Szakértőnk

Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász

Dr. Tekse István

szülész-nőgyógyász

szulesz-nogyogyaszt.hu
RobertKlinika.hu

Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem. Szakvizsgámat "kiválóan megfelelt" minősítéssel tettem le. Tudásomat több európai intézetben eltöltött szakmai gyakorlat során bővítettem folyamatosan.

Fő érdeklődési területeim a meddőség kezelése, valamint a minimál-invazív nőgyógyászati beavatkozások.

A meddőség kezelésekor a kíméletes, ám hatékony eljárásokat részesítem előnyben, amilyenek az endoscopos műtéti eljárások is. Az endoscopos műtéti technikát pályafutásom kezdete óta gyakorlom, az endoscopia iránti elkötelezettségem azóta is töretlen.

A Róbert Károly Magánklinika szülész-nőgyógyász szakorvosa vagyok, ahol nagyon sok pár tisztelt meg bizalmával és fordult hozzám, aminek eredményeként a meddőség kezelését sikeres terhesség, majd szülés követte, s ezeket orvosként volt szerencsém végigkövetni.

A sikeres párok boldogságát tapasztalni nagy élmény számomra és erős szakmai motiváció, bízom benne, hogy Önnek is tudok segíteni.

 
 
Kérdezni szeretnél? Kérdés feltevéséhez regisztrálj, vagy ha már megtetted, lépj be!

Korábbi kérdések és válaszok


Tisztelt Doktor Úr!
A férjem (38) és én (36) lassan egy éve próbálkozunk eredménytelenül. Jó pár vizsgálaton túl vagyunk és mindent rendben találtak. Rendesen szedem a vitaminokat C,D Folsavat, nem dohányzom és alkoholt is csak alkalomszerűen fogyasztok. Menzeszem napra pontosan jelentkezik, nincs panasz. Annyit megjegyeznék, hogy az elmúlt 6 hónap stresszesebb volt számomra, mivel anyukámnál daganatot diagnosztizáltak. Elképzelhető, hogy a prolactin szint emiatt lett magasabb.
Úgy váltam el az orvosomtól, ha márciusban sem járunk sikerrel prolactin kontroll után tüszőrepesztő injekcióval próbálkozunk. De sajnos, a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt nem rendel a főorvos Úr és laborba sem jutok el. Engedje meg, hogy összegezzem az eddigi eredményeket, lehet elkerülte valami a figyelmünket, ami miatt nem jön a baba.
2019 szeptember: Anti-müllerian horm: 3,37 ng/ml (0,03-7,15)
Genoid vizsgálatok negatívak mind a kettőnknél.
2019. decemberi laboreredményeim:
3. ciklus:
FSH: 7,3 mIu/ml (3,5-12,5)
LH: 7,6 mIu/ml (2,4-12,6)
Prolactin: 33,87 ng/mL (3,34-2,72)
Progeszteron: 2,06 nmol/l (0,181-2,8)
Oestradiol: 123,7 pmol/l (46-607)
Tesztoszteron: 0,35 nmol/l (0,29-1,67)
Szexuálhormon-kötő g. 84,04 nmol/l (18.20-135.50)
21. ciklus
ultra szenzitív hTSH: 1,52 uIU/ml (0,37-4,64)
T4: 1,33 ng/dl (0,71-185)
anti-TPO: 35,7 IU/ml (<34,00)
FSH: 3 mIU/ml (1,7-7,7)
LH: 7 mIu/ml (1-11,4)
Kortizol: 177.9 ug/L
Progeszteron: 46,66 nmol/l ( 5,82-75,9)
Oestradiol: 528 pmol/l (161-774)
Tesztoszteron: 0,42 nmol/l (0,29-1,67)
DHEA-S04: 3,06 umol/l (0,62-7,22)
Vas: 14,4 umol/l (10,7-26,1)
D vitamin: 41.46 nmol/l ( 75-175) erre beszedtem a
3 havi gyógyszert (30.000 NE/hét)
Partner urológiai eredmény. (2019.12 hó)
Carentia 5 nap (3-5 nap)
Mennyiség 3ml (>1,5 ml)
ph: 8,0 (7,2)
Spermiumszám/ml: 150 millió (>15 m/ml)
Spermiumszám/ejaculatum: 450 millió (>39 m/ml)
Motilitás 90% (40 %)
Mit tanácsol doktor Úr, hova menjek, milyen vizsgálatot kellene elvégeztetni még?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
Köszönöm ha időt szakít kérdésem megválaszolásara.
2019 novemberében elterveztük, hogy ismét babát szeretnénk. (2015-ben már született egy kislányunk.). Örömünkre decemberben már pozitívat is teszteltem. 6hetesen minden rendben volt (szívhang és a méretek is), de 2hét múlva már nem találtak szívhangot. Méretei szerint 7h+1-2naposan halhatott el. A terhességet műtettel fejezték be.
Mivel édesanyám Hashimotos és tiniként az én értekeim sem voltak tökéletesek (akkor az endokrinologus nem ajánlott gyógyszert azt mondta ez a tinédzserkor végével rendeződhet még) ezért magánúton a synlabnál megcsináltattam az egyik pajzsmirigy csomagot ami az alábbi értékeket adta.
TSH: 4.710
FT4: 16.71
FT3: 5.82
Anti TPO: >1300
Nem tudom lényeges információ-e de az életkorom 28 év. Túlsúlyos nem vagyok (55kg körül ingadozom 171cm magassághoz) és eddig nem tapasztaltam kifejezett tüneteket magamon a hosszú ciklust leszámítva ami pm gondra utalhatna.
A labor a műtét után 4 héttel készült.
A műtét utáni vizsgálaton megmutattam a leletet az orvosmnak aki azt mondta ezek az értékek rendben vannak még. Nyugodtan próbálkozhatunk a babával. Az emelkedett TSH es anti TPO miatt Normoxilt ajánlott.
Eddig nem kezdtünk el próbálkozni.
Valóban elég lehet a Normoxil? Ezt a készítményt terhesen is lehet folytatni?
Köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Szép napot!
Március 24.én volt meg a menstruációm.
Nagyon sokszor görcsöl az alhasam és sokszor bekeményedik.
Tavaly hüvelyi ultrahang alapján PCOS-t diagnosztizáltak.
A mai napon krémes folyást tapasztaltam utána pedig vérzést ilyet még sosem tapasztaltam, Fogamzásgátló soha nem szedtem.
Mitől lehet ez?
168cm vagyok 53kg 11 éve Gluténérzékeny. 23 éves vagyok. Rendszeresen sportolok és egészségesen táplálkozom és tartom szigorúan a Gluténmentes diétát.
A választ előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr
Emelkedett kortizolt mutatott ki a labor 690 Testosszetoron is 3,67 fogyni nem tudok, 155 cm 80kg étrendemből kizártam a fehér kenyeret, cukrokat. Inzulinom 2,81 120 perces 17,2
Nőgyógyászom javasolta inofolicot, családtervezést szeretnénk 3 éve nemsikerül.
Segítséget szeretnék kérni!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Babát tervezünk a férjemmel és a Hormon labor vizsgálat kimutatta,hogy nehezen szívódik fel a szervezetemben a folsav!
Abban kérném a segítségét, hogy Ön szerint mi lehet ennek az oka?
És hogyan tudnék ezen javítani?
Előre is köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
2 hónapja tartó,állandó bal oldali alhasi fájdalom miatt csináltattam 2 napja egy natív kismedence MR-t,elötte voltam nőgyógyásznál is de nem találtak semmit.Az MR eredményben a következőket írták le(a kérdésem az lenne,hogy normális a 13mm-es folliculus,illetve okozhatja ez esetleg az alhasi,szúró fájdalmat?)Menstruáció utáni héten voltam a vizsgálaton.
"Az endometrium jelenleg 2-3mm,a cervix jelintenzitása megtartott,a hüvely fala nem vastagabb,az ovariumok MR képe nem kóros,mindkét oldalon egy vékonyfalú,kb 13mm folliculus látszik,diffuziógátlás nem igazolható.
Köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Teherbeeséssel kapcsolatban endokrinológus javaslatára 2 hónapja szedem az euthyrox 50mg tablettát enyhe pm alulműködésre (3,2) valamint, ehhez inofolic-ot napi 2x. Ebben a két hónapban a ciklusom 22-23 napos lett, előtte mindig 28-30 napos volt. Okozhat-e ciklus lerövidülést valamelyik készítmény? Ebben az esetben, véleménye szerint ha a 10. nap környékén van az ovuláció megfelelő esély lehet a teherbeeséshez? (Ideális méretű méhnyálhártya és tüsző ilyen rövid idő alatt kialakulhat-e)
Köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Citológia vizsgálatom eredménye p1 lett “elszarusodó laphám” miatt. Orvosom felírt 10 napra CNS kúpot, amit csak a 2 vagy 3 héttel később kezdtem el alkalmazni. Amióta használom erőteljesen viszketek kívül, illetve a bemenet környékén. Hiába kenem felváltva Pimafocurttal vagy canestennel. Előtte egyáltalan nem volt se viszkető, se
égő érzésem, teljesen rendben voltam. Azon gondolkodom, hogy felfüggeszteném a hasznàlatát, tekintve, hogy nem tudok aludni sem a panaszok miatt. Abbahagyhatom a kezelést a 4. nap után, ha tünetmentes állapotból kerültem ide?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Kérdésem az lenne hogy most kemoterápia előtt állok, mellrákkal diagnosztizáltak.Nagyon félek a mellekhatasoktol, kimondottan a meddőségtol.Sajnos még nincs gyerekem és most 38 éves vagyok.Ha bekövetkezne milyen eselyeim lennének hogy természetes úton anya legyek?!
Köszönöm válaszát

