Szakértőnk

Kisa Petra dietetikus, táplálkozástudományi szakértő

Kisa Petra

dietetikus, táplálkozástudományi szakértő

petra.kisa@gmail.com

2009-ben, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem, Dietetikusként. Majd ugyanez az intézmény a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karával közösen indított Táplálkozástudományi Mesterképzési szakán is diplomát szereztem, mint Okleveles Táplálkozástudományi Szakértő.

Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás híve vagyok és hiszek abban, hogy ezzel az életformával sok betegség megelőzhető. Ha valaki mégis valamilyen betegségben szenved és segítséget kér, akkor azzal már megteszi az első lépést a gyógyulás felé. Ezért én igyekszem minden hozzám forduló kérdezőnek tudásomnak megfelelően segíteni.

Specializáció: egészséges táplálkozás, várandósság, babára való felkészülés, fogyókúra, hízókúra, betegségek diétája.

 
Kérdezni szeretnél? Kérdés feltevéséhez regisztrálj, vagy ha már megtetted, lépj be!

Korábbi kérdések és válaszok


Kedves Petra!
Az emésztés mennyire befolyásolja teherbeesést? Bél endometriózissal műtöttek a nyáron. Azóta a székletem rettenetesen kemèny. Iszok sok folyadékot és próbálkoztam mindenfélével pl lenmag, buzakorpa, zabkorpa.
Ez a problèmám gátolja a teherbeesést? Mit javasol?
Nagyon köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Szeretném kérdezni, hogy a pótvacsora időpontja befolyásolhatja-e az éhomi cukorértéket? 6* eszek egy nap, az utolsó étkezés 8:30-kor van,kb 6:15kor mérek szúrópróbaszerűen és 5,1 körül szokott lenni. Tudom, hogy tökéletes és bőven beleférek a hatáértékbe, de volt a családban 2-es cukorbeteg és az első gyermekemnél terhességi cukorbeteg lettem, aszerinti beállítással igyekszek enni. Akkor 180gr ch-ra voltam beállítva, és itthon vagyok még gyeden a 2ik gyermekemmel, nála nem lettem, de akkor is betartottam. Az egyórási értékek is tökéletesek. Lehet túlaggódok, de rettentően félek az inzulintól,a szúrkálódástól.
Köszönöm szépen a választ előre is!
Tisztelettel:
Szilvia

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Kisa Petra!
Hosszú éveken át vártam a babára, aztán megfelelő szakemberek és az oldal használatával immáron második kisbabámat várom.
Cukorterheléses eredményem a 19 héten :
ÉH: 4, 2 óra múlva 75 g glükóz után 5,4. Minden rendben volt.
Szüleim mindketten cukorbetegek, így megismételtük a vizsgálatot.
32 héten: ÉH 4,4, terhelés után 9,6 lett.
Így elsőkörben diétát írtak elő. 10 nap múlva pedig jön a 6 pontos teszt.
Nagyon pontosan betartom az előírt diétát, amit a nagyon aranyos dietetikus doktornő javasolt. 1,5 órát beszélgetett velem, adott tanácsokat.
Mérek lelkiismeretesen, eszem a megadott időkben, ami tilos azt nem eszem,100% betartom.
Igaz még ez csak a második diétás napom, de nagyon félek az inzulintól, mert a reggeli étkezés utáni 1 órával mért érték, több mint 7.
1 nap: 4,8 -7,1
2 nap 4,7- 7,4
Pontosan betartom a reggeli 25 gramm szénhidrátot. (180 g a napi)
Olyan kenyeret fogyasztok (bakonyi ceres , graham), ahol megvan adva az egy szelet ch tartalom, mellé csak egy kis sonkát és vajat fogyasztok egy szelet zöldpaprikával.
Amit még tudni kell, hogy igen, sajnos a másdik terhességemet túlsúlyosként kezdtem. 160 cm/70 kg, jelenleg 33 hetesen 11-12 kg híztam, ami tudom sok. 24 hétig még nagyon jól tartottam a súlyom, utána szaladt meg, lehet már a cukor hatására?
Nagyon nem szeretnék inzulint. Legyek türelmesebb és ne aggódjam? Idővel javulni fog a diéta hatására?
A többi időszakban mért cukrom rendben van, 7 alatt van mindig.
Csak ezzel a reggellel van baj.
Mit tehetnék, hogy mikor megyek a 6 pontosra és a terhesség megmaradt 5-6 hetében jó legyen a cukrom?
Nagyon nem akarom, hogy a kisbabám miattam szenvedjen:( Így is rettegek mit okozhattam már neki eddig is:(
Korábban császármetszéssel szültem faros kisbaba és mióma miatt, így most is a 38-39 héten ismét császáros leszek, így ezt a pár hetet kellene valahogy kordában tartanom utána a diéta mellett bízom abban, hogy nem lesznek ilyen gondok, hiszen eddig mindig jó volt a cukorértékem pedig nem is diétáztam.
Amit még hozzáfűznék, hogy hasimoto thireoditisem van. L-tiroxinnal kezelt, rendezett érték (1 körüli).
Tanácsát előre is köszönöm.
Egy aggódó kismama.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Szeretném kérdezni,hogy zabkàsàt lehet enni diéta alatt illetve normál étrend mellett? Pco-m van és szeretnék rendesen odafigyelni az étkezésre.
Tudom hogyan kell étkezni,de ezt nem tudom,hogy lehet-e, és jelenleg inkàbb kihagyom az étkezésemből.
Vàlaszàt előre is köszönöm!
Szilvia

