A kérdés:

Kedves Julianna! Elég összetett problémával fordulnék Önhöz. 2 éve volt egy baloldali petefészek ciszta műtétem, a szövettan endometriózist igazolt, fél évig Danovalt szedtem (mesterséges klimax). Az idén februárban újból talált az orvos egy 4 cm-es cisztát, ezúttal a bal oldalon. Ezt meg is műtötték június végén. A szövettan szerint "sima" sárgatestes ciszta volt, nem endometriózisos. Ezen az orvos is teljesen meglepődött, mert a műtét során látottak alapján biztos volt az endometriózisban, a hashártyáról is leégetett 2 kis göböt. Sajnos a ciszta visszatért 1 hónappal (!!!) a műtét után, ugyanoda, kicsit nagyobb is mint volt. Az orvosok semmilyen tanácsot nem tudnak adni. Ez azért felháborító! Egy szobatársam is ugyanígy járt, akit ugyanakkor műtöttek mint engem. Így számomra kétséges, hogy egyáltalán most ez endometriózis vagy megint egy "sima ciszta". Az ultrahangra önszorgalomból mentem el, mert elkezdett fájni a hasam, ott a vizsgáló semmit nem mondott a ciszta jellegéről. (Van 1 kisebb is mellette.) Az orvosom csak augusztus közepén lesz elérhető. Persze a baba sem sikerül, 6 éve együtt vagyunk, és nem védekezünk. (Párom 37, én 31 vagyok.) Elkezdhetem az Aviva tornát? Étkezésben a paleo diétát próbálom követni. Válaszát előre is nagyon köszönöm. Évi


Tóth Julianna Az Aviva Netzwerk Austria hivatalos oktatója

Tóth Julianna - Az Aviva Netzwerk Austria hivatalos oktatója válasza:

Kedves Évi,
az Aviva eredménnyel használható már kialakult cisztákra és megelőzésre is. A ciszta, mióma és az endo is kapcsolatban áll az életmódunkkal, táplálkozásunkkal, stresszeinkkel és mindaddig visszatérnek, amíg nem változtatunk a szokásainkon. Ajánlom, hogy jöjjön el egy 4 órás betanulásra és ott ezen betegségek hátteréről, kezeléséről és megelőzéséről is sok hasznos infót kaphat. Mindenesetre ajánlom a tornát a szobatársának is. És ha meglesz a pontos diagnózis, akkor már kezdheti is a tornát. A paleo annyiból nagyon jó, hogy nincs benne glutén, de a hús fogyasztása hormonbevitellel jár és erősen savasít és karcinogén. Én inkább az egyedi táplálkozást javaslom, a saját belső/egyedi szükségleteink szerint. Jó döntést kívánok és egészséget mindkettőjüknek!

Üdvözlettel,
Tóth Julianna
AvivaStudio.hu

 

Te is kérdeznél? Julianna neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Kiemelkedő az ügyfélkapcsolati odafigyelés, melyet ritkán tapasztal az ember."

Petra
Budapest

Lájkolj minket!