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktorúr!
4 hónapja próbálkozunk a férjemmel, babát szeretnénk. A ciklusaim átlag 34 naposak. Mérem a hőket, figyelem a nyákot, a grafikon alapján van ovulációm, a luteális szakaszom átlag 10-11 nap. December, január, februárban a menses után másfél hétig barna folyást tapasztaltam (orvosi vizsgálat alkalmával a doktorúr azt mondta, stressztől is lehet, nem igényel kivizsgálást, rákszűrés negatív). Most márciusban már jobb volt a helyzet, menses után csak három nap barnázás, viszont peteérés után 6 nappal leesett a hőm, és harmadik napja sötétbarna, vizes folyást tapasztalok, a hőm újra fent van (ma van a 8. luteális napom, terhességi teszt negatív). Lehetséges beágyazódástól a barnázás, és ez tarthat napokig? Puffadás, fáradtság, hangulatingadozás jellemző, valamint a derekam fájogat. A mensesem három nap múlva esedékes. Csináljak még tesztet, ha nem jön meg, vagy ez a barnázás esetleg progeszterom hiány? Így a későbbiekben sem tudok teherbe esni? (tavaly márciusban a vérvétel eredmény alapján rendben volt a progeszteronom) Nagyon köszönöm előre is!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
10hetes terhes vagyok és nagyon fáj a fejem. Sok rémisztő dolgot olvasok a neten azzal kapcsolatban, hogy mit vehetek be és mit nem. Nekem csak Algopyrinem van itthon, ezzel kapcsolatban is megoszlanak a vélemények.. Lehet baj ha egy szemet beveszek? A fájdalom igaz, hogy többet árt mint egy szem gyógyszer? Köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném a segítségét,tanácsát kérni!
2 éve szeretnénk babát a párommal,sajnos eddig sikertelenül.
Sajnos jelen helyzetben nem kaptam a nőgyógyászomtól időpontot, leghamarabb csak 2 hét múlva.(talán)
28-29 napos szokott lenni a ciklusom,(pontosan szokott jönni,és normális àtlagos vérmennyiséggel)pénteki-szombati napra nem vàrtam.
Péntek,szombat,vasárnap semmi nem volt.
Hétfôn este pecsételő barnázás. Kedden reggel szintén.
Szerdán semmi nem volt. Ma,csütörtökön enyhe vérzés(de annyira minimális,hogy egy mini tampon elég lenne kb egész napra(nem lesz ilyen ez csak egy viszonyítás)
Tesztet kedd reggel csináltam az negatív lett,illetve ma délután is csináltam az is negatív. A testhőm ma is 36.9 volt.
Semmi menstruációs derékfájás vagy mellfeszülés,illetve terhességre utaló jeleim sincsenek,csak szokatlan ez a ciklus(soha nem volt mèg ilyen)
Lehet terhesség??
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Úr!
Hosszú évek óta visszatérő Streptococcus Agalactiae fertőzésem van. Tudom, hogy a normál flóra része, de nekem gyakran (évente 4-5 ször) kóros irányba tolódik el a száma annak elenére, hogy a flóa helyreállítására is minden Dr. Újházy András által havasoltat is megteszek.
Már három lombik nem sikerült, pedig Dr. Kőrösi Tamás több módszert is próbált többek között korai pet.fészek kimerülésemre tekintettel (HRT ciklus, spontán ciklus+MEB, immunológiai leletemre IVIG kezelést is kaptam stb., embriók szépek voltak)
1. A kérdésem az lenne, hogy a reális-e annak gondolata, hogy a beültetéskor a hüvely kifertőtlenítése ellenére feljut a Str.coccus és már a beágyazódáskor abortál, vagy megakadályozza azt. Az összes cikk a szükéskor adott antibiotikumot javasolja, nekem azonban el sem sikerült jutnom odáig.
2. Ront-e a lombik sikerességén a közvetlenül előtte kapott antibiotikum pl. a str.coccusra (penicilin stb.), tekintve azokat a vizsgálatokat, melyek szerint a méh sem steril és ott is van egy mikloflóra, amit kvázi kiírt az antibiotikum.
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Ur!
Erdeklodni szeretnek, hogy inszeminaciot kovetoen mennyire javasolt progeszteron potlas, ha az inszeminaciot stimulacios eljaras is megelozte? Sok helyen olvasom, hogy adnak progeszteront, ugyanakkor, ahova mi jarunk ilyen kezelesre, ott ez nem a protokoll resze. Ami miatt szoget utott a fejembe a dolog, hogy tul vagyunk egy inszeminacion (elotte stimulacio, closty, injekcio, majd ovitrelle), es ket hettel az inszem utan pozitiv lett a tesztem, de ra egy hetre mar negativ, es ujabb majdnem egy het mulva kezdtem “barnazni”. Mar az elejen jeleztem az orvosomnak, hogy az elso terhessegem soran is szuksegem volt progeszteron potlasra (ez termeszetes uton tortent, nem inszemmel), es gyanus, hogy most is aktualis lesz. O azt mondta, hogy amikor stimulacios eljaras elozi meg az inszeminaciot, olyankor nem adnak progeszteron potlast. Nyomaszt, hogy mennyire lehetett ennek a tenyezonek szerepe abban, hogy elment ez a baba(kezdemeny)? Vajon artana, ha megis mar az elejetol szednek progeszteront? Elore is nagyon koszonom a valaszat!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Decemberben PCOS-t diagnosztizáltak nálam ultrahangos vizsgálattal. Azóta több orvosnál jártam (endokrinológus, nőgyógyász) de ellentétes információkat, gyógyszereket kaptam, ezért ezeket nem szedtem be.
Magán laborba fordulva csináltattam vérvételes hormon vizsgálatot. A márciusi menstruáció 5. napi eredménye:
FSH 7.05 mlU/ml
LH 7.0 mlU/ ml
Ösztradiol 174.0 pmol/l
Prolaktin 10.49 ng/ml
Tesztoszteron 1.36 nmol/l
AMH 10.7 ng/ml *
A decemberi AMH mérés eredménye 137.02 pmol/l volt.
Ha jól számoltam át, akkor ha minden igaz csökkent. Ez mitől lehet? Hogy lehetne normális értékre csökkenteni?
Az érmékek alapján látható PCOS szindróma? (A nőgyógyász látott decemberben 20 mmes tüszőt)
A peteérés jeleit (pl.: nyák) érzékelem közép idő tájt.
Ilyen hormon szinttel lehetséges természetes úton a teherbeesés?
Köszönöm válaszát! K.K.

A választ itt olvashatod.
 

Kedeves Dr úr! Tegnapi nap folyamán a 4 . Héten vérzés jelentkezett egyre erősebb majd darabok is távoztak voltam orvosnál aki ultrahang vizsgálat nélkül megalapította a vetélés ! Az én kérdésem az hogy ez menstruácionak tudható be vagyis van esély hogy ebben a hónapban meg lesz peteérésem és probalkozhatok vagy van idő amit ki kell várnom a következő probálkozásig ????

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
28 hetes kismama vagyok, a héten érkezett meg hüvelyváladék tenyésztés eredményem: Streptococcus agalactiae (B-Cs), Levofloxacin: Érzékeny; gomba nem tenyészett ki. Orvosom Canesten hüvelytablettát (3x1) javasolt, sajnos beszélni nem tudtam vele erről, mivel csak e-mailen jelezte a javaslatát. Kérdésem, hogy okozhat-e koraszülést ez a fertőzés? Illetve ha gomba nem tenyészett ki, mért lehet szükség Canesten hüvelytablettára?
Előző terhességemnél a 33. héten megindult a szülés, akkor is ugyanezt a baktériumot mutatták ki, és akkor elhangzott, hogy akár ez is okozhatta a szülés idő előtti megindulását. Most szeretnék mindent megtenni, hogy ne induljon be idő előtt a szülés. Tudok valamit tenni ennek érdekében?
Köszönöm előre is a választ!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 6hetes terhesen szedhetek probiotikumot? És ha igen melyiket ajánlaná? Folyton kuruttyol a hasam arra gondoltam szedni. Köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm!
A párommal próbálkozunk a gyermekvállaláson, a naptár szerint sikerült is a megfelelő időpontokban.
A ciklus 24. napjától egészen mostanáig érzékeny a mellem, a mellbimbóm, talán még nőttek is. A derekam és a hátam fáj.
A ciklus 26. napján minden előjel nélkül vérzés lépett fel. A vérzés a menstruáció előtti 3 napban tartott, nem pecsételő jellegű volt, de egész napra elegendő volt egy tisztasági betét. A 3. nap volt jellemző a barnás pecsét. Nem fájt semmi. Egy szimpla mosdó használat alkalmával vettem észre. A menstruációm azóta sem jött meg, 2. napja késik.
A ciklus 28. napján csináltam egy tesztet, ami negatív lett.
A kérdésem az lenne, hogy lehet e ez beágyazódási vérzés?? Esetleg korai vetélés?
Mikor érdemes tesztet csinálni?
Várom mihamarabbi szíves válaszát!
Köszönettel!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Dr. Tekse István!
A 9. ciklusnapon (átlagban 28 naposak a ciklusaim) a méhnyálkahártya csíkszerű. Sajnos mm-ben mért adat nincs. Nem kevés ez? Babát szeretnénk és nem tudom hogy ez megvastagodik-e annyira, hogy a beágyazódás sikeres lehet-e.
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! 6 hónapja nem volt menstruációm voltam orvoshoz dufaston gyógyszert írt fel amitől érzem hogy görcsöl a hasam alatt de nem akar megjönni a menzeszem . A fèrjemmel szeretnènk újra gyermeket , van egy másfél èves kislányunk, előtte is 6 hónapig nem volt menzeszem ès a petefészkembe 13 cisztát találtak akkor is dufastont kaptam ès egy hónap múlva megjött ès teherbe estem , szülès után nem találtak semmi rendellenességet ,1 hónap múlva megjött ès 1 èvig rendszeres ès pontos volt. Elkezdtünk próbálkozni a második babával a menzeszem elmaradt de terhes nem voltam ,nincs cisztám , a súlyom èvek óta változatlan ,pajzsmirigyem rendben van mègsincs menzeszem ès teherbe se tudok esni.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Ma kaptam meg a kombinált vérvétel eredményemet:
10+6 naposan történt a vérvétel 28 éves vagyok.
free b h cg 99,36IU/L
pappa 1,605IU/L
ultrahang még nem történt.
Ebbből mire lehet következtetni? Köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A múlt hónapban voltam petevezeték átjárhatósági vizsgálaton.
Már 5. napja késik a mestruációm, de már elvégeztem 2 db terhességi tesztet is és sajnos negatív lett az eredmény. A kérdésem az lenne, hogy megzaravhatta a ciklusomat a vizsgálat?
Válaszát előre is köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A menstruációs ciklusaim az utóbbi 5 hónapban 26 vagy 27 naposak voltak,ez a havi hosszabb lett. Ma van a 29. nap: reggel éreztem,hogy menstruálni fogok. Enyhe görcseim voltak,de semmi egyebet nem tapasztaltam (általában 1 héttel a menstruáció előtt már erősebb görcseim vannak,a melleim folyamatosan feszülnek,és erős hangulatingadozásaim is vannak,ez most mind kimaradt). A mai nap reggel pedig az enyhe görcsök mellett 1 csepp halvány rózsaszín folyásom volt,és kb 1 óra múlva el is múltak a görcsök. Elvégeztem egy terhességi gyorstesztet,de sajnos nem reggel,hanem délutan volt rá időm,negatív lett. Ettől függetlenül ez utalhat terhességre? Köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Az előző két terhességemnél hematómáim voltak (nem is sikerült) most a harmadiknál utrot kell szednem emiatt. Kiderült az is, hogy Leidenes vagyok (heterozigota) és Clexane-t is kell használnom pozitív terhességi teszttől kezdve. Azt olvastam, hogy akinek hematómái voltak már az a terhesség 12. hetéig nem használhat vérhigítót. Önnek mi a véleménye erről? Köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a ciklus 15. napján 5,6 mm-es méhnyálkahártya nagyon vékony? Hogyan lehetne segíteni a vastagítását? Vitaminok? Méhpempőről mi a véleménye?
Sajnos hónapok óta nem sikerül a teherbeesés.
Előre is köszönöm szépen válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Jó estét doktor úr!
Múlt hét hétfőn volt egy laporoszkopos vizsgálatom és kiderült hogy a jobb oldali petefészeken találtak egy lencsényi endometriosit amit eltávolítottak és szövettanra küldték a hashártyai felszínén is van néhány rizs szemnyi endometriotikus csomó. Tegnap voltam varratszedésre és az orvosom azt javasolta hogy kezdjük el a lombikbébi programot. Májusában leszek 37éves de a párommal úgy gondoljuk lehet természetesen úton hogy most már eltávolították. Jól gondoljuk doktor úr. Előre is köszönöm a segítséget!