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Orvos által tavasszal megállapított inzulinrezisztencia miatt mentem el egy kontroll cukorterheléses vizsgálatra nemrégiben.Március óta tartom a diétát, és a mozgást. Ön szerint milyenek ezek az értékek?
éhgyomri glukóz: 4,5
60 perc glukóz: 5,6
120 perc glukóz: 5,3
inzulin: 5,4
60 perc inzulin: 51,4
120 perc inzulin: 42,7
HOMA index: 1,08
A februári értékeim ezek voltak:
Cukor:
0 p: 4,6 mmol/L
60 p: 8,1 mmol/L
120 p: 7,5 mmol/L
Inzulin:
0 p: 10,3 mIU/L
60 p: 66,3 mIU/L
120 p: 69,9 mIU/L
Köszönöm szépen válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Segítségét kérném a 3 pontos terheléses vizsgálatom leleteinek elemzésében. Egy éve próbálkozunk baba témában, túl vagyok az összes hormonvizsgálaton, petevezeték átjárhatósági vizsgálaton és mégsem akar összejönni. Mi a véleménye az eredményeimről? Lehet gond?
Cukor éhgyomorra: 5.1mmol/L
60perces: 10.2mmol/L
120perces: 7.8mmol/L
Inzulin: 2.8mIU/L
60perces: 41,7mIU/L
120perces: 27,5mIU/L
HOMA-IR: 0.6

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Azt szeretném kérdezni, hogy citromfű teát ihatok-e várandósan (ha igen, mennyit)? Illetve, a visszér problémáimra Venotec tablettát szedek, folytathatom a szedését?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: F. Linda

