Lehetséges, hogy a teszt nem mutatta ki a terhességet?

Tisztelt doktor úr!
Férjemmel 20 éve vagyunk együtt, most 36 éves vagyok, és van egy 16 éves gyermekünk (soha nem védekeztünk). Azóta egyszer, 4 évvel ezelőtt estem teherbe, de sajnos nem tartottuk meg a babát. Azóta nagyon megbántuk a dolgot, és kb. 3 évi próbálkozás után azóta sem jön össze. Férjemnek volt varicokele műtétje 1,5 éve, azóta már javultak az értékei, vagyis nála rendben minden. Nekem 3 hónapja volt egy erős felfázásom, és str. agalactiae-t tenyésztettek ki. Kaptam rá gyógyszereket, majd rá két hónapra erős alhasi görcsökkel a sürgősségin kötöttem ki ( 2013. dec. 6-án). Se az ultrahang, se a sebész, ill. nőgyógyász nem talált semmit. (A 4 évvel ezelőtti terhességnél szintén erős alhasi görcsökkel kórházban voltam, akkor sem találtak semmit, és utána derült ki, hogy terhes vagyok) Azóta most volt az első menstruációm, ami nagyon rövid volt 2 napos, első nap barnázás, majd két nap nagyon kevés. Ez január 14-15-e volt. (Máskor normálisan, rendszeresen 4-6 nap). A melleim nagyon feszülnek, fájnak, de a január 27-én végzett teszt eredménye negatív. Február 3-ára kaptam időpontot orvoshoz. (Nőgyógyászatilag rendben vagyok, volt hormonlaborom, rákszűrésem, ultrahangok, inzulinrezisztencia vizsgálat, és teljesen rendben.) Ön szerint lehetséges, hogy nem mutatta ki a teszt a terhességet ennyi idő után?
Utolsó normál menstruáció 2013. december 14.
2 napos menstruáció 2014. január 14-15.
Átlagos ciklushossz: 29 nap
Köszönöm válaszát
Üdv. Éva


Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász

Dr. Tekse István - szülész-nőgyógyász válasza:

Kedves Éva!
Nem gondolom, hogy terhes lenne, de a tesztet megnyugtatásképpen megismételheti. Tekintettel arra, hogy 3 éve nem esik teherbe, kivizsgálás javasolható meddőségi centrumban.

Üdvözlettel: Dr. Tekse István
szülész-nőgyógyász
szulesz-nogyogyaszt.hu

 

Te is kérdeznél? Dr. Tekse István neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Sokan nem hisznek az interneten talált oldalakban, azt mondják, hogy egy számítógép nem tudja kiszámolni az ovulációt, hogy ez csak egy általános program. Én mindenkinek, aki babát szeretne, csak ajánlani tudom a TervezettBaba.hu honlapot, mert nekünk ennek az oldalnak a segítségével sikerült babát fogantatnunk. Köszönöm nektek!"

Ibike

Lájkolj minket!