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm doktor úr!
Párommal gyermeket szeretnénk,már jó ideje, de nem sikerült eddig még.
Én 28,párom 34 éves.
Van már egy 4 éves kis fiunk (természetes úton).
Jelenleg ott tartunk hogy az itteni nőgyógyász el küldött mindkettőnket vizsgálatra. Engem hormon panelra.
Ami a ciklusom 10 napján történt.
Az eredményeim a következők,:
Fsh.:7,50 (foll.fázis:3,50-12,50 ;lut.fázis:1,70-7,70;ov.fázis:4,70-21,50)
*Lh:21,47 (foll fázis :2,40-12,60;ov.fázis:14,00-95,60;lut.fázis:1,00-11,40)
*Prog.:0,3(foll fázis :0,18;ov fázis :0,39-38,10;lut.fázis:5,82-75,90)
Ösztradiol:236,10
Összprolaktin:143,80
Tesztoszteron totál :0,44
Ez alapján a nőgyógyász azt mondta minden rendben, ovuláción túl lehetek (14.nap).
Viszont aznap (14.nap)éreztem a jobb petefészkem feszülését. Ezt jeleztem neki így ultrahangon meg nézett, ami igazolta hogy még nem történt meg az ovuláció, ugyanis jobb oldalon egy 10,8 mm follikulus látható. (ezután nem történt újra konzultáció, ill. vélemény váltás az eredményt illetően)
Ennek tükrében merem azt feltételezni, hogy akkor az Lh szintem magasabb a kelleténél.
Mivel gondolom az uh lelet alapján még nem lehetett a 10.nap ovulációs fázis...? Ha mégis akkor viszont a progeszteron kevesebb.
Szeretném kikérni az ön véleményét ezeket illetően.
Előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktorúr!
Hüvelyen keresztül használom a ciklus második felében az utrot. Azt szeretném megtudni, hogy ha együtt vagyunk a férjemmel az rá nem ártalmas? Nem szívódik fel neki? Köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem,hogy mennyi az esélye annak,hogy az első ciklusban össze jön a baba?
A párommal pont termékeny napon kezdtük a "projectet", majd ezt követte 3 nap múlva a nagyon termékeny nap, ami tartott 2napig ,és ma vagyok a naptáram szerint az ovulációs napomon. Ezen időpontok szerint,egyszer maradt a házas együttlét,de akkor csak termékeny napon volt. Mai napon reggel is megtörtént, illetve este is. Nagyon szeretnénk már a Babót! Mit javasol nekünk, a biztos siker érdekében? A válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tiszzelt Doktor Úr!
Azzal a kèrdéssel fordulok önhöz hogy eddig minden hónapban jelentkezett nálam az a bizonyos nyák ami segíti a teherbeesét, 2019.márciusa óta figyelem a ciklusaimat, és eddig minden hónapban ugyannabban az időben jelentkezett a nyák megfelelő állagban és mennyiségben, most januárban viszont nemigazán vagyis nagyon kevés mennyiségben vettem észre, de voltunk is együtt a párommal termékeny időszakban ovu. elött, és utána sem vettem észre a megszokott mennyiségű nyák jelenlétèt. Időközben meg is jött a menszeszem sajnos, és èrdekelne hogy mit is jelent ez mert azt olvastam hogy a nyák hiánya terméketlenségre utalhat, lehetséges e egyik hónapról a másikra, esetleg valami más állhat a hetterében? Köszönöm válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István!
Bizalommal fordulok önhöz, a segítségét szeretném kérni.
1 éve próbálkozunk párommal a baba projekten de, eddig nem jártunk sikerrel.
A nőgyógyász annyit mondott, hogy majd ha 1,5 után sem sikerül akkor menjek vissza.
De nem vártam vele ennyit tavaly novemberben el is kezdtem a vizsgálatokat.
Novemberi eredmények:
TSH: 16.97mIU/l (ref:tartomány:0.55-4.78)
Prolaktin: 955 mIU6i
Ezt a két értéket találták akkor magasnak.
Az orvos fel is írta a Bromocriptint napi 1tabl.
Valamint elküldtek pajzsmirigy kivizsgálásra.
Sajnos elég későre kaptam időpontot a napokban kerül sor a vizsgálatokra.
Második hónap eredménye:
Prolaktin érték: 52 mIU/l (jelenleg napi 1/2 tablettát kell szednem)
TSH 3.49 mIU/l
(ref:tartomány:0.55-4.78)
Viszont ami még nem tiszta,hogy eddig 12.-19.napon volt Follikulometria.
De most azzal a kiegészítéssel kell,hogy közvetlenűl a vérzés után is kell egy megtekintés, hogy nincs-e Perzistáló follikulus.
Ez mit jelent pontosan?
Valamint 1 év alatt sem lett szabályos a ciklusom 28-40 nap között mozog.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
Segítségét szeretném kérni.
Márciusban lesz egy éve, hogy próbálkozunk férjemmel, és várjuk a gyermekáldást.
Voltunk kivizsgálásokon, ahol nálam enyhe sárgatesthormon hiányt állapítottak meg, így 3. hónapja progeszteront szedek a ciklus második felében. A ciklusam 28 naposak, de a progeszteron szedése óta kitolódott 32 napra.
Eddig soha nem tapasztaltam, de ebben a ciklusban a 12. napon enyhe barnázásom volt. Lehetséges ez mint ovulációs vérzés, vagy a progeszteron pótlás miatt léphetett fel?
Valamint ha ovulációs vérzés volt, az ovuláció előtt vagy után jelentkezik?
Köszönöm előre is a válaszát.
Tisztelettel,

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Nemrég lett pozitív a terhességi tesztem. Folytattam a hőmérőzest de kicsit aggaszt. Ingadozik. Tegnapi hő 36.9 a mai 36.6. Utalhat-e ez progeszteron hiányra vagy kémiai terhességre? Kb 4 hetes 5 napos terhességről van szó. Erős derék fájásom van mar második napja. Korábban volt egy missed. Ab műtétem 7. hetes terhesen mert megállt a szivhang. Azt az időszakot végig barnáztam néha véreztem (hematóma miatt). Illetve folytassam e a hőmérőzést? Köszönöm ha időt szán a válaszra.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Azt szeretném kérdezni hogy 4 évig szedtem a Mirabella 75g/25g tablettát. 2019 októberétől nem szedem. Természetesen úgy hogy végig szedtem megjött a menzeszem és utána nem kezdtem szedni. Az orvos azt mondta 3 hónap a tisztulás idő. Már decembertől próbálkozunk a babával. Nem vagyunk rá görcsölve. Szedem októbertől a Femibion babatervező vitaminját. Most januárban elkezdtem szedni mellette az Inofolicot naponta 1 társammal iszok.Ovulációs tesztet is vettem és akkor is voltunk együtt januárban. Mikortól van nagyobb esélyünk hogy sikerüljön a baba?
Vagy esetleg milyen vitamint ajánlana
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr.
Olyan problémám lenne, hogy 2020.01.08an megjött a menzeszem majd 2020.01.29-től néhány csepp vér jött 3napig.
Majd 2020.02.02 megjött 3nappal előbb az újabb menzesz.
Mitől lehet ez? Babát szeretnénk de nem sikerül valamiért.
Várom válaszát

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr!
Az alábbi kéréssel fordulok Önhöz:
Gyermekvállalás előtt állunk, de bizonytalan vagyok, mert a fejem és a nyakam hátrahajlik, egymás után több apró mozgás. Ebben az esetben megváltozik a légzésem, emiatt félek az embriókárosodástól. Például oxigénhiány. De vannak hümmögések, torokköszörülések is. Stressz hatására erősebb, intenzívebb. Napközben ritka, este rendkívül sűrű. Társaságban igyekszem leplezni, nyújtózkodással, ásítással.
Sima EEG, alvás megvonásos EEG, illetve video monitorozás esetében is voltak eltérések, de nem bizonyított sem a tourette, sem az epilepszia.
Milyen hatással vannak a "tikkek" a magzatra? Lehet-e bármilyen komplikáció a szülés közben, a fura mozdulatok, levegővétel miatt?
Hosszantartó magas AST miatt próbálkoztunk 1 hetes antibiotikumos kezeléssel, 15 napos medrol szteroid szedéssel, ami idő alatt rengeteg negatív mellékhatás ért, pl.: 2 hét alatt +15 kg, ami azóta is fennmaradt, próbáltuk a Tiapridalt is. Egyedül a szteroid szedésekor éreztem változást a tüneteket illetően, de sok mellékhatása megnehezitette a napjaimat. Immunológiai vizsgálat volt, jó eredménnyel zárult.
Várom mihamarabbi szíves válaszát!!
Köszönettel és Üdvözlettel,

