Ciklusrendezés Aviva tornával

Kedves Júlianna!
5 hónapja végeztem el az Aviva tornát és azóta rendszeres heti 2 alkalommal végzem. 3 hete hagytam ki 3 alkalommal, mert influenza miatt lázas voltam. (Nem tudom van-e jelentősége?).
Tudtam, hogy megkeverheti a menstruációs ciklust, ezt nálam meg is tette .
26,29,18,21, napra jött meg a vérzésem. A következőnek akkor kellett volna mikor beteg voltam, de azóta immár 55. napja semmi.
Pár napja csinálom a pánik gyakorlatot és a 15. gyakorlatot is reggelente, de eddig semmi eredmény.
Orvosnál is voltam, sajnos nem vagyok terhes .
Ő felajánlotta, hogy gyógyszerrel meghozza, de nem szeretnék hormonálisan beavatkozni amíg nem feltétlenül szükséges.
Régóta szeretnék babát, több lombikon túl vagyok és már betöltöttem a 44. évet.
Az Aviva volt az utolsó reményem.
Már nagyon ideges vagyok, és tehetetlen.
Egy másik olvasó levelében láttam amit eddig nem tudtam, hogy a gyakorlatoknál nem kell beszorítás csak csípő előre tolás a babásoknál?
Azt tudtam, hogy sarkat leütni nem szabad, de ezt nem.
Szeretném azt is megkérdezni, hogy van-e még olyan amit máshogy kell csinálni, mint a nem babásoknak? (Azon kívül ami a könyvben van).
Válaszait előre is köszönöm,
Klaudia


Tóth Julianna Aviva-módszer oktató

Tóth Julianna - Aviva-módszer oktató válasza:

Kedves Klaudia!
Ha a teszt negatív, attól még ott csücsülhet a baba. Én türelemmel várnék, addig is tornáznék hasi szorítás nélkül. Azzal nem árthatok neki! A pánik gyakorlatot nem ajánlom most. A ciklus rendezéséhez is elég a rendszeres torna, hasi szorítások nélkül. A test majd megoldja a többit. A folyamatot nem siettetném az erősen végzett gyakorlatokkal. A betegség alatt és vérzés közben sem ajánlott a torna végzése. Akkor tartsunk szünetet. Ha felveszi velem a kapcsolatot, további cselekvési lehetőségeket tudok majd ajánlani. És fontos az is, hogy a gyakorlatokat helyesen kivitelezve végezzük. Addig is szurkolok önnek! Örömteli tornát kívánok!
Üdvözlettel, Tóth Juli www.aviastudio.hu

 

Te is kérdeznél? Julianna neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Elmúltam 40 éves, sajnos volt egy spontán vetélésem... De most kisbabát várok. A Tervezettbaba.hu segítségével 5 hónap után teherbe estem. Itt szeretném még egyszer megköszönni Nektek, akik ezen az oldalon dolgoztok."

Ági
Budapest

Lájkolj minket!