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Babát szeretnénk eddig 8 hónapja. Valószínűleg a nehézkes várandósság oka az IR. Emellett a pajzsmirigyem alul működik 3,2. Szeretném elkerülni a gyógyszeres hozzásegítést, inkább életmódot váltok!! :-) IR-esként hány gr ch-t és milyen elosztással kellene ennem ahhoz, hogy ne szedjek fel több kilót és a inzulinháztartásom is egyensúlyba kerüljön? 149 cm és jelenleg 49kg vagyok, de 45 kg-val éreztem a legjobban magamat. Illetve a sportolást a reggeli órákban tudom megoldani. Hogyan kell adott esetben ill. napon változtatni a ch-bevitelen?? A ch mellett a kalóriát is számolni kell? Az én esetemben mennyi lenne a jó?
Válaszát előre is köszönöm!! :-)
További jó munkát.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktornő!
PCO-t és pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg nálam. Viszont inkább vékony vagyok,mint túlsúlyos. 168 cm és 56 Kg.
Ilyen esetben milyen diétát javasol?
Válaszát megköszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
A párommal már 1 éve szeretnénk babát, de még sajnos nem sikerült, most kezdtünk el orvoshoz járni kivizsgálásra, hogy minden rendben van-e.
Ő 182 cm és 102 kg és 28 éves, én 172 cm és 81 kg és 24 éves.
Mennyi a valószínűsége, hogy a túlsúly miatt sikerül nehezebben, illetve az én esetemben megfelelő a 26 bmi index? Sok helyen olvastam, hogy a 20-30 a megfelelő.
Mindketten recepción dolgozunk, ez megnehezíti a rendszeres étkezést. A páromnak mindig sikerül lefogynia 95 kg-ig, de vissza is szedi. Próbálunk egészségesen élni, de nálam gyakori , hogy éhesnek érzem magam és sokat eszem egyszerre, illetve szeretem az édességeket.
Azelőtt 68-70 kg voltam. Kb. egy fél éve 10 kg-ot híztam, szedtem terhesvitamint, lehetséges hogy attól híztam meg?
Kérdésem lenne, hogy hogyan lehetne ezt a súlyproblémát megoldani, és hogy ez mennyire befolyásolhatja a fogantatást?
Köszönöm segítségét!
Timi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktornő!
30 éves vagyok, a férjemmel már 1,5 éve babát szeretnék, sajnos eddig sikertelenek a próbálkozásaink. Nemrég voltam endokrinológus orvosnál, aki elküldött terheléses cukor vizsgálatra, majd megállapították az IR-t. Az eredmények alapján gyógyszert nem kaptam, csak azt az utasítást, hogy diétázzam (180 grammos diétát javasoltak, mert így is vékony testalkatú vagyok, 52 kg, 167 cm). Legyen kedves nézzen rá az eredményeimre. Mennyire rosszak ezek az értékek? Diéta szigorú betartása és mozgás mellett Ön szerint milyen gyorsan kellene javulnia?
Cukor:
0 p: 4,6 mmol/L
60 p: 8,1 mmol/L
120 p: 7,5 mmol/L
Inzulin:
0 p: 10,3 mIU/L
60 p: 66,3 mIU/L
120 p: 69,9 mIU/L
Köszönöm szépen!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Szeretném kérdezni, hogy pco melletti étrendbe belefér a kukoricaliszt? Kisgyermekem viszont nem gyarapodott sokat (3hét alatt 40grammot, jelenleg 9,5 hónapos) a védőnő javaslatára a főzelékét 1 mokkáskanálnyi kukoricaliszttel kell sűrítenem és arra gondoltam, hogy a saját ételünket is ezzel sűríteném.
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Kisa Petra!
Azzal a kérdéssel fordulnék feléd, hogy szeretném megtalálni az ideális megoldást a súlytartásomra.
Lehet levelem kicsit hosszú lesz, de szeretném, ha az előzményeket is elmondhatnám.
Első terhességemre 8 évet vártunk (pajzsmirigy gondok miatt- hasimoto thireoditos), sajnos 13 hetesen elveszítettem a kisbabám súlyos genetikai probléma miatt.
Az első terhességemkor ideális volt a súlyom.
160cm/ 57 kg (Világéletemben vékony voltam a pm gondokig)
A második baba hamar megfogant szerencsére a pontos időzítésnek köszönhetően is, amit követtem az oldalon. (5 hónap)
Viszont ez első elveszített baba utáni súlyos depresszió alatt felhagytam a már elkezdett kiegyensúlyozott táplálkozással (kevés szénhidrát, szinte zéró cukor, sok zöldség és sovány hús)
Így már 64 kg voltam a második babám megfoganásakor.
A súlygyarapodásom sajnos csak fokozódott a terhességgel, mert állandóan éhes voltam és sajnos mindent ettem, amit megkívántam.
Így 86 kg mentem szülni. Nagyon nagyon sok, tudom:(
Kislányom most 1,5 éves, így most már tudtam és muszájnak is tartottam, hogy időt szánjak magamra.
Pár hónapja aktívan sportolok. Heti 4x -40 perc zsírégető torna. (Béres Alexandra)
Visszatértem az egészséges táplálkozásra és 1300 kalóriás étrendet követek és vezetem is minden nap írom.
Szép ütemben el is indult a fogyás, de még mindig túlsúllyal küzdök.
Jelenleg 68- 69 kg vagyok.
Ami sok, de már nagy eredmény a szülési súlyomhoz képest és a pajzsmirigyem miatti nehéz fogyás miatt.
Viszont most ismét teherbe estem. Kicsit hamarabb, mint terveztem, szerettem volna 60kg-ra lemenni az újabb baba előtt, de így alakult és amilyen nehéz út vezetett a babánkhoz, nem bánok semmit.
De nagyon nem szeretnék ismét 20 kg hízni!
Viszont a 1300 kalóriás étrendet sem tarthatom gondolom...
Mennyi volna számomra az ideális, ami nem eredményezne nagy hízást, de nem veszélyezettné a kisbabám egészséges fejlődését?
Ha tudna ebben tanáccsal/segítséggel szolgálni azt nagyon szépen köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves doktornő!
Azt szeretném kérdezni, hogy tudna-e internetes linket javasolni, ahol hiteles adatok vannak feltüntetve a zöldségek, gyümölcsök és egyéb élelmiszerek glikémiás indexéről illetve szénhidrát tartalmáról?

