A kérdés:

Kedves Tímea! 32 éves nő vagyok. Két babát veszítettem el a terhességem 9, 18. hetében. A harmadik baba sajnos rossz helyen fejlődött a petevezetékemben. Nagyon szeretnénk gyermeket, bármit megtennék érte. Csak félek újra és újra küzdeni érte. Félek hogy megint elveszítem őket. Nem tudom most ezeket a gondolatokat kiverni a fejemből, én az örök optimista. A második babavárásnál megnyugodtam elmúlt 9 hét, 12, 16. boldog voltam hogy tényleg anya leszek, és a 18 héten beindult a vetélés. Küzdöttem 10 évig, hogy legyen és mindig elveszik tőlem. Mit csináljak, hogy újra tudjak hinni és bízni? Kérem segítsen! Köszönettel: Riti

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Riti!
Sajnálom, ami történt, tudom, hogy ez egy nehéz teher Önöknek.
Az, hogy hozzám, azaz pszichológushoz fordult, jelzi a nyitottságot arra, hogy a testi szinten túl is foglalkozzon a történetével. Ennek felismerése pedig az első fontos lépés a megoldás felé vezető úton.
Az út pedig az én meggyőződésem szerint önismereti. Egyrészt mert az Önök veszteségei feloldásra, elgyászolásra várnak. Azért használtam többes számot, mert ez a veszteség a kettejüké a férjével, éppen ezért az elengedés, gyászolás is közös ügyük. A tapasztalat az, hogy ha sikerül egy párnak közösen megélni a gyászt – beszélgetni róla, majd valami rituáléval elbúcsúzni – akkor ez elengedés is könnyebben megy, és hamarabb beáll egy új egyensúly. Így talán kevesebb a félelem attól, hogy újra gyermeket vállaljanak.
Másrészt azt gondolom, a veszteségen túl is érdemes megnézni, mi minden terhet hordoz a leendő szülőpár. Nehézségek, akadályok a személyes történetből, vagy akár a családi sorsból. Azt gondolom, fontos tisztában lenni a gyökerekkel, hozott mintákkal, hiedelmekkel ahhoz, hogy elfogadva és tisztelve azokat – a saját útjukon válhassanak szülőpárrá.
Ez egy komoly önismereti munka. Tudja Riti, mint mikor valaki azt mondja, „itt ez a nagy hegy megmászom”. Nem feltétlenül azért, mert hegyet mászni, fáradni, lehorzsolni magát olyan jó – bár lehet az is :) - hanem mert ha feljut a tetejére, képes teljesebben látni a maga világát. Nézhet visszafelé, ahonnan jött, láthatja az utat, amit bejárt, a stációkat. Ez az élmény pedig beépül és más szemüveggel képes ránézni arra, ami Ön előtt áll. A fáradozása, horzsolásai értelmet nyernek.
Könnyű túrára az ember barátokkal, családdal megy és az is nagy élmény. A magas hegyeket, főleg ha sok a csomagja, vezetővel, segítséggel járja az ember.
Önnek biztosan van benyomása arról, mekkora is az Ön hegye és hogy igényel-e ehhez segítőket.
Ha igen, akkor mehet egyéni munkára éppúgy, mint csoportba. Nem tudom, melyik városban él, én a kolléganőmmel októbertől csoportot indítunk pont ilyen témában Budapesten. Ha ez Önnek megoldható, szeretettel várjuk. (Részletek itt: http://almamagokcsoport.wix.com/gyermekaldas)
Amennyiben egyéni munkában szeretné a maga megoldását megtalálni, úgy javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot segítő szakemberrel. Lehet, már attól könnyebb lenne az útja, ha érzi, hogy nincs egyedül.
Kedves Riti, én évek óta dolgozom babára váró nőkkel, elméletek- összefüggések- módszerek támogatják a munkámat, tehát nekem sok szempontból evidencia a lélek és teherbeesés kapcsolata, mégis minden alkalommal rácsodálkozom ezekre a kismamákra, kispapákra, kisbabákra. Mintha minden fájdalmuk, veszteségük, „hegymászásuk” értelmet nyerne, mert lehet, hogy az ő útjuk ez egymáshoz. Egy a sokféléből.
Kedves Riti, kívánom, hogy találja meg a magukét – segítőkkel, vagy anélkül, de induljon.
Erőnlétet :) és kitartást kívánok ehhez, szeretettel: Bóta Tímea

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!