Fórum

Klanita:
Ne írd le magad, a görbéd nagyon bíztató!!!! Nagyon drukkolok és ne felejtsd, hogy a babások is sokszor beszámoltak ilyen érzésekről. Szugeráld magadban, hogy igenis sikerülni fog!!!!
Ma feküdj le hamarabb, így gyorsabban eltelik az idő, addig sem aggodalmaskodsz! :-D
Csak pozitívan!!!!

Kedina:
Nálam a Tsh nagyon magas volt(8,25), most gyógyszert szedek, de a dokim szabin van most és egy picit odázom a vizsgálatokat. El kellene mennem laborba és a nődokihoz, de most ugye várunk. Nem tudom, hogy mikor lehetünk együtt, remélem minél hamarabb. Már azért jobban van a párom, de várunk, hogy teljesen helyre jöjjön. Augusztusban leszünk 8 évesek a párommal, azzal nyugtatom magam, hogy az lesz az évfordulós ajándékom, hogy megmondhatom: kisbabánk lesz. :-)

Sziasztok!
Úgy érzem megfog hamarosan jönni, sajna! Várom hogy holnap mit mutat a hőmérö!

Moha, kedina, Fantasyc,
örülök, hogy nem csak bennem van a hiba ;)
Szerintem, azok, akik már olyan régóta próbálkoznak mint mi, előbb vagy utóbb eljutnak az általam is körülírt "idegörlő" állapotig, amikor az ember esze és a szíve nem mindig ért egyet...egyszer az egyik, míg 5 perc múlva a másik kerekedik felül, ami teljesen összezavarja az embert...már annyira belesulykolták az emberekbe, hogy pozitívan kell gondolkozni, hogy az ember lassan már nem is mer szomorkodni, mert csak a jóra, szépre szabad gondolni :) Ez részben igaz, de én már annyit koppantam a pozitív, bizakodó hozzáállásom miatt, hogy megrendült ebben a bizalmam.
Most próbálok harcolni a gondolataimmal, de olyan érdekes, hogy mindez most jött így elő belőlem, nem ovukor, nem mensikor, hanem most, amikor éppen a beágyazódást kellene szugerálnom, vagy lehet, hogy pont ez okozza?
Biztos a szabi is okozza, hogy megint jobban rákattantam a témára, mert eddig napközben a munka legalább elterelte a figyelmemet.
Kedina, egyébként én is olyan cégnél dolgozom, akinek a célcsoportja a várandósok és a kismamák...kezet foghatunk :)
De érdekes, mert engem ez a tény egyáltalán nem zaklat fel, de 2 napja a FB-on megláttam egy olyan csaj pocakos fotóját, akinek 1 éve még pasija se volt, most pedig már boldogan várják a babájukat...Nekik miért adatik meg egyből?

Moha,
remélem, hogy a dokid kivételt tesz veled és soron kívül fogad, hogy megnyugtasson, mert minden rendben van!

Fantasyc
Hát..:S Mikor lehettek együtt megint?
Nem emlékszem pontosan, bocsáss meg érte: Nálatok kiderült mi a gond?
Egy kedves ismerősöm barátnője most esett teherbe, miután lakhelyet váltottak. Utálta, ahol előtte éltek. 3-vagy 4 évig nem volt baba és semmi gond nem volt náluk.

Moha
Lehet nálad is az építkezés, fészeképítés hozta meg a babát! :)
Hajra csajok, építkezzünk! :D

Sziasztok!