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Már 2 éve szeretnénk babát, már járunk meddőségi vizsgálatokra. De inzulin rezisztencia vizsgalatot nem végeznek. Egy rövid időn belül híztam 6 kg főleg hasra, és kicsit szőrősnek találom az állam. Mivel édesapám cukros, nem kellene kivizsgáltatnom magam?
Találtam egy klinikát, ahol 5 pontos vizsgalatot végeznek, de az ujjbegyből vesz vért.
Az lenne a kérdésem, hogy ujjbegyből mért teszt hiteles-e, vagy teljesen felesleges, és, hogy szükséges-e az 5-szöri vérvétel, hogy megállapítsák, vagy elég kevesebb is.
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
29 éves nő vagyok. 169 cm, jelenleg 69 kg.
79 kg-ról fogytam le szeptember óta 69 kg-ra kalória számolás és több mozgás segítségével.
Átlagosan naponta 1200-1300 kalóriát ettem, néha-néha elfordult, hogy akár 1400-1500-öt is.
Mozgásként ellipszis trénereztem, úgy érzem, ez is segítette a fogyókúrám sikerességét.
A férjemmel január óta kezdtünk bele a baba projektbe.
A kérdésem pedig az lenne, hogy ha sikerül a terhesség, akkor kb. mennyi kalóriabevitelt javasolsz a terhesség ideje alatt, hogy ne hízzak nagyon el?
Persze tudom, hogy egy terhesség alatt, nem ajánlott a koplalás és a túlzásba vitt fogyókúra, de nem szeretnék 20 vagy akár 25 kg-at felszedni.
Tudom, hogy a baba súlya,magzatvíz,méhlepény stb. súlytöbblettel jár, de nem szeretnék sok zsírt felszedni ezek mellet,é s nem szeretnék 10-12 kg-nál többet felszedni.
Mennyi kalóriabevitel lenne számomra megfelelő?
Irodai ülő munkát végeztem, mozgásom nagyon kevés.
Válaszodat előre is Köszönöm!!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktornő!
Hyperinsulinaemia-t állapítottak meg. Milyen diéta javasolt? Legutóbbi értékeim:
2015 okt.
OGTT 5,34 4,30 4,28 INZ 12,8 34,6 29,7 HOMA-IR 1,7
2016 feb.
OGTT 4,8 8,0 5,5 INZ 4,0 90,6 19,3 HOMA-IR 0,8
37 éves vagyok, 57kg,169cm. Ruhaméretem 15 éves korom óta azonos, súlyom 20 éve 55kg körül volt, szóval az is kb ugyanaz.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Szeretném kérdezni, hogy az egészséges táplálkozásba belefér a besamel mártás? Szeretnék egészségesebben étkezni és próbálom az ízeket is összehozni, hogy jó legyen.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Szilvia

