Szakértőnk

Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász

Dr. Tekse István

szülész-nőgyógyász

szulesz-nogyogyaszt.hu
RobertKlinika.hu

Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem. Szakvizsgámat "kiválóan megfelelt" minősítéssel tettem le. Tudásomat több európai intézetben eltöltött szakmai gyakorlat során bővítettem folyamatosan.

Fő érdeklődési területeim a meddőség kezelése, valamint a minimál-invazív nőgyógyászati beavatkozások.

A meddőség kezelésekor a kíméletes, ám hatékony eljárásokat részesítem előnyben, amilyenek az endoscopos műtéti eljárások is. Az endoscopos műtéti technikát pályafutásom kezdete óta gyakorlom, az endoscopia iránti elkötelezettségem azóta is töretlen.

A Róbert Károly Magánklinika szülész-nőgyógyász szakorvosa vagyok, ahol nagyon sok pár tisztelt meg bizalmával és fordult hozzám, aminek eredményeként a meddőség kezelését sikeres terhesség, majd szülés követte, s ezeket orvosként volt szerencsém végigkövetni.

A sikeres párok boldogságát tapasztalni nagy élmény számomra és erős szakmai motiváció, bízom benne, hogy Önnek is tudok segíteni.

 
 
Kérdezni szeretnél? Kérdés feltevéséhez regisztrálj, vagy ha már megtetted, lépj be!

Korábbi kérdések és válaszok


Tisztelt Doktor Úr! 3 éve próbálkozunk babával. Van már egy 6 éves kisfiunk, aki spontán fogantatásból született. PCOS-t és IR-t diagnosztizáltak nálam. A MensMentisben kezeltetem is magam. Jelenleg egy 3 hónapos fogamzás gátló "kúra" végén járok, a nőgyógyászom korábban írt fel clostit, amit még nem szedtem be. Kérdésem az lenne, hogy most ha megjön a menstruációm, akkor érdemes-e beszedni a clostit, vagy próbáljunk egy spontán hónapot? Eddigi vérvételek alapján van peteéréses ciklusom, de nem minden ciklusom ilyen. Előre is köszönöm a válaszát. Mfati

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr! Férjemmel 6 hónapja próbálkozunk, de semmi sajnos... 2 éve 1 év alatt 2 abortuszom volt sajnos mert az akkori anyagi hátterem nem engedhedte meg! Most meg nagyon szeretnénk a férjemmel kisbabát... Mit tud tanácsolni, javasolni, hogy sikerüljön, vagy mit szedjek gyógyszert, vitamint! Válaszát előre is köszönöm: Vargáné Bianka

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Párom 39, én 42 éves vagyok. Mindketten elváltak vagyunk, nekem van már egy 11 éves kislányom, de most szeretnénk egy közös babát is. Párom volt andrológiai vizsgálaton, nála minden rendben van, nálam sem talált az orvos idáig semmit. Most a menstruációm 4. napján voltam vérvételen és ezek az eredményeket kaptam. Kérdésem a következő: a 0,48 ng/ml Testosteron nem sok egy kicsit? És ez a hormon hogyan befolyásolja a termékenységet? Petevezeték átjárhatósági vizsgálaton még nem voltam, gondolom ez lesz majd a következő lépés. Milyen vizsgálatok léteznek még ezen kivül? Ezen a napon vérvét történt, eredmények: Östradiol (E2): 88 pg/ml Progesteron: 1.0 ng/ml Gesamt (Összes) Testosteron: 0.48 ng/ml Hypophysenhormone (TSH): 1.86 uU/ml FSH Follikelstimul.Hormon: 4.7 mU/ml LH Luteinisierendes Hormon: 2.6 mU/ml Prolactin: 9.8 ng/ml Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Betti

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 27 éves vagyok, 2013.06.07.-én 8 év után abbahagytam gyógyszer szedését, férjemmel nagyon szeretnénk kisbabát. Első menstruáió 06.15.-én jelentkezett, majd utána 07.26.-án volt a következő. Azóta próbálkozunk, még nem jött meg a menzeszem. Együtt voltunk 11-én, 14, 15én, 19, 21,én, védekezés nélkül. A hasam alja feszül, néha be-be szurkál, a mellem mintha nőtt volna és feszül, keményebb is mint egyébként és a bimbóm is nagyon érzékeny. Ma 08.25 van, reggel csináltam egy tesztet ami negatív lett. Túl korai lett volna még? Vagy lehet nem is vagyok terhes. Üdvözlettel: Edit

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! PCOS miatt Clostilbegyt-et szedek, a menstruációm 5. napjától. A nőgyógyászom azt mondta, hogy a 13. napon menjek UH-ra, amiből majd kiderül, hogy van-e peteérésem. a tervezettbaba.hu-n az ovulációmat viszont a grafika 5 nappal későbbre mutatja. Kinek higgyek? Ha esetleg a peteérésem később van, nem a 13-14. napon, akkor is mutatja már az UH, hogy valami van kialakulóban? Picigólya

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr. Gyermekvállalást tervezünk a párommal. Az lenne a kérdésem kezdhetek-e Femibiont szedni vagy azt csak orvos engedélyével szedhetem? Köszönöm! Unalmas

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 27 éves vagyok. Férjemmel kisbabát tervezünk, és ezért szeretnénk mindent megtenni, hogy sikerüljön is. Fogamzásgátlót 2012 novembere óta nem szedek, menstruációm normális, és rendszeres. Körülbelül fél éve már szedem a Gravida terhesvitamint. Május hónapban voltam nőgyógyásznál, mert szerettem volna megtudni, hogy van-e peteérésem. A hüvelyi ultrahangon látszódott, hogy ez is rendben van. Mivel szeretném tudni,hogy minden rendben van-e nálam, így hormonvizsgálatra küldött, melynek eredménye a menzesz 3. napi vérvételnél TSH: 18,29 FT4: 0,77 LH: 2,6 FSH:7,8 Prolaktin: 23 Progeszteron: 1,20 Tesztoszteron: 47,2 Ösztradiol: 28,34 DHEA-s: 383,0 Majd a 21.napi vérvételi eredményem: Progeszteron: 2,46 sztradiol: 68,73 Kérdésem az lenne,hogy a fenti eredmények tükrében van-e valami amire külön figyelnem kellene. Nekem első körben a TSH értéke tűnt fel, mely az internet szerint pajzsmirigy problémákra utalhat. Soha nem volt semmi előzménye, nem érzem magam rosszul,nem vagyok sem alultáplált,sem elhízott, teljesen egészséges vagyok, normál vérképem a háziorvos fogalmazása szerint is "meseszép". nem szedek semmiféle gyógyszert (leszámítva most a Gravida vitamint) így váratlanul ért az eredmény. Orvosom most hosszabb nyári szabadságon van, én pedig nagyon aggódom,hogy probléma van velem. Válaszát előre is köszönöm! Zs.

A választ itt olvashatod.
 

Szép napot! Problémám a következő lenne: Párommal már lassan 5 éve próbálkozunk, hogy teherbe essek. Már szinte minden vizsgálaton túl vagyunk, amiből csak az derült ki, hogy a jobb oldali petevezetékem el van záródva, de a bal az tiszta. Nála minden rendben van. Nekem már van egy 12-éves fiam, de másik kapcsolatból. A hormon eredményem zavar egy kicsit, remélem Ön tud segíteni: TSH:0,65 U/L T3:3,06 U/L T4:10,32 U/L FSH:4,57 U/L LH:11,89 U/L Oestradiol:433 pmol//mL Progesteron:47,46 nmol/L Prolactin:112,95 mU/L Testosteron:3,94 nmol/L Cortisol(reggel):292,5. A vérvétel a menstruációtól a 24.-ik napon volt. Előre is köszönöm a válaszát! Viki30

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm Dr Úr! Nagyon nem szeretek beszélni senkivel erről a témáról de még is megteszem mert már 20 éve élek az életársammal és még nem estem egyszer sem teherbe. 7 évvel ezelőtt volt a párom a miskolci szentpéteri kórházban vizsgálaton, mert nem tudtuk hogy mi lehet a baj. Nagy nehezen el is ment a párom és ott azt mondta neki az urológus dr, hogy egyetlen egy élő spermája nincsen. Azóta elmentünk Debrecenbe, hogy megcsináljuk a lombik bébit, de túl drága, annyi pénzünk nincsen, mert szűkösen élünk, párom dolgozik csak. Én is elmentem vizsgálatokra és megcsinálták nekem is a műtétet petevezeték átjárhatoságát, hogy nincs-e nálam is baj és jó volt, mert nem voltam eldugulva, ahogy a dr mondta. Mit tegyünk dr úr, könyörögve kérem segítsen nekünk hogy mit tegyünk! Ilyenkor hova forduljunk hogy lehessen kisbabánk legalább csak egy, mi megelégednénk vele. Így kiborult a párom is meg én is súlyos depressziós vagyok és még sok más bajom van. Kérem segísen, előre is köszönöm válaszát, tisztelettel: Angéla

