Tisztelt Doktor Úr!
41 éves vagyok és két inszeminációt követően, sainos felfedeztek egy dermoid cisztát és egy normál cisztát is, amit novemberben távolítottak el, ekkor csináltak átjárhatóságit is ,aminek ez eredménye szerint mind két petevezeték el van záródva, de azt mondta az orvosom, hogy nem látott semmilyen elváltozást. Érdekesség, hogy 2 évvel ezelőtt is csináltak átjárhatóságit ,diagnosztikus laparral, de akkor még minden rendben volt.
A jó eredményeim miatt próbáltuk elsőkörben az inszemet, az első el is indult, de kémia terhesség lett. A második után jöttek a ciszták... Szeptemberben már éreztem egy alhasifájdalmat is, ami hasonló, mintha égő érzés lenne, de akkor rámondták, hogy biztos a ciszta (inkább csak úgy érzem). Ez úgy tűnt ,hogy el is múlt a műtét után, de megint elkezdtem érezni , kb. az ovuláciús időszakban és a menszesz előtt is már egy héttel, ez aggaszt, lehet, hogy valami gyulladásom van? Voltam nőgyógyásznál, de mindent rendben találtak.
Lehet az elzáródás miatt? Vagy tényleg gyulladás lehet mögötte?
Menjek tovább, mert készülnénk most már a lombikra, de félek ez megint gátolni fogja.
Valamint, szeretnék kérni egy szakmai véleményt ,hogy az elzáródást mi okozhatta, ha eddig semmi bajom nem volt?
Nagyon szépen köszönöm válaszát.
Üdv.,
Kedves Kérdező!
Bátran a lombik programra kell áttérni. "Sima" nőgyógyászati vizsgálat megállapítja, hogy van-e kismedencei gyulladása valakinek.
Krónikus gyulladás okozhat petevezeték elzáródást.
Üdvözlettel Dr. Tekse István
"Ahhoz, hogy bekövetkezzen az a csoda, amit áldott állapotnak hívunk, hihetetlenül sok dolognak kell hibátlanul működnie. Sajnos, ezek a dolgok néha el is romolhatnak. Napjainkban nagyon sokan és kiválóan foglalkoznak az egyes részterületekkel, de az ember egészét csak ritkán látják. Ebben van nagy segítségünkre egy olyan, az egyes szakértőktől és intézetektől független portál, a TervezettBaba.hu, ami segít a sok információt egységes egésszé varázsolni, és így hatékonyan használni."
Dr. Szakács Zoltánszülész-nőgyógyász főorvos, meddőségi specialistaKelen Magánkórház