Fórum

Sziasztok!

Elég rég nem jelentkeztem,de ez azért volt mert próbáltam magam rendbe tenni testileg,lelkileg,persze azért olvasgattalak titeket. A lázmérőmmel ismét barátságot kötöttünk IR/PCOS ként nagyon figyelek a kajára és mozgásra + szedem a Merkformint. A hőmet nem pont a vérzéstől mérem( a vérzés inkább csak kb. két órás pecsételésnek mondható) de így is borzasztó hullámos. Megfigyelő stádiumba vagyok,most járok a pocaklakó helyének előkészítési stádiumába. Rengeteget szeretnék még fogyni is,hogy kényelmes legyen mind a kettőnknek az együtt töltött 9 hónap :) Februárba megyek vissza az endodokihoz aki a clostyt rebesgeti,meg az átjárhatóságit. Meglátjuk mi lesz. Mindenkinek továbbra is drukkolok nagyon. "Most ilyen a ciklusom":

Zsuzsi, hogy vagy? Nem csináltál még tesztet?

Edit, remélem csak rád várok, múlt hónapban is egy napon volt ovunk, lehet nekem azért nem jött még :D Úgyhogy hajrá :)

Mimike, nagyon sajnálom, remélem a következő hónap végre sikeres lesz.

Szépek a görbéitek Lányok :)

Nashua, a mellfeszülés progeszteronhiányra utal. Nekem is akkor szokott és az a hőmön is látszik olyankor, de van akinek nem.

Kira, jó alacsony a hőd, remélem azért lesz ovud, nekem a nagyon alacsony hő után szokott jönni a barnás pecsételés (mostanában szerencsére nem volt). Szedsz most valamit?

Sziasztok!
Nehéz téma ez az érzés, mikor "mindenki másnak" sikerül. Amikor a kisfiammal kb. 4 hetes terhes voltam, elmentem a fodrászomhoz, ő nem sokkal előtte vesztett el egy 13 hetes magzatot. Volt már akkor egy egészséges kisfia, de ő is ezt mondta, hogy dühöt, irigységet érez a kismamák iránt és miért azoknak sikerül, akiken látszik, hogy nem is értékelik és nyűg nekik a gyerek. Elmeséltem neki, hogy pont így éreztem az első vetélés után és akkor is, mikor már több mint 7 éve vártam a kistesóra. Szerintem ez egy teljesen normális reakció, nem kell szégyellni és a legjobb, ha van kivel megbeszélni. A fodrászomnak is jót tett, hogy beszéltünk erről, nagyon el volt keseredve. Az csak kicsit később derült ki, hogy akkor már ő is terhes volt, de még nem tudta, én egy héttel jártam előtte :) Szóval végülis itt gyorsan happy end lett, viszont azóta ő már még egy babát szült, én meg még mindig a teherbeesésért küszködök.

Az elmúlt 2 ciklusban a 16. napon volt ovum, de szerintem most nem lesz, eddig nagyon úgy tűnik a jelek vagy inkább a hiányuk alapján.

Anitacool, GőVica: mindkettőtök nagyon megérdemli a babát, de aki itt van, mindenki :) Úgyhogy sok sikert nektek, és csak írjátok ki magatokból a gondokat, ha jól esik.
Kira: nem lehet, hogy hamarabb lesz ovud, mint szokott?

Sziasztok lányok.
Hát én szépen lassan kihűlök. Nagyon fura,

Köszönöm GőVica a kedves szavaidat :-)
Az igazság az, ha nem a párom van mellettem, szerintem mai napig nem kecmergek ki. Egymást segítségek. Az égvilágon más nem tud többet adni, mint ti egymásnak. Merd megélni a fájdalmat, dühöt, ne fojtsd el. Tudom, mindenki más, én roppant emocionális vagyok és ha boldog vagyok, ugrálok és tapsolok, ha pedig bánatos, akkor nagyon el tudok keseredni. Biztos nem könnyű velem élni. :-) De amit mondani szeretnék ezzel: amíg elfojtottam az érzelmeimet (én a csokiba kibeszélés helyett), addig se előre-se hátra.
A habituális vetéléssel viszont komolyan kell foglalkozni, remélem megfelelő orvosnál vagy, aki tudja mit csinál. Ne legyen több angyalkátok ❤️

Anitacool nagyon nagyon sajnálom amiken keresztül kellett menned. De csodálatos anya és feleség lehetsz ezek alapján amiket leirtál!
Bárcsak bennem lenne ennyi akarat erő!
Párommal nálunknis 2015ben az első terhességem ikrek lettek volna. De csak a 10.hétig. Onnantol csak a szenvedés. A mai napig sem tudom kiverni a fejemből, és tavaly is az a 2 sikertelen terhesség... Nagyon levagyok törve lelkileg és testileg is. De igyekszem nem mutatni!
Most a Clostiban bizom hogy hátha..

