A kérdés:

Kedves Tímea! Miért van az, hogy amíg csak terveztük a babát és beszéltünk róla addig nagyon akartam? Most, hogy már ténylegesen próbálkozunk is mintha nem akarnám annyira, vagy inkább mintha mindig aggódnék miatt, hogy mi lesz ha Ő lesz. Lehetséges, hogy amióta próbálkozunk ezek az aggodalmak teljesen felborítsák a menstruációs ciklusomat, mert ebben a 6-7 hónapban semmi rendszer nincs a dologban.Lehet, hogy én nem is vagyok anya tipus? Köszönöm válaszát előre is. Niki

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Niki,
teljesen természetes, amin keresztül megy. Az ambivalencia hozzátartozik ehhez az élményhez is – hiszen a világon semmi nem fekete és fehér. Most hogy élesben megy a történet, közelebb került azokhoz a félelmekhez is, amiket vagy saját életéből vagy a családja történetéből hoz. És igen, ez lehet annyira erős, hogy összezavarja a ciklust. Ahogy kint, úgy bent – a belső zavarodottság, testet ölthet. De ne aggódjon, a női ciklus érzékeny műszer, és ahogy a saját káoszunk rajta hagyja a nyomát, úgy tudja a belső rendünk visszaterelni a normális kerékvágásba is. Tehát most vegye le a figyelmét egy kicsit a ciklusról – nézzen rá az Önt nyugtalanító kérdésekre. Szedje szét őket, fogalmazza meg konkrétan, beszélgessen erről valakivel – és meglátja, napvilágnál sokkal kevésbé félelmetesek, mint amikor a lelkünk egy sarkában gubbasztva rémisztgetnek. Talán a párjánál vannak a válaszok, talán a saját édesanyjánál… hiszen tudja, az anyasággal a saját édesanyánk is reflektorfénybe kerül. Lehet, ő tudna feloldást adni. Aztán ott vannak a barátnők, kismama ismerősök. És ha úgy érzi a félelmei feloldásához szakemberre lenne szüksége – az is teljesen rendben van. Az életünk során többször előfordul, hogy egy idegen nézőpontja, távolságtartása átsegíthet bennünket a nehézségeken.
Az utolsó kérdésére pedig annyit, hogy az én olvasatomban ilyen típusok nincsenek. Vannak nők, akik úgy döntenek, vállalnak gyermeket – mert vállalják az ezzel járó nehézségeket, és mert vágynak az ezzel járó örömökre is. Mások pedig nemet mondanak erre – megkönnyebbülve, fájdalommal, vívódással akár. Minden út tiszteletreméltó – és nekem nem arról beszél, hogy ki az, aki anyának való és ki az, aki nem. Inkább arról, hogy kinek mi van a fejében akkor, amikor önmagáról gondolkodik. Ez tehát nem egy tulajdonsághalmaz, amivel rendelkezünk vagy sem, hanem a sorsunkba lehetőségként beíródott opció, amivel élünk vagy sem. Anyává a gyerekünk által leszünk. És bár biztosan sok mindenben hasonlítunk más anyákra, de ahogy mi vagyunk anyák – úgy senki. Egyediek és megismételhetetlenek.
A dilemmái, félelmei feloldódását és minden jót kívánok Önöknek: Bóta Tímea

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!