enyhe görcsölés, hasam alja néha feszül. Mitől lehet ez vagy miért vannak ezek a tünetek? Várom válaszát. Köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
babát tervezünk a párommal, ez volt az első próbálkozós hónapunk. Ma vagyok a 4. dpo-n és viszonylag erős barnás-pirosas vérzést tapasztaltam reggel. Sokkal erősebb mint a pecsételő vérzés, de azért mégsem menstruáció erősségű. Ezen kívül még enyhe derékfájdalmat és görcsölgetést érzek.
Augusztus 30-án volt egy méhszájseb fagyasztásom, az egy hónap szünetet rendesen betartottam, mind szexuális és tampon használat, mind ülőfürdő téren. Előtte egy hónappal rákszűrésen vettem részt.
Pecsételő vérzést szoktam tapasztalni néhány nappal menstruáció előtt, de ennyire korán, és ilyen mennyiségű "vérzést" még nem tapasztaltam. Sajnos 2 hét múlva tudok nőgyógyászhoz menni. Mi lehet a probléma?
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
IVF-fel fogant várandósságom 15. hetében járok, a protokoll során alkalmazott elég nagy dózisú Utrogestan adagomat kb. a betöltött 16. hétre tudom leépíteni.A korábbi terhesgondozás alkalmával sor került már hüvelyváladék tenyésztésre, amely negatív lett, sem kórokozó baktérium, sem pedig gomba a mintából nem tenyészett ki. Ennek ellenére az orvosom javaslatára (vidéki kórház) megelőzésképpen heti egy bórsavas hüvelykúpot kell alkalmaznom. A problémám az, hogy a tegnapi első használat után egy kis irritációt, égő érzést tapasztaltam reggelre, majd kb. fél nappal később pár csepp barnás vérzés is távozott a hüvelyemből. A kérdésem az lenne, hogy okozhatta-e ezt az Utrogestan és a bórsavas hüvelykúp kölcsönhatása (valószínűleg az Utrogestan hosszas alkalmazása miatt egyébként már volt néhányszor pecsétlő vérzésem az elmúlt hetekben) és számíthatok-e arra, hogy az Utrogestan teljes elhagyását követően a bórsavas kúp már nem fog ilyen gondot okozni, vagy inkább hagyjam el a bórsavas kúpot is?
A másik kérdésem, hogy az irritált, kissé vérző nyálkahártyán esetlegesen felszívódott bórsav egyszeri használat után okozhat-e valamilyen rendellenességet a magzatnál ebben a terhességi korban?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Katalin

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! 42,5 éves vagyok, van már gyermekem. Babát szeretnénk, 8 hónap sikertelenség után vérvételt csináltattam a menses 4. Napján. Eredmények: Albumin 44,8 g/l LH 3.97 U/l FSH 6.14 U/l Prolaktin 364,4 mIU/l Ösztradiol 203,6 pmol/l Tesztoszteron 0.8 nmol/l AMH 1.38 ng/ml Free tesztoszteron index 27.5% SHBG 64.70 nmol/l Tsh 2.144 mIU/l Glükóz 0' 5.5 mmol/l 60' 7.0 mmol/l 120' 7.4 mmol/l Inzulin 0' 9.2 mIU/ l 60' 36.0 mIU/l 120' 36.0 mIu/L Homa index 2.2 Szeretném véleményét kérni az eredményekről. Fenáll-e IR? Válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Jó Napot,
Érdeklődni szeretnék, hogy milyen vitaminokat ételeket szedjek ahhoz, hogy hamarabb teherbe essek? Ebben a hónapban is próbálkoztunk párommal, elvileg a peteérésemkor előtt és után is,holnapra nem várom,viszont már érzem a mensi előtti tüneteket.Szerintem ismételten nem sikerült, így ebben szeretném segítségét kérni!
Köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr.
Az lenne a kérdésem, hogy október 3.án volt ovulációm, 2 napja alhasi görcseim vannak. Ciklusom rendszeres. Jelenthet beágyazódást vagy ez még korai lenne.
Tervezzük a babát, sajnos eddig sikertelenül. Előre is köszönöm a válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
30 éves vagyok, alapvetően egészséges, egyetlen meglévő alapbetegségem proctitis ulcerosa (enyhe gyógyszerezéssel jól karbantartható). Honlapjukon vezettem az ébredési hőmérsékletemet, ami alapján egyértelműen kimutatható volt a peteérés megléte hónapokon át. Legutóbb is szép szabályos görbém lett 4tizedes ugrással a 17. napon, majd innen tovább kúszott felfelé a hőm további 2tizedet, egészen 37fokig. Itt szépen fennmaradt, a mensturációm előtt két nappal kezdett csökkenni. A peteéréstől a menstruációig eltelt idő 14nap (a peteérés napját is beleszámolva, a menstruáció első napját már nem beleszámolva). A problémám az, hogy már negyedik hónapja különösen kevés a menzeszem és egyre rövidebb idő alatt lezajlik. Ebben a hónapban két nap halvány pecsételés után egy napig volt rendes vérzésem és további két napig pecsételésem. Terhességi tesztet 16 nappal a feltételezett peteérés után végeztem, negatív lett. Vérvizsgálaton kiderült, hogy a pajzsmirigyemmel nincs probléma:
Freies T3 LIA: 2,89pq/ml Freies T4 LIA 1,34ng/dl TSH-Receptor Ak <0,30 IU/l (negatív)
A nőgyógyászom most hormonvizsgálatot fog végezni. A kérdésem az, hogy ha a hormonjaimmal van a probléma, az nem látszana a görbémen? Illetve a fent leírtak alapján Ön mire gondol, mi lehet a baj? Lehetséges, hogy a görbén látható emelkedések hamis eredményt adnak és mégsincs peteérésem (hagyományos hőmérővel mérek ébredés után azonnal, azonos időben és körülmények között)? Az ilyen jellegű hormonális problémák könnyen kezelhetőek? Párommal babát szeretnénk, ugyan csak két hónapja próbálkozunk, de mielőbb szeretnénk orvosolni a lehetséges gondokat.
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Andrea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Korábban PCOS állapítottak meg nálam. Mivel gyerekvállalás előtt állok 3 pontos terheléses vércukorszintet csináltattam, ebben az irányban eddig nem vizsgáltak. Eredményeim :
Glükóz 0' 4,9 mmol/L
Glükóz 60' 6,2 mmol/L
Glükóz 120' 4,6 mmol/L
Inzulin 8,6 mIU/L
Inzulin 60' 104,6 mIU/L
Inzulin 120' 22,4 mIU/L
HOMA-IR 1,8
A kérdésem az lenne, hogy fennáll-e inzulinrezisztencia ezen eredmények alapján. Amennyiben igen mi a teendő, érdemes-e valamilyen étrend kiegészítőt szedni, esetleg gyógyszert felíratni.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Dóri

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
A lombikom során alkalmazott Shanghai eljárás esetén kérdeztem Öntől és megírta nekem, hogy az egyfajta dupla stimulálási módszer. Szépen kérem, a menetét néhány szóban foglalja össze nekem!
Nagyon köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm válaszát, bár kicsit elkeserített. Hamarosan remélem kiderül, meddőségi klinikához fordultunk. Még egy kérdésem lenne Önhöz, hogy addig is tisztábban láthassak. A hydrosalpinx okozhatja az alacsony hormon értékeket is nálam?? Köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Ivett

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az lenne, hogy mitől lehet hosszabb a lutealis fázisom, mint eddig?
Ez a 4. Ciklus, amikor tudom, hogy mikor van ovulációm. Az első két alkalommal 14 napos volt. Viszont az előzőben már 16 napos, ill.ma vagyok a 15. Napon megint és menstruáció nincs, a terhesteszt pedig negatív. E vitamint, C vitamint, D vitamint és szelent szedek. Ezek barmelyike kitolhatta a lutealis fazist?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
38 éves vagyok. 26 és 28 évesen spontán, mindkét gyermekemmel 3 hónapon belül teherbe estem, mindkettő problémamentes terhességgel, szüléssel zárult. Első sima szülés, második császármetszés volt. Tavaly újra férjhez mentem és szeretnénk egy közös babát. Férjem 37 éves, gyermeke nincs. Nála tavasszal elvégzett sperma és hormon eredmények normálisak. Sajnos közben novembertől-február végéig volt egy prosztata gyulladása, ami által március elején nekem is lett egy kismedencei gyulladásom, de ebből mindketten helyrejöttünk.
Tavaly október elején hagytam abba a fogamzásgátló szedését, amit elötte 2 évig szedtem. Azt megelőzően 5 és fél évig spirálom volt. Sajnos az elmúlt 1 év alatt teherbe esnem nem sikerült. Menstruációs ciklusom 25-27 napos. Erős vérzésem nincs, sőt az előző hónapban számomra nagyon furcsán zajlott, ez előtt nálam soha nem volt még ilyen. Két és fél napra megjött, majd hirtelen teljesen elmúlt, egy napig semmi nem volt, majd újra megjött egy napra. Méhemben állandó nyomó/ feszítő érzést érzek kb fél éve. Menstruáció megjötte előtt 2-3 napig barna váladékozásom van, illetve középidőben nagy mennyiségű színtelen-szagtalan vizes folyásom. Ez nem nyákos nyúlós jellegű, folyik mint a víz! Többször is voltam nőgyógyásznál, vizsgálat alapján és hüvelyi uh szerint minden rendben, sem miómát, sem cysztát nem látott, uh-on érett tüsző látható volt, januárban levett cytologia negatív. Mostani menstruációm 3.-ik napján hormon laborokat nézettem.
Eredményeim:
Fsh: 2,84 mIU/ml. Ref. érték: 3-8,10
Lh: 0,95 mIU/ml. Ref.érték: 1,90-9,20
Prolaktin: 39,54 mIU/L Ref. érték: 132-511
Ösztradiol: 36,30 pg/ml. Ref.érték: 12,50-166
Progeszteron: 0,31 nmol/l Ref.érték: 0,90-7,95
Tesztoszteron: 0,006 ng/ml. Ref.érték: 0,00-1,00
Problémáim:
-Állandó alhasi feszító érzés,
-Menstruáció előtti 2-3 napos barna váladékozás,
-Nagy mennyiségű "víz" ürülése középidőben,
-Utolsó -szeptemberi- menstruációnál probléma (2 és fél nap után 1 nap kimaradt, majd 1 napra újra megjött)
-Sikertelen teherbe esés
Doktor Úr véleménye szerint, összes problémám hátterében az alacsony hormonszintek/eltérések állnak??
Ezt milyen kezeléssel lehet orvosolni??
Van esélyem utána a teherbe esésre??
Várom mielőbbi válaszát.
Tisztelettel: Ivett

