Az örökbefogadásról: 10+1 kérdés és válasz

Egy életre szóló elköteleződés az örökbefogadás, amely lehet családon belüli, rokoni, valamint idegen gyermekre irányuló, megkülönböztetjük azt is, ha a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő ismeri egymást vagy éppen soha nem találkoztak.

Átlagosan öt-hat évet kell várakoznia ma egy családnak, ha örökbe szeretne fogadni egy gyermeket. Az örökbe adhatóak száma évente nagyjából 2000. A legtöbb gyermek Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik, míg az örökbefogadók többsége Budapestről és Pest megyéből jelentkezik.

Összeszedtük a leggyakrabban feltett kérdéseket.

1. Ki fogadhat örökbe?

Az a cselekvőképes nagykorú személy, aki eredményesen részt vett az örökbefogadási tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon, illetve személyisége és körülményei alapján alkalmas a gyermek örökbefogadására. A gyermeknél legalább 16, legfeljebb 45 évvel lehet idősebb az örökbefogadó, házasságban a fiatalabb életkora számít. Fontos változás, hogy felemelték az örökbefogadási korhatárt 25 évre.

2. Össze kell házasodnunk?

Élettársak közösen nem fogadhatnak örökbe, ezért dönteniük kell, hogy összeházasodnak vagy egyikőjük jelentkezik egyedülállóként. Ebben az esetben hátrányos helyzetbe kerülnek, mivel a törvény előnyben részesíti a házasok általi örökbefogadást.

3. Kit lehet örökbe fogadnunk?

Kizárólag kiskorú személy. Az eljárás csak akkor indítható meg, ha a gyermek jogilag örökbefogadható.
Bővebben itt olvashat erről: http://2010-2014.kormany.hu/hu/gyik/tajekoztato-az-orokbefogadas-felteteleirol

4. Fiút vagy lányt?

Sokszor hallani a választ erre a kérdésre, hogy mindegy, csak egészséges legyen! A törvény nem írja elő a gyermek nemével kapcsolatos nyilatkozattételt, de ezt is rögzítik, ha kérik a jelentkezők.

5. Egészséges-e a gyermek?

Nyilatkozni kell majd arról is, hogy vállalnak-e egészségi problémával élő gyermeket. Három fontos fogalom ebben a témában: - egészséges, - egészségi problémával küzdő, - nem korrigálható vagy szinten tartható egészségi állapot, ilyen lehet a súlyos tartós betegség, testi, értelmi sérült állapot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minden harmadik örökbefogadásra váró gyermek valamilyen fogyatékkal él, állapotuk különleges kezelést igényel.

6. Számít-e a gyermek kora?

Az a szerencsés, ha a kisbabára váró családok rögtön a kórházból hazavihetik az újszülöttet, de előfordul az is, hogy az egyik vér szerinti szülő új házastársa fogadja örökbe a gyermeket.

7. Nyílt vagy titkos örökbefogadás?

Nyílt az örökbefogadás akkor, ha a vér szerinti szülő és az örökbefogadó szülő ismerik egymást, így a vér szerinti szülő tudja, hogy gyermeke az örökbefogadást követően hova kerül. Titkos örökbefogadás esetén a vér szerinti szülőt még az örökbefogadásról sem értesítik. Mindkét esetben a vér szerinti szülők a gyermek 6 hetes koráig még visszavonhatják az örökbefogadáshoz hozzájáruló nyilatkozatot. Nyílt örökbefogadásnál a Gyermekvédelmi Szakszolgálatokon kívül közhasznú szervezetek is végeznek elősegítő tevékenységet.
Itt tájékozódhat: https://sites.google.com/a/orokbefogadas.com/magyarorszag/civil-szervezetek

Örökbefogadásról 10 kérdés és válasz

8. Egyet vagy többet?

Egyidejűleg egy gyermeket vagy testvéreket, ikreket fogadhatnak örökbe. Ha örökbefogadás után további szándékuk van, akkor lehetőségük van új eljárást kezdeményezni.

9. Kényes kérdés: számít a származás?

A jelentkezők bármilyen, a gyermekkel kapcsolatos elképzelésükről beszélhetnek, azt kérelmükben rögzíteni fogják. A származással, vallással, küllemmel, családi háttérrel kapcsolatos elképzeléseket is leírhatják. Az alkalmassági javaslatban ezek az elképzelések nem szerepelnek, viszont fontos információként szolgálnak az örökbefogadási nyilvántartás számára.

10. Hol kezdjük el?

A tartózkodási hely szerinti gyermekvédelmi szakszolgálatok általában telefonon egyeztetett időpontban fogadják az ügyfeleket. Az örökbefogadási tanácsadónak személyes tájékoztatót kell tartania az örökbefogadás feltételeiről, az alkalmassági vizsgálatról, az eljárásról, a lehetőségekről. A jelentkezők a tájékoztató után dönthetnek arról, benyújtják-e kérelmüket.

+ 1. Miért hosszadalmas az eljárás?

Maga az eljárás általában néhány hónap. A szakszolgálatok eljárási ideje alapesetben 2 hónap, ezt követi az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam, amely 2 hónapon belül elvégezhető. Az alkalmassági határozatot a gyermekvédelmi szakszolgálat javaslatára az illetékes gyámhivatal hozza meg, eljárási idejük kb. 1 hónap. (Erről részletesen írunk következő cikkünkben) A várakozási idő már jóval hosszabb, függ attól, milyen elvárásai vannak az örökbe fogadni szándékozóknak. Öt-hat év átlagos várakozási idővel azoknak kell számolniuk, akik újszülött, egészséges gyermeket fogadnának örökbe.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyermek korát vagy egészségi állapotát tekintve elfogadóbb jelentkezők hamarabb fogadnak örökbe. A nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti szülő választ a gyermeknek örökbefogadó szülőket, ezért nem feltétlenül a várakozási idő a mérvadó. Jó, ha tudja! A gyámhivatal döntéseket hoz, a szakszolgálat – ahol elsősorban olyan gyermekek örökbefogadása történik, akik gyermekotthonokban élnek – nyilvántart, véleményez, javaslatot tesz, előkészít.

 
Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 
hirdetések

Rólunk mondták:

"Másfél év próbálkozás után, végre az én tesztem is két csíkos lett. Köszönet a Tervezettbaba-nak, itt derült ki, nem akkor van peteérésem amikor azt én gondoltam, hanem előbb!"

timcsike0718

Ovuláció kalkulátor

Ovuláció
Lájkolj minket!