A kérdés:

Tisztelt Bóta Tímea! 35 éves nő vagyok, férjem 43, bő 1 éve tervezzük hogy családot alapítunk, eddig sikertelenül. Voltunk meddőségi kp-ban, eddig mindent rendbe találtak, ami vissza van az a HSG vizsgálat. Sajnos a neten utána olvastam s azóta se éjjelem se nappalom rettegek ettől a vizsgálattól és a vele járó fájdalomtól. Bár gondolom ez a szüléshez képest semmi de amiket olvastam nagyon megijesztettek. Pár nap múlva vagyok előjegyezve, s nem tudom hogy tudna e valamit tanácsolni? Esetleg valami ellazító módszert? Válaszát előre is köszönöm: Ildikó

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Ildikó!
Tapasztalatból mondom, hogy a netet böngészve betegségek, vizsgálatok, tünetek beazonosítása céljából, rövid úton a kétségbeesés széléig lehet jutni, úgyhogy bármilyen nehéz is, próbálja megállni. Vagy kérjen tanácsot célzottan szakembertől - akár konkrétan petevezeték átjárhatóság témában, orvostól.
Nekem pedig, mint pszichológusnak jelzésértékű, hogy hozzám (is) fordult, ezzel is nyitva a lelki tényezők felé.
A fájdalomhoz, és annak tűréséhez való viszonyunk nagyon különböző. Ön maga tudja, hogy ezzel a témával hogy van az eddigi tapasztalatai alapján, de tény, hogy nagyon sok nő átesik ezen, és kibírja. Ki, ki kalibere szerint értékeli ezt – ahogy azt olvashatta a neten. Az ő saját élményükből egyáltalán nem következik az Öné.
Ezt csak azért írom le, mert a legjobb „lazító szer” egy helyzetre vonatkozóan az „elvárás-mentesség”. Ha nem készül eleve fájdalomra, ha megadja az esélyét annak, hogy Ön ezt jól, kevés fájdalommal éli meg. Mert könnyen megtörténhet.
A másik fontos lazító, az elfogadás. Tegye fel a lelke képzeletbeli mérlegére a témáját, a baba utáni vágyat, a másikba a fájdalomtól való félelmet (akár általában). Nézzen rá, és érezzen rá. Melyik súlyosabb, erősebb? Melyik hat jobban Önre? Ha a baba iránti vágy látszik, akkor talán egy belső döntés az, ami átsegíti.
Egy személyes példával mesélném el, ha nem bánja. Amikor a kisfiam beteg, sok esetben prizniccel, vizes lepedővel csillapítjuk a lázát. Kb. 4-5 éves lehetett, amikor úgy döntöttem, hogy nem akarok tovább birkózni a lázas gyerekkel, és már megérti, hogy kell az ő együttműködése is, úgyhogy kitaláltunk egy „varázsmondatot”, amivel tulajdonképpen a beleegyezését adja a kellemetlen akcióhoz. És ez volt a „félek, de vállalom”. Vett egy nagy levegőt, jelezte, amikor felkészült, feltartotta a kis karját – kimondta a mágikus mondatot, és hagyta.
Hogy miért írtam ezt? Mert Önnek joga van félni, sőt, ez a természetes. Ha elismeri, ami Önben kavarog, azzal már lazít is. Hiszen „Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja” (Illyés Gyula). Kimondja az élményét – és hoz egy döntést. Nálunk a „félek, de vállalom” bejött – talán Ön is megtalálja a magáét, de ha nem, ezt szeretettel kölcsönadjuk. :)
Amivel viszont szerintem még érdemes lehet foglalkoznia, hogy a vizsgálatok eddig csupa jó hírt hoztak és nincsen testi problémája, akadálya a babavállalásnak. Ezzel az utolsó vizsgálattal ugyanis „felkerül a pont az i-re”, vagyis eldől, hogy az egy éves próbálkozás sikertelensége mögött ez a probléma van-e.
Elképzelhetőnek tartom, hogy az ebben a helyzetben lévő „tét” is elég nyomást jelent, mert ha itt a probléma, akkor az következő lépéseket jelent, ha pedig itt is minden rendben, akkor meg ott a „de akkor miért nem esek teherbe?” kérdése.
Éppen ezért arra is érdemes valahogyan készülnie, hogy az eredménytől függően merre tovább. Nyilván, saját szakmámból adódóan én mindenképpen javasolnék olyan utat, ami nem a testet, hanem a lelket helyezi a fókuszba. Keressen a lakóhelyén egy olyan segítő szakembert, csoportot, aki támogatja Önt a babája felé vezető úton. Meggyőződésem, hogy ennek van értelme.
Sikeres folyamatot, megkönnyebbülést és boldog várandósságot kívánok: Bóta Tímea

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!