Kérjük, hogy a fórum használata előtt olvasd el a fórum szabályait!
A kiválasztott beszélgetés: Az eredmény: két csillagszemű! :)
Ebben a beszélgetésben 1 hozzászólás volt eddig. Szólj hozzá te is! Fontos a véleményed!
Ha valami másról szeretnél beszélni, válassz másik beszélgetést A Te történeted témakörben vagy lépj vissza a fórum főoldalára!
kedves fórumozók, elsőként osztom meg a történetem, és nincs könnyű dolgom. Kábé 10 évvel ezelőtti eseményre próbálok visszaemlékezni, egy megpróbáltatásokkal teli, fizikailag és érzelmileg is erősen terhelt időszakra, a teherbeesés sikertelen éveire és az ezzel járó hercehurcára , mely alatt az évek során a szenvedélyes együttléteket felváltották az orvosok által előírt időpontok és beavatkozások. Nehéz most hitelesnek lenni, nemcsak azért, mert jó mélyen eltemettem magamban, de azért is, mert azóta két gyönyörű, csillagszemű gyerek anyukája vagyok.
Többször írtam már, hogy az a nő, aki éveken át olvassa a zárójelentésekben, hogy steril, nem szívesen megy olyan társaságba, ahol boldog, mosolygó anyukák és apukák kérdezgetik: nálatok mikor jön a baba? Utólag tudom, sokat tanultam abból a helyzetből, de nyilván a sokáig tartó kudarcot nem egyszerű feldolgozni, főleg, hogy tudat alatt bennem volt a „természetes úton való fogantatás” erős vágya és hite. Részletes beavatkozásokkal nem untatnék senkit, a lényeg, hogy a lombikprogram sorszámmal ellátott párosaként megjelölt időpontra mentünk egy tavaszi délelőttön a férjemmel, mikor a klinikához közelítve elhatároztam, hogy kiszállok. Úgy fogalmaztam pontosan, hogy időt kérek. (Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy az orvosi beavatkozás káros, vagy haszontalan, a lombikprogram ellen sem kampányolnék, csak magamat helyeztem addigra már az egész mizérián kívül.) Regisztrált meddőként nem könnyű egy klinikán a saját véleményünk mellett kiállni, pláne, ha az nem egyezik az orvoséval, ezért komoly szorongások közepette, de mégiscsak vállaltam, hogy ennyi volt, időt kérek. A fogadtatásról legkevésbé sem lehet szuperlatívuszokban írni, de a lényeg, hogy kint voltam a tavaszi napsütésben, legördült rólam a szikla. Nagyjából azon a héten megfogant az első gyerekem, születése után pedig sitty-sutty a második. Szóval ez itt egy hepiend, ami lehet, hogy a pszihés tehertől való megszabadulás eredménye, lehet, hogy az időzítés sikerült, vagy a kettő együtt, mindenesetre HAJRÁ LÁNYOK, szeressétek a párotokat és figyeljétek az ovulációt! J
kedves fórumozók, elsőként osztom meg a történetem, és nincs könnyű dolgom. Kábé 10 évvel ezelőtti eseményre próbálok visszaemlékezni, egy megpróbáltatásokkal teli, fizikailag és érzelmileg is erősen terhelt időszakra, a teherbeesés sikertelen éveire és az ezzel járó hercehurcára , mely alatt az évek során a szenvedélyes együttléteket felváltották az orvosok által előírt időpontok és beavatkozások. Nehéz most hitelesnek lenni, nemcsak azért, mert jó mélyen eltemettem magamban, de azért is, mert azóta két gyönyörű, csillagszemű gyerek anyukája vagyok.
Többször írtam már, hogy az a nő, aki éveken át olvassa a zárójelentésekben, hogy steril, nem szívesen megy olyan társaságba, ahol boldog, mosolygó anyukák és apukák kérdezgetik: nálatok mikor jön a baba? Utólag tudom, sokat tanultam abból a helyzetből, de nyilván a sokáig tartó kudarcot nem egyszerű feldolgozni, főleg, hogy tudat alatt bennem volt a „természetes úton való fogantatás” erős vágya és hite. Részletes beavatkozásokkal nem untatnék senkit, a lényeg, hogy a lombikprogram sorszámmal ellátott párosaként megjelölt időpontra mentünk egy tavaszi délelőttön a férjemmel, mikor a klinikához közelítve elhatároztam, hogy kiszállok. Úgy fogalmaztam pontosan, hogy időt kérek. (Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy az orvosi beavatkozás káros, vagy haszontalan, a lombikprogram ellen sem kampányolnék, csak magamat helyeztem addigra már az egész mizérián kívül.) Regisztrált meddőként nem könnyű egy klinikán a saját véleményünk mellett kiállni, pláne, ha az nem egyezik az orvoséval, ezért komoly szorongások közepette, de mégiscsak vállaltam, hogy ennyi volt, időt kérek. A fogadtatásról legkevésbé sem lehet szuperlatívuszokban írni, de a lényeg, hogy kint voltam a tavaszi napsütésben, legördült rólam a szikla. Nagyjából azon a héten megfogant az első gyerekem, születése után pedig sitty-sutty a második. Szóval ez itt egy hepiend, ami lehet, hogy a pszihés tehertől való megszabadulás eredménye, lehet, hogy az időzítés sikerült, vagy a kettő együtt, mindenesetre HAJRÁ LÁNYOK, szeressétek a párotokat és figyeljétek az ovulációt! J