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Babát tervezünk párommal, de évek óta nem jön össze. 28 éves vagyok, 11 éves korom óta van vérzésem, de soha nem volt rendszeres, 14 évesen fogamzásgátlót írtak fel rá, hogy beálljon, de az sem hozta rendbe, szedése mellett is rendszertelen maradt.
Évek óta megszakításos közösüléssel védekeztünk, vagy sehogy sem, és mégsem jött össze a baba. A hajam csomókban hullik, a vérzésem fájdalmas, sok, rendszertelen, egyéb tüneteim is vannak.
Kb. 3 hete, a ciklusom közepén elmentem nőgyógyászhoz, mert sehogy sem akartam megfoganni, aki elküldött több vizsgálatra, labor (ahol több dolog is kevés lett, mint az MPV 7 fL, MCH 28 pg, LYMPH 24,5 %, a klinikai kémia alapján a klorid 100 mmol/l, vas 6,2 umol/l, transzferrin szaturáció 7,3 %). Az arvos azt mondta, hogy a következő ciklusom 2-3 napján szintén labor, hormonvizsgálat, ahol az ösztradiol szint volt alacsony, 126,3 pmol/l. A ciklus 12. napján transvaginalis ultrahangot csináltak, melyen az alábbiakat írták:
Antefl. uterus. Nykh. 6 mm.
Mk. oldali ov. multifoll jell. A jobboldalon a legnagyobb foll 9,8 mm-es.
A baloldali ov-ban a legnagyobb átm. foll. 9,5 mm-es.
Douglasban foly. nincs.
Diagnózis:
Női infertilitás, k.m.n. N9790
Annyit sikerült laikusan kiderítenem, hogy az infertilitás az meddőséget jelent.
Hátravan még egy ciklus 22-23 napján még egy hormonvizsgálat.
Mit jelent ez az egész együtt? Van reményem, hogy lehet babám?
Még bő két hét, mire eljutok újra orvoshoz, de addig szeretném tudni, hogy mit is jelenthetnek ezek a diagnózisok, eredmények.
Nagyon köszönöm válaszát!
Üdvözlettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Több mint egy éve hagytam abba a Yasminelle fogamzásgátló szedését és a párommal idén január óta próbálkozunk de sajnos idáig még nem jött össze a baba. Az orvosom is mondta és én is tudom, hogy nem vagyunk semmivel elkésve, illetve, hogy csak 1 év után minősül egy pár meddőnek. Éppen ezért még nem szeretnék Clostilbegyt kúrába kezdeni idő előtt, inkább a természetes módszerekkel próbálkozom. A menstruációm általában mióta abbahagytam a gyógyszert 30-31. napon jön meg, ittam a cickafark teát május végén/júniusban 6 hétig, amely után 29. napon megjött a menstruációm. Azt jelenleg szüneteltetem, most a barátcserje kapszulát szedem 2. hónapja lassan, de sajnos megint kitolódott a ciklusom, így a 32. napon kezdtem el menstruálni. Szeretnék érdeklődni,hogy esetleg az Inofolic por bejöhet-e még a barátcserje kapszula és a cickafark tea mellé,vagy csak legyünk türelmesek és semmit ne akarjunk siettetni? :)
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
20 hetesen elvetéltem fél évvel ezelőtt.Tünet nélkül kinyilt a méhszáj.Azok nem derült ki.
Most újra próbálkozunk a babával. Azóta kiderült a pco és az inzulinrezisztencia. Elkezdtem szedni a Clostilbegytet, volt domináns tüszö. Nem tudom, hogy meg is repedt-e. Most a 37.ciklusnapnál tartok, a tesztek negatívak, nem érzek semmit, viszont a menstruáció késik. Ez mitől lehet? Mikor várható, hogy megjöjjön? Illetve,Ön szerint, a betegségembek köze lehetett a vetéléshez?
Válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Úgy néz ki az MR-n alapján endometriózisom van az uh alapján meg,hogy ez a fajtája. A dokim ma mondta telefonon,hogy vagy tüneti kezelést választhatok vagy műtétet laporoszkópiás ami okozza azt kiveszik és elküldik szövettanra. Műtéttől félek,de tudom a tüneti sem lenne megoldás. Nem érzem magam öregnek (36 vagyok és keresem az igazit még),hogy ne szülhessek a jövőben. Mit tanácsol? Hétfőn kell válaszolnom.
múlt héten meg lehet előtte (mobilon vezetem 3 alkalmazásom is van a biztonság kedvéért,1 internetes oldalon vezetem ) volt köztes vérzésem,mint majdnem mindig (van mikor 10-14 nap és 3,5, 7-10 nap a rendes vérzés) hétfőn megjött aztán kedden semmi és szerdától rendesen van ,
2 éve mikor kiderült hyperplasia endometrii gladiozis cisztikus van azt mondta a doki ha nem használ a gyógyszer műteni kell és ezért nem mentem el akkor ismét. Tudom,hogy megműtenek idősebbeket is és kiveszik amitől nők holott szerintem nem ez a megoldás egy 40 ,50,vagy 60+ korúnál sem ha csak nem rák.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! Mitől van az hogy februárba volt az utolsó vérzésem. azóta semmi vérzésem nincs. Görcsölni is szoktam. A párommal babát szeretnénk. Párom és én egy idősek vagyunk (29) Mit tanácsol?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Várandóságom elején vagyok, a hetedik hétben. A labor eredményeimben az eltérések kissé aggasztanak:
Eredmény Ref. tartomány
UBG: 3 umol/l 3-17
Alkalikus foszfatáz: 78U/L 98-300
Totál bilirubin 32,4 umol/L 1,7-21,0
Konjugált Bilirubin 9,4 umol/L <3,4

Kérem ha tud segítsen, hogy ezek az eltérések mire utalnak és mit lehet tenni. Köszönöm szépen előre is a válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
33 éves vagyok és lassan 9 hónapja próbálkozunk a párommal. Még nincs gyermekem és az elmúlt időszakban több vizsgálatot is csináltattam, hogy időben kiderüljön, ha van vmi problémám, hiszen 12 évig szedtem folyamatosan Lyndinette tablettát. A ciklusom 28 napos tankönyvi példa, azonban az elmúlt 3 hónapban az ovulációs tesztek (normál és érzékeny is) nem mutattak pozitív eredményt). A hüvelyi UH sem mutatott semmi elváltozást, az orvos szerint minden normális. A TSH-m márciusban 1,51 volt, és az általános laboreredményemen minden normális volt. Most, az utolsó ciklusomban csináltattam női nemi hormon vizsgálatot a 3., illetve a 22. napon. Az értékek mind belesnek a referencia értéktartományokba.
Nem tudom, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem sikerül a baba. Sajnos az orvosok, akikhez elmentem, nem mondanak semmit, amíg nem telik el az 1 év sikertelen próbálkozás. De, engem már az is megnyugtat, ha egy orvos azt mondja, hogy minden rendben van velem, ne aggódjak, csak várjak, majd érkezik a baba.
Lenne egy olyan kérdésem még, hogy tudhatom-e, van-e vmi tünete annak, ha esetleg petevezeték elzáródásom lenne?
Az eredmények:
3. ciklus napon:
- Albumin: 48,0 g/L
- FSH: 7,0 IU/L
- LH: 5,6 IU/L
- Prolaktin: 281,0 mIU/l
- Ösztradiol: 220,8 pmol/l
- Tesztoteron: 1,190 nmol/l
- szabad tesztoteron %: 1,14 %
- szabad tesztoteron konc.: 0,014 nmol/l
- biológiailag aktív teszt. konc.: 0,354 nmol/l
- biológiailag aktív teszt.: 29,8 %
- SHBG: 62,0 nmol/l
- Anti-müllerian horm.: 097 ng/ml (ez a referncia tartomány alatt van: 1,00-12,60)
22. ciklus napon:
- FSH: 2,1 IU/L
- LH: 1,3 IU/L
- Ösztradiol: 887,6 pmol/l (ez a luteális fázis értékeinél magasabb: 204,8-786,1)
- Progeszteron: 68,28 nmol/l
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Anett

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném kikérni a véleményét.
Nemrég PCO-ra jellemző petefészket állapított meg a nőgyógyászom. (gyöngysorszerű kép+ megnagyobbodás) (4 éve fogamzásgátlót szedek, előtte is szedtem, de most egyfolytában négy éve. Szedtem cypromixet, belarát, norielt és az egyikre már nem emlékszem, de volt olyan is, ahol nem kellett szünetet tartanom).
A bőrömmel az első menstruáció kezdete óta, négy évvel ezelőttig nagyon sokat szenvedtem, amikor is végre kaptam rá egy nagyon erős gyógyszeres kezelést (speciális bőrgyógyász által felírt gyógyszer+fogamzásgátló, ezt szedtem egy évig). Azóta tűrhető az arcom.
A cukorterheléses-inzulinos vizsgálaton jók lettek az eredményeim (a 60. és a 120. percben mérhetetlenül kevés (<2) inzulin volt, éhgyomorra 3 felett volt). A tsh 3,8 lett. A fogamzásgátló szedése miatt nem lett mérve semmi más. A nőgyógyászom azt mondta, hogy szedjem addig a gyógyszer, amíg gyereket nem szeretnék.
168cm és 64kg vagyok, nem vagyok feltűnően szőrös.
Több ételallergiám és érzékenységem is van (tej, tojás, glutén, stb). A diétámat szigorúan betartom, elhagytam a cukrot is. Hetente több alkalommal konditeremben mozgok.
Nem tudom, hogy mi okozza ezt nekem, ha nem vagyok inzulinrezisztens, mert mindenhol az inzulint okolják ezért. Úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok ez ügyben.
Nem tudom, hogy mitévő legyek! 26 éves vagyok, és nagyon elvagyok már szomorodva, hogy kb. 13 év alatt senkinek nem jutott eszébe, hogy mi lehet a bajom. Sok évet kellett szenvednek a külső tünetek miatt is, amire véletlenül kiderült, hogy mi lehet a baj. Évek óta szenvedek a "pms" tünetektől, a "barnázástól" (már a 3. gyógyszert szedem a három év alatt, mert mindegyiknél "barnázok"), a kismedencei fájásoktól, a hangulatingadozásoktól, és az állandó fáradságtól... Ha tudnám, hogy mi okozza, akkor talán tudnék változtatni rajta. A gyógyszert így végképp nem merem abba hagyni, mert félek, hogy amiért annyi gyógyszert beszedtem és kellemetlenséget átéltem, most talán még intenzívebben előjön, viszont félek a fogamzásgátló hosszútávú szedése miatt is!
Kérem, segítsen!
Nagy tisztelettel:
Tímea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Párommal babát tervezünk. Én 27 éves nő vagyok a párom 36. 4 hónapja próbálkozunk, eddig sajnos sikertelenül. Próbálok odafigyelni az életmódomra, leszoktam a dohányzásról, rendszeresen étkezem, szedek folsavat, magnéziumot, omega 3at és céklalevet iszom. A párom viszont erős dohányos, a testtömege normális, viszont a táplalkozásra egyáltalán nem figyel oda és alkoholt is rendszeresn fogyaszt.
Egyik kérdésem, hogy a babavállalásban a férfi életmódja, egészsége mennyire befolyásoló tényező?
A munkám nehéz fizikai munka, minden munkanap sokszor emelek nehezek, akár 25 - 50 kg ot is. Emellett egész nap állok, ez nem mindig 8 óra, hanem nèha több is ( 10-12 óra ).
Ez veszélyt jelenthet abban az időszakban amikor még nem tudom, hogy babát várok? Vagy esetleg meg is nehezíti vagy akár el is lehetetleníteni a teherbeesést?
Köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Májusban és júniusban a honlapjukat használva vezettem az ébredési hőmérsékletem és ez alapján úgy látom, hogy van peteérésem. Július hónapban viszont az esküvőnk és a nászút miatt felhagytam a mérésekkel. Június vége meglehetősen stresszes volt számomra többek közt az esküvőnk miatt. A ciklusom 30-32 nap között mozog és július 31-én ebben az intervallumban meg is jött a menzeszem, de az előtte lévő napon már volt pecsételő vérzésem, a menzeszem gyengébb volt, mint általában és rövidebb is. Két napja furcsa mód a peteérés tüneteit észlelem magamon (hüvelyváladék tojásfehérjeszerű, magasabb az ébredési hőmérsékletem az eddigi átlagnál és enyhén fájdogál a hasam alja. Lehetséges, hogy az előző menzeszem anovulációs ciklus volt és ez után néhány nappal peteérésem volt? Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy innentől kezdve eltolódott a ciklusom?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Andrea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Sziasztok lányok!
08.02.-án közepes pozitívat teszteltem. Szombaton lagziban voltunk ès elkeztem érezni, hogy valami nincs rendben odalent. Kicsit barnàztam, mintha meg akarna jönni csak mégse. Aztán ‘reggelre’ ez már inkább pirosas jellegű.
Fel 5körül értünk a szállásra és fél 9ig aludtam,utána gyorsan teszteltem. Halványan ugyan, de azért ott volt a csík 08.05. De nem erősödött...
Vettem hazafele magnesolt, már ittam is egyet és pihenek.
A mai teszt negatívat mutat már sajnos. Lehet ebből még baba? Érdemes ellátogatni nőgyógyászhoz?

