Alternatív gyógymód

Kedves Julianna!
Tavaly májusban hagytam el a fogamzásgátlót és a ciklusaim 40 naposra nyúltak, majd két hosszú ciklust követően meg sem jött a menstruációm. Nőgyógyászhoz fordultam, aki megállapította, hogy PCO-s vagyok, Norcoluttal és Clostilbegyttel "kezelt" sikertelenül (magától továbbra sem volt ciklusom és peteérésem sem). Elkezdtem az alternatív gyógymódok felé fordulni és megtanultam egy tanfolyamon az AVIVA tornát, amit kb. 3 hete végzek rendszeresen kétnaponta (az oktató javasolta, hogy amíg nem áll be a ciklus, addig tornázzak többet). Azóta még semmi változás nem történt, viszont sok jó tapasztalatot olvastam a Womens krémről. Az oktató nem javasolta, hogy torna mellett kenjem, viszont két természetgyógyász is azt mondta, hogy kenhetem. Így több oldalról különböző véleményetek kaptam. Szívem szerint én kenném a krémet is, csak legyen előre lépés, másrészről attól tartok, hogy nagyobb "kárt" csinálok azzal, ha torna mellett a progeszteronkrémet használom. Javaslatokat, esetleg mások tapasztalatát szívesen olvasnám!
Válaszát előre is köszönöm!


Tóth Julianna Az Aviva Netzwerk Austria hivatalos oktatója

Tóth Julianna - Az Aviva Netzwerk Austria hivatalos oktatója válasza:

Kedves Evelin91!
Örülök, hogy az Avivát választotta a ciklus rendezésére! Bízom benne hogy hosszú távon sikerrel jár és a petefészket is sikerül a tornával munkára ösztönözni. A gyógyszer sajnos hátráltatta a peteérését évekig és most a teste próbálkozik újra dolgozni. 3 hét, az még nem sok idő, több év fogamzásgátló használata után én még türelmet kérnék, hogy a szervezete magára találjon. 3-4 hónap Aviva után viszont javaslok egy ultrahangot, hátha javulást tapasztal. A gyógynövényes progeszteron krémmel nekem is jó tapasztalataim vannak, én is természetgyógyász vagyok. Mozgás mellett nem tudok semmi kizáró okról, hogy a gyógynövényeket korlátoznunk kellene. De az biztos, hogy a krém sok esetben csak tüneti kezelés is lehet. Talán erre gondolt az oktatója. Ha nem tudjuk a mögöttes okokat, akkor zsákutcába is vihet bennünket. Azaz nem lesz megoldás. Mivel ezek a krémek nem tartalmaznak hormonokat, ezért nem kell félni tőle. A használatát én pár hónapig javaslom, és ha ezután sincs változás, akkor nem az alacsony progeszteron áll a háttérben. Mögöttes okok lehetnek még a gyulladások, az ételintoleranciák is, és még számos környezeti hatás, ha azokat nem kezeljük, akkor a torna sem járhat a lehető legjobb eredménnyel. A kismamának egészségesnek kell lennie a fogantatáskor és a 9 hónap alatt is, hogy a baba a lehető legjobb esélyekkel indulhasson el az ÉLETBEN. Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel, Tóth Juli,
www.avivastudio.hu

 

Te is kérdeznél? Julianna neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Másfél év próbálkozás után, végre az én tesztem is két csíkos lett. Köszönet a Tervezettbaba-nak, itt derült ki, nem akkor van peteérésem amikor azt én gondoltam, hanem előbb!"

timcsike0718

Lájkolj minket!