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr olyan kérdésem lenne hogy miért van az hogy fél éve probálkozunk a párommal összehozni egy kisbabát de nem sikerül? Nekem van már három egészséges gyermekem, de nem a jelenlegi páromtól van. Neki ez lenne az első baba ha összejönne. Mit tehetünk ez ügyben hogy minnél előbb összejöjjön? Gabibandi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném megtudni, hogy mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből az anti-D védőoltás? Vércsoportom Rh-. 3 hónapja kaptam oltást egy missed ab után, most újra terhes vagyok, és az ellenanyagszűrésem eredménye pozitív, Anti-D Coombs: pozitív. Lehetséges h ez az érték az oltás miatt van, vagy a szervezetem termeli a magzat ellen? Válaszát előre is köszönöm Ilona90

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném megkérdezni, hogy az IUI és az IUTPI között mi a különbség? Köszönettel, Tímea.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Lehetséges, hogy a pajzsmirigy működés ingadozásom miatt nem mutatja ki a terhességi teszt a pozitív eredményt? Mert a TSH ÉRTÉKEM MOST 0,062 T4 24:80 T3 5,35 és minden tünetem megvan a terhességhez. Hányinger, mellfeszülés, fáradékonyság. Voltam nőgyógyásznál is, de nem mondtak semmit csak rákszűrést csináltak. Annyit azért még elszeretnék mondani, hogy 1999 májusában amputálták a méh szájat és nyakat cytologia p3-p4 miatt.Azóta született egy kisfiam 2010 októberében. És mindig magas volt a tsh értékem pl 2 hónappal ezelőtt 14,700 a tsh, a t4 11,70 azóta, meg így megfordult! Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Matotáné

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! Nikolett vagyok, 19 éves! Másfél éve vagyunk együtt a párommal, és terveznénk a babát. Dolgozunk rajta, de sajnos eddig semmi eredményt nem tapasztaltunk. Én 13 éves koromban voltam elöszőr orvosnál (azaz 6 éve) alhasi görcsök és rendszertelen menstruáció miatt. Akkor az orvos cisztát állapított meg a bal oldali petefészkemen. Nem volt veszélyes a dolog, hisz csak gyógyszert kaptam rá, ami segített is egy darabig, majd megint problémáim lettek. Rendszertelen menstruáció, stb. Mostanában akárhányszor elmentem orvoshoz sajnos nem kaptam konkrét választ, inkább csak "szídást" hogy miért szeretnék babát 19 évesen. Ezért az interneten kezdtem el keresgélni, és rátaláltam erre az oldara amiről nagyon sok ismerősömtől azt hallottam hogy jó. Reménykedem benne hogy én is választ kapok a problémámra. :) A párommal az elején is és most is rendszeresen együtt vagyunk, és nem védekezünk, és baba még sincs. Előre is köszönöm hogy "meghallgatott". Várom válaszát. Viszont látásra. Nikolett

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném segítségét kérni. Férjemmel kisbabát szeretnénk. Abban szeretnék tanácsot kérni mit szedjek, vagy mit igyak hogy minél előbb jöjjön a kis baby. Nagyon köszönöm! Szabina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr Úr! Van egy 4 éves kisfiam és még szeretnék gyereket. Voltam a nőgyógyásznál és az írta rá a papírra, hogy tág hüvely portiol mellől folyt rendes nagy retroflectalt uterus szabad adnextájak kolp ép hám Bakt jell fluor - ez be is karikázta. Mit jelentenek ezek és az mondta hogy kisebb a hüvelyem azért kevés a mestruáciom de ettől lehet gyerekem és gyógyszereket ezeket írta fel: betadine hüvely kúp scat orig no (unam) DS kúp (Nsc kup)Nystatini Sulfadimidini Chloramphenicoli A.a.ctgta decem fiantl. supp. Dentur tales doses no decem DS naponta 1 kup hüvelybe metronidazol (Klion 250 Mg Tabletta) Mire jók ezek a kúpok meg a klion tabletta? Várom a mielöbbi választ köszönöm, Viki

A választ itt olvashatod.
 

Jónapot! Meg szeretném tudni, de lehet, hogy butaság amit kérdezek, de 9 hónapig szedtem az Azaliát, most 2 hete már nem, mert terhes szeretnék lenni.Azt szeretném megtudni, hogy meg kell-e jönnie a menstruációmnak vagy annélkül is teherbe eshetek? köszönöm Letícia

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr! Elkezdtem szedni a Merckformin 500 nevű gyógyszert, már két hete szedem és nagyon jól viselem, nincsenek mellékhatásai. De sajnos egy héttel a gyógyszer szedése után barna folyadékot vettem észre a fehérneműmön és nem tudom, hogy ez a gyógyszer mellékhatása-e vagy pedig valami más? Válaszát előre is köszönöm! Tihorbogica

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 24 éves vagyok, férjemmel babat szeretnénk, csak sajnos lassacskan már 1 éve nem sikerult áldott állapotba kerülni. Menstruációm 24-25 napos, peteéresem a 12. napon van ovulációs teszt és ébredesi hőmérséklet alapján. Hormon vizsgálati eredményeim a következők: 3. nap: osztradiol: 63,7 pg/ml (Labor értékek: follikuláris fázis: < 160, ovuláció 34-400, luteális fázis 27-246) FSH: 3,86 mlU/ml (follikularis: 2,8-11,3; ovulacio 5,8-21; lutealis: 1,2-9) LH: 9,42 mlU/ml (follikularis 1,1-11,6; ovulacio 17-77; lutealis <14,7) 21.nap: TSH: 2,16 uUl/ml (0,4-4) FT4: 0,987 ng/dL (0,89-1,76) prolaktin: 17,9 ng/ml (1,9-25) progeszteron: 7,83(follikularis <1,13; ovulacio 0,48-1,72; lutealis: 0,95-21) Ezek alapjan, az orvosom azt mondta, hogy nincs jó peteérésem, viszont előző hónapban voltam ovulációt nézetni a 9. napon, és akkor egy 17 mm-es tüsző volt látható. Akkor viszont azt mondta az orvos, hogy nincs baj az ovulációval, így nem értem, hogy mégis mi a helyzet. Segítségét szeretném kérni a vérvételi eredmenyeim elemzéséhez. Válaszát előre is köszönöm, Anett

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! Genetikai javallatra május 31.-én 16 hetesen megműtöttek. A műtét utan fizikailag nem volt semmi problemám. 28-29 napra ugyan csak barnázással, de megjött. Pontosan addig tartott mint korábban. Felhívtam az orvosomat, azt mondta, hogy nagyon jó, visszaállt a ciklusom. Párommal úgy döntöttünk, hogy még egy ciklust várunk és utána újra próbálkozunk a babával. Viszont most kellene megjönnie, de nem jön. Kb egy hete, tüneteim vannak. Terhes 100%, hogy nem vagyok. Szeretnem megkérdezni, hogy ez mitől lehet, es ön mit tanácsol mikor forduljak orvoshoz ezzel? Anda78

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném a tanácsát kérni. 1 hónapja műtöttek bal oldali petefészek cisztával, majdnem 4 cm-es volt. Az orvosom biztos volt az endometriózisban a műtét közben látottak alapján,(2 éve is az volt a jobb oldalon), viszont a szövettan ezt nem igazolta, "sima" sárgatestes ciszta volt. A hashártyán lévő 2 pici göböt (amit szintén endometriózisnak gondolt) leégette, így nyilván az nem került szövettani elemzésre. A laparoszkópos műtét tehát rendben ment. A probléma az, hogy most, a műtét után alig több mint 1 hónappal elkezdett fájni a hasam, így elmentem ultrahangra (az orvosom szabadságon van) és egy ugyanakkora kevert echoszerkezetű képlet (ciszta?) van a régi helyén, sőt kicsit nagyobb, 43 x 46 mm-es. Szorosan mellette egy 20 x 26 mm-es egyenletesen echozott képlet. Ezt nem gondoltam volna, hogy a műtét után 1 hónappal ilyen hírt kapok! Most azt sem tudom, hogy ez endometriózis vagy "sima" ciszta, mert az ultrahangos hölgy nem mondott ezeken kívül semmit, azt tanácsolta beszéljem meg az orvosommal (aki csak augusztus közepén lesz leghamarabb). Kértem laborra beutalót az orvosom híján az éppen ott lévő főorvostól, illetve tanácsot is kértem, azt mondta, hogy semmit nem tud tanácsolni. Ez felháborító! A kora alapján legalább 35 éve praktizálhat! Sajnos a baba sem sikerül, a párom 37, én 31 vagyok, 6 éve próbálkozunk. Ön mit tanácsolna? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. Évi, Miskolc