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Hetekkel ezelőtt megműtöttek méhen kívüli terhesség miatt. Sajnos az egyik petevezetékemet is el kellett távolítani.
Az orvos, aki műtött, mondta, hogy átlagon felüli a hossza a petevezetékeimnek és ráadásul nagyon kanyargósak is. Ez lehetett az okozója a méhen kívüli terhességnek.
Így viszont borítékolható, hogy a megmaradt petevezetékem miatt szintén méhen kívüli terhesség lesz a vége, ha sikerül teherbeesnem. Ráadásul egy beazonosítatlan duzzanat is van a megmaradt vezetéken, ami még inkább aggodalomra ad okot.
A férjemmel szeretnénk elébe menni ennek a tortúrának és úgy döntöttünk, hogy a lombik eljárást vennénk segítségül a család bővítéséhez.
Sokat olvasgattunk a témával kapcsolatban, de kérdések merültek fel.
Jogosultak vagyunk az OEP által támogatott eljárásra, vagy csak magánúton lehetséges a lombik részünkre?
Esetleg adhat ki nőgyógyász szakvéleményt arról, hogy a megmaradt petevezetékem nem képes eljuttatni időben a petesejtet a méhembe a hosszúsága és kanyargóssága miatt, ezáltal pedig már jogosultak leszünk a támogatásra? Már ha egyáltalán adhat-e ilyen szakvéleményt.
Minél előbb szeretnénk belevágni a lombik eljárásba, de ezekkel a dolgokkal nem vagyunk tisztába.
Válaszáért előre is nagyon hálásak vagyunk!
Köszönettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Férjemmel neki futottunk a meddőségi kivizsgálásnak, jelenleg a vírus és kenetvétel eredményét várjuk.
Azt szeretném megkérdezni, hogy ha rendben lesznek az eredmények kérhetem az időpontot az átjárhatóságira, vagy egy konzultáció szükséges előtte?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
21 hetes várandós vagyok 2.gyermekemmel. Terhességem előtt már volt gasztritiszem, ami meggyógyult, majd néha fellángolt. A terhességem 8.hetétől újra szenvedek tőle. Optacid, gaviscon, salvus víz, gyógyteák, gyömbér, citrom amikkel próbálkozom "túlélni" . Gasztroenterológusom azt mondta, hogy nyugodtan igyam a ventert és esténként vegyek be 1 20mg controlocot. A ventert néha iszom reggelente az enyhíti a gyomorfájdalmamat, figyelek a diétára is a folyadékbevitelre is de ma már annyira feszült és fájt a gyomrom és a sok rosszullét miatt annyira magam alatt voltam, hogy bevettem egy szem gyógyszert. Nem szándékozom rendszeresen ezt bevenni, de jó most egy picit, hogy végre jól érzem magam. Ön szerint ártalmas e babának ha néha beveszek ebből a gyógyszerből? Sokat olvastam már erről, külföldi tanulmányokat is nézegettem, de nem teljesen értem. Van ahol azt írják hogy omeprazol mehet terhesség alatt máshol meg hogy pantoprazol. Sok kismamának Ludeát írnak fel nekem a gasztroenterológus azt mondta hogy a Controlocot ajánlja inkább. Köszönöm előre is a válaszát. Szép napot!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Úr!
Szeretném segítségét kérni. Utolsó menstruációm 12.26. Januárban pozitívat teszteltem, orvosom hüvelyi UH- n nem làtott semmit csak 13mm méhnyálkahártyàt. De valamiért azt mondta hogy lehet hogy vàrandós vagyok. Viszont a mai napon nem úgy feszül, fàj a mellem mint eddig. Lehetséges hogy gond lesz megint? Hasam picit fàj olyan menstruációsan de nagyon enyhe, vérzés nincsen. Kérem ha tud, ìrjon mit gondol erről. Nem akarom elveszìteni a babàt. Köszönettel

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Mit gondol a hormoneredményemről?
Hormonvizsgálaton voltam a ciklus 4. napján. Rendszertelenül menstruálok, évi 6-8 alkalommal. Illetve előfordulnak közti vérzések. Uh-án 1 hónapja voltam, Pco jellegű az egyik petefészek, a másikba számos apró tűsző.
TSH-3.040 mIU/l
FSH-4.3 IU/L
LH-3.2 IU/L
Prolaktin-1355 mIU/l
Ösztradion-174.2 pmol/l
Tesztoszteron-1.870 nmol/l
Éhgyomri glukóz (plazmából)-4.9 mmol/l
60 perces glukóz-5,5 nmol/l
120 perces glukóz-4.2 nmol/l
Inzulin-9.7 mIU/L
Inzulin 60 perc-119 mIU/L
Inzulin 120 perc-62.8 mIU/L
Inzulin rezisztencia (HOMA index)-2.11
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! Nekem az lenne a kérdésem:5-6 hetes terhességemnél járok a 3-ik babánk lesz mind ketten spontán születtek és mind a 3-án orvosi beavatkozás nélkül fogantak, voltam most nőgyógyászaton és hüvelyi ultrahangot csináltak. Az ambuláns lapomon szerepel az hogy :TAS+TVS:uterusban kettős gyűrű, 8,3 mm-es petezsák és valami oknál fogva nem kérdeztem meg hogy mi ez a kettős gyűrű remélem itt választ kapok. Válaszát előre is köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A következö lenne a kérdésem. Kb 29naposak a ciklusaim. E hónap 4-én volt a menszeszem. 19-én van peteérésem. Lehetőségünk csak azon a napon lenne hogy együtt legyünk a párommal. Teherbe eshetek a peteérés napján?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
2 vetélésen vagyok túl, első 2018.01. Második 2018.09.
Voltam teljes kivizsgáláson, semmi eltérést nem találtak, kivéve a prolaktin szint 2019.03. Érték: 28,00 ng/ml(ref.tart. 4,79-23,30) kaptam rá Bromocriptin napi 2x1
2019.07 ez az érték 2,2ng/ml (ref.tart. 2,8-29,2) reggel fél este fél szem
De amióta szedem nem estem teherbe. Az elején szedtem terhes vitamint pár hónapig, és méhpempőt.
Tanácsára lenne szükségem.
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr,
33 évesen most jutottunk el oda, hogy babát szeretnénk. Egy éve tavasszal inzulinrezisztencia derült ki, pco gyanúval, de diéta és 6 kg fogyás után most jók a cilusaim, bár a korábbiakhoz képest megnyúltak. A meg nyúlt ciklus mellett a 20. Napon 24 nmol/l volt a progeszteron vérszintem gondolom akkor volt peteérésem. Most kezdtünk el csak próbálkozni. A fő kérdésem az, hogy sajnos más egészségügyi gondjaim is vannak: uterus didelphis és scoliosis. A nőgyógyász akinél utoljára voltam azt mondta a későbbi szülés kapcsán "elvégzett sc-ből még sosem volt baj, ha nem végeztük abból viszont igen". Valóban esélytelen lennék normál úton szülni? Jobban félnék egy nagy hasi műtéttől, mint a szülési fájdalomtól. Nyilván ha valóban indokolt, indokolt, nem kockáztatnám egyikünk egészségét sem, de ez kicsit vaskalapos, minden más lehetőséget kizáró mondatként csengett a fülembe.
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
18 hetes várandós vagyok. Az első trimeszteri vérvizsgálaton a direct coombs egy +os lett, ellenanyag szűrés negatív. Vércsoportom Arh+
Mi lehet ennek az oka? Első terhességemnél negatív volt. Árthat e ez a babának?
Köszönöm előre is a válaszát.
Üdvözlettel

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
2018 decemberben hagytam abba a fogamzásgátló szedését.
2019 év januártól megjött a menzeszem minden hónapban egy két hónapban csúszott egy hetet későbbre vagy korábbra de általában 31 napra jött meg, november 27 volt utoljára most decemberben kimaradt.
Tesztet csináltam negatív lett. Olyan fájdalmat érzek ami a felfázáshoz hasonlít van folyásom is egy kevés, és a reggeli vizelet is sötétebb.
Esetleg ez okozhat vérzés problémát ? Már 44 éves vagyok még nem szültem de szeretnék.
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Lenne egy problémàm, menstruàciós problémàm van. Voltam nőgyógyàsznàl mert két hónapot késett írt fel nekem gyógyszert/bioferm/elkezdtem szedni. Màsodik nap meg is jōtt tartott 5 napig. Kéthét múlva ismét megjött ez is 5 napig tartott azóta nem jött meg most vagyok az 55 napnàl. A doktor azt mondta semmi probléma nincs de akkor miért késik?!
Vàlaszàt előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
29 éves vagyok, jelenleg 18 hetes várandós második gyermekemmel. Terhesség előtt már voltak refluxos panaszaim, ami néha gyomorgyulladás sal járt. Ahogy várandós lettem megint jött a gyomorfájás is. Gasztroenterológus orvos javasolta hogy használjam a Venter port. 3 kis zacskóval ittam meg a terhességem 8.hetében. A nogyogyaszomhoz a 14.héten mentem, aki ellenezte a Venter használatát. Ön szerint van aggódnivalóm amiatt, hogy 3x ittam ebből a porból? Gaviscon, ootacidet használok jelenleg illetve salvus vizet.
Válaszát előre is köszönöm.
Szép Napot!

A választ itt olvashatod.
 

Szép jónapot! Utólag is Boldog Karácsonyt kívánok magának és előre is Boldog Új Évet. A kérdésem a következő lenne. Mennyi az esélyem hogy teherbe esek? 15.-dikén megjött, 23.-dikán elmúlt. De alapjáraton úgy jött meg, hogy első nap volt meg normálisan meg,a többi napon éppen hogy csak volt valami a tamponon. Töltöttem le egy naptárt, ami mutassa hogy mikor mennyire vagyok termékeny. És minden másnap együtt voltunk párommal védekezés nélkül. Ma van a peteérésem, ma is együtt voltunk párommal, persze védekezés nélkül, és egy nagyon pici vérzésem volt a szex után. Az mitől lehetett? Mennyi esélyem van a terhességre? Mikor érdemes tesztet venni? Válaszát előre is köszönöm. Üdv. Mária

