A kérdés:

Szia! Első gyermekünk 35. hétre érkezett terhességi toximéa miatt, teljesen egészséges már 3 éves. Szeretnénk második gyermeket, 6 hónapja probálkozunk, tudom mikor van ovulációm, ciklusom rendben, doki azt mondta rendben minden. és mégse jön össze. Az első gyermekünk elsőre sikerült. Van valami ötleted? Köszönettel: Cs.


Bóta Tímea pszichológus, relaxációs terapeuta

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Cs.!
Az én összes ötletem, elképzelésem abból a néhány sorból lehet, amit a levélíró számomra magából, magukból megmutat. Mert akármilyen rövid is, mindig ott van a másik ember szűrője, és többnyire azt emeli ki, ami fontos számára, ami foglalkoztatja.
Bármilyen rövid is a leveled, a Te szűrőd a terhességi toxémia emléke – és a jelen helyzet rendbenlévőségének kettőssége felé viszi a figyelmem. Ez utóbbi jó alap egy új terhesség felé, mert úgy tűnik, testileg minden rendben. Egy másik szinten, ettől függetlenül azonban okozhatnak elakadást a korábbi terhességek eseményei. Én ebbe az irányba indulnék, aztán majd kiderül, mi van, mi lehet még.
Lehet, elég az is, ha ezt az élményt „újraemlékezitek” a férjeddel. Az is megtörténhet, hogy előkerül valami olyasmi – emlék, élmény, érzés, dilemma – ami jó ha kint van, hogy ne akadályozza egy új élet megfoganását. Ez bármelyikőtöknél lehet – hiszen ez nő és férfi közös ügye. S bár az új élet a nő testében fejlődik, a férfi viszonyulása is befolyásolja a fogantatást. Az ő sejtjeivel az ő emlékei, érzései, félelmei, története is jelen vannak.
Amennyiben egy ilyen beszélgetés nem hoz feloldást, megkönnyebbülést, érdemes lehet „elvinni” a témátokat egy szakértőhöz, aki segíthet abban, hogy megtaláljátok az elakadásotokat.
És végül még … hivatkozhatnék szakirodalmat, hogy rendben van a hat hónapos várakozás – de a Ti szubjektív időtök úgyis másképp mér. A gyors teherbeesés egyrészt áldás – de a következőnél dupla súllyal nehezedhet a párra. Hiszen, nekünk ez korábban „elsőre sikerült”.
És közben nem kizárt, hogy a második gyermek megmutatja, hogy másképp is lehet teherbe esni - foganni, érkezni. Már az érkezésünk is egyfajta öndefiníció. És ez pedig egy másik gyerek lesz - aki úgy tűnik, megmutatja a különbözőségét. Várat magára.
Türelmet – kellemes várakozást, megkönnyebbülős beszélgetéseket kívánok - Bóta Tímea

 

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Majdnem négy évi várakozás után fogant meg a kisbabánk. A tervezettbaba.hu-n 7 hónapig kísértem figyelemmel a ciklusomat és az ovulációs idők meghatározása is biztosan sokat segített, hogy most már én is anyuka lehetek. Jelenleg 15 hetes vagyok. Mindenkinek kívánom, hogy sikerüljön!"

Galagonya

Lájkolj minket!