Lelkileg megviselt a vetélés

Jó napot kívánok! Én 28éves vagyok, a párommal 11 éve vagyunk együtt nagyon boldogan élünk! Idén úgy döntöttünk, hogy babát szeretnénk! Márciusban sikerült is! Nagyon boldogok voltunk, de sajnos nem sokáig. 7 hetes 5 naposan kiderült, nincs szívhang! Első babám lett volna. A dokim azt mondta, ne aggódjak, sajnos ilyesmi előfordul, majd 3 hónap múlva ismét lehet próbálkozni. A műtétem 3 hete volt, jövő héten kell vissza mennem ellenőrzésre és elvileg augusztusba már próbálkozhatunk! Testileg úgy érzem rendben vagyok, de lelkileg nem igen. Mindig arra gondolok, hogy ez miért pont velem történt már nagyon szeretnénk babát! Attól félek a legjobban, hogy a második már nem fog könnyen jönni, de ha mégis, akkor végig fogok idegeskedni, hogy most vajon meddig fog élni! Szóval a kérdésem a következő: mit tudok tenni hogy ez ne így történjen? Előre is köszönöm!

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Levélíró,
Először is elnézést, hogy csak most válaszolok, valahogyan elkeveredett a levele.
Sajnálom, ami Önökkel történt. Tudom, nem könnyű elfogadni, de ahogy most van – a kétségeivel, a félelmeivel – az a lélek „normális” reakciója az Önöket ért veszteségre. Vagyis, amit megél, bármilyen fájdalmas is, az hosszú távon Önöket szolgálja. Aki elvesztett már valakit, valamit – annak a sorsához hozzáíródik a veszteségtől való félelem, így minden ahhoz hasonló helyzetben beindulhat. Nincs is ezzel semmi gond, mindaddig, amíg tudjuk, hogy ez honnan táplálkozik. Hogy a veszteség, ami Önöket érte így „jelez be” újra meg újra, mintha azt mondaná: emlékezzetek. Azaz valami elmúltról szól – és nem valami jövőben bekövetkező dologról. Érti ugye?
A legtöbb, amit tehetnek, hogy hagyják, hogy a veszteség fájdalma lecsendesülhessen. Ehhez idő kell. Kinek, kinek más ez – egy biztos, ez szubjektív. Hogy ki milyen gyorsan képes a helyére tenni, elgyászolni, elengedni a veszteségét, az nagyon sokban múlik a személyes tapasztalatokon, a mintákon, amit a családból hozunk, a támaszainkon, akikkel együtt gyászolunk és a rítusainkon.
Azt írtam, hogy a félelem bejelez, hogy „emlékezzetek”. Nos, hát emlékezzenek. Legyen rítusa a meg nem született babájuk elengedésének. Adják meg a módját, a helyét, a terét a gyásznak – jár neki, jár Önöknek. Teremtsenek olyan alkalmat, ami önöknek való, szívből jön. A lényeg, hogy emlékezzenek meg róla (!), és így esélyt adnak annak is, hogyne keveredhessen össze Önökben a múlt vesztesége és a jövő lehetősége.
Én tudom, hogy az orvos dolga az, hogy elmondja, a test mikor áll készen – és az nagyon jó hír, hogy Ön egészséges és augusztusban „próbálkozhatnak”. De közben érdemes arra is figyelniük, hogy a lelkük mikor „érkezik meg” a befogadásra. A tapasztalatom az, hogy később, mint a test… Azt kívánom, hogy engedjék meg maguknak a felkészülést, a várakozást és ne sürgessék magukat, és a babájukat. „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” (A prédikátor Salamon könyve)
Minden jót kívánok Önöknek, szeretettel: Bóta Tímea

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!