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Endometriozissal mutottek februarban.Babat tervezunk a parommal.ket honapja elveteltem es most szeretnenk probalkozni ujbol.Felek hogy az endometriozistol gyulladasban van a szervezetem,ezert is nehez teherbe esnem.1.5 eve probalkozunk.Ket honapja sikerult,de van valami tanacsa mivel csokkenthetem az endometriozis altal okozott gyulladast?
Valaszat koszonom

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Júniusban terheléses vércukor vizsgálaton voltam, akkor a 120 perces inzulinszintem tízszerese volt az éhgyomrinak,.
Vércukor: 0 perc 5,3 mmol/l; 120 perc: 6 mmol/l. Inzulin: 0 perc 3,1; 120 perc: 38,8).
Elkezdtem a 160 grammos diétát, napi hatszori étkezéssel, figyelve a gyors és lassú felszívódású szénhidrátokra (cukrot, fehér kenyeret, tésztát teljesen kizártam az étrendemből). Két hónap elteltével 110 grammra csökkentettem a napi szénhidrátbevitelt és következő terhelésig így csináltam tovább a diétát. Valamit nagyon elronthattam, mert az eredményeim romlottak. November közepén voltam ismét terhelésen, az eredményeim:
Vércukor: 0 perc: 5,00 mmol/l
60 perc: 9,9 mmol/l
120 perc: 8,3 mmol/l
Inzulin: 0 perc 6,1
60 perc: 59,9
120 perc: 81,3
Nem tudom hol rontottam el, lehetséges, hogy a bevitt 110 gramm szénhidrát volt kevés? Vagy ennyit romlott volna az állapotom 6 hónap alatt?

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
24 éves, erősen túlsúlyos nő vagyok, inzulinrezisztens, PCOS-es. A Metformin és a Merckformin nem vált be, mindkettő erős hasmenést okoz. Két káros szenvedélyem van, a dohányzás (napi 7-8 szál) és a munkám. Semmiképp sem mondanám ideálisnak a szakmám, cukrász vagyok. Tudok a ch diétáról, de értelemszerűen betarthatatlan, hiszen a munkám során vannak kötelezettségeim, mint például a kóstolás, és az időbeosztásom miatt képtelenség időre enni. A férjemmel másfél éve nem védekezünk, de egyelőre nem akar megtörténni a CSODA. Szeretném tudni, hogy ilyen helyzetben van-e remény számunkra? Orvosolható-e esetleg a dolog egy kompromisszumos megoldással, hogy a munkám is megmaradjon, és a kis csodánk is megérkezzen? Kezdek már nagyon elkeseredni.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel
J.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra,
29 éves vagyok, és sajnos lassan egy éve endometriózist diagnosztizáltak nálam. Azóta két laporoszkópián estem át, de sajnos a második műtét után 1 hónappal ugyan az a helyzet...Lombik előtt állunk, mert az egyik petevezetékemet elvesztettem a műtét következtében, a másik pedig átjárhatatlannak bizonyult. Bízom az orvosomban, teszem amit mond, azonban jó lenne ha a gyógyulásért én magam is tudnék tenni. A táplálkozás megreformálása talán az egyetlen mód amivel én is tehetek valamit ez ügyben, azonban olyan sok különböző információt találtam, hogy elvesztem bennük. Ebben kérném a segítségét, mik a tiltólistás ételek és mik azok amik jótékony hatással lehetnek a szervezetemre? Azt egyenlőre nehezen tudom elképzelni, hogy lemondjak az húsfélékről, tejtermékekről, gabonatermékekről és a cukorról is, hiszen gyerekkorom óta változatosan étkezem. Valóban mindezek elhagyása szükséges ahhoz, hogy az endometriózis kordában tartható legyen? Válaszát, tanácsait előre is hálásan köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Tesztet ugyan még nem végeztem, de nagyon remélem, hogy kisbabát várok. Igyekszem egészségesen élni, figyelni a rendszeres étkezésre, mozgásra, káros szenvedélyem nincs. Azért szeretném a segítségét kérni, mert nagyon szeretem a teát, eddig napi 3-4 teát megittam és a hideg idő miatt továbbra is innék, de most elbizonytalanodtam, hogy mit is kellene kerülnöm. Fekete és zöld teát eddig sem nagyon ittam (egyébként kávét sem), most még kevesebbet próbálok. Leginkább gyümölcsteákat, illetve herba teákat ittam eddig, de nem tudom, hogy most mit szabad és mit nem.
Kerülendő-e:
- az édesgyökér (ami szinte minden gyümölcsteában van),
- a menta,
- a fahéj,
- a különböző virágok (búzavirág, körömvirág, rózsaszirom, jázmin stb),
- a ginkgo,
- a gyömbér,
- a különböző fűszerek?
Illetve kérdezném, hogy van-e valami olyan étel, ital, amit érdemes lenne elkerülni (az alkohol, a koffeines dolgok stb. nyilván már így is tiltólistásak, valami kevésbé köztudottra gondoltam).
Válaszát előre is köszönöm!
Bogi