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! A véleményét kérném a hormonsor eredményemmel kapcsolatban: 4. napi: TSH: 1,19 mIU/L (0,4-4,0), LH: 5,7 IU/L (1,1-11,6), FSH: 8,3 IU/L (2,8-11,3), prolaktin: 220 mIU/L (40-530), ösztradiol: 156 pmol/L (0-587), progeszteron: 0,64 nmol/L (1,0-3,8), totál tesztoszteron: 0,69 nmol/L (0-2,5), SHBG: 60 nmol/L (18-144), DHEAS: 2,1 mikromol/L (1,0-11,7), glükóz: 5,0 mmol/L (3,5-6,0). 22. napi: prolaktin: 356 mIU/L (40-530), progeszteron: 24,8 nmol/L (2,3-56,6). A ciklusaim általában 28 napnál rövidebbek (25-26 nap, bár az előző pont 28 napos volt), a vérvétel ciklusa 25 napos lett, a peteérés időpontja a hőgörbém alapján nem volt egyértelmű (12-15. cn. között). A luteális fázisban barnázás, pici vérzés szokott lenni. Milyen kezelést javasolna ezen eredmények alapján (ja, kisbabát szeretnénk)? Szükség lenne inzulinterhelés vizsgálatára is? Az orvosom még korábban Clostylbegitet írt fel, de azt akkor még nem szedtem be. Segítségét előre is köszönöm! Capri

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr! Azt szeretném kérdezni, hogy a 1,63 cm-es petezsák és a 0,38 cm-s szíkhólyag mekkora terhességnek felel meg? És az embrió mikor látható előszőr, s a szívpulzálás? Egy modern ultrahanggéppel. Volt már missed ab.-om, és nem tudom h ezek a méretek megfelelőek-e egy 6. hétben járó terhességnek. Netes oldalakon van ahol a fogamzás utáni 22 napot írja, h akkor kezd pulzálni a szív, máshol meg a 26. napot. Remélem tud segíteni, és ír egy napra pontos terhességi időt a megadott méretekre, és h mennyi eltérés a megengedett ha ismert a peteérés. Válaszát előre is köszönöm! Ibolya

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot Doktor Úr! A következő lenne a problémám: tavaly októberben (2012.10.09-én) volt egy abortuszom. Azóta a ciklusom még mindig nem állt a helyére, mindig késik. Azóta már 2szer is voltam a nőgyógyászomnál és ő azt mondta, hogy mindent rendben talál. Azóta az az eset áll fent, hogy a párommal ha összejönne kisbabát szeretnénk! A múlt hónapban is késett majdnem 10 napot és most is már egy 6 napja késik. Még nem látom értelmét teszet csinálni mert eddig mindig késett, hozzáteszem az abortusz előtt napra pontos volt. Válaszat előre is köszönöm. kiscsillag1986

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Dr. Úr! Segítségét szeretném kérni a vérvételi eredményem elemzéséhez. 2 éve próbálok babás lenni, vmi miatt nem sikerül. Kíváncsi lennék az Ön véleményére is. A ciklusom 26napos, 2-3 napos mensivel. Köszönöm szépen a segítséget! Edina 3.napi vérvételen tsh 1,31 : 0,35-4,00 a határ t4 1,06: 0,89-1,76határ t3 2,69: 2,30-4,20 határ Lh 3,5 : 1,9-12,5határ fsh 6,3: 2,5-10,2 határ prolaktin 12,9: 2,8-29,2 határ prog 0,69: 0,15- 1,40határ teszt 38,4: 14-76 határ ösztradiol 29,86: 19,5-144,2határ 21.napi vérvétel: Lh 6,2 : 0,5-16,9 fsh 3,4: 1,5-9,1 határ prolaktin 16,3: 2,8-29,2 határ prog 17,66: 3,34-25,6 határ teszt 50: 14-76 határ ösztr 262,4: 55,8-214,2 határ

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni öntől,hogy inszemináció előtt mindenképp szükséges petevezeték átjárhatósági vizsgálatot csinálni? 2011-ben történt egy laparoszkópiám akkor átjárhatóságot mutatott. Betudható-e ennek a 3 éve történt laparaszkópiának vagy egy frissebb vizsgálatra lenne szükség inszem előtt? Köszönöm! yg

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Dr.Úr!Clostit szedek 3 hónapja. Két hete voltam kontrolon csinált egy UH-t amin 10 mm volt a nyálkahártya és vérvételre küldött ciklusom 3.-ik és 21.-ik ciklusnapon 5 nap múlva meg is jött pontosan 10-14.-ig tarott a mensim, pénteken vissza mentem hozzá és azt mondta hogy magas a prolaktalinom és az egyik férfi hormonom. viszont talált hcg hormont is amire azt mondta hogy 181 a hcg-ém ez elég ahhoz hogy terhesnek mondhassam magam? Lehet hogy a mensivel távozott a baba? Mensi után barnáztam most meg 3napja meg jön érzésem van! Ön szerint élhet a terhesség? Nagyon várom válaszát, és tanácsát! nagyon szeretnénk a babát! Szandi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 24 éves lány vagyok, tartós kapcsolatban élek a párommal immár 6 éve, elhatároztuk, hogy babát szeretnénk. A menstruációm kissé rendszertelen, van mikor 28 napra jön meg, van mikor 1-2 napot vagy egy hetet késik. Júniusban 11-én jött meg, ami 5 napig szokott tartani. Most elvileg 13.-án kellett volna megjönnie. Nem szokott megjönni pontosan, 15-én kedden már kezdtem görcsölniSzerdán is, de akkor már együtt voltam a párommal és nem védekeztünk mert babát szeretnénk. Nem akarok hülye kérdést fel tenni, de így nagyobb esélye lehet annak hogy elsőre már sikerülhet a baba? Most péntek van és a melleim is fájnak nem nagyon de érzem. Válaszát előre is köszönöm: Vanessza888

A választ itt olvashatod.
 

Kedves István! Petefészek-kimerülésem van, emiatt lombik-programban veszünk részt. A kivizsgálásom során a nőgyógyász 2 pontos inzulinvizsgálatot kért. Ennek eredménye: éhgyomri inzulin kevesebb mint 2, 120 perces terhelt inzulin: 16,5. Vércukrot sajnos nem néztek. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben felmerül e az inzulinrezisztencia lehetősége? A nőgyógyász küldhet e ennél átfogóbb inzulinvizsgálatra, és ő írhat e fel gyógyszert, vagy ez már endokrinológus feladata? Inzulinrezisztencia okozhat e magas FSH értéket (eddigi értékeim: 15,4, 38 és 42,5)? Válaszát előre is köszönöm. Csilla

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr! Mi a véleménye, mennyi idő szükséges, hogy kiürüljenek a szervezetből az antipszichotikumok? Ha azt pl. csak néhány hétig szedi valaki. Már a terhesség előtt lehet szedni magzatvitamint, gondolok itt a Gravidara, Elevitre? Előre is köszönöm válaszát! Kardvirág

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Múlt év októberben szültem, sajnos kisbabánk angyalka lett. Most 5 hónapja újra próbálkozunk, sajnos a mostani 23 napi prolactin szintem 6.08 elviekben nem volt peteérésem, de a múlt hónapban egy kisebb cystám volt 40 napra jött meg a menstruációm a ciklusaim változóak 32-36 naposak. Most Clostibegyt kell szedjek a menstruáció 3 napjától 2 szemet. Kell-e még ön szerint más gyógyszer is a progeszteron pótlására? A 3 napi vérvételi eredményem jók. Szülés után inzulinrezisztencia vizsgálatot végeztek a Szegedi meddőségi nőgyógyász szerint Inzulin rezisztenciám van napi 3 szem Adimet 850 szedek, de az endokrinológus szerin a HOMA-IR alapján nincs. Okoz-e akkor a gyógyszer problémát? Magica30

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr! Május 24-én volt az utolsó menstruációm, terhességi tesztek negatívak. Endokrinológushoz küldtek mert egy év alatt 15 kg-t híztam.Fogamzásgátlót 2 éve nem szedek. Pajzsmirigyemet és a hormonokat vizsgálták, mindent rendbentaláltak. De februártól rendszertelen volt a menstruációm, azt javasolta forduljak nőgyógyászomhoz. Hát így tettem, a rákszűrésem negatív volt, Norcolutot írt fel mert fogamzásgátlót nem szeretnék szedni. Semmi konkrétat nem mondott. Ezért menstruáció zavarommal másik orvoshoz fordultam. Az új orvosom csinált hüvely ultrahangot, rendben talált mindent.Azt mondta hogy valami miatt a petefészkem nem reagál az agyalapi mirigy által küldött hormonokra. Felírt Clostilbegyt tablettát. Majd mondta hogy várjuk meg menstruáciom, kérdeztem mi lesz ha most sem lesz menstruációm, azt mondta akkor is várunk. Kezdtek kétségbe esni! Nem tudom, hogy kihez forduljak, érdemes-e várnom? Mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm! Szabina

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! Azt szeretném kérdezni hogy petevezeték átjárhatósági vizsgálat (HSG) után mennyi idő eltelte után lehet inszeminációt csinálni? Köszönöm válaszát! Klaudia

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr, a következő problémával fordulok Önhöz: február-március hónapban problémam volt a munkahelyen és emiatt stressz alapon lefogytam 8 kilót, és a menstruáciom is elmaradt. Ápriliasban voltam orvosnál és mondta, hogy emiatt nincs peteéresem, azóta vezetem a táblázatot a reggeli test hőmérséklettel, de nem nagyon van kiugrás, sajnos. Szedem a folsavat, E vitamint, teát, málna kivonatot de sajnos semmi változás. Nem szerettem volna hormon alapú orvosságokat szedni, de lehet elkerülhetetlen. Esetleg ha lenne tanácsa hogy mivel tudnam fokozni vagy helyre állitani a peteérest? Köszönet, Annamária

A választ itt olvashatod.
 