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
31 éves vagyok, 8 hónapon belül kétszer 68 mIU/ml lett az FSH-m, alig volt ösztrogén, ekkor kimaradt egy ciklusom, hőhullámaim voltak, éjszaka felébredtem stb.tehát valószínű a korai petefészek kimerülés. A köztes időszakokban 23-26 napos ciklusaim vannak, amik rövidek, darabosak, alvadékkal teliek.
Közben lombikkal próbálkozunk. De nem reagálok jól az antagonista protokollra, amit korábbi kétoldali, műtött, lehető legkevésbé csonkolt petefészek endometriozis miatt alkalmaztak nálam. A jobb petefészkem kicsit kisebb lett, a bal szinte normál méretű. A következő lombikra az alábbi javaslatot kaptam:
"DOR miatt spontán ciklus vagy mod. Sp. Ciklus esetleg Shanghai jöhet szóba"
Mit jelent a mod.sp. Ciklus és a Shanghai kifejezés. Azt értem, hogy nem fognak stimulálni, tehát spontán lesz a ciklus. A többi része érthetetlen. Az orvostól nem tudok kérdezni, mert annyival rövidre zárja, hogy a gyógyítást hagyjam rá. Van igazság ebben is, de csak nyugodtabb az ember, ha tudja a menetrendet.
Előre is köszönöm válaszát !

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Ma vagy tegnap válaszolt 2 levelemre is,de a másodikban a következő kérdésre nem kaptam választ.Leírná,mit gondol? A levél utolsó része így szólt:
"Azóta egy másik kérdésem is lenne.Sajnos,a beültetés előtti kötelező ultrahang 2 cisztát mutatott 1 hónappal ezelőtt,egyet-egyet mindkét petefészekben.Az egyik 12 mm, a másik 19 mm.Még sosem volt cisztám,de a prágai klinika szerint mehet a beültetés.A menstruációm először életemben, gondolom, emiatt, késett 10-11 napot, 35 napra jött meg.Persze újra megyek ultrahangra,hogy ott vannak-e még. Ön szerint meg kell várjam inkább, hogy teljesen felszívódjanak a ciszták a következő beültetés előtt?"
És a 100 ug szelént erre (ciszták) javasolja,vagy a TPO-ra?Sajnos, nem tiszta számomra.
Köszönöm válaszát.
Ritchie

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Évek óta Premens tablettát szedek, ami segít a ciklusom szabályozásában, nagyon jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban.
Párommal 3 hónapja úgy döntöttünk, hogy babát szeretnénk. Nőgyógyászom javaslatára Gynositolt (2X) és Femibion 0-t is szedek 6. hete.
Kérdésem: Ön javasolja a Premens további szedését a babatervezés és a fenti 2 étrendkiegészítő mellett is?
Köszönöm szépen!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Tisztelettel bemásoltam előző levelemet és Doktor Úr válaszát.
Kérdéseire válaszolva a vérvétel eredménye megvonásos vérzést követően volt a 3. és a 21. napon.
Meforal 2 évig történő szedése alatt nem volt spontán menstruációm.
Babát egyenlőre nem tervezek.
Dienelle fogamzásgátlót kérhetem,hogy írjon fel a nőgyógyászom a Qlaira helyett?!
Köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel:
Adina
Tisztelt Doktor Úr!
Segítségét szeretném kérni,évek óta nincs spontán menstruációm,pontosabban már 7éve,ez idő alatt csak megvonásos vérzésem volt,28 éves nő vagyok.
4éve pedig Pco-t állapítottak meg.Tüneteim közé tartozik még a szőrnövekedés,valamint enyhe bőrprobléma.2 évig pedig Meforalt is szedtem.A legfrissebb vérvételem eredménye:
3.napi vérvétel:
TSH: 2,640 mIU/L Ref.: 0,400-4,000
ft4: 13,0 pmol/L Ref: 11,5-22,7
ft3: 5,2 pmol/L Ref: 2,8-6,5
FSH: 1,6 IU/L Foll.fázis:2,8-11,3, Ovuláció: 5,8-21, Luteális fázis: 1,2-9, Postmenopausa: 21,7-153
LH: 0,9 IU/L Foll.fázis:1,2-11,6, Ovuláció: 17-77, Luteális fázis: 0-14,7, Postmenopausa: 11-3-39,8
Oestradiol: 117 pmol/L Foll.fázis: 0-587, Ovuláció:124-1468, Luteális fázis: 101-905, Postmenopausa: 0-110
Testosteron: <0,69 nmol/L Ref: <2,77
Prolactin: 131mIU/L Ref:40-530
SHBG:36,10 nmol/L Ref: 18,00-114,00
DHEA_sulfat: 3,39 umol/L Ref: 0,95-11,67
Inzulin:4,26 mIU/L Ref: 2,00-29,10
Aldoszteron: 19,9 ng/dl Ref:3,5-30,0
21.napi vérvétel:
Progesteron 0,64 nmol/L Foll fázis: 0-3,6, Ovuláció: 1,5-5,5 Luteális fázis: 3-68, Postmenopausa: 0-3,2
AMH: 63,32 pmol/L
két féle fogamzásgátlót javasoltak a számomra és bizonytalan vagyok abban,hogy melyik lenne a jobb megoldás. Készítmények a Tri-regol valamint a Qlaira.
Véleménye szerint melyiket lenne célszerűbb alkalmaznom?Melyikkel ártok kevésbé a szervezetemnek,melyiknek van alacsonyabb hormontartalma?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Adina
Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász
Dr. Tekse István - szülész-nőgyógyász válasza:
Kedves Kérdező!
FSH és LH értékeket megvonásos vérzést követően kellene levenni, nem tudom ezek akkor történtek-e?
Meforal alatt volt-e spontán menzesze?
3 pontos inzulin rezisztencia vizsgálat eredmény is szükséges lenne kiegészítve reggeli kortizollal.
Én Dienille fogamzásgátlót javasolnék, főleg ha van inzulin problémája.
Baba projekt mikor tervezett?
Üdvözlettel Dr. Tekse István
www.szulesz-nogyogyaszt.hu

A választ itt olvashatod.
 

Kedves doktor úr! Egy fiatal 25 éves nő vagyok van már két gyermekem.A legkisebb 8 éves de viszont azóta nem tudok teherbe esni.Mi lehet a baj? Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Éppen pár perce küldtem el kérdéseimet, Ritchie néven.A 44 éves nő vagyok,40 éves férjjel,petesejt donoros lombik előtt állunk,másodjára.A pajzsmirigyről kérdeztem benne,magas TPO-val,és azóta 2 cisztával.
Még lenne egy harmadik kérdésem is.
Nekem valószínűleg néha van,néha meg már nincs ovulációm.(A legutóbb mért adatok:prolactin:35.2 ng/ml,LH:11.7 mIU/ml,FSH:33.3 mIU/ml.Ezek másfél hónappal ezelőtti adatok.Az AMH-t utoljára tavaly februárban mérték,0.08 volt...)
A menstruációm 24-27 napos,rendszeres,leszámítva a legutóbbi 10-11 nap késést a ciszta kiderülése után.A beültetést a prágai orvos a menstruáció 20-ik napjára tervezi.Az lenne a kérdésem,hogy tekintve a menstruációs napjaim számát,és hogy ingadozhat az ovulációm,ha van egyáltalán,nem késő a 20-ik nap a beültetésre?A megtermékenyített petesejtek blasztociták,5 napos embriók.
Köszönöm előre is:
Ritchie

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Bemásolnám legutóbbi levelemet:
44 éves vagyok,férjem 40. Mindkettőnknek vannak megtermékenyítési gondjaink, nekem nincs már elég petesejtem, férjemnek alacsony a spermaszáma és a morfológia is csak 99%. Ezért orvosunk donor petesejtes lombikot javasolt tavaly, ami ez év februárjában meg is történt. sajnos, sikertelenül. Be sem ágyazódott az embrió.A HCG szint alacsonyabb volt,mint 5.
Ez volt az első beültetésünk, rengeteg stresszen vagyunk túl, de a lombikot végző orvos Prágában nem tudott választ adni a miértekre, hiszen volt 8 megtermékenyített petesejtünk, amiből egyet beültettek és kettőt lefagyasztottak.
Reproduktív endokrinológusok által írt könyvekben javasolt immunológiai teszteket végeztettem, tájékoztatva a prágai orvost is, pl ANA teszt, limfocita panel, kardiolipid antitestek száma, TPO, stb. 8 tesztből csak 1 lett negatív, a pajzsmirigy antitestek (TPO) száma nagyon magas, 203 IU/ml.
A következő lombik előtt szeretnék megpróbálni megbizonyosodni, hogy az immunrendszerem rendben van, már amennyire egyedül el tudom dönteni, mit vizsgáltassak, mert a prágai klinika nem sokban segít nekem. Nem iszom, nem dohányzom, 40 éves koromig rendszeresen sportoltam, nem szoktam beteg lenni, csak a kávéról nem tudok lemondani:)
Szóval az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint is túl magas-e ez a szint, és ha igen, mit tehetek én, hogy alacsonyabb legyen? Szedjek valamit? Ha igen,mennyi ideig a következő lombik előtt?Azóta megmérettem a többi adatot is:TSH:2.89 mIU/L,T3:31%,T4:8.7 mcg/dL,szabad T4 index:2.7.
Azóta egy másik kérdésem is lenne.Sajnos,a beültetés előtti kötelező ultrahang 2 cisztát mutatott 1 hónappal ezelőtt,egyet-egyet mindkét petefészekben.Az egyik 12 mm, a másik 19 mm.Még sosem volt cisztám,de a prágai klinika szerint mehet a beültetés.A menstruációm először életemben,gondolom,emiatt,késett 10-11 napot,35 napra jött meg.Persze újra megyek ultrahangra,hogy ott vannak-e még.Ön szerint meg kell várjam inkább,hogy teljesen felszívódjanak a ciszták a következő beültetés előtt?
Előre is köszönettel:
Ritchie