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Augusztusi terhelés eredmények a következők lettek:
Cukor:4.9 7.6 7.2
Inz. 12 100 134
Merck XR 1000mg es dieta után a decemberi terhelésem eredménye:
Cukor: 5.3 9.1 6.8
Inz. 9.5 73 81
Ezekkel az inzulin értékekkel folytathatjuk a 2 inszeminációval a meddőségi kezelést? Hormonok rendben vannak, minden hónapban van ovulációm es a petevezetők átjárhatoak. (PCOS nem volt) Férjem eredményei is megfelelőek.
A válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Kérdéssel fordulok Önhöz! Volt egy ET 3 napos 2 embrióból, csináltam tesztet a 11. napon pozitív lett a 14. napon viszont negatív! Voltam vérvételen a Hcg érték: 6,4 lett! Van még remény vagy sajnos sikertelen lett a lombik? Mennyi idő múlva lehet menni a következő ET-re? Van meg 4 embrió lefagyasztva! Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
5-6 hetes terhes vagyok, 2 napja ezt igazolta az orvosom az uh alapjàn(az uh-n ép petezsák, abban ép amnion és szikhólyag látható) A vizsgálat elött pár nappal tapasztaltam barnás, rövid ideig rózsaszínes folyást. Ezt jeleztem az orvosomnak, azt mondta, hogy érzékeny a méhszájam. De nem mondott mást, vagy hogy bármi egyéb problémát látna. De ma ismét tapasztaltam, bár ma csak barna, nem rózsaszínes.
Az orvosomhoz majd csak 3 hét múlva kell visszamennem. Semmilyen vizsgálatot nem kért. Én tegnap magánlaborban nézettem progeszteront, az eredményem 91,25 nmol/l .(az adott labor áltam megadott határértékek között van)
Mivel elsö terhesség, nem tudom mitöl kell félni, mikor nem.
Normális lehete ez a barna folyás? Illetve a progeszteron szintem megfelelö?
Köszönettel,

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Az AMH értékemmel kapcsolatban írtam önnek (Januárban 2.87 volt most novemberben pedig 2,1 re esett le). A válasza az volt, hogy amennyiben nem éri a mehet "trauma" pl mutet akkor nincs ok aggodalomra.
Azt nem irtam, hogy volt laporoszkopias műtétem novemberben. Nem találtak semmilyen gondot a műtét során, minden petevezető átjárható és cisztat sem kellett eltávolitani. Mégis az AMH jelentősen leesett a műtétet követően. Ez mit jelenthet?
Köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Férjemmel idén áprilisban döntöttünk a gyermekvállalás mellett. Az első próbálkozás után sikerült teherbeesnem, azonban kb.az 5.heten elvetéltem, előtte voltam ultrahangos vizsgálaton, a terhességet megállapították, a petezsákot látták. Ezt követően a ciklusom hamar visszaállt és két hónap kihagyás után újra elkezdtünk próbálkozni, azonban eltelt 6 ciklus és sikertelenül. A ciklusomat folyamatosan végigkövetem, reggeli ébredési hőmérséklettel, valamint ovulációs teszttel. Októberben voltam éves nőgyógyászati szűrésen az eredmény negatív lett.
Pajzsmirigyalulműködésem van, melyre letroxot szedek 37,5ug-ot, legutóbbi vérvétel eredményeim, melyet a ciklus 21.napján vettek:
FSH 2.0 mU/mL
LH 3.3 mU/mL
Prolactin 18.94 ng/mL
Estradiol 207 pg/mL
Progeszteron 19.4 ng/mL
CA 125 14.1 U/mL
TSH 2.33 mIU/L
Szabad T4 0.97 ng/dL
Szabad T3 2.20 pg/mL
ATPO 54.78 U/mL
Ön szerint meddig érdemes még próbálkozni orvosi vélemény nélkül? Mikor érdemes orvoshoz fordulnunk? Illetve van-e bármilyen egyéb javaslata?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm szépen!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Problémám többrétű,
2007-ben 1-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nálam, az eredményeim jók nincs vele semmi problémám. 2016-ban mentem először nőgyógyászhoz, hogy megnézzük, hogy ezt a betegséget leszámítva lehet e esetleg más problémám ami nehezíti, hogy a közeljövőben gyermeket vállalhassak.
Hormonvizsgálat következett, ahol kiderült, hogy magas prolaktin szintem és a tsh-m is emelkedett kis mértékben. Az orvos elküldött MR vizsgálatra, ahol kiderült, hogy microadenomám van és erre bromocriptint szedek, a tsh-ra letroxot. Az eredményeim most már jók, a tsh érték az alsó határt súrolja. Mivel a várt fogantatás elmaradt, párommal meddőségi központba mentünk. A kérdésem az lenne, hogy ezen problémák mellett az inszemináció, valamint a lombik program lehetséges? Előre is köszönöm válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr.
Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a párommal babát tervezünk. Kaptam Elevit 1komplex gyógyszert. A vércsoportom 0RH-
Esetleg ez befolyásolja a teherbe esést? Van külön erre vitamin?
Válaszát előre is Köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Augusztusban inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam, az értékeim a következők voltak:
Cukor: 4,9 7,9 7,2
Inzulin: 10 100 134
Napi 1 Merckformin Xr 1000 mg tablettát szedek, tartom a 150 ch diétát és eddig 8 kg-ot fogytam.
Milyen inzulin értéket kell elérnem hogy újra kezdhessem az inszeminációt a meddőségi központban? Mi az az érték amivel már sikerülhet?

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Meddőségi kivizsgálás során voltam AMH vérvételen idén, 2019. január 9-en, amikor is 2.87 volt az eredményem, ami 33 éves koromhoz képest jónak volt minősítve.
Idén volt 3 inszeminációm és további két hónapig szedtem Clomidot. Most két hete voltam egy újabb AMH laboratóriumi vizsgálaton és most 2.1 lett az eredmény. Drasztikusan nagynak érzem az esést egy éven belül, ez vajon mit jelent? Nem ugyanabban a laborban történt a vizsgálat, viszont ekkora eltérésre így sem számítottam... Van okom aggódni?
Köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Pàrommal februàr óta próbàlkozunk,hogy legyen egy kisgyermekünk.Màjusban mentem el nőgyógyàszhoz.túl vagyok minden vizsgàlaton,èn is ès a pàrom is.Nekem volt mèhtükrözèsem,ès megnèztèk a petevezetőket is,rendben volt minden.Az első vèrvètelnèl magas volt aTSH-m,2.990.Szedek rà fèl szem Letrox-ot,le is ment 1,7-re.magas volt a prolaktinom is 27,70ng/ml.ezt bromocryptin szedèsèvel letornàztuk 1,2ng/ml-re.szedek mèg clostilbegyt tablettât.Ami aggasztó,hogy az AMH èrtèkem alacsony:5,79 pmol/l.a következő lèpës az inszeminàció lesz.van esèlyem ilyen alacsony AMH- val?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztlet Doktor Úr!
Szeretném a segítségét kérni.
Magas vérnyomás miatt Tolura 40 g vérnyomáscsökkentőt írt fe a kardiológusom.Emellett concor 250-et is kaptam.Vérnyomásom gyógyszer nélkül tartósan 150/100 fölötti értékeket mutat.
Férjemmel tervezzük a második gyermekünket.Szeretnék érdeklődni,hogy terhesség alatt milyen vérnyomáscsökkentőt javasol,milyen készítményt szedhetek biztonsággal?Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
26 éves vagyok, és 10 évig szedtem fogamzásgátlót. 2019.10.10-től nem szedem már a gyógyszert, tehát ez a második gyógyszer nélküli ciklusom. Mennyire nagy baj az, hogy a hőm nem emelkedett meg a ciklus során? Volt egy nagyobb leesés (59.9), akkor azt hittem, hogy az az ovuláció, de utána nem emelkedett meg, hanem maradt 36.5 körül, mint a ciklus elején. Itt még van rá esély, hogy pár hónap múlva visszaáll, vagy valami komolyabb dolog állhat a háttérben? Érdemes ezt kivizsgáltatni?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
5 éve szeretnénk kisbabát. Kb 1,5 éve kezdtük a kivizsgálásokat. Nálam mindent rendben találtak. A férjemnek volt alacsonyabb a spermium száma (25 M) és lassúak. Így inszeminaciot javasoltak. Az elsőnél kiderült, hogy magas a prolaktinom, bromocriptint kaptam rá. 3 sikertelen inszeminacionk volt. Tsh 2,3-2,1-2,3 volt. A prolaktin a 3.nal volt rendben. 36 éves vagyok, így nem akartuk tovább húzni, jöhet a lombik. Februárban kezdtünk volna. Időközben a tsh-m sikerült 1 körülire csökkenti vitaminokkal és jóddal. Okt. 31.en jött meg, nov 1-en abbahagytam a bromocriptint, hogy tartsak egy kis szünetet. Dec 2.an pozitívat teszteltem ❤️ Hihetetlenül meglepődtünk. Leírhatatlanul boldogok vagyunk. Tegnap voltam vérvételen, Tsh:1,00 hcg: 1782 prolaktin: 28,85 (5,18-26,53 a határ). Kicsit megijedtem, hogy megint magasabb. Kezdjem el szedni ismét a bromocriptint? Félek hogy vetélést okoz a prl. Orvos csak jövő héten tud fogadni. Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel. A