Hello! Mostanában rendszeresen mérem a peteérésem (ciklusom 28 napos), ebben a hónapban, ami eddig még nem fordult elő, 10 napig teszteltem és mind a 10 teszt pozitív volt. Kicsit zavarban vagyok nem tudom ez mennyire reális. Két éve próbálkozunk a párommal teherbe esni mindketten voltunk kivizsgáláson, mindkettőnknél minden rendben (ill. a páromnál kicsit lassúak, szedett rá három havi gyógyszert, az orvosa szerint részéről teherbe eshetek) de mégsem sikerül, nem tudom mire gondoljak vagy mi lenne a következő helyes lépés. Előre is köszönöm hozzászólását. Üdv: Daniela

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! A kombinált tesztem eredménye a következő: PAPP-A: 6955 miu/L 1.73 MoM Szabad ß-hCG: 95.10 Ng/ml 2.75 MoM Tarkóredő vastagsága (NT): 2.50 mm 1.75 MoM Ami megrémíszt a hcg eredmény mitől lehet ilyen magas? Köszönöm. Gömöri Attiláné

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! Petefészek cystám van, de azt mondták nem olyan vészes és csak szedjek rá gyógyszert ha fáj. Viszont már 3 éve nem estem teherbe, pedig nem védekezem. Mi lehet az oka mit javasolna? Üdv: Jázmin

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Meddőségi kivizsgáláson veszünk részt, eddig ennyi történt: Férjemnél 2-szer nézték a spermamintát, és volt fizikális vizsgálat, minden rendben volt. Nálam: 3. és 21. napi labor, TSH, T3, T4, Anti-TPO, AMH ellenőrzése, UH-os vizsgálat és cikluskövetés, IR-re vérkép. Most kaptunk beutalót immunológiai és genetikai kivizsgálásra. Az orvosom laparoscopiát javasolt, ahol endometriózist és átjárhatóságot nézne. Két kérdésem lenne. Ön szerint van-e még olyan vizsgálat, amit el lehetne végezni ezeken kívül? Illetve tegnap a háziorvosom (aki sebész is egyben) azt mondta, ő úgy tudja, hogy laparoscopia után is nagy esélye van a belső hegesedésnek, ezért az átjárhatóság csak 3-4 hétig áll fenn, utána a petevezeték hegesedhet, és akkor is keletkezhetnek elzáródások, ha korábban semmi baj nem volt. Ezért szerinte ne hagyjam, hogy elvégezzék ezt a vizsgálatot. Önnek mi a véleménye? Van bármi ehhez hasonló kockázata a laparoscopiás feltárásnak, illetve a közben végzett átjárhatósági vizsgálatnak? Köszönöm! maximail

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok! A rendszer szerint június 13-án volt ovulációm, de az ovu teszt negatívot mutatott, de mi aznap együtt voltunk mindenesetre a párommal! Másnap reggel, azaz jun. 14-én megcsináltam az ovu tesztet ismét, és pozitív lett, de sajnos aznap (munka miatt) nem tudtunk szeretkezni! Tehát a kérdesem az, hogy Ön szerint ettől függetlenül lehetséges a teherbeesés? Most már éreznem kellene néhány tünetet, ha terhes lennék? És mikor csinálhatok terhes tesztet? Köszönöm válaszát, Hunciri

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Egy éve próbálkozunk. 7 hónappal ezelőtt elkezdtem csak úgy sacc számolni a középidőt, 4 hónappal ezelőtt ovulációs tesztet is végzek (8. naptól), és ez lesz az első hónap, hogy hőmérőzök. A tesztek sosem voltak pozitívak (ezért kezdtem hőmérőzni is), bár volt két nap havonta, amikor mutatott valamit a teszt, de még negatív eredménynek számított. Ebben a hónapban a hőmérséklet leesés megtörtént, de emelkedés nincs. (igaz még talán korai kérdeznem) Úgy gondolom elég bizonyítékom van, hogy 2 év ide vagy oda, orvosi kivizsgálást kérjek. Önnek mi a véleménye? (a múlt heti kivizsgálás során HPV-t diagnosztizáltak, és 6 hónap múlva felülvizsgálatra kell mennem, hátha lényeges ez az infó is) Válaszát előre is köszönöm! Greete

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Clostilbegyt tablettát szedtem menzesz 2-ik napjától 5 napig napi 2*1-t. A ciklus 15-ik napján volt a jobb oldali petefészkemben egy 19mm tüsző a baloldali petefészkemben meg egy 20mm tüsző.Mindkét petevezetékem átjárható. Van-e esély arra, hogy spontán megrepedjen az egyik vagy akár mindkettő? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Szilvia

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr: a ciklusaim 27-30 naposak szoktak lenne, barnázás mellfeszülés előjellel, hasgörcs max 1 nap. Ehhez képest most tartok a ciklus 34.napjánál és 5 napja enyhe alhasi görcsöm van, semmi barnázás mellfeszülés. Pénteken és hétfőn reggel a terhességi teszt neg. lett, nőgyógyásznál jún 8 án voltam, ahol rendben volt minden. Gyakran megyek wc-re és sokat iszom. Véleménye szerint lehetek terhes? Kata1127

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor Úr! 10 hónapja hagytam abba a fogamzásgátló szedését, a ciklusaim mostanra 26 napra álltak be rendszeresen. Sajnos nem sikerült még teherbe essek, ezért szeretnék hormonvizsgálatra menni. Mivel Angliában élek (itt sajnos nem tartják még indokolnak a vizsgálatot), otthon egy magánlaborban szeretném elvégeztetni, és azokkal elmenni a nőgyógyászomhoz Magyarországon. Kérdésem a következő lenne: 26 napos ciklus esetén melyik napokon kellene elvégeztetnem a vérvizsgálatokat? Mivel 2 hetet töltök otthon, a 3. napos vizsgálatot ki kell hagynom, de a 14-16 naposra illetve a 21. naposra el tudnék menni. Viszont ezek tudtommal 28 napos ciklusra vannak kiszámolva, az én ovulációm pedig általában a 10-13. nap között van a hőmérsékleti adatok, illetve az ovulációs tesztjeim alapján. A áasik kérdésem az lenne, hogy pontosan miket kellene megnézetni azokon a napokon? Válaszát előre is köszönöm! Hajnalka

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István! Nekem május 31.-én volt meg mostanában kellene megjönnie. Általában 30 napos a ciklusom de van amikor előbb jön meg pár nappal vagy később. 2 hete már görcsöl a hasam feszül hányingerem van és fáj néha derekam. Mellemen csak annyit veszek észre nagyobbak lettek. A hasam feszül mintha hasizom gyakorlatot csináltam volna. Kívánom az édességet. Ettem sütit nagyon hányingerem lett tőle, görcsölt a hasam. Másnap ugyanez a süti jól esett. Nagyon fáradékony vagyok átaludnám az egész napot a mozgás is nehezemre esik. Fehér folyásom van, szagtalan. Mit gondol benne van a pakliban, hogy kisbabám lesz? Köszönöm a válaszát. Lizett

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 37 éves nő vagyok és a párommal már lassan 2 éve próbálkozunk, sikertelenül! Mind a ketten már voltunk kivizsgálásokon ahol mindent rendben találtak. De még sem jön össze a baba! A menstruációm mindig pontos nem szabálytalan. A vizsgálat eredményei: UTSH: 1.70, FT3: 4.10, FT4: 15.0, estradiol: 64.0,FSH: 7.7, LUTEINIZALO h:6.4, PROLACTIN: 14.1, Tesztoszteron: 0.90 És túl estem már petevezeték átfúváson is ahol ismét minden rendben volt aminek örülök is! De akkor mi a probléma? A párom eredményei is meg vannak, ha esetleg szükséges, de nála is minden rendben! Mit tehetnénk már több praktikát kipróbáltunk, kérem Doktor Úr segítsen!!! Előre is köszönöm a Válaszát. Éva

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! A nőgyógyászati vizsgálaton elengedhetetlen a hüvelyekográf? Milyen vizsgálatokat szoktak csinálni azoknak, akik tervezik a babát? Kardvirág

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! 27 éves vagyok, 9 hónapja hagytam abba a Yadine szedését, melyet 8 éve szedtem. 16 évesen PCOS-t diagnosztizáltak. Az endokrinológiai vizsgálat nem mutatott komolyabb elváltozást. Diane35-t kaptam 2 évig. Inzulin rez. nincs. Most abbahagytam a gyógyszert, de a ciklusom nem teljesen ok. 24-31 nap közötti hossz, de ált. 27-28, erős középidős fájdalom, renkívül gyenge menses és minden menses előtt 1-3 nap pecsételő vérzés. Voltam dokinál, kb 4-5 hónapja, csinált egy hüvelyi UH-t, azt mondta nem lát cisztákat, valószínüleg kifakadtak és szerinte nem gond a pecsételgetés, meg a nagyon gyenge vérzés, ilyen alkat vagyok, ha egy évig nem jön a baba, menjek vissza, meg ha 18 évesen jók voltak a hormonjaim, biztos most is jók. A legutóbbi mensesem csak 4 napos volt és olyan gyenge, hogy nehéz volt eldönteni megvan-e vagy csak barnázás. Teszt negatív. Normális az ilyen menses? Köszönettel: D.A.