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon szépen köszönöm az előző válaszát.Elkezdtem a napi kettő Inofolicot, illetve Q10et már április óta szedem napi 120mg.Viszont úgy tudom BioMelatonint csak orvos irhatja fel. Háziorvos vagy nőgyógyásztól kell kérnem azt a receptet? Illetve fogamzásgátló befolyásolhatja az Fsh és Tsh eredményt? Mert ugye ciszta miatt szendem kellett így lombik elött. Amh hormon 0.24.Nagyon alacsony. Várom válaszát. Köszönöm szépen.
Üdv:Andrea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Segítségét szeretném kérni,évek óta nincs spontán menstruációm,pontosabban már 7éve,ez idő alatt csak megvonásos vérzésem volt,28 éves nő vagyok.
4éve pedig Pco-t állapítottak meg.Tüneteim közé tartozik még a szőrnövekedés,valamint enyhe bőrprobléma.2 évig pedig Meforalt is szedtem.A legfrissebb vérvételem eredménye:
3.napi vérvétel:
TSH: 2,640 mIU/L Ref.: 0,400-4,000
ft4: 13,0 pmol/L Ref: 11,5-22,7
ft3: 5,2 pmol/L Ref: 2,8-6,5
FSH: 1,6 IU/L Foll.fázis:2,8-11,3, Ovuláció: 5,8-21, Luteális fázis: 1,2-9, Postmenopausa: 21,7-153
LH: 0,9 IU/L Foll.fázis:1,2-11,6, Ovuláció: 17-77, Luteális fázis: 0-14,7, Postmenopausa: 11-3-39,8
Oestradiol: 117 pmol/L Foll.fázis: 0-587, Ovuláció:124-1468, Luteális fázis: 101-905, Postmenopausa: 0-110
Testosteron: <0,69 nmol/L Ref: <2,77
Prolactin: 131mIU/L Ref:40-530
SHBG:36,10 nmol/L Ref: 18,00-114,00
DHEA_sulfat: 3,39 umol/L Ref: 0,95-11,67
Inzulin:4,26 mIU/L Ref: 2,00-29,10
Aldoszteron: 19,9 ng/dl Ref:3,5-30,0
21.napi vérvétel:
Progesteron 0,64 nmol/L Foll fázis: 0-3,6, Ovuláció: 1,5-5,5 Luteális fázis: 3-68, Postmenopausa: 0-3,2
AMH: 63,32 pmol/L
két féle fogamzásgátlót javasoltak a számomra és bizonytalan vagyok abban,hogy melyik lenne a jobb megoldás. Készítmények a Tri-regol valamint a Qlaira.
Véleménye szerint melyiket lenne célszerűbb alkalmaznom?Melyikkel ártok kevésbé a szervezetemnek,melyiknek van alacsonyabb hormontartalma?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Adina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Voltam nőgyógyásznál csütörtökön, ovulációs tesztek alapján elvileg kedden lehet ovulációm. Csütörtökön az orvosom azt írta a leletemre, hogy nincs a Douglasban folyadék, szerinte nem volt még peteérésem ebben a ciklusban, sőt, ő domináns tüszőt sem lát. Eddig még mikor az LH teszt pozitív volt, rá 14-15 napra meg is jött a menstruációm, így azt gondoltam, hogy mindig meg is történt a peteérés. Hőgörbe is igazolta. Így viszont most elbizonytalanodtam. Meddig látszódik tüszőrepedés után a folyadék az UH-on?? Lehet hogy már felszívódott, azért nem látta az orvosom, hogy megtörtént? És lehet ezért nem látott már domináns tüszőt sem? Vagy vannak egyértelmű jelek, amelyek arra utalnak, hogy nem volt még ovuláció a ciklusban?
Most teljesen tanácstalan vagyok.
Másik kérdésem, hogy Önnek mi a véleménye az Inofolicról? Valóban segíti a teherbeesést? Már egy éve próbálkozunk.
Előre is köszönöm szépen válaszait!
B.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
12 hetes terhes vagyok, július 3-án kenet mintát vettek hüvelyemből, melynek eredménye:
mintából kimutatott mikroba: e-coli, csíraszám 0
mikroszkópos vizsgálat eredménye: normál Döderlein flóra, sok fehérvérsejt, sarjadzó gomba negatív
Az orvosom azt mondta, hogy mivel nincs telepszám, ezért nem kell kezelni, azonban tegnap kissé elkezdett csípni, égni, és viszketni. Az orvosom nem rendelt a napokban, ezért ma felkerestem egy másik orvost, aki colpitist állapított meg, sárgás-fehéres folyással. Zinnat antibiotikumot írt fel. Az ügyeletes orvos bimanuálisan is megvizsgált. Nagyon aggódom a gyulladás miatt, hallottam, hogy ha nincs kezelve akkor felszálló fertőzés is lehet. Az orvos egyenlőre csak a hüvelyfalát látta gyulladtnak, beljebb (méhnyak stb.) nem. Ön mit tanácsol? Az antibiotikumtól tartok, a terhesség előtt is kaptam hasonló problémára, és azóta pár havonta újra visszajön a fertőzés. Illetve ami még nyugtalanít, hogy ebben a terhességi korban ártalmas-e a bimanuális vizsgálat? Az állandó orvosom ezt nem alkalmazta. Válaszát köszönöm szépen: Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok Doktor Úr!
Olyan problémával fordulok Önhöz,ami nagyon aggaszt. Már egy ideje próbálkozunk babával. Túl vagyunk 3 sikertelen inszemináción és egy sikertelen lombikos stimuláción. Most készülünk a következő stimuláciora viszont nagyon rosszak lettek az eredményeim. Ciszta miatt az előző hónapban fogamzásgátlót kellett szednem. Lyndinettet kellett szednem 30mgos volt. Egy hónapig. Ciszta elmúlt. Megbetegedtem és csináltatnom kellett friss hormonlabort. Menstruációm kb 2 napig tartott. És ciklus 4.napján tudtam menni vérvételre.
Fsh és a Tsh az egekben. Fsh 49.09,Tsh pedig 6.69.Ezek tavasszal Fsh 14, Tsh 1.02 volt. Kérdésem az lenne, hogy befolyásolhatta ezt a vérvételt a fogamzásgátló? Illetve Inofolicot Ön szerint szedjek hogy lejjebb menjen az Fsh? Pajzsmirigy gyógyszert most váltottam. Remélem lejjebb viszi az értéket.
Várom mielőbbi válaszát. Nagyon szépen köszönöm.
Üdv,:Andrea

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot!
Kint élünk Angliában párommal, 36 hetes terhes vagyok és terhességi cukrot állapítottak meg nálam. Járunk ultrahangra kéthetente és a mérések alapján a baba pocakja jóval nagyobb méretű mint a feje vagy a combja, a becsült súlya is nagyobb mint kellene. Ha végighordanám, akkor a táblázatuk szerint valahogy 4.2 kg körül lenne születéskor és emiatt hamarabb be akarják indítani nálam a szülést. Nem igazán bízom az itteni orvosokban, minden alkalommal másik orvos foglalkozott velem, egyikkel sem alakult ki bizalmi viszony, és sok helyről hallottam hogy itt előszeretettel indítják be  szülést (minden negyediket vagy ötödiket) meg akkor is ha nincs rá nyomos okuk, szimplán kényelmi szempontból és egy kicsit aggódom hogy nálam is inkább ezért akarják a 38. hét végén beindítani a szülést. A párom családjában nem ritkák a nagy babák, o is 4.15 kg volt amikor megszületett, a húga 3.85 kg és az apjuk is 4 kg felett volt állítólag. Nem igazán szeretném ha beindítanak a szülést, kifejezetten stresszel a dolog és rengeteget hallani a különböző komplikációkról ami egy beindított szülésnél előfordulhat. Tudna esetleg valami véleményt adni a dologról? A cukrom lényegében rendben van, a felső határértékhez közelít de alatta van. Napi 2x500mg metformint szedek. A legutóbbi ultrahangon (35 hét + 6 nap)a baba feje 319 mm (35 hét 0 nap), a combcsont hossza 73 mm (39 hét 4 nap), és a hasa 356 mm (42 hét 0 nap) volt. Az akkor becsült súly 3419 g volt. A magzatvíz index 14 cm. Mit gondol, tényleg van okunk aggódni vagy csak megpróbálnak rábeszélni az indításra? Azért is aggódunk, mert a feje meg egy kicsit kisebbnek tűnik mint aminek lennie kéne. Vagy ez belefér a mérési pontatlansagna? Azt is olvastuk, hogy gyakran 10%-kal fölé is lőhetnek a méréseknél és ezert gondoljak hogy nagyobb a baba.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
11 hetes terhes vagyok, 40 éves, és a hüvelyemből vett kenet minta eredménye a következő:
tenyésztés:
mintában kimutatott mikroba: e-coli
csíraszám nincs feltüntetve
mikroszkópos vizsgálat eredménye:
normál Döderlein flóra
sarjadzó gomba negatív
sok fehérvérsejt
A terhesség előtti évben is gyakran előfordult nálam BV és gombás fertőzés, amit folyamatosan gyógyszerrel kezeltek, azóta a gombás fertőzés megszűnt, de a BV vissza-vissza tér, 3-4 havonta.
Félek a szövődményektől (vetélés, koraszülés, magzati károsodás stb.), ezért azt szeretném kérdezni, hogy az első trimeszterben szabad-e kezelni a BV-t, pl.Lactofeel géllel? vagy Ön szerint nem szükséges, ha nincs csíraszám? Válaszát nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel: Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Korábban kissé emelkedett prolaktin szint miatt napi fél Bromocriptint szedtem. Az idén 2x is nézettem prolaktin szintet, a vérvételek előtt 1 hónapig nem szedtem Bromocriptint, mert a beültetés napján abbahagytam (külföldön lombik). 184 és 388 lett a prolaktin szint. Azt szeretném kérdezni, hogy Ön szerint szedjem beültetés előtt, attól függetlenül, hogy jó az érték vagy nem szükséges, mert megfelelő a szint.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Idén március közepén volt egy spontán vetélésem, 8 hetes volt a terhesség. A vetélés előtt 4 nappal Utrogestan gyógyszert kaptam, de sajnos nem segített. PCOS-m, inzulinrezisztenciám van, és pajzsmirigy eltávolító műtétem is volt, amelyet Letrox 100mg-vel tartanak megfelelő szinten.
Most kiderült, hogy ismét terhes vagyok, és azt szeretném kérdezni, hogy mikor menjek el az ún. 0 vizsgálatra? Várjam meg a 6-7 hetet vagy hamarabb menjek el? Illetve az Utrogestan már elkezdjem-e szedni?
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Szabina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Elnézést, előző levelemből kimaradt, hogy végül a beültetéstől számolva 12 napig szedtem az aspirin protectet.
Már elég fiatalon voltak hajszálerek a lábamon, a stimuláció előtt 1-2 hónappal néha éreztem a vádliban zsibbadást és nehéz láb érzést, de a beültetés napján (június 14) már jeleztem doktornőnek hogy láthatóvá is vált, azt nem mondanám hogy fájt, nem voltak vádli görcsök sem, de érzékeny volt, a nehéz láb érzés erősödött.MagneB6-ot 1 hónapig szedtem napi 3x.
Liotonnal kentem, fáslizni a sok utrogestanos fekvéstől nem tudtam és már kb.1-2 napja csak éppen van kis panaszom. A hormonkezelés hozhatta elő jobban?
A következő beavatkozás előtt hogyan tegyek ez ellen?
Detralex, Venotec használata mennyiben befolyásolja a lombik kimenetelét?
Türelmét és válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Ági

