Endometriózis esetén mit ehetek és mit nem ehetek?

Kedves Petra,
29 éves vagyok, és sajnos lassan egy éve endometriózist diagnosztizáltak nálam. Azóta két laporoszkópián estem át, de sajnos a második műtét után 1 hónappal ugyan az a helyzet...Lombik előtt állunk, mert az egyik petevezetékemet elvesztettem a műtét következtében, a másik pedig átjárhatatlannak bizonyult. Bízom az orvosomban, teszem amit mond, azonban jó lenne ha a gyógyulásért én magam is tudnék tenni. A táplálkozás megreformálása talán az egyetlen mód amivel én is tehetek valamit ez ügyben, azonban olyan sok különböző információt találtam, hogy elvesztem bennük. Ebben kérném a segítségét, mik a tiltólistás ételek és mik azok amik jótékony hatással lehetnek a szervezetemre? Azt egyenlőre nehezen tudom elképzelni, hogy lemondjak az húsfélékről, tejtermékekről, gabonatermékekről és a cukorról is, hiszen gyerekkorom óta változatosan étkezem. Valóban mindezek elhagyása szükséges ahhoz, hogy az endometriózis kordában tartható legyen? Válaszát, tanácsait előre is hálásan köszönöm!


Kisa Petra dietetikus, táplálkozástudományi szakértő

Kisa Petra - dietetikus, táplálkozástudományi szakértő válasza:

Kedves Évi!
Endometriózis esetén amit ehet: bármilyen sovány hús, halak, kagyló-és rákfélék; natúr rizs, hajdina, árpa, korpatermékek, köles, lencse, zab, zabtermékek;
hidegen sajtolt olajak; tojás; élőflórás natúr joghurt, élőflórás natúr ivójoghurt, juhtúró;
padlizsán, patisszon, cukkini, tök, brokkoli, karfiol, spárga, uborka, spenót, paradicsom, paprika, retek, fejes saláta, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, fehérrépa, petrezselyem, zeller, gyömbér, burgonya, fehér-és vöröskáposzta, kelbimbó, cékla; rozmaring, sáfrány, kurkuma, tárkony, bazsalikom, római kömény, curry, koriander; ananász; dió, tökmag, szezámmag; kávé, ásványvíz, teák.
Törekedni kell a magas rosttartalom bevitelre is, ezt a következő élelmiszerekkel valósíthatja meg:
minden gabona (kivétel: búza és rozs), babok, borsók, hüvelyesek, barnarizs, zöldségek, gyümölcsök, zabliszt, zabkása, természetesen jó sok folyadékkal mellette (napi 2-2,5 liter víz)
Kerülendő ételek: liszt (magában foglalja a kenyeret, süteményeket, tésztaféléket, melyek búzából készülnek), cukor (minden formában, beleértve a mézet is), alkohol, koffein, mely megtalálható a teában, kávéban, üdítők, csokoládé, tejtermékek, beleértve minden tejet és sajtot!
Sült ételek, margarin és hidrogénezett zsírok, szója készítményeket, szójaprotein – szójaszósz kis mennyiségben használható
Konzerv és fagyasztott készételeket minél kevesebbet
Adalékanyagok és tartósítószer
Tanácsos kerülni: édességek, szárított gyümölcs, dinnye; élesztő, élesztővel készült termékek és ételek, fehérkenyér, zsemle, kifli; tejföl, a sajtok nagy része (különösen a penészes fajták); ketchup, majonéz, mustár, készen kapható salátaöntetek és mártások, szójaszószok; gomba; sör, bor, pezsgő, gyümölcslevek
Csak a szigorú diétánál (az első 2-3 hétben) tiltott, de a későbbi szakaszban már fogyasztható: könnyű, nem gombás érleléssel készült sajtfélék, kecskesajt; kecsketej, tej; bab, borsó, kukorica; barack, szőlő (mérsékelt mennyiségben), alma, körte, avokádó, cseresznye, narancs, citrom, grapefruit.
Üdvözlettel:
Decsák-Kisa Petra

 

Te is kérdeznél? Petra neked is szívesen válaszol!

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Kiemelkedő az ügyfélkapcsolati odafigyelés, melyet ritkán tapasztal az ember."

Petra
Budapest

Lájkolj minket!