Plumeria: mostanság pontosan ugyanazt érzem, amit Te. Ezért is nem kommentelek sok mindent. Borzasztóan örülök, hogy ennyi kismamánk van itt, remélem senki nem érti félre, de közben csak arra tudok gondolni, hogy most a környezetemben mindenki babát vár, vagy mostanság szült. Ez a hónap nem a miénk, nem próbálkozhatunk és ez megőrjít. Pont ma van ovum és másra sem tudok gondolni, csak erre. Ez a nap is csak erről szólt. Nem róhatom fel a páromnak, de mi teljesen másképp gondolkodunk, mint Ők. Nekik is fontos, de valahogy másképpen dolgozzák fel a dolgokat és másra koncentrálnak...
Én ezzel a gondolattal kelek és fekszek. Hiába mondják, hogy ne görcsöljek, nem tudok nem rá gondolni. Nyugtatom magam, hogy majd eljön az én időm is, de mikor és miért kell nekem az utolsók közt lenni? lassan 3 éve próbálkozunk és semmi. Szerintem megbocsájtható, ha türelmetlenek vagyunk.
Nem tudom mással nyugtatni magam, csak azzal, hogy igenis sikerülnie kell és fog is, hiszen megérdemeljük, nekünk is szép családunk lesz, csak még várnunk kell, remélem már nem túl sokat!
Szóval kitartás!!!! :-)

Plum
Ugyanígy érzek ám én is sokszor. És én még babákkal és kismamákkal dolgozom.. És amikor látom, hogy mennyi hülye szülő van!!!
Hétvégén is voltunk egy barátunknál kerti partin... Ott is tele gyerekkel... És amiket mondtak az anyukák... Á, le sem írom...Ennyi hülyeséget egy helyen.. Én egész normális szülő lennék...

Én tegnap megmondtam, hogy nincs apelláta kapaszkodjon, mert ejnye-bejnye lesz!! :D Remélem hallgat az anyjára! :D

Plum
Múlt héten (meg azelőtt) ugyanígy voltam, mint Te...
Folyton pörgött az agyam, hogy most akkor mit csináljunk...1 hete fájt a mellem, elkezdtem bizakodni, aztán megint megjött...és megint kibuktam. Hogy nem értem, hát már ennyi idő alatt csak össze kellett volna jönnie, vagy itt valami nagy baj van...de azért próbáltam magamhoz térni, mert ugye ha bedepizek, hogy fogunk szexelni, 2 hét múlva megint ovu, nem fogom kihagyni a depi miatt (olyankor még ahhoz sincs kedvem), mert akkor ördögi kör, ha nem próbálkozunk, akkor nem is várhatok semmit...de már annyit vártam feleslegesen, hogy nincs is kedvem próbálkozni. Ilyeneken gondolkodtam.
Aztán meg ugye mikor vártam az ovumat, itt csodálkoztunk Veled, hogy miért nem megy már le a hőm...a Tied is fenn volt jó darabig, emlékszem. Aztán fölfelé indultam. Aznap jól elsirattam magamat, totál kibuktam, mert megtudtam, hogy egy unokatesóm szült pár napja és megintcsak azt éreztem, hogy ezt nem lehet kibírni...hogy már annyiszor elképzeltem, hogy hogyan fogunk mi örülni, amikor a mi gyerekünk megszületik...ehhez képest mindig csak a más örömét szemlélhetjük...aztnap este a nagy bőgés után mondtam a férjemnek, hogy megint fáj a mellem...mint mielőtt megjött, de most nem kéne neki, mert épp ovut várunk, csak utána szokott. Aztán feljebb ment a hőm és még mindig fájt...és akkor vettem tesztet. Hát, egy ideig csak bámultam a tesztet, hogy természetesen negatív, mit is vártam. ÉS már terveztem, hogy akkor mehetek nyugodtan a dokihoz, hogy valami hormongondom van, mert eddig szép görbéim voltak, most meg miután megjött, a hőm sem megy le meg a mellem isfáj...biztos a prolaktin vagy mi a szösz. Erre megint odanézek (ez a hülye x-epil csa jó pár perc után lesz csíkos) és látok valamit...csíkot látok...hát...totál nem bírtam felfogni. Csak néztem, néztem...aztán szaladtam a férjemhez. Mondtam, hogy kicsit segítenie kéne, mire le akart rázni, hogy most nem ér rá, mert cisnálja a léceket vagy mit...mondtam, hogy de, tuti, hogy erre rá fog érni...és megkérdeztem, lát-e második csíkot. Látta.