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Most estünk át júniusban egy lombik programon, sajnos sikertelen lett. Nálunk férfi oldalról van probléma. Nálam elméletileg minden rendben, ami a lombikhoz szükséges vizsgálatok kellettek teljesen jók voltak. A belgyógyász az első vizsgálaton(EKG, altatáshoz szükséges vizsgálatok) már engedélyezte a lombik kezelést, de mégis szedetett velem többször konakiont.
Véralvadás: február érték ref.érték
-prothrombin 81% 85-120
-INR 1,13 0,80-1,20
-akt.par.
thromboplasztin
idő ráta számított 1,5 0.8-1,2
-akt.pa
thromboplasztin idő 39,0 23,4-36,2
-vérzési idő meghat. 4,23 1,00-3,00
Konakion után: április
-prothrombin: 83% 85-120
-INR: 1,12 0,80-1,20
Konakion után: májusi vérvételkor ua.mint április
Április ás május hónapban nem lett nézve a véralvadással kapcsolatban semmi több.
Majd júniusban a stimuláció megkezdése előtt még egy vérvétel:
-prothrombin 83% 85-120
-INR 1,13 0,80-1,20
-akt.par.
thromboplasztin
idő ráta számított 1,4 0.8-1,2
-akt.pa
thromboplasztin idő 36,2 23,4-36,2
-vérzési idő meghat. 1,25 1,00-3,00
A többi érték vérvételkor minden rendben volt, kivéve az MCH és MCHC éppen alsó ref.értéken.
Kérdésem az lenne, hogy a konakionra miért is volt szükség? a belgyógyász annyit mondott biztos ami biztos alapon, kicsit vérzékenyebb vagyok.
A lombikos orvosunk pedig attól félt nehogy vérzékeny legyek beültetésnél, de vérrögök se keletkezzenek. Az aspirin protect szedésének meghatározásánál éreztem bizonytalanságot.
Nekem ez az első ilyen beavatkozásom, inszeminációról is csak mástól hallottam és olvastam.
De kicsit aggódok, hogy nem e ez is közre játszhatott abban hogy a baba nem maradt meg.
Esetleg milyen vizsgálatra lehet még szükség részemről? Mert mint írtam is nálunk a férjemnél vannak gondok és igazából nálam csak a lombik felkészüléshez csináltak vizsgálatokat.
TSH,FT4,FT3 ref.értéken belül,
aTPO 74 ez 0-60 közötti ref.értéknél .
Állítólag ezzel sem kell foglalkoznom.
14.-én volt a beültetés, 28.-án teszt negatív, 29.-én vérvétel hcg 0,1, de ekkor már jelentkezett barnázás, most viszont a vérzés 3 napja tart ami elég élénk piros és híg, de tartalmaz sötétebb
alvadt vért is. Ez így rendben van?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Ági

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Az alábbi kérdésben szeretném kérni a segítségét:
9 hetes várandós vagyok, inszeminációs beavatkozással sikerült teherbe esnem.
Kb. a 7.-ig hétig folyamatosan szedtem Duphaston tablettát, eleinte 2*2 szemet, majd folyamatosan csökkentve a napi adagot.
Az abbahagyása után pár nappal 2-3 napig minimális barnás folyás jelentkezett, kivizsgálás után rendben volt minden, progesteron exeltis 100mg készítményt kaptam, napi 1 szemet javasoltak.
Mellékhatásaként azonban szédülést tapasztalok.
A kérdésem az lenne, hogy ennek ellenére szedhetem-e a tablettát, nem ártok vele a babának, vagy inkább jobb lenne visszatérni a Duphaston tablettára?
Válaszát köszönöm ,
Üdvözlettel,
Zsuzsi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
32 éves vagyok, négy éve próbálkozunk a babával, sajnos túl vagyunk 4 sikertelen inszemináción. Kiderült, hogy inzulin rezisztens vagyok , illetve a pajzsmirigyemre is kaptam gyógyszert. Fél éve tart a kezelés, 50 mg Letroxot szedtem, amelytől pajzsmirigy tűlmőködésem lett, Metfogamma gyógyszerből 500 mg volt felírva+mozgás+120 grammos diéta, de sajnos nem használt, így most orvosi utasításra elhagytam a Letroxot illetve a Metfogammat, és napi 1 tasak Inofolicot kell szedjek, majd 2 hónap múlva kontroll. (Hormonsor+VCT3+AMH) Mindemellett magas prolaktin szintre is szedek fél szem Bromocriptint, amely hatásosnak bizonyult. Amely a legjobban aggaszt, hogy a 3. napi vérvételen az FSH szintem nagyon magas lett, méghozzá 18,9 mIU/ml. Előtte rendben volt mindig az értékem. 2 havonként pedig visszanézve a leleteimet folyamatosan növekedett az értéke.
3. napi értékei:
TSH: 0.008 mIU/l
FT4: 27,32 pmol/l
FT3: 8.16 pmol/l
Anti TPO: 25 IU/ml
FSH: 18,9 mIU/l
LH: 5.5 mIU/l
Ösztradiol: 123,5 pmol/l
Prolaktin: 128,1 mIU/l
Progeszteron 2.66 nmol/l
SHBG: 70 nmol/l
Kortizol: 535 nmol/l
DHEA-S: 7,4 umol/l
D-vitamin: 129,10 nmol/l
Terheléses vizsgálat:
Vércukor 0: 4,9 mmol/l
Vércukor 60: 5,5 mmol/l
Vércukor 120: 5,5 mmol/l
Inzulin0: 5,1 uIU/ml
Inzulin 60: 70, 2 uIU/ml
Inzulin 120: 88,3 uIU/ml
Lehet az, hogy a pajzsmirigy túlműködés vagy esetleg az IR megemelte az FSH szintet? Mivel lehet ennek a hormonnak a szintjén javítani? Mitől lehet ennyire magas? Van okom aggodalomra? Milyen kezelés lehetne a leghatásosabb az IR-re? Érdemes lenne már lobbikkal próbálkozni?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel: Ancsi 86

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Kisbabát szeretnénk 1 hónapja próbálkozunk 2 hónapja nem menstruálok de nyálkás átlátszó puha váladékképződéssel jön a hüvelyemből, minden nap együtt vagyunk és szeretnénk kisbabát tudna segíteni hogyan érnénk el?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
2017-ben, januárban és júniusban is volt rákszűrésem, melyek eredménye P2. Az orvosom szerint indokolt volt az ismétlés, mivel akkoriban kezeltek visszatérő gombás és bakteriális fertőzéssel.
Most 9 hetes+5 napos terhes vagyok, a kötelező szűrő vizsgálatokon túl vagyok (vérkép, vizelet, UH, kenet vizsgálat), viszont rákszűrés nem történt, amit az én kérésemre halasztottak el. Mivel 40 éves vagyok, és fél éve volt egy spontán vetélésem (ötödik héten), nagyon féltem ezt a terhességem, még nincs gyermekem. Ön szerint okozhat esetleg bajt a citológiai vizsgálat, vagy teljesen kockázatmentes beavatkozás? Illetve szükséges-e egyáltalán ebben az évben, vagy ráér jövőre is? A másik kérdésem az lenne, hogy a hüvelyi fertőzéseket lehet kezelni az első trimeszterben is, vagy csak utána javasolt? Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Kérdésem az lenne,hogy ilyen betegségekkel szülhetek babát?
Régi szívizomelhalás
Idült ischaemiás szívbetegség
Magasvérnyomás -betegség
Koszorúérbe vagy helyére beépített impantátum jelenléte
Angina pectoris egyéb formái
Voltam izotop vizsgálaton ,hála Istennek minden rendben volt.. a terhelés is !
Örökletes betegség az enyém édesapám és édesanyámtól örököltem, de élni kell vele !
Gyogyszereket szedem !
A Karbis 16 mg
Calvor 6,25 mg 2 alkalommal este ,reggel
ASA-Protact vérhígitót
Van gyermekem, ép egészséges.
De sajnos elváltam, és közös gyermeket is szeretnénk párommal.
Minden vágyunk ..... igaz 40 felé vagyok.
Ön szerint szülhetek még ilyen betegséggel?
Őszinte ember vagyok, nem érzem magam betegnek, aktívan dolgozom, erőlétem nagyon jó.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Sára

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István!
Jelenleg 15. hetes várandós vagyok. 2016-ban volt egy spontán vetélésem, ezt követően nem sikerült teherbe esnem. Az orvosom Clostilbegyt szedését javasolta, ami a gyógyszer alkalmazásának második hónapjában eredményt is hozott, sikerült teherbe esnem. A 8.heti ultrahangon kiderült, hogy ikrekkel vagyok várandós. Az egyik petezsákban egy petéjű ikrek, míg a másik petezsákban 1 embrió volt látható. A 10.heti ultrahangon már csak a külön petezsákban fellelhető embriónál volt szívhang. Az egypetéjű ikrek közül feltehetőleg az egyik kb. a terhesség 6.hetében, míg a másik a 10. hetében távozott. Az elhalt magzatok miatt, azt az információt kaptam, hogy kombinált teszt elvégzésére esetemben nincs lehetőség. Semmilyen anyai vérből való vizsgálatot nem tudnak elvégezni, mivel az eredmény értékelhetetlen lesz az elhalások miatt, így csak ultrahang segítségével fognak szűrni. A 13. heti genetikai ultrahangon kiderült, hogy a meglévő magzattal minden rendben van, értékei megfelelőek. Önnek mi a véleménye, ténylegesen nincs lehetőség semmilyen anyai vérből való vizsgálatra? (akár később sem?). Azok a rendellenességek, amelyeket anyai vérből néznek, megállapíthatóak ultrahangon is?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Rita

