Nem sikerül teherbe esnem - lelki problémák állhatnak a háttérben?

Kedves Tímea!
30 éves vagyok. Lassan 5 éve élek boldog párkapcsolatban. 3 éve szeretnénk közös babát, de sajnos eddig hiába. 4 sikertelen Inszemináció és 2 sikertelen Lombik után vagyunk. Orvosilag nem találtak semmi problémát és egyre jobban tudatosul bennem hogy a hátterében lelki probléma állhat. A történetem 14 éves koromban kezdődött amikor az első szerelmemtől méhen kívüli terhes lettem, amit a legutolsó pillanatban amikor már életveszélyes állapotba kerültem, akkor vettek észre és el kellett távolítani az egyik petevezetőmet. Akkor azt mondták az orvosok 50-50% hogy valaha terhes lehetek, de úgy mond még gyerek fejjel ezzel a mondattal nem nagyon foglalkoztam. A szüleim borzasztó dühösek és mérgesek voltak rám és a fiút is eltiltották tőlem, "ami érthető is volt" 15 évesen ismét jött egy nagy szerelem. Nagyon elment az eszem és mondván én úgy sem lehetek terhes a védekezésre nem nagyon figyeltünk oda, és persze rá pár hónapra terhes is lettem de nem nagyon foglalkoztam a dologgal úgy voltam vele mint egy náthával majd úgy is elmúlik. Akkor mentem 10.osztályba és éltem a mindennapjaimat mintha mi sem történt volna, amíg november környékén az iskolában valamelyik tanár rá nem kérdezett hogy terhes vagyok e? Akkor már nem tudtam tagadni. El kellet mondanom a szüleimnek. Ismét botrány, kiabálás, veszekedés. Másnap elmentem az orvoshoz ahol közölték 27 hetes terhes vagyok. Otthon kb. 2 hétig volt mérges a helyzet, de szüleim elfogadták és beletörődtek hogy unokájuk lesz. Alig 2 hónapunk volt hogy felkészüljünk a kis jövevényre akit akkor már vártunk. A Szüleim nélkül semmire sem mentem volna. 2001 Februárjában közel a 16.születésnapomhoz megszületett a világ legszebb kislánya,aki ma már 14 éves kiskamasz. A gyermek apja kb. még 2 évig volt az életünkben és utána külön váltak az útjaink és többet nem hallottunk róla. Azóta voltak hosszabb rövidebb kapcsolataim, de most érzem úgy hogy készen állok egy baba érkezésére. A terhességemből semmit nem tudok felidézni nem tudtam megélni úgy, ahogy kellett volna és szerintem most ez miatt, a sors nem akarja hogy babánk lehessen és átélhessem az anyaság "ÖRÖMÉT"

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Ancsika10!
Köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával és ilyen részletesen írt. A leveléből számomra ez a legfontosabb: „és egyre jobban tudatosul bennem hogy a hátterében lelki probléma állhat” Mert bármi is a személy saját története – mint itt most az Öné, - addig nem képes a saját útján haladni, amíg ennek a létjogosultságát (f)el nem ismeri. A babára vágyó nők sokszor a testük gyötrését tartják a gyermekükhöz vezető egyetlen útnak – és sajnos sokszor nincs a közelükben senki, aki más irányba is terelné a figyelmüket
Nem mennék bele a részletekbe, de mindabból, amit írt látszik, hogy sok szálon el lehet indulni, felvenni a fonalat és keresni az elakadást.
Én mindenképpen ezt javasolnám Önnek. És ahogy fontos az elmúlt időszak történéseit helyrerakni, úgy van értelme a jelen élethelyzetével is foglalkozni. Az új kapcsolattal, a nagylányával. Kinek, mit hozna az új jövevény? Hol lenne az öröm és hol a lemondás? Mi változna?
Látja, ezért mondtam az elején, hogy az első, legfontosabb lépés megvan: a felismerés. Hogy lehet és van összefüggés.
A levele végén ezt írja: „A terhességemből semmit nem tudok felidézni nem tudtam megélni úgy ahogy kellett volna és szerintem most ez miatt a
sors nem akarja hogy babánk lehessen és átélhessem az anyaság "ÖRÖMÉT".
A tapasztalataink mindenképpen befolyásolják a jelenbeli viszonyulásainkat, és a félelmeink, szomorúságunk miatt sokszor megtorpanunk egy új lépcsőfok előtt. Ezen lehet dolgozni. Ám ha közben nem akadályozóként, hanem segítőként gondol a „sors”-ra, ami a saját útján tereli, támogatja – talán nem látszik olyan nehéznek mindez.
Boldog ünnepet és csodás új évet kívánok, szeretettel: Bóta Tímea

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!