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
Szeretném kérdezni, hogy az inzulinrezisztencia betegség fenn állhat úgy is, hogy normális még a vércukor szint? Terhesség előtt megállapították, akkor a vércukor szintem is magasabb volt mind az 1 órási és a 2 órási, igaz akkor éjszakás műszak után mentem és többször is megszúrtak,mert elsőre nem találtak vénát. Terhességi cukorbetegségem lett, majd amikor szülés után mentem ellenőrzése a vércukorszint miatt, akkor már normális volt a 2 órási értékem!
Válaszodat előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Szilvia

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra!
28 éves, 50 kg-os inzulin rezisztens vagyok. Diétázom, MerckforminXR500-at szedek, mozgok (na lenne mit javítani gondolom), mégsem esek teherbe, de legalább már jó úton haladok! :) :D
Némi bizonytalanság mindig hatalmába kerít a diétával kapcsolatban. Számolom a gyors-lassú CH-kat, csak néha nem tudom bizonyosan megítélni mi tartozik a lassú kategóriába. Pl.: Találtam olyan Rivercote márkájú "ropogós rozskenyér szezámmaggal" nevű terméket amin az van, hogy teljes kiőrlésű rozsliszt, szezámmag, só az összetevők. Viszont olyan abonett jellege van, de nem annyira pürésített azért. Most ezt ehetem reggelire, vagy ha igazán szigorú akarok lenni magamhoz, akkor ezt gyors felszívódásúnak kell tekintenem mivel ilyen extrudáltra nagyon hajaz, attól függetlenül, hogy az összetevők teljes kiőrlésűek.
Ugyan ez a problémám a DM-ben kapható Alnatura bio teljes kiőrlésű rozs extrudált kenyérrel is amiben szintén 91% teljes kiőrlésű gabona található. Az extrudálással tönkreteszik a teljes kiőrlésű mivoltát?
Válaszodat előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Petra,
A napokban voltam terheléses cukor vizsgálaton és az alábbi eredményeket kaptam:
éhgyomri glucose: 5,1 mmol/L; inzulin: 7,4 mIU/L
60 perces glucose: 5,3 mmol/L ; inzulin: 60,8 mIU/L
120 perces glucose: 3,3 mmol/L ; inzulin: 14,8 mIU/L
Homa index 1,68
Mivel a orvosomhoz csak október végén megyek, szeretném kérdezni, hogy az eredményem alapján esetemben fennáll-e az IR, valamint jól teszem-e, hogy addig is paleo életmódot folytatok, mivel egy hónapja már pajzsmirigy alul működésre is szedem a gyógyszert. A paleo életmód és a gyógyszeres kezeléssel a TSH eredményem sokat javult, 5,28-ról lement 1,590 mIU/l-re. Remélem helyesen táplálkozom jelenleg, mivel már egy éve próbálkozunk a babával, eddig sajnos sikertelenül.
Köszönöm a véleményét előre is!
Üdvözlettel,
Brigi

A választ itt olvashatod.
 

Régebbi kérdések és válaszok

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Kiemelkedő az ügyfélkapcsolati odafigyelés, melyet ritkán tapasztal az ember."

Petra
Budapest

Lájkolj minket!