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm Doktor úr! Olyan kérdésem volna, ha minden igaz, 5-hétbe járok. Eddig nem volt semmi gond,de ma délelőtt picit véreztem. Valami rosszra kell gondolnom? Köszönöm a választ.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
3x nézték (3 különböző évben) az uterus saginális átmérőjét ami 45 41 és most 34 mm volt. Endometrum vastagsága meg most 10,3 mm előtte meg 5-6 mm. 2016-án műtöttek aminek az eredménye hyperplasia endometrii amire egy darabig szedtem gyógyszert, de utána nem mentem vissza mert a doki azt mondta ha nem hat a gyógyszer, megint műteni kell. Továbbra is (műtét 2016 június 16-án volt) változó gyakoriságú(12-47 nap) és hosszúságú (2-16 nap). 2016 márciusában a jobb ováriumban 2 nagyobb tüsző volt és néhány kisebb most (TeGNAP) szintén a jobb oldaliba 2 kisebb. Mostani első laborom (3-5 napos) jó a 2. tegnap volt és hétfőn lesz eredmény (PROG,PROL). 36 leszek és nem szültem, nincs párom. Aggódom mert állandóan rosszul vagyok, menstruációkor izomfájdalom, erős hasi görcs, majdnem mindig erős és sok vérzés, nem tudok normális test helyzetben lenni amikor nagyon szenvedek, hányinger, hányás, fejfájás stb. Menstruációs problémáim 18-20 éves koromtól vannak. 12-13 éves koromba jött meg először kb.2016-ban cisztám is volt. Lehet kiújult vagy rosszabbodott a hyperplasia endometrii vagy ez más betegség lehet? 13-15 éves koromban a jobb mellemben volt jóindulatú ciszta és kb. 18 éves koromig jártam ellenőrzésre onkológiára vagy hova, aztán nem tudom, nem kellett vagy miért nem. Nem is nézik igaz a dokik nem tudják. Lehet a 2 között összefüggés? Városomban az orvosok nem foglalkoznak vele csak gyógyszereket írnak, nem fogamzásgátlót meg elvétve labor de nemigen van eltérés, így legyintenek és nem vizsgálnak tovább. Legutóbb azt mondta az orvos ha nem hatott a gyógyszer (Provera a hyperplasia endometriira kaptam) mit csináljon? Aztán megvizsgált P2 meg gyulladás lett a cytológia és elküldött laborokba meg UH-ra. Mire számítsak ha megyek kontrollra? Köszönöm előre is a válaszait!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Holnapután lesz 2 éve,hogy menstruációs rendellenességgel küretet végeztek és hyperplasia endometrii lett az eredmény. Egy darabig szedtem a Proverát aztán nem, mert nem javult és azt mondta az orvosom akkor megint műteni kell. Még mindig nem vagyok jól. Az első hormon laborom jó a másodikat ma végezték (21-23 napos), endometrium vastagság miatt voltam uh-on. Ez lett: Uterus sagitális átmérője 34 mm hossza 42 mm endometrium vastagsága 10,3 mm, jobb oldali ovariumban két apró tüsző. Bal oldali ovárium normál szerkezetű és nagyságú. Kismedencében kóros nem ábrázolódik. 2 éve volt petefészek cisztám jobb oldalt meg kisebb tüszők de rendbe jöttek. 35 éves vagyok, nem vagyok terhes és nem is voltam.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Újból Önhöz fordulok, legutóbbi kérdésemre is adott választ, még egyszer köszönet érte.
44 éves vagyok,férjem 40. Mindkettőnknek vannak megtermékenyítési gondjaink, nekem nincs már elég petesejtem, férjemnek alacsony a spermaszáma és a morfológia is csak 99%. Ezért orvosunk donor petesejtes lombikot javasolt tavaly, ami ez év februárjában meg is történt. sajnos, sikertelenül. Be sem ágyazódott az embrió.A HCG szint alacsonyabb volt,mint 5.
Ez volt az első beültetésünk, rengeteg stresszen vagyunk túl, de a lombikot végző orvos Prágában nem tudott választ adni a miértekre, hiszen volt 8 megtermékenyített petesejtünk, amiből egyet beültettek és kettőt lefagyasztottak.
Reproduktív endokrinológusok által írt könyvekben javasolt immunológiai teszteket végeztettem, tájékoztatva a prágai orvost is, pl ANA teszt, limfocita panel, kardiolipin antitestek száma, TPO, stb. 8 tesztből csak 1 lett negatív, a pajzsmirigy antitestek (TPO) száma nagyon magas, 203 IU/ml.Sajnos, a TSH-t külön nem mérettem,és a T3,T4-et sem.
A következő lombik előtt szeretnék megpróbálni megbizonyosodni, hogy az immunrendszerem rendben van, már amennyire egyedül el tudom dönteni, mit vizsgáltassak, mert a prágai klinika nem sokban segít nekem. Nem iszom, nem dohányzom, 40 éves koromig rendszeresen sportoltam, nem szoktam beteg lenni, csak a kávéról nem tudok lemondani:)
Szóval az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint is túl magas-e ez a szint, és ha igen, mit tehetek én, hogy alacsonyabb legyen? Szedjek valamit? Ha igen,mennyi ideig a következő lombik előtt? Vagy méressem meg a TSH-t,T3-at és a T4-t is, hogy jobban át lehessen látni a pajzsmirigy működést?
Előre is köszönettel:
Ritchie

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Van egy 20 hónapos kislányom, akinek szülése után anti D injekciót kaptam. 0- a vércsoportom, a férjemé pedig 0+.
Kb egy hónapja volt egy vetélésem, 5mm-es, 5 hetes petezsákot veszítettünk el, ami után nem kaptam szurit. A következő terhességnél jelenthet ez gondot, és ha igen milyet? Egy ekkora babának van már vére, ami keveredhetett az enyémmel?
Ellenanyagszűrést érdemes csináltatnom, vagy majd csak akkor ha megfogan a következő baba?
Válaszát előre is hálásan köszönöm!
Bea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
40 éves vagyok, 7 hetes+1 napos terhes.
A pozitív teszt óta utrogestan kapszulát szedek, 2*1 kapszulát, szájon át, naponta. A első napokban volt "meg akar jönni érzésem", de ez fokozatosan elmúlt. Vérzésem nem volt. Tegnap voltam UH vizsgálaton, diagnózis következő: zárt méhszáj, nyakcsatorna, vérzés nincs, élő embrió CRL 13mm, szabályos szikhólyag, bal petefészekben 20mm cisztózus képlet (ez a terhesség előtt nem volt) Az orvos mindent rendben talált, további kíméletes életmódot javasolt. A vizsgálat során történt kenetvétel is, de nem citológiai. Amiatt aggódom, hogy ma napközben vizelet ürítést követően picit elszineződött wc-papírt láttam a törlést követően. Halvány folt volt rajta, vérnek abszolut nem mondanám. Azóta nem volt semmilyen folyás. Újra elkezdtem érezni a mindjárt megjön érzést, de szerencsére véres, vagy barnás folyást nem tapasztaltam. Januárban már volt egy korai vetélésem, a terhesség 4-5 hét között. Lehetséges, hogy a tegnapi vizsgálat miatt lehetett ez a váratlan pecsételés? Ön szerint mi a teendőm? Válaszát nagyon köszönöm! Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot Doktor úr!
Nagyon fontos kérdésem lenne: mit tegyek hogy lehessen kisbabám, 26 éves vagyok, 1 gyerekem van 6 éves kisfiú. Nagyon szeretnénk a férjemmel egy kis babát 6 éve nem szedek semmilyen fogamzásgátlót, nem is védekezünk.
Semmilyen gyógyszert nem szedek, nincs betegségem, se nekem, sem a páromnak.
Szeretném a tanácsát kérni, hogy mit tegyünk, hogy teherbe essek.
Köszönöm. Tisztelettel

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! Petevezeték átfújás után mennyivel később élhetünk nemi életet a párommal?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
6 hónapja kezel endokrinológus, IR+PCOS-sel. Tartom a diétát, Merckformint szedek 750mgost, és Normoxilt, D-vitamint, pajzsmirigyem rendben van. Babát szeretnénk a férjemmel, már közel 2 éve. Cisztám egy-egy volt vmelyik petefészekben. Az endokrinológus 21. napi hormonpanalekkel követte a változásokat. Az utolsó két ciklusom 28 és 29 napos volt végre, előtte több hónapig 26-27 napos, rendszeresen menstruálok, egyszer maradt ki egy ciklus amikor 2 cisztám volt. A legutóbbi 28 napos ciklus 21. napi hormonpaneljére azt mondta az endokrinológus, hogy nincs akadálya a spontán teherbeesésnek és javasolta, hogy vegyek részt rákszűrésen és egy nőgyógyászati vizsgálaton. Emiatt önszorgalomból elmentem most egy 3. napi hormonpanelre, hogy friss leletet tudjak a nőgyógyásznak vinni. Ennek eredménye FSH 7,12 U/L, LH 3,86 U/L, Tesztoszteron 0,4 nmol/L, viszont nagyon alacsony 73 alatti pmol/L ösztraidolt mértek a 3. napon, ez ijesztő számomra, mitől lehet. 32 éves vagyok végre az LH nem több, mint az FSH és az AMH 3,57, ami úgy tudom szintén rendben van. Mitől lehet ez az alacsony ösztradiol? Tudok valamit tenni? Köszönöm előre is válaszát! Boróka

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr!
Március 12.-én a Citológia eredményem P2 lett.
Reservsejtes hyperplasiat és hypermenorrhoeat diagnosztizáltak.
Kaptam Progesteron Exelts tablettát, amit 3 hónapig kell szednem.
Az lenne a kérdésem, hogy ez mitől van illetve hatással van a fogantatásra?
21 éves vagyok és a párommal nagyon szeretnék kis babát a közeljövőben és szeretném tudni, hogy lehet-e?
A választ előre is köszönöm!
Tisztelettel: Judit

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
33 éves vagyok, 2 vetélésem volt. Az egyiket tavaly májusban vesztettem el 6 hetesen. Azután nem csináltak semmit. Azt mondták ez előfordul az első terhességnél. Bár engem ez nem vigasztalt.
Hat hónapra rá estem teherbe újra, azt hittem most minden rendben lesz, de kb.10 hetesen elkezdetem vérezni ez volt januárban akkor az ultrahang kimutatta hogy a magzat 7 hetesen elhalt megint. Ismét nem csináltak semmit, megint csak ez van nem volt szerencsélye stb.
Most megint terhes vagyok és szeretném ha segítene nekem. Hallottam hogy magzatmegtartó gyógyszerrel lehetséges a magzat újbóli elvesztésének elkerülése.
Előre is köszönöm a válaszát és a segítséget.
Köszönettel:Szabina

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok. Érdeklődni szeretnék biztosan volt ebben a hónapban peteérésem viszont a menstruációm előtt 4 napig barnázásom és csak utána jött meg. Lehetséges hogy ez lehet az oka, hogy nem esek teherbe?