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot, kedves István! Kérdésem a következő: csináltam tesztet és pozitív lett, elmentem nőgyógyászhoz és ott is csináltak tesztet az is pozitív lett, de az ultrahangon nem látnak semmit, én viszont vérzek, gondolom menzesz, de nem biztos. Mi lehet az oka a vérzésemnek, lehetek terhes? Mert nekem nem mondtak semmit és aggódom: Zsuzsanna91

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Már írtam Önnek, több mint 1 éve nem sikerült teherbe esnem, az orvosom arra gyanakszik, hogy lehet el vannak zárodva a petevezetékek. Most felírt nekem Clostilbegyt gyógyszert, és ha így sem sikerül, akkor megnézi hogy átjárhatóak-e a petevezetékek. Na most az aggaszt engem, hogy ez a gyógyszer nem fogja befolyásolni a menstruációmat, mert rendszeres, mindig 25-26 napra pontosan jön meg. Előre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr! Nemrég volt egy hormonvizsgálatom, ami kimutatta, hogy nagyon magas a tesztoszteronszintem. Utánanéztem, és a PCOS-t találtam meg, azt szeretném tudni, lehet-e ez a bajom? Minden tünete stimmel, hajhullás, zsíros, pattanásos bőr (a vállamon már inkább sebek, amik után hegek maradnak), hasra hízás, striák, gyors hízás (az utóbbi egy évben több, mint 10 kg), rendszertelen menstruáció, alhasi görcsök, és ami még pluszban van, néha megmagyarázhatatlanul erős édesség utáni vágy, levertség, szédülés, ájulás, remegő kéz. Lehet ez PCOS? Ha igen, a nőgyógyász miért csak fogamzásgátlót írt fel, és nem küldött további vizsgálatra? Válaszát köszönöm! Sári12

A választ itt olvashatod.
 

Kedves doktor úr! 6 napja késik a menstruációm és iszonyú mell fájásom van. Lehet ez hormon probléma vagy terhesség? Tud nekem választ adni erre? Még nem voltam orvosnál, úgy gondoltam várok még. Ivetka

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 7 hónapja hagytam abba 6 év után a fogamzásgátló szedését, mivel babát tervezünk. A ciklusom nagyon rendszertelen volt, amire 2 hónapja Duphastont és Clostilbegytet kaptam. Terhesség nem jött létre (ami tudom, hogy nem törvényszerű, hogy sikerüljön 1hónap alatt) Clostilbegyt után a menstruációm előtti 5 napon barnás folyásom jelentkezett, ezért hormonvizsgálatra mentem, 21. napon a progeszteron szint 12,6nmol/l , a 23. napon 27,3 nmol/l. A prolaktin szint a 21. napon 865,8 mIU/l. Ebben a hónapban nem szedtem semmit és most ismét barna folyásom jelentkezett(23.napon)Ön szerint mi a teendő? Szükség van bármiféle kivizsgálásra még vagy ez normális? Előre is köszönöm a válaszát. DBetti

A választ itt olvashatod.
 

T. Doktor Úr! 2012. szept.-ben egy kb. 4 cm-es cisztát diagnosztizáltak a bal petefészkemen. Az orvosom Orgametril szedéset javasolta 15 napig, ám a ciszta nem tűnt el, sőt 5 cm-re nőtt. Februárban a ciszta mellett teherbe estem, ám a 6. hétben bekövetkezett missed ab.(üres petezsák) végett műtéti útón fejezték be a terhességem. Az orvosom szerint a műtét után minden rendben van, ismét lehet próbálkozni. A terhesség alatt a ciszta 2,5 cm-re zsugorodott, de most ismét 5,5 cm. Az orvosom szerint vagy bevérzett cisztáról van szó, vagy pedig endometriotikus cisztáról. Az utolóo menstruációm első napja igen erős volt, más tünetem nincs. Állítólag a ciszta nem befolyásolja egy terhesseg pozitív lefolyását, ám ő előtte laparoszkópiával eltávolítaná azt. A bizonytalanságom oka, ha a ciszta nincs hatással egy terhességre, és nem ez okozta a vetélést, akkor indokolt-e a műtéti beavatkozás? Ha a ciszta endometriotikus lehetséges lett volna mellette teherbe esnem? Javasolt hormonális kivizsgálas? Pepike

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr! Menstruációm általában rendszeres, azonban ebben a hónapban 5 napos késés után jött meg enyhe, közepes görcsöléssel. Már lassan 3 éve próbálkozunk párommal, mindkettőnket kivizsgáltak: Nála mindent rendben találtak. Párom tegretolt szed. Nálam pedig a jobb oldali petevezetőt elzáródottnak találták, a domináns tüsző mindig ott fejlődött ki. 3 sikertelen inszemináción vagyunk túl, inszemináció után soha nem kaptam semmilyen gyógyszert, míg a "sorstársaim" igen. Legutóbb ráadásul az orvosom elfoglaltsága miatt csak délután fél 5kor csinálta meg a beavatkozást. Mindketten 30 felettiek vagyunk. A kérdésem az lenne, hogy eshetek-e ilyen feltételekkel spontán teherbe vagy csak mesterségesen? Inszemináció után nem minden esteben kell gyógyszer? Lehetséges hogy most a késés miatt valami volt csak elment? Válaszát előre is nagyon köszönöm. Anita Szegedről

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt dr úr! Lenne egy kérdésem, hogy már 5 napja késik a mestruáciom és hányingerem van. Ma reggel úgy keltem fel és csináltam terhességi tesztet, de negatívot mutatott. Akkor miért nem jön meg a mestruációm és miért van hányingerem ha nem vagyok terhes? Előre is köszönöm a választ, üdvözlettel: Viki

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! Érdeklődni szeretnék, hogy fogyókúrázom, de ha mégis teherbe esnék megtarthatnám-e a babát kb 160 kg-al és megint szülhetnék-e természetesen nem császárral? A másik kérdésem, hogy a hőmérőzést mindig ugyan abban az időben kéne végezni én viszont 3 műszakban dolgozom így ez nem megoldható ilyenkor mi a teendő? Az elevit mennyire segít a fogantatásnál? Köszönettel: Puskás Zsoltné

A választ itt olvashatod.
 

Két missed abort-om volt az egyik a 6. a másik a 10. héten. Ne csináljak semmit vagy egy hormonszint ellenőrzés nem árthat? Maniék

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt dr. úr! Én múlt hét kedden csináltam egy tesztet mert késett, de negatív lett. Majd szombaton megismételtem a tesztet pozitív lett, de szombat d.u. elkezdtem vérezni. Nem nagyon, nem volt olyan erõs mint a menstruációm szokott lenni. Hétfôn teszteltem ismét ami szintén pozitiv lett. Hétfõn elmentem az orvoshoz, nem látott terhességet azt mondta valószínű hogy elvetéltem. Vércsoportot nézett, majd a hcg szintet nézte meg ami 3.10 volt. Csak azt nem tudom hogy egy fiatal terhességnél mennyinek kell kb. lennie a hcg-nek. Mert a doki azt mondta hogy biztos hogy volt/van baba. Szerdán teszteltem újra, az is pozitív lett. Jövõhét pénteken újra megvizsgál és megint vért vesznek hogy megnézzék a hcg szintet. Azt mondta, ha elvetéltem akkor 0-nak kell lennie. 4 napig enyhén véreztem 3 napig barnáztam. Van rá esély hogy megmarad a baba? De nem görcsöltem. Válaszát elõre is köszönöm! Tamcsika

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr! Mi is babát szeretnénk a párommal. Kb. 1 hónapja kezdtük a babaprojektet. Az első ciklusomban nem jött össze, de amint olvastam, kevés az esélye, hogy már elsőre összejön. Milyen gyakran ajánlott a nőgyógyászati kivizsgálás, a méhnyakrák-szűrés? Évente egyszer elég vagy többször is javasolt? Kb. 2 éve voltam urológusnál, aki mondta. hogy van cisztám az egyik petefészkemben. Tavaly, mikor voltam nőgyógyásznál, ő nem látott semmit, lehet, hogy felszívódott. Ha lenne ciszta, akkor teherbe lehet esni? Előre is köszönöm válaszát! Kardvirag

A választ itt olvashatod.
 