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Férjemmel babát szeretnénk, 1,5 éve próbálkozunk sikertelenül. 6 hónapja a magas(5,6) TSH értékem miatt gyógyszert szedek. 1 hónappal később 1 közelében volt a TSH-m. Novemberben elmentem hormonvizsgálatra, ahol a TSH 2,5 , a prolaktin értékem 1156 mIU/L lett. Azt mondta az utóbbira a nőgyógyász orvosom, hogy egy kicsit magas, de próbálkozzunk tovább, pár hónap múlva menjek vissza, ha nem sikerül a baba. Valóban nem kell foglalkozunk vele és próbálkozzunk tovább? Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
26 éves vagyok, 11 éve együtt a párommal. Másfél éve szeretnénk babát, azonban egy évvel ezelőtt megszakadt az első terhességem a 12. héten, missed ab lett műszeres befejezéssel. (a műtőorvos egyáltalán nem beszélt velem a se műtétről, se úgy általában, mindent a kórlapról tudok) 45 napra jött meg rá, de sokkal gyengébben mint korábban. A terhesség előtt rendkívül erős, görcsös vérzéseim voltak, 30-35 naponta, 5 napig. Most ez 29-32 nap között változik, fájdalmatlan, 2 nap gyenge vérzéssel és 3 nap pecsételéssel.
A vetélést követően UH alapján mindent rendben találtak. A hormon eredmények májusban nem mutattak számottevő eltérést (tesztoszteron enyhén magasabb, TSH 2,4, AMH 3,8), az orvosom akkor felírt Clostilbegytet, 2 szemet öt napon keresztül, a 11.napon 1 tüsző volt és mindössze 5mm nyálkahártya. Az a ciklus 37 naposra nyúlt, a vérzés második napján visszamentem UH-ra, ahol a tüsző ugyan ott volt és ugyan akkora, szóval nem történt peteérés. Az orvos azt mondta szedjem be a további két doboz Clostit, és hátha az elnyújtott hatás alatt spontán sikerül teherbe esni - nem kaptam kontroll időpontot, csak hogy ha letelt az egy sikertelen év, keressek egy meddőségi központot. Ezt követően készíttettem cukor terhelést, ahol kiderült az inzulinrezisztencia, erre 5 hónapja szedek Merckformin 750 XR-t, diétázom és mozgok. (Vitaminok: méhpempő, E, D vitamin, folát) Több mint 14 kilót fogytam tavasz óta (most 64kg vagyok). Anno az utolsó doboz clostit nem szedtem be az endokrinológus javaslatára, a felborult hormonok mellett feleslegesnek találta.
Azt hittem, az IR kezelése segíteni fog változtatni a menzesz minőségén, de még mindig hiába reménykedek minden hónapban - így akaratlanul is összekötöttem a gyenge vérzést a teherbeesés hiányával. Amikor ezt korábban említettem mind a nőgyógyásznak, mind az endokrinológusnak, nem tartották problémának.
Az elmúlt 2 hónapban csináltam LH teszteket, az előzőben 4 napon keresztül volt erősebb a tesztcsík a kontrollnál, és ebben a ciklusban is legalább 2 napig biztos pozitív volt (elfogytak a tesztek). Nem állapítottak meg PCOS-t, (amitől magas lehetne alapból az LH) így most fogalmam sincs, hogy mi a helyzet. Januárra kaptam időpontot új orvoshoz, de az egy örökkévalóságnak tűnik.
Ha a műtét sikerült rosszul, (túlkapartak, hegesedtem?) lehet kezdeni vele valamit?
Érdemes lenne újra megpróbálni a Clostit?
Mások tapasztalatai alapján sokkal több lehetőséggel próbálkoznak az orvosaik, én meg úgy érzem az első sikertelen kúra után lemondtak rólam.
Mit tanácsolna, merre induljak el, milyen vizsgálatokra lenne szükség?
Köszönöm ha időt tud szakítani a levelemre!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Hónapok óta próbálkozunk férjemmel eddig sajnos nem jött össze a baba. A ciklusom 32 napos.
A ciklusom 23. napján vettem észre a nem nagy mennyiségű barna folyást ami jelenleg 5. napja tart. Még nem fordult elő ilyen. 3. és 21. napi hormonokat és tsh t3 t4-et is múlt hónapban nézettem és minden érték rendben van. Rákszűrésen szeptember elején voltam ott is minden rendben.
Szeretném kikérni a véleményét, Ön szerint érdemes mást is megvizsgálni?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok!
Az első kérdésem az lenne, hogy volt egy méhen kívüli terhességem, eltávolítottak a jobb oldali petevezetőmet. Mennyi esélyem van így teherbe esni?
9 éve vagyok a párommal neki van 2 gyerkőce az előző párkapcsolatából, de valamiért nekünk nem jön azóta össze mióta volt a műtét és előtte is nehezen jött össze és sajnos műtét lett belőlle.
Esetleg valami jó tanács? Mit csináljak? Milyen vizsgálat vagy esetleg gyógyszert szedjek hogy sikerüljön a baba?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm Dr.Úr!
Korábbi kérdésemre adott válasza alapján melyet beillesztenék önnek kérdezném,hogy milyen vizsgálatnak kellene a méhnyak gyulladást kimutatnia? És hogyan kezelhető,ha az lehetne a probléma forrássa?
Köszönettel várom válaszát
(panaszom a következő lenne:fogantatás elmaradása és pecsételő vérzéssel felkerestünk egy magán intézményt a férjemmel. 37 éves vagyok és nekem már van 2 gyermekem,de a férjemmel szeretnénk közöset is. A vizsgálatok során a doktorom talált egy polipot melyet műtéttel eltávolított és abrasiot is végzett,megvastagodott mehnyálkahártya miatt. A rákszűrésem eredménye p2 a műtétet követően a szövettan eredménye:sejtes elváltozás nincs. A hormon vizsgálataim jók lettek.A férjem termékenységi vizsgálata a határértékek alatt van 10%-al. A kérdésem önhöz az lenne,hogy a pecsételő vérzés amiért tulajdonképpen felkerestem az intézményt a mai napig megmaradt. Erölködésnél néha ,de akkor csak 1-2 órára,házaséletet követő 1-2 nap múlva ,de nem minden alkalommal és a ciklus 12-14 napján elég gyakran jelentkezik ami 1-2 napig tart. Az orvosom azt mondta erre,hogy a ciklus támogatás során,stimulálás megoldja ezt a problémámat. Ön szerint is ez lehet a megoldás?
Dr. Tekse István - szülész-nőgyógyász válasza:
Kedves Kérdező!
Leírása alapján méhnyak gyulladásra gondolnék elsődleges okként, nem tudom volt-e ez irányban kivizsgálás.)

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr !
Több hónapja próbálkozunk babatervezessel de sajnos nem jön össze .Volt évekkel ezelőtt 2 abortuszom illetve több vetélésem ,egy egészséges kisfiúnk van.
Többször volt petefészek cisztám.Túl vagyunk a hormonvizsgálaton ami teljesen jó ,férjem spermatogram eredménye szintén teljesen jó .Szóba került hogy petevezeték elzárodás így a következő lépés az lesz amitől nagyon félek .Lehet más oka is ha minden eredmènyünk jó?
Kérem szíves válaszát .Köszönettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Segitséget szeretnék kérni, sajnos a párommal az együttlét során kiszakadt az óvszer. Egy óra elteltével vettem be egy Escapelle tablettát. Az utolsó ciklusom első napja október 19-én volt, 27 napos ciklusaim vannak, tehát nov. 15-én kellene újra menstruálnom. Mivel nemrég váltottam munkahelyet és sajnos az anyagi helyzetünk sem megfelelö, nem szeretnénk babát. Kérem segitsen nekem, ebben az esetben lehetek terhes? Köszönöm a segtséget!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
42 éves vagyok, babát szeretnénk a párommal. A vérzésem rendszertelenül jön meg kb 1 éve. Nőgyógyászom clostilbegyt-et írt fel, amit három hónapig szedtem. Az utolsó vérzésem szeptember 6-án volt, szeptember 18-án voltam ultrahangon, ami kimutatott domináns tüszőt, a méhnyálkahártyára is azt mondták, megfelelő vastagságú. Ajánlotta az Inofolic-ot amit október 28 óta szedek. Vérzésem szeptember óta nem jött meg, terhes teszt negatív. Okozhatja az Inofolic a vérzés kimaradást?
Köszönöm előre is a válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
33 évesen korai petefészek kimerülésem van. ( AMH 0,5 ng/ml) Lombikprogramban veszünk/ vettünk részt. Mindkét lombikkezelés előtt fogamzásgátlót kaptam a ciszta és a magas FSh (26 mUI/ml) miatt. Így viszonylag jó értékekkel indultunk neki a kezeléseknek (10 mUI/ml körüli FSH), bár az ösztradiol szintem lehet alacsony volt /70pmol/l).
Az első kezeléskor Clostilbegytet kaptam és e mellé kétnaponta 150-es Bemfolát. Egy tüszőm lett, de sajnos abban nem volt petesejt.
A második most októberben volt, akkor kaptam 300-as Ovaleapot első nap, majd 5 napig 200-at. Két tüsző indult el, de sajnos nem fejlődtek, így le kellett állítani a stimulációt.
A havi vérzés 3. napján nézett ultrahangon ebből maradt vissza sajnos egy ciszta is, bár mellette a baloldalon növekedésnek indult egy tüsző.
Az intézetben elmondták, hogy nagyon kicsi az esély, hogy ebből baba legyen,de természetesen még próbálkozhatunk a lombik lehetőségével, de szóba került már a petesejt donáció is, amelyet mi teljes egészében elvetettünk párommal.
Sajnos az utóbbi 1-2 évben rohamosan romlottak az értékeim, ezek mellett IR, PM alulműködés, magas prolaktin szint. Szedem folyamatosan a vitaminokat: 600mg Q10, 400mg E-vitamin, folsav, MagneB6, D-vitamin.
Esetleg lehet a háttérben még valamilyen ki nem derített probléma, amely felboríthatja a hormon háztartásom?
Ön szerint van értelme még a lombikos próbálkozásoknak? Más gyógyszeres terápiával lehetne-e még támogatni esetleg a hormonok megfelelő működését?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
26 éves vagyok, férjemmel babát szeretnénk, pár hónapja már próbálkozunk, de még nem jött össze. Az lenne a kérdésem, hogy nekem kb 9-10 napos luteális fázisom van, lehet ez az oka annak, hogy nem akar össze jönni? Illetve ha ezt az információt figyelembe vesszük, akkor jól gondolom-e, hogy nincs értelme tesztelnem, akkor ha csak 1-2 napot késik, hiszen úgy még 2 hét sem tellene el a megtermékenyítéstől, vagy rosszul gondolom?
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
33 éves nő vagyok,túl 5 sikertelen inszemen,2 sikertelen lombikon, 3. sikeresség után a 7.héten elhalt.
Meddőségem alapvetői okai talán ismertek, mint Leiden-mutáció heterozigóta, protein S hiány, inzulinrezisztencia. Első kettőt Clexane-nal,Aspirin Protect-tel kezelik, inzulinrezisztenciára Meforalt szedek (500 és este 850mg, most már 1000-1000 mg), cukor- és fehérliszt mentesen étkezem (hozzávetőlegesen tartva a 160 g ch diétát), szedek Myo-Inositolt (ami 28 napos ciklusokat és peteéréseket hoz,a Meforal nekem önmagában nem hatott.)
Missed ab műtétem után 1 hónappal az alábbi terheléses vércukor és inzulin értékek lettek Meforallal,Myo-Inosytollal (ezeket tehát 3 hónappal ezelőtti eredmények.):
Glükóz 0’ :5,2 mmol/L ; 60’ : 7,4 120’: 8,1
inzulin: 0’: 5,13 mIU/l 60’: 48,5 120’: 76,3
TSH: 2,6 mIU/l , amire azóta negyed szem Letroxot szedek, így jelenleg 1,92
A Meforalt ezek miatt az értékek miatt azóta magasabb, 1000-1000 mg dózisban szedem és gyógyszertári hiány miatt Metformin Actavis névvel.
Probléma a következő:
Minden beültetéshez a vékony nyálkahártya miatt 3*1 Estrofemet kellett szedjek korábban is, így értünk el kb 10 mm nyálkahártyát a beültetésekre. Most,hogy 3 hónap kihagyás volt a missed ab műtét után (ami alatt ismét 28 naponként menstruáltam 1,5-2 napig) és újra elkezdődtek a felkészítések a fagyasztott beültetésre 3*1 mg EStrofemmel, már több hónap ment el újra a semmibe,mert a szervezetem nem reagál rá,sőt, talán még vissza is fejlődik…:
UH 5.nap: 4,1 mm nyálkahártya, domináns tüsző 13mm ,innen 3*1 Estrofem kezdődik
UH 11.nap: 5,7 mm nyálkahártya, dom.tüsző 10 mm innen 2*2 Estrofem
UH 16.nap: 6mm nyálkahártya, dom.tüsző: felszívódott, ez a hónap is „elúszott”
Mi okozhat ilyen tüneteket? Találkozott már Ön ilyennel? Létezik vastagításra más módszer,ha Estrofemre nem reagálok? Okozhatja ezt a más nevű és magasabb dózisú cukorgyógyszer?(Meforal helyett Metformin Actavis 500-850 mg helyett 1000-1000mg). A ciklusom is ezekben az Estrofemes, „visszafejlődött” hónapokban 28 napról kb 45 napra tolódtak….Mi történhetett velem?A missed ab után normálisak voltak még a pihenőhónapokban a ciklusaim.
Ugyanebben a kudarccal végződő ciklusban épp készíttettem egy 2.napi hormonvérévételt:
TSH: 1,92 LH:5 FSH: 3,6 Prolaktin: 6,9 Progeszteron:0,4 tesztoszteron: 24,92 ösztradiol:26,18
DHEA-S:184
Sajnos nincs lakóhelyemen állandó endokrinológusom, vidékre csak 2-3 hónap múlva jutok be, az pedig addig ismét rengeteg időkiesés,így ezért fordulok Önhöz segítségért.
Kérem,segítsen nekem, mi lehet az ok,mi történhetett,mi „blokkolhatja” az Estrofem felvételét?3 hónapot tanácstalanul nem szeretnék várni,mire endokinológushoz jutok, egyáltalán ha onnan ered a bajom. Ha az Ön páciense lennék, Ön,mint meddőségi specialista milyen kezelést javasolna?
Elnézést hosszú levelemért,de igyekeztem minden információt leírni.
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Van egy másfél éves kislányunk, és nagyon szeretnénk neki kistesót már több, mint fél éve, de eddig nem sikerült.
Az első babánkra is elég sokat vártunk, 9 hónap után fogant meg. Mérem a hőmérsékletem minden reggel ugyanabban az időben, és minden hónapban kimutatja, hogy volt ovulációm, de a peteérést követő időszakban sosem marad fent a hőm, hanem egy kissé cikkcakkos, már az ovulációt követő néhány napban leesik, aztán felmegy, és ismét leesik. A menstruációt megelőző 3-4 napban mindig pecsetelő vérzésem van.
A kérdésem az lenne, hogy mi lehet az oka annak, hogy többször is leesik peteérést követően a hőm, miért nem marad fenn, valamint miért pecsételek több napig menstruáció előtt minden hónapban?
Köszönöm válaszát! 31 éves anyuka