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Az én történetem jó pár évvel ezelőtt kezdődött.
Már 16 éves elmúltam, de még mindig nem jött meg meg a menstruációm. Anyukámmal felkerestünk egy nőgyógyászt, ő azt javasolta várjunk még. Eltelt újabb két év, semmi sem változott. Ekkor fogamzásgátlót írtak fel nekem, ami megvonásos ciklust eredményezett.
Babát szeretnénk, egy éve abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és azóta sem volt menstruációm, mint ahogy előtte sem..
Nőgyógyászati, és ultrahang vizsgálat szerint minden rendben.
Hormonlabor után kiderült, hogy a progeszteron szintem 0,64 , prolaktinom 717, TSH 5,1
A volt nőgyógyászom szerint PCO-s vagyok, diétázzak, szedjem a folsavat, próbálkozzunk.
Diétáztam, mellette vitaminok, folsav, barátcserje, C,D,E vitamin, gyógyteák.. Megfogantam, mivel továbbra sem volt ciklusom, nem tudtam hány hetes lehet.
Az ultrahangon sajnos csak üres petezsákot láttak, egy hét múlva spontán elvetéltem. MIvel az újabb UH-n látszott, hogy nem távozott minden oxitocin injekciót kaptam.
Antibiotikum, ergam cseppek..lassan megszűnt a vérzés.
Egy másik nőgyógyász szerint nem vagyok PCO-s csak a hormonokkal van gond.
Most már lassan 1,5 hónapja egyszer van barna folyásom, egyszer nincs, rendszertelen időközönként egyszeri vérzésekkel, szövetdarabokkal.
Következő időpontot csak egy hónap múlvára kaptam vizsgálatra.
Mit javasol? Mit kellene tennem?
Köszönettel:
Gabriella

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Meddőségi kivizsgálásra járok. A következő laborleletek érkeztek. Szeretném kikérni az Ön véleményét, hogy ezek alapján mit javasolna kezelés céljából? Segítségét előre is köszönöm.
Protrombin-INR 0,92
Normál tartomány : 0,9..1,1
Terápiás tartomány: 2,0..4,5
Protrombin idõ 7,94 s 7,70 - 9,70
APC rezisztencia 6,99 Negatív 1,800 -
Glükóz (fluoridos csõ) 5,2 mmol/L 3,5 - 6,1
TSH 5,267 mIU/L * 0,400 - 4,000
Szabad T4 10,07 pmol/L 7,75 - 15,21
Szabad T3 6,18 pmol/L * 3,80 - 6,00
Anti-TPO 0,4 U/mL 0,0 - 9,0
Prolaktin/CLIA (DXI 800) 506,3 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5
Progeszteron 78,5 nmol/L
follikuláris fázis : 0,98 - 4,83 nmol/l
luteális fázis : 16,40 - 59,02 nmol/l
posztmenopauza : <0,25 - 2,48 nmol/l
I. trimeszter : 15,04 - 161,35 nmol/l
II. trimeszter : 61,72 - 144,05 nmol/l
Total 25-OH D-Vitamin (CLIA/LIAISON) 63,7 nmol/L
D-vitamin hiány (< 25 nmol/L)
Elégtelen mennyiség ( 25 - 75 nmol/L)
Megfelelõ szint ( 75 - 250 nmol/L)
Túlzott bevitel ( > 250 nmol/L)
Glükóz 30' (glükóz terhelés után) 9,4 mmol/L * 3,1 - 8,5
Glükóz 60' (glükóz terhelés után) 9,5 mmol/L 3,1 - 10,5
Glükóz 120'(glükóz terhelés után) 7,5 mmol/L * 3,1 - 7,5
Inzulin 2,6 mIU/L 1,9 - 23,0
Inzulin 30'(glükóz terhelés után) 28,0 mIU/L
Inzulin 60'(glükóz terhelés után) 31,6 mIU/L
Inzulin 120'(glükóz terhelés után) 23,7 mIU/L
HOMA-IR 0,6 - 4,4
LH 6,00 U/L
follikuláris fázis : 2,12 - 10,89 U/l
ovulációs fázis : 19,18 - 103,03U/l
luteális fázis : 1,20 - 12,86 U/l
posztmenopauza : 10,87 - 58,64 U/l
FSH 8,42 U/L
follikuláris fázis : 3,85-8,78 U/L
ovulációs fázis : 4,54 - 22,51 U/L
luteális fázis : 1,79 - 5,12 U/L
posztmenopauza : 16,74 - 113,59 U/L
Ösztradiol 138,9 pmol/L
follikuláris fázis : 99,1 - 447,9 pmol/l
ovuláció fázis : 348,7 - 1589,5 pmol/l
luteális fázis : 179,9 - 1068,3 pmol/l
posztmenopauza : <73,42 pmol/l
Tesztoszteron 2,1 nmol/L 0,4 - 2,6
Anti-Müllerian Hormon 2,37 ng/ml 0,17 - 7,37
HBsAg kimutatása/ECLIA (Cobas) 0,478 COI
Negatív (nem reaktív, COI < 0,9). HBV szeronegativitás.
Interpretáció Hepatitis B vírus vizsgálathoz
Életkora alapján - az általános iskola 7. osztályában hepatitis B ellen vakcinálták.
A védettség tényleges létrejöttének ellenõrzése anti HBs vizsgálattal történik.
anti-HCV kimutatása/CLIA (DXI 800) 0,060 COI
Negatív, nem reaktív COI < 0,9). HCV ellenes antitest a mintában nem mutatható ki,
szeronegativitás.
HIV Ag/AT meghatározása/ECLIA (Cobas) 0,313 COI
Negatív (nem reaktív, COI < 0,9) HIV-1 antigén és HIV-1/2 specifikus antitest a
mintában nem mutatható ki, szeronegativitás.
Megjegyzés
Aktuális HCV, HIV fertõzés kizárása 2 idõpontban levett vérmintából, un. savópár
vzsgálattal történik. Ablakperiódusok: 3 hónap, ill. 2-3 hét.
--------------------------------------------------------------------

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
30 éves vagyok, 1 éve próbálkozunk a férjemmel.
A ciklus 3. napján mért eredményeim:
Albumin 42,9 g/L
LH 6,60 U/L
follikuláris fázis : 2,12 - 10,89 U/l
ovulációs fázis : 19,18 - 103,03U/l
luteális fázis : 1,20 - 12,86 U/l
posztmenopauza : 10,87 - 58,64 U/l
FSH 14,41 U/L
follikuláris fázis : 3,85-8,78 U/L
ovulációs fázis : 4,54 - 22,51 U/L
luteális fázis : 1,79 - 5,12 U/L
posztmenopauza : 16,74 - 113,59 U/L
Prolaktin 502,6 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5
Ösztradiol 363,9 pmol/L
follikuláris fázis : 99,1 - 447,9 pmol/l
ovuláció fázis : 348,7 - 1589,5 pmol/l
luteális fázis : 179,9 - 1068,3 pmol/l
posztmenopauza : <73,42 pmol/l
Tesztoszteron 1,4 nmol/L 0,4 - 2,6
Anti-Müllerian Hormon 0,78 ng/ml 0,07 - 7,35
Free tesztoszteron index (FTI) 1,7 % 0,7 - 10,9
Biológiailag aktív tesztoszteron 22,0 % 15,3 - 45,7
SHBG 84,10 nmol/L 18,20 - 135,50
A kérdésem az lenne, hogy a magasabb FSH és az alacsony AMH értékek Ön szerint felvetik a korai petefészek kimerülés lehetőségét?
Köszönöm a válaszát előre is.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Már jó néhány hónapja nem védekezünk a férjemmel, mert babát szeretnénk.
Tavaly nyáron, a kezdeti próbálkozások előtt a nőgyógyászom hormonvérvételre és 3 pontos inzulinrezisztencia mérésre küldött, mert a petefészkeim pcora utaltak.
Ezek alapján megerősödött a gyanú: enyhe pco-t, illetve enyhe inzulinrezisztenciát diagnosztizált.
Gyógyszert még nem akart nekem felírni, mert diétával, mozgással és d vitamin pótlással úgy tűnik, hogy kezdenek helyrejönni a petefészkeim. Ebben a hónapban a folliculometriai vizsgálaton (ciklus 17.napján) látott is egy érett tüszőt, ami nagy boldogsággal töltött el. Ma voltam progeszteron szint mérésen (35-37 napos ciklusaim miatt a 29.napon) amelyen a következő eredményt kaptam: progeszteron: 57,2 nmol/L.
Kicsit meglepődtem és nem tudom, hogy ennek most örüljek, vagy ne, vagy egyszerűen ne foglalkozzak vele, hanem majd az orvosom kielemzi a konzultáció alkalmával.
Olvastam olyasmit, hogy a magas progeszteron szint ebben a fázisban utalhat terhességre is, de petefészek daganatot is jelenthet a megemelkedett érték. Gyanítom, hogy 29 évesen talán nincs az utóbbiról szó, de kiváncsi volnék, hogy Ön szerint mint orvos szerint reménykedhetek-e, vagy ez igazából semmit sem jelent?
Még a 33.napon is el kell mennem egy progeszteron mérésre, ott milyen eredményre számítsak Ön szerint ez után?
Ha egyébként van olyan hónap, mint ez a mostani, amikor úgy tűnik, hogy minden rendben működik, de mégsem jön létre a terhesség, akkor más irányban kell gondolkozni? Teszem azt érdemes petevezeték elzáródásra gondolni? Vagy a páromat megvizsgáltatni?
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel, Eszter

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Elkeseredésembe fordulok önhöz, mert már nem tudom,mit is tehetnék. 2015-2016-ban 8 hónap alatt 3 missed ab.m volt, kb.8 hetesen leáll a szíve! mindenféle vizsgálatom volt, genetikai,immunológia,stb. minden eredményem jó lett. Azóta másfél éve nem estem teherbe! Most végre sikerült, de aggódtam, hogy semmi tünetem nem volt! Természetesen elmentem UH vizsgálatra és félelmem beigazolódott. Üres petezsák.. se szikhólyag, semmi... így pár nap múlva ismét műtétem lesz..
Szeretnék öntől tanácsot kérni és megkérdezni, hogy van e esély még arra, hogy babám legyen?!
Köszönöm válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Párommal már lassan két éve próbálkozunk a babaprojekttel. Ő 48, én 28 éves vagyok. Elkezdtük a meddőségi kivizsgálást, a 3. napi hormonvérvétel eredményeim még nincsenek meg, nem sikerült megcsinálni.
21. napi vérvétel eredmények
Protrombin-INR 0,92
Normál tartomány : 0,9..1,1
Terápiás tartomány: 2,0..4,5
Protrombin idõ 7,94 s 7,70 - 9,70
APC rezisztencia Folyamatban
Glükóz (fluoridos csõ) 5,2 mmol/L 3,5 - 6,1
TSH 5,267 mIU/L * 0,400 - 4,000
Szabad T4 10,07 pmol/L 7,75 - 15,21
Szabad T3 6,18 pmol/L * 3,80 - 6,00
Anti-TPO 0,4 U/mL 0,0 - 9,0
Prolaktin/CLIA (DXI 800) 506,3 mIU/L
Referencia nem terhes esetben: 70,8..566,5
Progeszteron 78,5 nmol/L
follikuláris fázis : 0,98 - 4,83 nmol/l
luteális fázis : 16,40 - 59,02 nmol/l
posztmenopauza : <0,25 - 2,48 nmol/l
I. trimeszter : 15,04 - 161,35 nmol/l
II. trimeszter : 61,72 - 144,05 nmol/l
Total 25-OH D-Vitamin (CLIA/LIAISON) 63,7 nmol/L
D-vitamin hiány (< 25 nmol/L)
Elégtelen mennyiség ( 25 - 75 nmol/L)
Megfelelõ szint ( 75 - 250 nmol/L)
Túlzott bevitel ( > 250 nmol/L)
Glükóz 30' (glükóz terhelés után) 9,4 mmol/L * 3,1 - 8,5
Glükóz 60' (glükóz terhelés után) 9,5 mmol/L 3,1 - 10,5
Glükóz 120'(glükóz terhelés után) 7,5 mmol/L * 3,1 - 7,5
Inzulin 2,6 mIU/L 1,9 - 23,0
Inzulin 30'(glükóz terhelés után) 28,0 mIU/L
Inzulin 60'(glükóz terhelés után) 31,6 mIU/L
Inzulin 120'(glükóz terhelés után) 23,7 mIU/L
HOMA-IR 0,6 - 4,4
Vírus szerológia vérvétel eredmények
HBsAg kimutatása/ECLIA (Cobas) 0,478 COI
Negatív (nem reaktív, COI < 0,9). HBV szeronegativitás.
Interpretáció Hepatitis B vírus vizsgálathoz
Életkora alapján - az általános iskola 7. osztályában hepatitis B ellen vakcinálták.
A védettség tényleges létrejöttének ellenõrzése anti HBs vizsgálattal történik.
anti-HCV kimutatása/CLIA (DXI 800) 0,060 COI
Negatív, nem reaktív COI < 0,9). HCV ellenes antitest a mintában nem mutatható ki, szeronegativitás.
HIV Ag/AT meghatározása/ECLIA (Cobas) 0,313 COI
Negatív (nem reaktív, COI < 0,9) HIV-1 antigén és HIV-1/2 specifikus antitest a mintában nem mutatható ki, szeronegativitás.
Megjegyzés
Aktuális HCV, HIV fertõzés kizárása 2 idõpontban levett vérmintából, un. savópár vizsgálattal történik. Ablakperiódusok: 3 hónap, ill. 2-3 hét.
Júniusban lesz két éve hogy pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg nálam. Először letrox 50el kezdtük, rengeteget sikerült lefogynom, közel 40 kg-ot. Áprilisban 1 éve tértünk rá a letrox 75-re és sajnos a mostani vérvétel azt mutatta ki, hogy nemhogy javult a tsh eredményem, hanem rosszabb lett.
Kérem segítsen elemezni az eddigi eredményeimet.
Ezek mennyiben befolyásolják a teherbeesés lehetőségét?
Önnek milyen javaslata lenne, ha kezelésre szorulnék ezen eredmények alapján?
Köszönöm a segítségét !