Szép napot Doktor Úr! Én 38 éves vagyok. 26 évesen volt egy vetélésem, de most nagyon remenykedünk, hogy sikerül teherbe esnem. Az orvosom Utrogestan-t írt fel. Szedtem is 10 napig, de most nincs menszeszem. Esetleg lehet, hogy teherbe estem? Vagy ennyire kitólja a gyógyszer a menszesz idejét?Köszönöm a segítségét! Idy

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! A ciklusom mindig is rendszeres volt, 25 napos. A férjemmel január óta próbálkozunk a gyermekvállalással, de eddig még nem jött össze. Május 18án megjött a menzeszem, a szokásos módon és fájdalommal. Majd 8 nappal később újra. Nem nevezném menstruációnak, elég enyhe volt és semmi fájdalom nem jelentkezett és 4 napig tartott. Azt hozzá kell tennem hogy amikor 18án megjött fel voltam fázva és antibiotikumot kaptam. Voltam már pajzsmirigy vizsgálaton és minden a normál tartomány van. 1. Az lenne a kérdésem, hogy lehetek még terhes? 2. Ez lehetett a beágyazódási vérzés? 3. Továbbá most hogy számoljam ki az ovulációm? 4. Ha a következő jún. 11 én nem jön meg csináljak tesztet? A nőgyógyászom annyit mondott ha a következő hónapban is kétszer jön meg akkor jelentkezzek nála. De nem vagyok nyugodt. Előre is köszönöm a válaszát Szandra25

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz hogy ha a bal petefészkemben van érett tüsző de azon az oldalon nincs petevezetőm sikeres lehet az inseminatio? Válaszát előre is, Köszönöm: Anita

A választ itt olvashatod.
 

T. Dr Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a párommal elég rég óta próbálkozunk a babával, de eddig sajna nem sikerült. A páromnak van már 2 gyermeke ő 38, én 31 éves vagyok. Voltam orvosnál aki azt mondta kissé túlsúlyos vagyok, ez is lehet az oka, hogy nem sikerül teherbe esnem. És az én nyálkahártyám csak a fele az átlagnak. Szeretném megkérdezni lehet-e ezen segíteni, hogy megerősödjön. Vagy tudna-e nekem valami tanácsot adni mit tegyek? Köszönettel: Marianna

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr Úr! Szakmai segítségre lenne szükségem. 4,5 évig szedtem fogamzásgátlót, yasminelle-t. Miután abbahagytam, nem jött meg a menses-em, Norcoluttal meghozták. Majd Diane35 kúrát javasolt a doki. Ami a májfunkciós eredményemet tette lényegesen rosszabbá. Úgyhogy eldobtunk minden gyógyszert, és spontán próbálkoztunk tovább. Össze-vissza jött meg a mensesem, (a babával másfél éve próbálkozunk) volt hogy 60 napra, volt, hogy 45-re, volt hogy 30-ra, de most a legutóbbi 27 napra jött meg, május 26-án ért véget. 3 napja tapasztalok mellérzékenységet, főleg a bimbónál, illetve elég magas, 36,5-36,6 az ébredési hőmérsékletem. Sosem volt ilyen magas. Valószínűnek tartja hogy peteérésem lehet, lehetett? Vagy mitől lehet ez, mert ilyen mellfájdalom még nem fordult elő. Előre is köszönöm a válaszát. Nzsuzsi87

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy a kullancs elleni védőoltás a terhesség korai (3.-4.hét) szakaszában milyen következményekkel járhat? Köszönöm! Esztike7

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! A párommal babát szeretnénk, ezért ennek érdekében a menstruáció befejeztével, valamint közvetlenül a vélt ovuláció napja előtt, azaz ebben a ciklusomban, amely 29 napos, rendszeres nemi életet éltünk. Gyógyszert még sohasem szedtem, nincs semmilyen betegségem. Ez volt a legelső védekezés nélküli hónap. A ciklusom 24,25,26. napján az ébredési hőm 37fok volt, melyet enyhe émelygés, alhasi szúrásszerű fájdalom kísért. A mai napon 36,7 fokot mértem. A hüvelyváladékom vízszerű, tojásfehérjeszerű.Csak az egyik mellemben érzek érintésre érzékenységet. A következő menstruációs ciklusom időpontja, 06.03. A kérdésem az lenne,hogy mikor a legcélszerűbb a terhességi teszt elvégzése, amikor biztosan megbízható választ kapok? Akár a következő elmaradt ciklus 1.napján, vagy előtte is? Mennyi az esélye terhesség létrejöttének? Válaszát előre is köszönöm. Nóra

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! A 3. napi vérvételen kiderült, hogy nagyon magas a prolaktin szintem (1096 mUI/L). Az endokrinológus nem akart egyből gyógyszerrel kezelni, hanem kért kontroll vérvételt a prolaktin és makroprolaktin szint ellenőrzésére. Ha a stressz miatt magas a prolaktin szintem, arra lehet bromocriptint szedni? Cikluskövetésen megállapították, hogy a 13. napon a tüszőm csak 11 mm és méhnyálkahártyám 3 mm. Lehet gátja a magas prolaktin szint a nyálkahártya vastagodásának? A ciklusaim 27-32 naposak, az ovulációm a 18-20. napon van mostanában. Ennek tükrében van rá esély, hogy 7-8 nap múlva a nyálkahártya és a tüsző is normál méretűre hízzon? Jól gondolom, hogy ha a prolaktin szint helyreáll a peteérés is normális lesz? Vagy lehet egyszerre kezelni a kettőt pl closty+bromo párossal? Endokrinológus egyáltalán foglalkozik a nyálkahártyával vagy keressek fel nőgyógyászt is? válaszát előre is köszönöm! Psychoka

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! Tegnapi nap 6 hetes kismamként vérzéssel indult a napom,aminek vetélés lett a vége. Délelőtt a műtétre is sor került,délután hazaengedtek. A kérdésem az,mire számítsak? Nem igazán tájékoztattak: szexuális együttlét, következő vérzést mire várhatom, mikor lehet próbálkozni, mire vigyázzak jobban, hogy ez ne forduljon elő (tervezett baba volt). Köszönöm! Mosoly1

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Párommal május 4-én voltam együtt megszakításos módszerrel. Ciklusom 24-26 napos, május 22-én megjött a menstruációm, 26 napra. Május 21-én végeztem tesztet, amely negatív lett, majd a menstruáció 4. napján is, amely szintén negatív lett. Kérdésem az lenne, hogy lehetek-e terhes mindezek ellenére is? A furcsa az volt, hogy nem volt folyásom menzesz előtt, pedig általában szokott lenni. Válaszát előre is köszönöm! Pintyőke

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az alábbiakról kérnem a véleményét: a menstruációm rendszertelen, voltam nőgyógyásznál és a következő a leletem: R-nagy uterus af-ban szabad környezetben emlők mirigyesek. TVS az uterus afv-ben end 5,6 mm Mko PCO-ra jellemző ovariumok. Előre is nagyon köszönöm a segítségét! Boglárka vagyok Ukrajnából

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném megtudni, hogy normális dolog-e, hogy a menszeszemnek egy héttel ezelőtt keletett volna megjönnie. Mindent megtettünk, hogy babánk legyen, tesztelni még nem akartam. A menszesz helyett egy csepp barna foltom van majdnem minden nap. Olvastam, hogy a beágyazódás miatt is lehet ilyen, de ma görcsöltem is. Mit tegyek? 39 éves vagyok és szerintem számomra minden veszélyes lehet koromnál fogva. Csisze

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! Először is ott kezdeném, hogy nem jött meg úgy a menstruációm ahogyan szokott. Elküldött hormonvizsgálatra az fsh 28,6 mu*ml ami azért fontos mert ma voltam a körzeti orvosomnál, aki azt mondta ez nagyon magas, azoknál a nőknél szokott lenni, akik változó korba lépnek, én 32 éves vagyok és szeretnénk babát, ami eddig sajnos az anyagi helyzetünk miatt nem lehetett. Van már egy 13 éves fiam, tehát nem voltam meddő, kaptam duplastont napi 1 tab. 2 hónapja szedem és még a menstruációm se jött meg rendesen csak egy napig. A progresteron szintem 0,1 ng nagyábbol ennyit tudok írni és borzasztóan félek, hogy nem lehet már több gyermekem! Kérem segítsen, köszönöm válaszát: Anikaa

A választ itt olvashatod.
 

