Gyermeket várok és elbizonytalanodtam, hogy akarom-e

Kedves Tìmea!
Már egy éve rágtam a párom fülét, hogy vállaljunk kisbabát és sokkal jobban vágytam rá, mint amennyire féltem tőle, a felelősségtől, a nehézségektől, csak a pufók talpacskákat és a babaszuszogást láttam magam előtt... és most, hogy 6 hetes terhes vagyok, úgy érzem magam, mint akit fejbe kólintottak. Az egóm felhorkantott, hogy hát mi lesz velem a továbbiakban? Mi lesz a vágyaimmal, álmaimmal? És szörnyű ezt leírni, de néha úgy érzem, nem akarom ezt az egészet. Kicsi vagyok hozzá és túl önző. Elszomorít, hogy ilyeneket érzek és bocsánatot kérek ilyenkor a kis magzatomtól, hiszen nem vagyok egy egoista alkat és elgondolkodtat a helyzet- ez normális megingás vagy előjött énem valós oldala és egy egoista szörny vagyok? 35 éves leszek, majdhogynem hálásnak kéne lennem, hogy összejött az utód, nemhogy keseregni miatta és sajnálni magam... a kérdésem, ez ugye hormonális?
Köszönöm, szép napot!

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves solyax,
egy szinten hormonális, persze. Egy másik szinten meg egy természetes reakció mindarra, ami van és várható. A téma természeténél fogva a közgondolkodásban inkább a pozitívumok hangsúlyozása van jelen, legfeljebb a babáért való félelmet, aggodalmat „engedik meg” a kismamának.
Pedig sokszor ott van mindaz, amiről Ön is ír, csak éppen a sarokba száműzve, kukoricára térdepeltetve, büntetésben… pedig a legjobb, amit tehet, ha kimondja, kiírja, napvilágra teszi. Főleg azért, mert világosban ezek a gondolatok nem olyan eretnekek, mint amennyire elsőre látszanak.
Az egó csak horkanjon, kérdezősködjön – és előbb utóbb lesznek válaszok. Akkor, amikor a babájuk megtapasztalható valóság lesz. Egy hat hetes magzat sokkal inkább az anya fejében-szívében van, csak tudja(!), hogy hová lokalizálja, de még nem közvetlenül megtapasztalható valóság. Idő kell, még a helyére kerül – szó szerint és képletesen is.
Szóval én azt mondom, hagyja, hogy jöjjön-menjen a sok(féle) polaritású gondolat Önben, mert ezt így van rendjén. Ha úgy érzi, van olyan, ami a párjára tartozik, azt ossza meg vele – ha van olyan, ami a babájukra – akkor vele… Ha olyan, amit csak szeretne ki- és elengedni – akkor írjon naplót, blogot.
Én hiszek a kommunikáció minden formájában, és erre bátorítom Önt is. Adok én is egy varázsmondatot: „Minden rendben lesz.”
Örömteli babavárást kívánok Önöknek, szeretettel: Bóta Tímea

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!