Plum!!
Írhatnám, hogy sosem szabad elkeseredni meg feladni, de nem írom, mert én is ezt csináltam hónapokig, aztán mindig felálltam, mert tudtam, hogy ezt egyszerűen lehetetlenség feladni és olyan a világon nincs, hogy nekünk ne sikerüljön. Szerintem ebben a hónapban voltam a legjobban kibukva erre az egészre...és erőszakosan mondogattam is, hogy márpedig még ezen a nyáron babás leszek. de szerintem aznap este, amikor itt ki voltam bukva és bőgtem (mert jöttek a hírek, hogy mindenki milyen boldog, meg milyen szép kisbaba,stb.), és a férjem csak lesett, hogy csak sírok, és már lélegezni is problémás nekem, és nem tudok megnyugodni, na, akkor sajnálhattak meg odafönn...

Nagyon szorítok!

(tegnap este egyébként kis vérzéssel is találkoztam, ma csak barnás maszat...így itthon maradtam, pihenek. És megváltásként várom a d-u- 16.00-ot, mert akkor tudok időpontot kérni meg beszélni a dokimmal ezügyben)

Lányok,
szerintetek velem van a gond? Az utóbbi pár napban egyre ingerlékenyebb vagyok és hol csalódottságot érzek amiatt, hogy eddig még nem sikerült, máskor pedig próbálok bízni abban, hogy ez a mi hónapunk lesz. De borzasztóan ingadozok és végletek között cikázok. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem tudom tisztázni a gondolatokat a fejemben, mert egyszerűen továbbra sem értem a 2 éves sikertelenség okát. Télen elképzeltem, hogy nyáron már pocakos leszek…itt van július közepe,de még semmi. Lent vagyunk a Balcsin, ahol rengeteg a kismama és kisgyerekes család és ez minden nap eszembe juttatja azt a hülye kérdést, hogy mit tettem én, ami miatt ennyit kell küzdenem a babáért? Már annyira várjuk a baba érkezését, szeretném, ha már tervezgethetnénk, izgulhatnánk amiatt, hogy kisfiú vagy kislány lesz és készülődhetnénk arra az időre, amikor már hárman vagyunk. Ehelyett az energiámat még mindig a próbálkozásra kell fordítani, amiből már kezd nagyon elegem lenni.

Bocsánat azoktól, akik még újak itt és a gondolataim visszahúzza esetleg őket, de nagyon reménytelennek érzem a helyzetem. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék még, feladni egyszerűen nem akarom, de nem tudom, hogy mi az, amibe még kapaszkodhatnék. A férjem azt mondta, hogy ne akarjam ennyire, de tudjuk, hogy 2 év után, ráadásul 37 évesen nem lehet nem akarni! Úgy tűnik, hogy érzéseimet és gondolataimat nem tudom most vele megbeszélni (mert pasiból van), ezért engedjétek meg és nézzétek el nekem, hogy nektek panaszkodjak.

Ha a mostani inszem se jön össze, akkor vár még egy ránk nyáron és ha az sem, akkor lombik. Valami miatt nagyon ódzkodom tőle, mert soha nem szerettem volna, ha ennyire beavatkoznak a hormonháztartásomba, hiszen minden értékem tökéletes volt, de úgy tűnik, hogy álmaink beteljesüléséhez ez kevés! Most, hogy nem mérek, még a szép görbémbe se tudok kapaszkodni, így marad az "üres" várakozás.

Csak ki tudnám űzni a fejemből azt a hülye gondolatot, hogy biztos tettem valamit, ami miatt ennyit kell szenvednem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez nálunk nem jön majd természetesen, de nem értem, hogy miért nem szeretne még megszületni a babánk…nagyon várjuk őt…mindene meglenne...nagyon boldog család lennénk! Nem tudom elfogadni azt, amit sokan mondanak, hogy a baba tudja, hogy mikor kell megszületnie...miért, mi a probléma a mostani életünkkel?...szerintem minden optimális, jobb talán nem is lehetne...akkor mi a gond?

Annyira de annyira szeretném már átélni azt, ami sokatoknak már sikerült és most nagyon boldog kismamaként készülnek életük nagy változására!

Köszi, Andi! :-)
Nagyon bizakodok! A meloval meg nem halladok!