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Inszemináció miatt petefészek stimulációm volt.
Ultrahangra a ciklusom 13-dik napján kellett mennem, akkor az endometrium 22mm - es volt. Ez az érték nem sok vagy a stimuláció miatt ez normális? Ilyen vastag mèhnyálkahártya nem gond beágyazódáskor?
Válaszát előre is köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Segítségét és véleményét szeretném kérni. 28 éves nő vagyok, 7éve nincs saját menstruációm, csak gyógyszer mellett van megvonásos vérzésem. 4 éve pedig PCO-t diagnosztizáltak. Tüneteim bizonyos helyeken szőrnövekedés és kisebb pattanásosságra való hajlam,annak ellenére,hogy a bőröm nem zsíros típusba tartozik. 3.hónapja szedek 3fázisú fogamzásgátlót ,(párom nincs) de előtte sose szedtem semmilyen fogamzásgátlót.
A tabletta hormon tartalma: I.fázis: 30 mikrogramm etinilösztradiol és 50 mikrogramm levonorgesztrel.
II.fázis: 40 mikrogramm etinilösztradiol és 75 mikrogramm levonorgesztrel.
III.fázis: 30 mikrogramm etinilösztradiol és 125 mikrogramm levonorgesztrel.
A legutolsó vérvételem eredménye a következő amit megvonásos vérzés 3.és 21.napján történt:
3.napi vérvétel:
TSH: 2,640 mIU/L Ref.: 0,400-4,000
ft4: 13,0 pmol/L Ref: 11,5-22,7
ft3: 5,2 pmol/L Ref: 2,8-6,5
FSH: 1,6 IU/L Foll.fázis:2,8-11,3, Ovuláció: 5,8-21, Luteális fázis: 1,2-9, Postmenopausa: 21,7-153
LH: 0,9 IU/L Foll.fázis:1,2-11,6, Ovuláció: 17-77, Luteális fázis: 0-14,7, Postmenopausa: 11-3-39,8
Oestradiol: 117 pmol/L Foll.fázis: 0-587, Ovuláció:124-1468, Luteális fázis: 101-905, Postmenopausa: 0-110
Testosteron: <0,69 nmol/L Ref: <2,77
Prolactin: 131mIU/L Ref:40-530
SHBG:36,10 nmol/L Ref: 18,00-114,00
DHEA_sulfat: 3,39 umol/L Ref: 0,95-11,67
Inzulin:4,26 mIU/L Ref: 2,00-29,10
Aldoszteron: 19,9 ng/dl Ref:3,5-30,0
21.napi vérvétel:
Progesteron 0,64 nmol/L Foll fázis: 0-3,6, Ovuláció: 1,5-5,5 Luteális fázis: 3-68, Postmenopausa: 0-3,2
2 évig szedtem a meforal 850mg tablettát amitől az arcom szebb volt,viszont reggelente nagyon gyengülten ébredtem. Ön szerint érdemes lenne újra elkezdenem a szedését?
Az eredményemet látva Ön is jónak találja ezt a hatóanyagú tablettával történő ciklus beállítást és a tünetek enyhítését, annak ellenére,hogy még mindig panaszom van, feszül a mellem a gyógyszertől, vagy esetleg Ön mit javasolna milyen készítményt?
Azt olvastam, hogy androgén hatású ez a fogamzásgátló a levonorgesztrel hatóanyag miatt, valóban fokozódhat a meglévő szőrnövekedés?
Inzulinrezisztencia vizsgálatra érdemes lenne elmennem?
Válaszát nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Adina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
40 éves vagyok, ez év január végén volt egy vetélésem, a terhesség 5. hetében. Ma ismét pozitív lett a tesztem, milyen gyógyszert, vitamint javasolna, ami támogatná a baba "megtartását"? Azt hallottam, hogy az Utrogestan kapszula ajánlott ilyenkor.
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
22 éves vagyok, párommal legtöbbször óvszerrel védekezünk, ritkán fordul elő, hogy megszakítással. Már hat napja késik a menstruációm, ma reggeli teszt eredménye negatív lett. Mióta menstruálok nagyon ritkán fordult elő, hogy késett volna, akkor is maximum 1-2 napot. Menstruáció előtt egy héttel a mellem feszülni szokott, derekamban szoktam érezni fájdalmat. Most ebben a hónapban ezek a tünetek elmaradtak. Lehetséges, hogy a negatív teszt ellenére terhes vagyok?
Válaszát köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Magánorvoshoz járok meddőségi kivizsgálás miatt. Több mint egy éve próbálkozunk párommal. Ha a tüszőrepedés máj.10-én volt akkor pontosan rá 1 héttel kell levenni a vért a hormonvizsgálathoz (progeszteron, prolaktin, tsh, t3,t4, anti tpo)?
Pajzsmirigy alulműködéssel kezelnek majdnem 2 éve. Letrox 50el kezdtem, tavaly áprilisban váltottunk letrox 75re.
Tavaly decemberi leleteredményeim:
TSH 4,567 mmol/L. Szabad T4 12,68 pmol/L. Ezek mennyiben befolyásolják a teherbeesés lehetőségét? Válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
43 éves vagyok, 4.gyermekkel próbálkozunk 6 hónapja sikertelenül. 26 napos ciklusaim vannak, óramű pontossággal. Terhességeim és szüléseim rendben voltak, legkisebb gyerekem 4 éves. A 3. napi értékek rendben, enyhe IR igazolódott (homa 2,6),az előző ciklusban a peteérés is rendben volt (21.napi prog. 44,33). Ebben a hónapban 11.napon peteérés UH-on mindkét oldalon 11mm tüsző. Nyákom a 12. és 13. napon volt. Az orvosom szerint ebben a hónapban nem lesz ovuláció, mert a 26napos ciklus miatt ez lehetetlen. Azt is mondta,hogy ebben a korban a petesejt minőség annyira rossz,hogy meg sem termékenyül, hiába van ovum. De akkor miért javasol Clostilbegytet? Az nem segít a minőségen! Vagy tévedek? És létezik olyan,hogy van nyák de ovuláció nincs?
Elkezdtem az inofolic-ot,első hónapban napi 2x, utána 1x.
Nagyon félek a stimulációtól,mert soha életemben semmilyen nőgyógyászati problémám nem volt,gomba is csak 2x, terhességeim alatt.
Ön szerint mik az esélyeink?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Zsófi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Párommal bő 3 éve tervezetten babát szeretnénk, az első 2 év 5 különböző orvosnál telt el, semmi konkrétum nélkül, stresszes életmód címszóval. Magánklinikán végül cisztát találtak a bal petefészkemben, 2017 decemberében sor került laparoszkópiás műtétre, eltávolították a cisztát és ellenőrizték a petevezetők átjárhatóságat. 3 hónapos gyógyulást követően ismét próbálkozunk,de még nem jártunk sikerrel. Peteérést mikroszkóppal figyelem és ebben a ciklusban a 13. valamint a 18. ciklusnapon is peteérést jelzett. Mitől lehet ez? Lehetséges hogy nincs tüszőrepedés?
Válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Korábbi válaszait is köszönöm, a jelenlegi kérdésem az lenne, hogy beágyazódás idején ártalmas-e a nőgyógyászati vizsgálat? Tenyésztést kellene ismételni, és tanácstalan vagyok ebben a kérdésben.
Válaszát köszönöm! Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr!
Tinédzser korom óta colitis ulcerosaban szenvedek hol jobb időszakkal hol rosszabb. A lányom születése után 4 évig azathioprint szedtem ennek kezelésére viszont azóta tünet mentes vagyok így az orvosom ajánlotta annak elhagyását család bővítés céljából. 4 éve várok erre a pillanatra viszont az utóbbi időben nem olyan a menzeszem mint szokott. Április 9. Volt az utolsó menzeszem ( 3-4 nap késéssel előtte 7 nap késéssel) április 20.-n közti vérzésem volt pár napig. Orvosom megvizsgált mindent rendben talált. Május 3. Enyhe hüvely gombát diagnosztizált krémmel képzeltem egy két nap alatt helyre jött. Május 7.-n volt várható a következő cikluson. De Maus 6-n délután enyhe rózsaszínes váladék távozott és ez azóta is fenn áll, kevés rózsaszínes vagy enyhe barnás váladék viszont a rám jellemző ciklus hiányzik első nap elénk piros két három napig bővebb vérzés. Lehet ez mellékhatás a gyógyszer elhagyásnak, vagy hormonális problémára utal? Félek hogy a várakozásom ellenére esetleg a várt terhesség nem jöhet össze.
Válaszát köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Újabb kérdések és válaszok

Régebbi kérdések és válaszok

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Másfél év próbálkozás, egy szomorú vetélés után végre újra kimondhatom, h kisbabánk lesz! Csupán 3 hónapig vezettem a görbémet az oldalon, már kicsit én is feladtam, mire pozitívat teszteltem. A legszebb szülinapi ajándékot kaptam meg az élettől. Párom is felhőtlenül boldog. Jövő hét kedden látogatjuk meg a nőgyógyászomat. Addigra már több, mint 6 hetes leszek :) Nagyon szépen köszönöm a tervezettbaba.hu csapatának, h létrehozták ezt az oldalt. Számtalan kismamának és kispapának segítettetek!!! Köszönjük szépen!!!"

Rencsimókus

Lájkolj minket!