A kérdés:

Tisztelt Doktor Úr!
Történetem egy éve kezdődött, mikor kiderült, hogy a bal petefészkemnél egy elég nagy, kb. 7,5 cm-es ciszta található. Laparoszkópos műtétem után közölték, hogy valójában amit eltávolítottak, az hydrosalpinx volt, ami a bal petevezetékemet is roncsolta így azt is el kellett távolítani. Felépülésem után gyógyszeres kezelésbe kezdtünk, hogy a terhesség sikerüljön, clostilbegyttel és puregonnal, melyet két inszemináció is követett (párom eredményei is jók lettek). Utána hormonvizsgálat, átjárhatósági vizsgálat is volt, mindkettő jó eredménnyel de teherbe esni nem sikerült. Három hónapja nem szedek semmit, csak méhpempőt és spontán próbálkozunk. Ebben a három hónapban mikor meg kellett volna jönnie, az első pár napban csak barnázgattam és utána jött meg rendesen.
Több orvosnál is jártunk, de egyik sem talált problémát, azon kívül, hogy csak egy petevezetékem van, de szerintük ez nem akadály, hogy teherbe essek. Most kértem beutalót terheléses cukorvizsgálatra, nem inzulinrezisztencia okozza-e a problémát, ez a vizsgálat még nem történt meg.
Kérdésem lenne, hogy Ön szerint mit tehetnénk még, milyen vizsgálatra kellene még mennünk és egyáltalán van-e remény, hogy spontán, esetleg kisebb gyógyszeres segítséggel sikerüljön a régóta várt terhesség.
Válaszát és tanácsát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Katalin


Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász

Dr. Tekse István - szülész-nőgyógyász válasza:

Kedves Katalin!
Egy petevezetővel is megvan a teherbeesés lehetősége, de mindenképp kisebb, mint kettővel. Ráadásul kérdéses, hogy az a folyamat, amely egyoldali hydrosalpinxot eredményezett, mennyire érinti a megmaradt petevezetőt. Összességében amennyiben 6-8 hónap alatt nem siketül teherbe esnie, meddőségi szakkonzultáció javasolható.

Üdvözlettel: Dr. Tekse István
szülész-nőgyógyász
szulesz-nogyogyaszt.hu

 

Te is kérdeznél? Dr. Tekse István neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Elmúltam 40 éves, sajnos volt egy spontán vetélésem... De most kisbabát várok. A Tervezettbaba.hu segítségével 5 hónap után teherbe estem. Itt szeretném még egyszer megköszönni Nektek, akik ezen az oldalon dolgoztok."

Ági
Budapest

Lájkolj minket!