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
40éves vagyok,van egy 20éves lányom,16 éve nem védekezem és nem sikerült 5éve a lombik programunk sem. Most viszont augusztus 24-én volt utóljára menzeszem. 25-27 napos ciklusaim vannak pár éve,sosem szedtem fogamzásgátlót. Az utolsó menzesz naptár szerint szeptember 17-én lett volna esedékes,első nap volt 1-2 csepp talán vérzés,de még annak sem mondanám.Azóta viszont jele sincs a menzesznek. A mellem nem feszül,viszont állandó olyan érzésem van,hogy most biztos,hogy megjött,de semmi lassan 4hete így megy,néha érzem a hasam,nem úgy mint menzesz alatt kicsit gyengébben és inkább reggel és este.2-3 hete nagyon fáradékony vagyok és egész nap aludnék.Szeptember 29.-én egy tesztet csináltam ami negatív lett. Hőmérsékletemet hiába mérném,mert sosem figyeltem,igazából az évek múlásával már feladtam a reményt. De így még nem jártam. Október 11.-én lett volna a következő ciklus első napja,de szintén egyszeri barnázás volt,azóta semmi. Ön szerint előfordulhat,hogy gyermeket várok vagy valami más probléma lehet. Párom szeptember elején kemoterápiás kezelést kapott,ezért is aggódunk!Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Áprilisban volt egy terhességem amire az orvos duphastont írt fel terhessèg megőrzése végett. ( szerinte kevés a sárgatest hormonom)Sajnos nem kellett szednem mert elvetéltem. A ciklusom rendszeres 28 napos, peteérésem is van.
olvastam, hogy a duphaston segít a teherbe eséshez is (van 2 dobozzal otthon) kérdésem az lenne, hogy kezdjem e el szedni vagy nem javasolja? Ha igen akkor mikortól és hogyan kell szednem?
várom válaszát. Köszönettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
3 üres petezsákos terhesség után(mindegyik elsőre, spontán sikerült) kiderült, hogy a férjem DNS fragmentációs értéke 31%.
A nőgyógyász azt javasolta, hogy a férjem szedjen antioxidánsokat és próbálkozzunk újra.
A kérdésem az lenne, hogy ilyen magas dns fragmentáció mellet (ha nem sikerül csökkenteni) van esély egészséges terhességre?
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A Róbert Károly magánkórházban jártam meddőségi kezelésre, ahol az endokrinológiai vizsgálatokat Ön készítette és értékelte. A leleteim alapján enyhe IR-t diagnosztizált, amire gyógyszert nem, de napi 2 Inofolicot írt fel. A kérdésem az lenne, hogy sikeres teherbeesés esetén az Inofolicot meddig érdemes szedni? Jelenleg Femibion 1-et is szedek.
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
15. hónapnyi sikertelen próbálkozás után történt meg a kivizsgálás.
Ciklus 3. napján:
Prolaktin 969 µIU/ml (tartomány: 102-496)
FSH 5,20 mIU/ml (tartomány: 3,5-12,50)
LH 15,76 mIU/ml ((tartomány: 2,4-12,60)
TSH 3,40 µIU/ml ((tartomány: 0,30-4,00)
1x1 Letrox-ot kaptam a pajzsmirigyre, 2x1 Bromocriptint a magas prolaktin szintre. Mellette szedem a Premens, barátcserje készítményt is.
Az lenne a kérdésem, hogy miért ilyen kevés az FSH és magas az LH? Ez az FSH érték kevés ahhoz, hogy megérjen a tüsző? Tud ajánlani erre a problémára valamit?
(Eddig ha minden igaz akkor mindig volt peteérésem, mert havonta követtük ultrahanggal, illetve lassan fél éve mérem a hőmet.)
Sajnos 21. napi vérvétel nem volt, progeszteron pótlás ajánlott ilyen magas prolaktin szintnél, illetve pajzsmirigy alulműködésnél?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Ismeretlen eredetű meddőség miatt egy inszemináción túl vagyok, ez sajnos sikertelen volt.
Később egy terheléses cukor vizsgálat után inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam.
Értékeim: 0 cukor: 4,9; 60 cukor.7,9; 120 cukor 7,2
0 inzulin. 12; 60 inzulin: 100; 120 inzulin 134.
Merckformin 1000 XR tablettát szedek napi egyet, tartom a 160 ch diétát.

Hormonjaim teljesen rendben vannak, van ovulációm is minden hónapban.Pozitív terhességi tesztem már volt spontán hónapban.
Érdemes visszamennem a 2. inszemináció indítására vagy van esélyem spontán terhességre?
Mennyit érdemes várni?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
2 év sikertelen próbálkozás után inszeminációra készülünk. Először lombikra küldtek minket, de megpróbáljuk az inszeminációt.
A párom eredményei megfelelőek arra, hogy ezt megcsinálják.
Nekem viszont >1300-as Anti TPO eredményem lett. A többi pajzsmirigy értékem: TSH 1,430, T3 4,39, T4 12,17, tehát referencia értéken belül van.
Minimális IR-em van (120' 39, 60' 24, 30' 57, glükoz éhgyomri 4,8, 30' 7,7, 60' 4,2, 120' 5,6), ez volt aug közepén (előtte volt 2 héttel szintén egy terhelésem, de akkor csak a 120'-t nézték meg), azóta diétázok..
A kérdésem az, hogy a fenti értékeket csökkenteni kell, mielőtt megcsináltatjuk az inszeminációt?
Köszönöm szépen!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
július 2 àn volt egy terhessèg megszakitàsom 27 jött meg először a menszesz 31 én kaptam deponevezetü injekciót azóta mèg a mai napig is meg van a menstruáció mit tegyek?
Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr Úr!
29 éves nő vagyok.
A héten kaptam meg a pajzsmirigy labor eredményét:
TSH: 3,120mIU/L
T3: 5,08pmol/L
T4: 12,25pmol/L
Antitpo: 319,0 IU/mL
Férjemmel babát szeretnénk és érdeklődni szeretnék, hogy az emelkedett antitpo szint milyen hatással lenne rá? Hallottam olyat is, hogy csak akkor kell ezzel foglalkozni, ha elviszi a TSH-t. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr! 5 hetes terhességem (csak petezsák látszott az ultrahangon) spontán megszakadt és 2 nap alatt vérzéssel magától teljesen kitisztult. 3.napon már negatív volt a hcg teszt, és nem volt szükség semmilyen beavatkozásra, nem is vérzek, az orvos mindent rendben talált. (első vetélés, előtte egy problémamentes terhességem volt)
Az lenne a kérdésem, hogy mivel teljesen jól érzem magam, és orvosilag is rendbe jöttem néhány nap alatt, ebben a hónapban lehet-e már próbálkozni a babával, vagy várjunk a következő menstruációig?
Köszönöm segítségét előre is!

A választ itt olvashatod.
 