24 napos ciklusaim voltak de elmaradt a vérzés és teszt elvégzése pozitiv mintát adott. De ciklusom 33 napján megjött rendesen a vérzés nem voltak fájdalmaim sem görcseim. Fent állhat még a terheség? És avérzés elmultával mikor ismételjek tesztet? debikati

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Teljesen változó a ciklusom, még csak fél éve próbálkozunk, de már 30 éves vagyok, és még több gyermeket is szeretnénk. A stressz hatására félidőben is van olyan, hogy egy-két napig barna vagy rendes menstruációm van. És egy-kétszer előfordult olyan is, hogy hányingerem volt menstruáció előtt. A megelőző ciklusomnál a 17. napon volt ovuláció (előtte 12-13. napon volt többnyire) és többnyire 16 nap múlva jött meg, a mostani ciklusomnál meg a 15. nap táján lehetett az ovuláció, és 10 nap múlva barnázás és éjjel erős hányingerre ébredtem és megint megjött. Vajon mi állhat a dolgok hátterében? Köszönöm a válaszát. Sylvi13

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. úr! Meddőségi kivizsgálás közepén járok, és ma kaptam meg a 3 pontos terheléses vizsgálat eredményét, ami több, mint gáz: glucose (mmol/l) 0' 5,7; 60' 11,1; 120' 6,6 Insulin mlU/L: 0' 22,4; 60' 83; 120' 95. Az 8 hónapja végzett vérvizsgálaton a 0' glucose 4 és az inzulin 7. terheléses vizsgálatom nem volt. Az ezelőtti években is mindig 4-5 volt a glucose és az inzulin értékem sem volt több 6,8-nál. Akár 8 hónap alatt is kialakulhat a diabetes? Vagy korábban is meglehetett? Általában milyen hamar lehet beállítani a megfelelő értékeket? Válaszát köszönöm Zénó

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az alábbiakról kérném a véleményét: peteérést néztek nálam UH-gal, a ciklus 12 napján volt a vizsgálat. Egy 9 mm-es pete volt látható, a méhem egészséges. Ön szerint megfelelő a pete mérete? A menszeszem rendszeres, 24-25 napra pontosan van. A párom volt sperma vizsgálaton, nála minden rendben van. Már 1 éve probálkozunk, de sikertelenül. Szeretném a véleményét kérni, hogy Ön szerint mi lehet a probléma? Előre is nagyon köszönöm a segítségét! Krisztina vagyok Ukrajnából

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Kérdésem az Rh összeférhetetlenségről szólna. Most derült ki, hogy Rh negatívos vagyok a terhességem alatt, 8 hetesen megállt a magzat szíve. A missed ab után kaptam oltást. A kérdésem az lenne, hogy a szövettanból ki tudják mutatni ha esetleg amiatt halt el a magzat hogy ellenanyagot termelt a szervezetem? Mert a terhesség alatt voltak enyhe vérzéseim, ahol nem kaptam oltást és korábban egy korai spontán vetélésem is volt ahol 2 napos késéssel a menstruációval együtt távozott. Ha kiderülne, hogy a szervezetembe már belekerült az ellenanyag, hogy szabadulhatnék meg tőle? Van hatásos kezelés? És ha nincs benne a szervezetemben, mennyi az esélye annak a következő terhességnél rh pozitív magzat esetén, hogy újra el kezd termelődni az ellenanyag? Válaszát előre is köszönöm! Ilona (22 éves)

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr! Sajnos az utóbbi hónapokban elkezdett rendetlenkedni a ciklusom. Elhúzódó vérzéssel mentem nőgyógyászhoz, aki előbb Rutascorbin tablettát, majd Exacilt adott, a vérzés elállt. Volt UH, mely a jobb oldalon megnagyobbodott ováriumot mutatott, benne több apró 2-4 mm-es follikulus-al. Hormonlaborom: TSH 4.52, LH 11.33, FSH 3.83, FT4 13.01,prolaktin 564.80, progreszteron 1.53, teszto 1.270. Babát szeretnénk, ezért visszamértük a TSH-t mert egy kicsit alultermel a pajzsmirigyem a nőgyógyász szerint, ennek most a legfrissebb eredménye 2,15, ami normális. Megyek endokrinológushoz is, mert a prolaktin is magas egy kicsit, de csa 1,5 hét múlva. Addig is szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint ez a hormonkép optimális, ha kisbabát szeretnénk, vagy szükség van valamilyen kezelésre. A magasabb prolaktin okozhat barnázást, vérzési problémákat? Köszönöm válaszát! Orsi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr úr! 3 éve felkerestem a nőgyógyászom azzal a kérdéssel, hogy nem estem teherbe évek alatt. Számos vizsgálat után fölírta a Clostilbegyt gyógyszert, az első doboz beszedése után teherbe is estem. Két éves a kislányom, szeretnénk kistesót, de sehogy nem jön össze másfél év próbálkozás után. A ciklusom 28 naponként van és 7 napig tart. Ön szerint mi lehet a probléma? Várom válaszát, Szandi1

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot! Szeretném megkérdezni hogy ha 2 napja elmentem a barátnőmben és most szédül, hányingere van és állandóan eszik, nem kívánja a cigit sem, akkor lehet-e az, hogy sikerült teherbe esnie az első alkalommal? Szeretnénk babát, meg szokott szédülni is, ebben kérném a segítségét! Honnan tudjuk, hogy tényleg terhes, mert tesztet még nem tudunk venni, majd csak jövő hónapban és csütörtökön múlt el neki. István23

A választ itt olvashatod.
 

A férjem szerint Pharmatex fogamzásgátló kúpot használok, de én semmiféle fogamzásgátlot nem szedek, sem ezt sem mást. Hol tudunk egy olyan vérvételt vagy tesztet végezni, ahol kimutatja, hogy nem hasznélom a Pharmatex hüvelykúpot. Kérem segítsen, a házaságom már romokban. Előre is köszönöm, Gabi0911

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr! Már írtam önnek, és emlékeim szerint akkor az első, 3. napi vérvételem adatait adtam meg, azóta viszont megvannak a 22. napi adatok is. Ha nem gond leírnám őket most megint, így gondolom az ön számára is több információval szolgálok. A ciklusaim 32-40 naposak. Az eredményeim: 3. nap PRL: 332 mU/l FSH: 6,3 U/l LH: 5,9 U/l Estradiol: 86 pmol/l Testosteron: 0,84 nmol/l 22. nap Progesteron: 1,6 nmol/l FSH: 6,8 U/l LH: 15,2 U/l Estradiol: 289 pmol/l Testosteron: 0,98 nmol/l Március elején voltam háziorvosinál is, ahol szintén vettek vért és itt a éhgyomri vércukrom: 4,7 mmol/l volt a TSH: 1,200 uIU/ml Ön szerint lehet valami gond a vérévétel alapján? Előre is köszünöm! Dria83

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr! Párommal lassan egy éve próbálkozunk a babával. Most voltam vérvételen és a következő értékeket kaptam: TSH 4,2 LH 6,5 free T4: 1,16 FSH 3,8. A vizsgálat a ciklus 18 napja körül volt. Az orvos clostilbegyt tablettát írt fel, és szeptemberre beszélt meg egy átjárhatósági vizsgálatot. Körülbelül 10 éve volt perforált vakbél műtétem. A ciklusom állandó. Ön mit javasolna ebben az esetben? A felírt gyógyszer hatásos lehet? A TSH szint nem okozhat problémát? Köszönöm a válaszát! Kinga

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok! Én azt szeretném kérdezni, hogy április 15-én megvolt a menszeszem és rá 9 napra csináltam 3 napon keresztül terheségi tesztet, mind a három teszt 2 csíkot mutatott, akkor most terhes vagyok? Mert 2 napig szédültem, de azóta semmi tünetem nincs. A kislányom 1.5 éves, még szoptatom, lehetek akkor terhes, mert a teszt azt mutatta? juliannababa87

A választ itt olvashatod.
 

