Szakértőnk

Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász

Dr. Tekse István

szülész-nőgyógyász

szulesz-nogyogyaszt.hu
RobertKlinika.hu

Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem. Szakvizsgámat "kiválóan megfelelt" minősítéssel tettem le. Tudásomat több európai intézetben eltöltött szakmai gyakorlat során bővítettem folyamatosan.

Fő érdeklődési területeim a meddőség kezelése, valamint a minimál-invazív nőgyógyászati beavatkozások.

A meddőség kezelésekor a kíméletes, ám hatékony eljárásokat részesítem előnyben, amilyenek az endoscopos műtéti eljárások is. Az endoscopos műtéti technikát pályafutásom kezdete óta gyakorlom, az endoscopia iránti elkötelezettségem azóta is töretlen.

A Róbert Károly Magánklinika szülész-nőgyógyász szakorvosa vagyok, ahol nagyon sok pár tisztelt meg bizalmával és fordult hozzám, aminek eredményeként a meddőség kezelését sikeres terhesség, majd szülés követte, s ezeket orvosként volt szerencsém végigkövetni.

A sikeres párok boldogságát tapasztalni nagy élmény számomra és erős szakmai motiváció, bízom benne, hogy Önnek is tudok segíteni.

 
 
Kérdezni szeretnél? Kérdés feltevéséhez regisztrálj, vagy ha már megtetted, lépj be!

Korábbi kérdések és válaszok


Kedves Doktor úr!
32 éves nő vagyok, már van egy 3 éves gyermekem. A kislányom előtt volt egy elhalt terhességem sajnos, ezért mikor meg tudtam a terhességet, akkor egyből kaptam 12. hétig progeszteron pótlást. Szerencsére minden rendben volt. Szeretnénk a férjemmel egy kistestvért, és emiatt elmentem egy hormonvizsgálatra, hogy lássuk milyenek az értékek. Minden érték rendben volt, de a progeszteron értékem 8,5 nanogramm/milliliter lett. Azt szeretném kérdezni, hogy ez az érték elégséges-e ahhoz, hogy teherbe tudjak esni, vagy túl alacsony. Ha alacsony, akkor azt szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a barátcserje kapszuláról, ami ugye segíti emelni a progeszteronszintet. Sok jót hallottam róla, és inkább egy ilyen módot választanék, mint a gyógyszeres kezelést. Természetesen, ha az szükséges, azt is elfogadom.
Előre is köszönettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
35 éves vagyok, van két gyermekem (16 és 12 évesek). Új párkapcsolatomban szeretnénk kisbabát, több mint fél éve próbálkozunk eredménytelenül. Előző két gyermekemnél nem volt probléma a teherbeesés. A fő kérdésem igazából az, hogy 0 Rh (-) vércsoportú vagyok, a második gyermekem 0 Rh (+)-os, szülés után kaptam anti d oltást, ennek ellenére a 3. terhességem vetéléssel végződött. Kérdésem az, hogy a vetélés után is kellet-e volna kapnom anti d oltást?
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Én egy 40éves nő vagyok és több mint 3 éve próbálkozunk a baba projekttel 2 éve rendszeresen egy magánklinikán. 2017.Október 25-én volt esedékes a 3. inszeminációnk, miután volt lehetőségem pihenni, az előző kettőnél sajnos nem tudtam pihenni, nem tudom, emiatt nem sikerültek-e.Mivel nem visszafele tekintek, így mindegy is. A mostani,3.inszemmel lenne kapcsolatos a kérdésem. Használom az Uttogestan hüvelykapszulát 3x1/nap. Az orvosom két dobozzal írt fel. Kérdésem az lenne, ha mind elfogyott, mikor csináljam az első terhességi tesztet? Valamint még azt szeretném tudni, hogy a hüvelykapszula vége után valóban fennáll-e annak a lehetősége, hogy rá 2,3,4 napra megjöhet a vérzésem? Mit tegyek, hogy most sikerrel járjak? Szedek terhesvitamint, C vitamint, D vitamint, E vitamint + Bio szeléniumot cinkkel. Ahogy tudom, kímélem magam a fizikai megterheléstől. Egészségesen étkezek, mozgok (sétálok a jó levegőn), mindent igyekszem megtenni a siker érdekében. Ha esetleg a 3.inszemináció sem sikerül, menjünk kimondottan meddőséggel foglalkozó intézménybe?
Válaszait előre is hálásan köszönöm, munkájához további minden jót kívánok!
Tisztelettel,
egy kérdező

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!

