Mit szedjek, hogy emelkedjen a spermaszám?

Tisztelt Dr Úr!
32 éves férfi vagyok, 6 éve próbálkozunk, és 2 éve műtöttek kétoldali varicoccelevel, mert alacsony a spermaszámom. 11-13M/millilter. A lombik lehetőségeinket már elhasználtuk, most utolsó esélyként spermaszámot szeretnénk növelni a spontán terhesség reményében. Vitaminokat folyamatosan szedem, nincs változás. Kipróbáltam egy Daa pro+DHEA kúrát, ami kicsi javulást okozott, főleg közérzetben. Most egy clostylbegit kúrát szeretnék majd végigcsinálni, de nem tudom a pontos adagját és hogy meddig kell szedni ezt a szert. A kezelőorvosom szerint nem ez lenne a jó megoldás, bár én jókat olvastam e szerről. Labort most csináltatott nekem, hétfőn lesz eredmény tesztoszteron, LH, FSH. Szerinte andriol, vagy nebidó lenne a megoldás,valami visszacsatolásos elmélet szerint de én úgy tudom, hogy ezek csak még tovább csökkentenék a spermaszámot. A kezelőorvosom urológus, mert itt a 80km-es körzetünkben nincs andrológus szakorvos, és szerinte kezdetben ugyan csökkenne, de utána hirtelen megnőne a spermaszám. Kérem a dr. urat, hogy segítsen tanácsával. Melyik szer lenne a hatásos számomra, és azt hogyan szedjem. Előre is köszönöm!


Dr. Szabó Ferenc andrológus, urológus

Dr. Szabó Ferenc - andrológus, urológus válasza:

Tisztelt Tibi85!
A terápiához jó lenne ismerni a hormon eredményeit enélkül nem tudok nyilatkozni. A clostilbegyt akkor lehet jó ha az FSH és LH 4-6 körüli.
Nebiótól meddő lesz, nem lesz egy darab hímivarsejtje se. Az Andriol szedését sem javaslom.
DHEA szintén csökkenti a spermiumszámot, a tesztoszteront növelheti ettől érzi jól magát, de az FSH szintet csökkenti, ez meddősget okoz.
Tisztelettel: Dr. Szabó Ferenc

 

Te is kérdeznél? Dr. Szabó Ferenc neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Másfél év próbálkozás után, végre az én tesztem is két csíkos lett. Köszönet a Tervezettbaba-nak, itt derült ki, nem akkor van peteérésem amikor azt én gondoltam, hanem előbb!"

timcsike0718

Lájkolj minket!