A kérdés:

Kedves Tímea! A férjemmel 4 hónapja próbálkozunk hogy teherbe essek, de nem akar összejönni. Már van két egészséges gyerekünk, ezért is nem értem mi lehet a baj. 6-7 hónappal ezelőttig még nem akartam harmadik babát,de amikor a párom bejelentette hogy ő szeretne, akkor már én is egyre elszántabb lettem. Főleg amikor kiderült hogy (nem túlzás) 8 barátnőm is idén nyárra várják a babájukat. Nagyon elkeseredtem amikor minden hónapban pontosan megjött a menzeszem. Sajnos feszült és ideges vagyok mindig, mert csalódnom kell minden hónapban. Nem fogyasztunk alkoholt, dohányozni is csak napi én: 1-2 szál, a párom:5 szálnál nem szív többet. Peteérés környékén, és peteéréskor szoktunk együtt lenni, de így sem sikerül. Már próbáltam a clostilbegytet is, de az sem segített. Lehet hogy azért nem sikerül mert túlságosan is görcsösen akarom? Vagy már nem is lehet egyáltalán? Válaszát előre is köszönöm. Loren


Bóta Tímea pszichológus, relaxációs terapeuta

Bóta Tímea - pszichológus, relaxációs terapeuta válasza:

Kedves Loren,
Úgy tűnik, ez a döntést még nem ért el a testéhez/lelkéhez. Azaz, fejben megszületett – hiszen a párom akarja, és miért is ne, babázhatnék a barátnőimmel – szóval, olyan logikusnak tűnne, hogy teherbe essen. Hiszen egészségesek, van már két bizonyítéka is annak, hogy képesek gyermeket nemzeni, szülni, kihordani, nevelni.
Csakhogy az átálláshoz több idő kell. Mindenképpen több mint négy hónapnyi próbálkozás.
Tudja, ha valaki hosszan mond nemet valamire – én nem tudok lefogyni, én nem tudok felmászni, én nem akarok több gyereket – szóval ha a „nem” a hosszú ideig érvényes verzió valamire, akkor ahhoz egész testtel/lélekkel odaállunk. És persze hozhatunk egy józan, racionális döntést, majd persze kezdhetünk vágyni a karcsú alak, a hegy tetejére jutás, és az új baba után, de ez egy hosszabb folyamat. A „nem”-nek „igen”-né válásához több idő kell testnek-léleknek.
Nyilván az „elszánás” görcsössége nem tesz jót, az sem, ha kudarcként fordítja a hónapról-hónapra megérkező menzeszt. Ha valami ráhatást akar a folyamatra, érdemes körüljárni a döntése megváltoztatásának körülményeit, illetve az ahhoz való viszonyát.
A férje miért szeretne egy harmadik gyereket? Önben milyen kétségek vannak? Mi lenne jobb, több, ha egy harmadik gyermek jönne a családba? Mennyi idősek a gyerekek? Ők vágynak-e testvérre? Ők hogy vannak együtt, mint testvérek? Önnek van testvére? Hány? Ön hány éves? Szereti a munkáját? Miért fontos az, hogy a 8 barátnője babát vár? Mit jelent ez Önnek? Hogy gondol vissza a korábbi terhességeire, szüléseire? Hogy látja magát három gyerekes anyaként? Hogy látja magukat három gyerekes családként? Stb…
Fogalmam sincs, hogy hol van az a szál, ahol felveheti a fonalat, de biztos van ilyen és annak megválaszolásával valami elakadás oldódhat, és a teste-lelke ad választ majd.
Úgyhogy vegye le a testéről a fókuszt, és tegyen fel kérdéseket, magának, maguknak – válaszoljon, és várjon a válaszra.
Minden jót Önnek, Bóta Tímea

 

Te is kérdeznél? Tímea neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Sokan nem hisznek az interneten talált oldalakban, azt mondják, hogy egy számítógép nem tudja kiszámolni az ovulációt, hogy ez csak egy általános program. Én mindenkinek, aki babát szeretne, csak ajánlani tudom a TervezettBaba.hu honlapot, mert nekünk ennek az oldalnak a segítségével sikerült babát fogantatnunk. Köszönöm nektek!"

Ibike

Lájkolj minket!