Szép napot!
PCOS-t állapítottak meg nálam, Tegnap voltam hormonvizsgálaton ezek az eredmények vannak jövőhéten viszem vissza az orvosomhoz a leletet de szeretném tudni mire számítsak.
Szérum cukor meghat. (éhgy) 5,0 mmol/l
C reaktív fehérje (CRP) kvantitatív meghatározása 0,14 mg/l
Thyreotrop hormon meghatározása 4, 136 uIU/ml
anti TPO 42 IU/ml
Vitamin D3 meghatározás 75, 730 nmol/l
Inzulin meghatározása 7,50 uU/ml
FSH 5,0 mU/ml
Luteinizáló hormon meghatározása 5,6 mU/ml
Prolaktin meghatározása 10,8 ng/ml
Ösztradiol meghatározása szérumban 76,58 pg/ml
Progeszteron 2,83 ng/ml
DHEA-sulfát 5,29 umol/l
Tesztoszteron meghatározása 1,20 nmol/l
SHBG 85,93 nmol/l
Kortizol meghatározása (Reggeli) 12,7 ug/dl
CA 125 12,17 U/ml
A választ előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr,
39 éves vagyok, enyhe inzulinrezisztenciám van, és egy éve próbálkozunk eredménytelenül a párommal (a spermaminősége rendben van).
(a hormonvizsgálatok, ECHO-HSG szerint én is rendben vagyok, AMH 4,4)
Májusban megpróbálkoztunk egy, végül sikertelen inszeminációval (Clostybegyt mellett egy tüsző volt), ahol az orvos végül csak UH gép segítségével tudott bejutni a fecskendővel. Azt mondta, hogy a 20 éves praxisa alatt nem küzdött meg ennyire inszeminációval, mert nagyon szűk, és térben szabálytalan irányú volt a méhemhez vezető út...
Októberben mennénk az első lombikra. A kérdésem, hogy ha a korábbi ECHO-HSG vizsgálaton ezt a problémát nem jelezték, érdemes 3D-s ultrahangra elmennem előtte, vagy bármilyen más vizsgálatra?
Nagyon szépen köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Július 29-én volt meg utoljára a menstruációm. Tegnap előtt pozitívat teszteltem. Digitális tesztet használtam (clearblue) , ami ki írja, hogy valószínűleg mikor történt a fogantatás. Nekem 1-2 hetet írt ki, a teszt betegtájékoztatóján ez elméletileg 3-4 hetes terhességet jelent.
A kérdésem az lenne, hogy mennyi időt várjak az első vizsgálattal?
Illetve eddig Inofolic-ot ittam a baba tervezés előtt is, (1 tasak: mio-izonit 2000mg - folsav 200 µg 100%) ihatom továbbra is? Szedjek még valamilyen más vitamint is?
Segítő válaszát várva,
Tisztelettel és üdvözlettel

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok Doktor. Úr! Azt szeretném kérdezni hogy július 27-én volt menstruációm 31-ig és agusztusban 16-18igy volt beágyazódás a kalkulátor által és 19-en volt 2 napig enyhe rózsaszínes mikor pisiltem és utána 3 napig enyhe élénk piros de csak akkor mikor pisiltem és 23 - án elmúlt és utána elkezdtem rosszul lenni szédültem szurkált a hasam alja meg a melleim érzékenyek voltak és este olyan fura érzés volt este mikor lefeküdtem este pihenni olyan csípéses szúrás volt. mikor menstruációm van akkor 1 teljes betét szokott el fogyni és most meg 2 db kellet és az is alig véres! Párommal együtt voltunk és fehér valami jött ki belőlem és nemtudom mi lehetett. Vettem terhességi tesztet tegnap délután meg csináltam és negatív lett és szomorú is lettem. Kérem segítsen mi nagyon szeretnénk közös babát. Lehet korai volt a teszt? Néha most is beszurkál a hasam alja és oldalt a melleim feszülnek. Köszönöm előre a válaszát! Szép napot kívánok!

A választ itt olvashatod.
 

Szép napot Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, aug 24-én kellett volna megjönnie a havimnak. Előtte már erős derékfájásaim voltak ami a mai napig tart. Majd 26-án pár csepp rózsaszínes folyásom volt és el is múlt. Másnap reggel csináltam egy tesztet halványan megjelent a második csík is de délutánra már kisebb barnás folyásom volt, ami estére már el is múlt. Tegnap csináltam reggelről megint egy tesztet ami már negatív volt, majd erős vérzésem lett, az átlagostól teljesen más. Ma is tart a vérzés de nem olyan intenzitással. A hasam nem fáj csak szurkáló érzést érzek, reggeli szédüléseim vannak. Az orvos azt mondta hogy csak akkor tud megvizsgálni ha elmúlik a vérzés. Lehet ez terhesség vagy a vérzés már a vetélésre utalt?
Köszönöm szépen a választ!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Dr Úr!
29 éves nő vagyok.
Férjemmel lassan 1 éve próbálkozunk, hogy összejöjjön a baba. Férjem eredményei rendben vannak. Folyamatosan járok rákszűrésre semmilyen szervi elváltozásom nincs. Ciklusaim rendszeresek, előző hónapban 24 mm-es tüszőt mértek.
Pajzsmirigyem kicsit alulműködik: 5,442mIU/l
t4, t3 rendben van.
Letrox50 mg-t szedek felezve + Normaxolt + D- vitamint mivel utóbbi értékem is alacsonyabb.
AMH: 4,32ng/ml
Ön szerint érdemes egy átjárhatósági vizsgálatot csináltatni?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
Együtt voltunk a párommal az ovulációm előtt 3 nappal. Az ovulációm augusztus 12-én volt. Az utána következő együtt létek alkalmakor intim zuhanyt alkalmaztam. A mai nap kellett volna hogy megjöjjön a menstruációm, augusztus 26-án, de nem jelentkezett.
Helyette enyhe hüvelybe nyilaló szúrkálásokat véltem felfedezni a mai napon.
A mai naptól egy héttel ezelőtt a mellem érintésre érzékeny volt, ez a mai napig tart.
Ön szerint ezek a panaszok mire utalhatnak, valamint úgyis bekővetkezhetett fogamzás hogy intim zuhanyt alkalmaztam?
Köszönöm szíves válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt. Doktor úr!
Um júni 13. Ciklusaim hosszúak min 34napos, néha 38. Júli 16 terhességi teszt negatív, Júli 24 pozitív. Július 26 uh megvastagodott méhnyálkahártya, júl 30 5mm petezsák. Aug 9 petezsák 11mm. Aug 16 2 mm embrió. Aug 21 petezsák 15mm embrió 3mm crl pulsatio sejthető. Jövőhéten kontroll, aggódok.
Kérdésem az lenne hogy elfogadható ez a növekedési ütem? Van aggodalomra okom? A táblázatokhoz képest szörnyen kicsinek tűnik és nagyon nem nő napi 1 mm-t...
Köszönöm válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
1éves probálkozás után úgy döntöttem, hogy mielőtt bárhová is tovább mennénk a párommal, csináltatok 3. napi és 21. napi vérvételt.
3. napi vérvételen eredménye:
Albumin 41,0 g/L 35,0 - 52,0
FSH 4,4 IU/L
Follicularis fázis 2,5 - 10,2
Ovuláció 3,4 - 33,4
Luteális fázis 1,5 - 9,1
Postmenopausa 23,0 - 116,3
LH 2,5 IU/L
Follicularis fázis 1,9 - 12,5
Ovulációs fázis 8,7 - 76,3
Luteális fázis 0,5 -16,9
Postmenopausa 15,9 - 54,0
Prolaktin 242,0 mIU/l
Postmenopausa 38,0 - 430,0
Premenopausa 59,0 - 619,0
Ösztradiol 125,0 pmol/l
Follicularis fázis 71,6 - 529,2
Ovulációs fázis 234,5 -1309,1
Luteális fázis 204,8 - 786,1
Postmenopausa 0,0 -118,2
Pubertás előtt 0,0 - 100,0
Tesztoszteron 0,760 nmol/l
Postmenopausa 0,000 - 1,699
Premenopausa 0,420 - 2,060
Szabad tesztoszteron % 2,17 %
0,70 - 2,19
Szabad tesztoszteron konc. 0,017 nmol/l
0,003 - 0,033
Biológiailiag aktív tesztoszteron konc. 0,369 nmol/l
0,059 - 0,756
Biológiailag aktív tesztoszteron % 48,6 % +
15,3 - 47,7
SHBG 24,0 nmol/l -
27,8 -146,0
Postmenopausa 12,0 -166,0
Eredményeim alapján mi a véleménye?
Köszönöm előre is a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A hüvelyi UH leleten az állt,(4éve kutatják,11orvosnál voltam már),hogy a császáros hegnél az uterusban található egy 1cm-es folyadékgyülem,abból szivárog a vér,ami nekem lassan 6éve okozhatja a rendszertelen barnázásaim,vérezgetéseimet a menzeszen felül.Nem esem teherbe 4éve.Van egy kislányom aki természetes úton mindjárt megfogant(császárral született),és soha császárom előtt nem volt semmilyen problémám.Minden laborom(hormonok) rendben,cytó,laparoscópos feltárás,stb rendben.A mellemből viszont nyomásra még mindig ürül előtej(prolactin is jó) 6éve a szülés óta,Bromocriptin napi fél tbl.4hónap alatt nem szűntette meg.Mindenképpen műteni kell ezt a problémát ön szerint?Ergam cseppet írtak rá,de ez segít a bajomon?Vagy életem végéig vérezgetni fogok és nem esem teherbe?Kérem tanácsát ez ügyben!!!!!Köszönöm!!!!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
13 hetes várandós vagyok. Beszereztünk egy magzati szívhang figyelőt (Angelsound), amivel tegnap meg is találtuk a babát, kétszer nagyon rövid ideig, csak néhány másodpercig mertük hallgatni. Azt szeretném kérdezni, hogy ez bármilyen szinten lehet ártalmas a babára nézve? Milyen gyakran szabad vele meghallgatni? Illetve, ez jelent-e számukra nagyobb terhelést vagy ha elmegyek egy ultrahangra? Köszönöm szépen előre is a segítséget!
Sesam

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Korábban válaszolt a kérdésemre a Progeszteron szinttel kapcsolatban, nagyon köszönöm! A mai napon (FET (5 napos embrió)+ 24.nap) UHn CLR 3,26mm embrió látszott megfelelő helyen megtapadt petezsákkal. Ma kaptam sajnos már az UH után a laborleletet ahol a HCG szint szépen növekedett 45741 IU/L, de a progeszteron 34,32 nmol/l-t értéket mutat (6 nappal korábban a HCG 9850 volt, a progeszteron 40.68 ) . Jelenleg 4*1 Estrofemet és 4-2-4 Utrogestant használok, a korábbihoz képest délben is használok kettőt, mivel pecsételő vérzésem volt így a meddőségi klinika javaslatára emeltem a dózist.
Az a kérdésem lenne, hogy a Progeszteron szint megfelelő? Szükséges esetleg valamit módosítani a kezelésben?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Újabb kérdések és válaszok

Régebbi kérdések és válaszok

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Pozitív lett a tesztem, aminek nagyon örülünk. Sokat tanultam Önöktől és azoktól a felhasználóktól akik mindennapi tapasztalataikat megosztják a Fórumon. Első hónapban használtam ezt az oldalt és sikerült a baba. Biztatásként 39 éves vagyok és van esély ebben a korban is. Bár egészségesen élek, sok stresszben dolgozom, ettől függetlenül mindenkit bíztatok. Sok sikert mindenkinek. Köszönöm, hogy van ez az oldal!"

Csisze

Lájkolj minket!