A problémám, hogy a ciklusom elég rendszertelen. Tavaly november óta figyelem a ciklusom, mérem a hőmet. Azóta ez a 4. ciklusom, voltak már 45, 34, 53 naposak is. Voltam hormonvizsgálaton, ahol minden érték rendben volt, minden határértéken belül volt.Peteérésem minden mért hónapban egyértelműen volt. December vége óta barátcserjét szedek, február óta ovulációig cickafarkfű teát iszom, utána palástfűt. Nagyon megnehezíti a teherbeesésemet az, hogy nem tudok tervezni az ovuláció időpontjára, nagyon sokat kell várni amíg elérkezik. A történethez kapcsolódik,hogy csak 1 petefészkem van. Egyébként semmi más "rendellenességem" vagy tünetem nincs. Érdeklődnék, lehet-e valamit még tenni, ami lerövidíti ill rendszeresebbé teszi a ciklusomat és segíti a teherbeesésemet. dooa1

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Kezdem az elején. Fél évig próbalkoztunk a babával, amikor összejott, majd 9 hetesen elmentem vizsgálatra, mert barnáztam, és megijedtem. Kiderült, hogy nincs szívhang és elhalt, de az ultrahang csak 5mm-est mutatott. Művi úton fejeztek be, majd laborba küldték és nem találtak benne magzati elemeket. Azt mondták, hogy lehet hogy nem került át a laborba az egész minta. Ez kb 1 évvel ezelőtt volt. A műtet után elkaptam egy komoly hüvelyi fertőzést, amit kb. 3 hónapig kezeltek, mindig visszajött, természetgyógyásszal próbálkoztam, de még néha mintha érezném hogy nem 100 százalékos. Azota néha érdekes a menstruációm, rendszeres, kb 30,32 napos, de néha narancssárgás színe van, egy-két napig. Eleinte rendes aztán átvált narancssárgásra és több napos pecsetelő vérzéssel kezdődik. A műtét előtt sosem tapasztaltam ilyeneket. Hőmérsékletemet mérem, már lassan 5 hónapja, és nem tudom lehetséges-e hogy nincs peteérésem. Tudna nekem valami kivizsgálast ajánlani mindezekre? Köszönöm: Messi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Laborerdményem a következő: Éhgyomri glucose 5,4 mmol/l 60 perces glucose 6,6 mmol/L 120 perces glucose 4,9 mmol/L Inzulin 10,5 mlU/L Inzulin 60 perc 80,5 mlU/L Inzulin 120 perc 62,3 mlU/L Inzulin rezisztencia (HOMA index) 2,5 Szeretném megkérdezni, hogy mit jelent ez az eredmény? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel, Tímea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt menstruációs ciklusban petefészek stimuláción mentem keresztül és punkció is történt in vitro fertilizació érdekében.Sajnos az embriókat abban a ciklusban nem sikerült beültetni, hanem a mostaniban kerülne sor rá. Az orvosom szerint, ha lesz termeszetes ovuláció, lesz embrió transzfer is az ovulációtól számitott 3 napon. A probléma az, hogy nálunk (Románia) lesz egy 3 napos ünnep, ezért az orvosom eltolná az ovuláció időpontját Cetrotide-val, mert ha a szokásos napon szabadulna ki a petesejt, az ET időpontja pontosan a szabad napokra esne. A tanácsát kérem! Mitévő legyek? Ne kérjem inkább, hogy elnapoljuk az transzfert a következő ciklusra, remélvén, hogy akkor nem futok bele egy 3 napos vakációba, vagy fogadjam el az orvos javaslatát? Köszönettel, Gabi

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok! Olyan kérdésem lenne, hogy a menszeszem miért nem állt még be, hiszen 24éves vagyok. Most szeretnénk babát, de így kiszámolni is nehéz, hisz a pontos periódus számot sem tudom :-(. Ebben kérném az Ön segítséget. Válaszát előre is köszönöm Üdv: B.Szandra

A választ itt olvashatod.
 

2012. júliusától szeretnénk bébit a párommal és nem jön össze. A menstruációs ciklusom szabálytalan. 2013. január: 33. ciklusnap menses, március a 43.ciklusnap menses, és jelenleg áprilisban a 42. ciklusnapon pecsételek, holnap a 43. ciklusnapon várhatóan megjön. Csütörtökön az ultrahangon ez volt:R.nagy Uterus, endometrium 14 mm, Douglasban kevés szabad folyadék. Miért mondta a nőgyógyász, hogy lehetséges a bébi? A teherhességi tesztem negatív volt, de HCG vérvételre nem küldött el a nőgyógyász. Mi lehet az oka, hogy nem sikerül a bébi júliustól? Kedden megyek magán nőgyógyász és endokrinológushoz, fog tudni segíteni? Hormonproblémám lehet? Februártól a méhpempőt fogyasztom a párommal együtt. Elevitet 3 hónapig szedtem, már a 3 havi Gravidát is beszedem már csak pár szem van. Egészségesen élünk, táplálkozunk. Mit tehetnénk még? Nagyon szeretnénk bébit. Arika85

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István! Én azzal a kérdéssemel fordulok önnhöz, hogy már vagy 3 hete a hasam alja és a jobb oldalt görcsöl és fáj de kellemetlenül. Az a petefészkem lehet a hasam alatt jobb oldalt? De csak egy 1-2 percig tart utána meg kiáll és a derekam meg a hátam is kb. 2 hétig fájdogált, vajon mire gondoljak? Remélem nincs semmi bajom. Ön szerint mi lehet az oka? Köszönöm előre is a válaszát! Szilvike94

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Tavaly novemberben volt egy vetélésem melynek szövettani eredményére endometrium lobosodása, gócos elhalás. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez pontosan mit jelent? Hiába kérdeztem az orvost nem mondott semmit rá és így nem tudom. A másik kérdésem az lenne, hogy mi miatt lett azóta 40 napos a ciklusom? Menstruációm 1-2 napig nagyon erős és utána 1 nap gyenge és el is múlik. Az erős vérzés előtt 2 nappal minden este barna pecsételő vérzésem van. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Gyöngyi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy ha 1-es típusú cukorbeteg vagyok, nagy az esélye a meddőségnek? Nehezebben esek teherbe mint egy egészséges nő? Válaszát köszönöm, Mariann

A választ itt olvashatod.
 

Kedves István! Férjemmel egy éve szeretnénk kisbabát. A vérzésem általában 3 napig tart amit 1-2 nap pecsételő vérzés előz meg. Kicsit szabálytalan,mivel 26-32 nap között mozog, nyilván ezzel összefüggésben a peteérésem is a 10-15-dik nap közé esik. Az utolsó menstruációm 21-dik napján már elkezdődött a pecsétélő vérzésem ami rendhagyó módon 5 napig tartott és utána erős, fájdalmas menstruáció következett. Azt szeretném tudni, ennek lehet-e az oka, hogy történt megtermékenyülés, csak a beágyazódást nem sikerült, vagy valószínűbb valamilyen egészségügyi (hormonális, sárgatest stb.)probléma. Válaszát köszönöm: Annus

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! Kb. 1 éve próbálkozunk a teherbeesésemmel, de ezidáig nem sikerült. Szinte havi rendszerességgel ellenőríztem a peteérést is, ami szerint több hónapon keresztül negatív volt. A legutóbb márciusban is teszteltem, de a két tesztelés között 3 nap kimaradt. Sem előtte, sem utána nem volt pozitív tesztem. A mai nap mégis pozitív terhességi tesztem lett (3 napja késik a menstruációm). A kérdésem az lenne, lehetséges-e hogy a neg. ovulációs tesztek ellenére mégis terhes lettem, vagy valamilyen elváltozás okozza a poz. terhességi tesztet. Válaszát előre is köszönöm: Dszilvi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy várandósan szedhetem-e továbbra is a napi 3000 NE D vitamint, amit az inzulinrezisztanciám miatt szedek. Köszönettel, Éva

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr, Szeretném kikérni a doktor úr véleményét, hogy a meddőségi hormon/laborvizsgálatokat (2-4 nap, 8-12 nap, 20-21 nap) el lehet végeztetni két ciklusban, tehát kezdeni a 21 napi vizsgálattal, majd utána a következő ciklus 2-4 napi vizsgálattal és végül a 8-12 napi vizsgálattal zárni? Használható eredményhez lehet így jutni? Az asszisztensnő a laborban így szeretne programálni, de én bizonytalan vagyok, hogy ez így rendben van, vagy pedig kidobott pénz lenne és végül oda jutnék, hogy meg kell ismételni a vizsgálatot? Válaszát, rám szánt idejét előre is köszönöm. Adél

A választ itt olvashatod.
 

Kedves István, mivel hogy babát szeretnénk a párommal nem nagyon sikerül. Duphaszton gyógyszert írt fel nekem a nőgyógyász, mert a menzeszem csak egy napig van, de az is nagyon kevés, vérzésem mintha múlásba lenne. Az lenne a kérdésem, hogy ez is befolyásolhatja a megtermékenyülésemet? Ivetka

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Tünde vagyok 28 éves és a párommal még nem olyan régen próbálkozunk, hogy babánk legyen, de mióta befejeztem a fogamzásgátlót csak egyszer jött meg ennek már 2,5 hónapja. A terhességi teszt negatív lett. Mi lehet az oka, hogy nem jön meg a menstruációm? Köszönöm Tünde

A választ itt olvashatod.
 

Újabb kérdések és válaszok

Régebbi kérdések és válaszok

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"A párom és én már egy ideje dolgozunk azon, hogy babánk legyen - eddig sajnos nem jártunk sikerrel. Most végre megtaláltam ezt az oldalt, amelyik profi módon tud nekünk segíteni."

S. Anna
Budapest

Lájkolj minket!