Csajok. Én olyan anya vagyok, aki nagyon szerette volna, hogy legyen gyermeke és mindent meg is tett érte, de borzasztó nehéz volt. Kezdve ott, hogy szó szerint árral szemben úsztunk a párommal, hogy egyáltalán egy párt alkothassunk. Hosszú lenne leírni, de lényegében az egész világomat kellett újjáépítenem hozzá, ami bizony 2 évig napi sírással járt. De tudtam belül, hogy igazam van és egy nap majd ezt mindenki látni fogja. Eljött a napja. Igaz, vagy 4-5 évbe telt. Közben lakást vettünk, dolgoztunk és éreztük, hogy családdá akarunk válni. Elsőre sikerült, (spontán fogant) ikreket vártunk. Az öröm mámora járt át, beteljesedett az életünk. Aztán jött a fekete leves, a pocakban meghaltak, sosem derült ki mi volt a baj. A dátum december 6. Az érzés, amit akkor éreztem, hogy nincs miért élnem, vagy biztos szörnyű ember lehetek, hogy ez megtörténik velem, bűntetés az élettől/sorstól/istentől. Azt mondják az anyaméhben eltávozott gyermekek boldogok, mert sosem éheztek, fáztak vagy féltek. Csak az édesanyjuk feltétlen odaadását és szeretetét érezték. Ez a gondolat kísért tovább, még 9 hónapig. Persze mindenki hirtelen terhes lett (vagy csak ekkor tűnt fel, mert érzékeny lettem rá, és igen utáltam őket sokáig). És akkor jött a tesómék második, nem tervezett gyereke, aki egy idős lenne a mieinkkel. Nem mintha el tudnám felejteni a tragédiánkat, de örök mementóul szolgál a kisfiú. Imádom. De amikor december 24-én bejelentették az örömhírt, kést döftek a szívembe. Persze kívül mosoly, de belül a “mostazonnal haza akarok menni és senkire nem vagyok kíváncsi” effekt. Nagyon nehéz volt. Aztán bánatomban csokizabáló lettem, híztam 6kg-t, izomzatom 0 lett. Ciklusaim 55 naposak. Nem jött a baba többé. Párom naponta kapart össze kiskanállal lelkileg. Tudtam, ezt nem tehetem vele. Sem magammal, de még az ikrek sem lennének rám büszkék. Életmód váltás, sport. Leadtam vagy 10kg-t, felszedtem sok izmot, csúcsformába kerültem testileg és ment a szellemem utána. Kitisztult az elmém, de mint a bolond hőmérőztem, hogy le ne csússzunk. 55 naponta egy az nagyon kevés próbálkozás, nem szalaszthattam el. Megszállott voltam. Nem akartam többé gyermektelen anya lenni. Aztán jött a kisfiam. Tudtam, minden rendben lesz ezúttal, így is lett. Mesés várandósság, eufórikus szülésélmény, tünemény, egészséges kisbaba. Türelmet tanított. Már akkor is, mikor még nem volt. Megérte várni! És tudjátok mit? Amíg az összes (!) anyuka csak nyavajgott, hogy kialvatlan, fáj szoptatni, nem tudja miért sír, nem bírja, én boldogan keltem fel hozzá, és 2,5évig szoptattam igény szerint, magát leválasztva, borzasztó sok időt és energiát adok neki az életemből, mert nem jött könnyen. A férjemért és a gyermekemért is keményen megküzdöttem, és nagy becsben tartom őket. Nem veszekszünk baromságokon, valami mélyről jövő brutál türelmem van a gyerkőchöz. És vágyom, borzasztóan vágyom a kistestvérére, aki még nagyobb leckét ad, mert már 19hónapja várat minket és ezért vagyok most itt. Továbbra is hiszek töretlenül. És tudom, hogy lecke volt ez az egész múlt azért, hogy megnyerhessem magamnak a csodaszép családom.

Bocsánat, hogy hosszú lett.