Azért fordulok Önhöz, mert lenne kérdésem.
Régóta szeretnék babát és eddig nem lettem soha várandós. Voltak problémáim; ciszta háromszor, illetve erős gyulladásom évekkel ezelőtt. Ezek akkor elmúltak gyógyszeres kezeléssel. Azóta is hol van menstruációm, hol nincs. Most az utóbbi időben rendszeresen volt, de most nincs megint 2 hónapja. Voltam többször nőgyógyásznál, és volt olyan, hogy csak gyógyszerrel volt menstruációm, az utóbbi időben viszont természetesen volt. A mostani párommal 2 éve vagyok együtt, szeretnénk közös babát. Voltam meddőségi vizsgálaton, azt mondták, hogy nem lehet gyerekem. A hormonokat húzta alá az orvos: luteinizáló hormon, foliculus stimuláló hormon, ezek magasabbak. Ez januárba volt. A nőgyógyászomhoz is szinte rendszeresen járok, meg szokott vizsgálni, azok az eredmények jók, amiket mond. Mit tanácsol, hogy lehessen gyermekem? Várom válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
31 éves vagyok, és férjemmel babát szeretnénk (első lenne). Két éve vagyunk házasok, de eddig még nem sikerült. 3 évvel ezelőtt diagnoztizáltak cisztát a petefészkemen, amelyet még MR-rel is megvizsgáltak. A tartalma rendben volt, magától fel is szívódott, legalábbis ultrahangon pár hónappal később így mondták. Amikor a ciszta jelentkezett, felborult a ciklusom, hol 44 napra jött meg a menstruációm, hol egy hónapig véreztem, aztán 21 napra jött meg... A nőgyógyász Cyclo Progynova nevű gyógyszert írt fel, melyet ez év augusztusáig szedtem. Azt mondta, hogy mivel babát szeretnénk majd, nem fogamzásgátlót ír fel, hanem ezt a tablettát, amely mellett teherbe lehet esni. Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy abbahagytam a szedését, de mivel arra gyanakodtam, hogy esetleg összejött a baba, a gyógyszert sem szedtem tovább, hiszen azt írja rajta, hogy teherbeesés esetén azonnal abba kell hagyni. Nem jött össze a terhesség, de a gyógyszert azóta nem szedem. Mivel gyógyszerrel 28-29 naposak lettek a ciklusaim, elszoktam attól, hogy gyógyszer nélkül elsőre 36 nap alatt jött meg, ha minden számítás igaz, 12 napos luteális fázissal. Most 3 napig volt menstruációm, a 4. napon már csak gyenge barnázás. Most a menstruáció 3. napján végeztettem hormonvizsgálatot is, az eredmények a következők: hs TSH 1,31 mU/l, FSH 3,41 mlU/ml, LH 3,02 mlU/ml, Progesteron 0,135 ng/mL, Estradiol 89,10 pg/ml, Testosteron 0,344 ng/mL, Prolaktin 446,7 μU/ml, AMH (Anti Mullerian hormon) 0,062 ng/mL. Ez utóbbi érték nagyon aggaszt. A kérdésem az lenne, hogy eredményeim alapján mi a véleménye Doktor Úrnak, teherbe eshetek-e még spontán? Vagy az eredmény alapján meddőségi klinikára kéne mennem? Emelhető-e egyáltalán az AMH hormon szintje, amivel elősegíthető lenne a teherbeesés? Vagy ne is reménykedjek? Ami pedig a Cyclo Progynova szedését illeti, rosszul tettem, hogy 3 évig megszakítás nélkül szedtem, okozhatta ez a problémát?
Válaszát nagyon köszönöm, előre is!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
21. napi hormonvizsgálatom eredményei:
- progeszteron: 35,6 nmol/l
- prolaktin: 350 mlU/l
- tesztoszteron: 1,09 nmol/l
- TSH: 4,74 mlU/l
Idén augusztus óta próbálkozunk. Én 28, a párom 31 éves.
Mi a véleménye a fent írt értékekről? Lehetséges velük a teherbeesés természetes úton?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Egy nagyon fura kérdéssel fordulok önhöz. Biztos nagyon sokan meg is köveznek érte (48 éves egészségesen élő nő vagyok).
Már van öt gyermekem (25, 24, 23, 22 és 15 évesek. Néhány éve megismerkedtem a nagy ővel (igen, van, aki nem elsőre talál rá). Két évvel ezelőtt teherbe estem (először a változókorra fogtam a tüneteket). Aztán csináltam egy tesztet, ami pozitív lett, nagy volt az öröm, 14 hetesen elvetéltem, részben az én hibámból (sokat dolgoztam, és nem is gondoltam, hogy ennyi idősen még lehetek terhes). A vetélést követő időszak keserves volt, gyulladás gyulladás hátán stb. Párom most döbbent rá, hogy neki mégis csak kell egy saját gyerek. Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint van-e még esélyem teherbeesésre, szülésre. Mit tehetnék ennek elősegítése érdekében. Köszönöm válaszát!
Egy reménykedő nő

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
22. hetes kismama vagyok, és a kérdésem az lenne, hogy baj-e, ha sokféle vitamint szedek? Jelenleg szedem a femibion 2-t, e-vitamint (napi1), b-komplex-vitamint (napi 1), magne b6-ot, kalciumot (heti2-3), d-vitamint (heti2-3), C vitamint (napi1).
A babára nézve okozhat valamit ennyi vitamin? Eddig minden eredményünk jó.
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel,
Tímea

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm!
Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy 2017. február első napjaiban 6 hetesen elvetéltem (első adandó alkalommal lettem akkor terhes). Nem volt küret, vállaltam a spontán vetélést, és végül kb. 2 hét alatt a nyálkahártya elvékonyodott.
Azóta volt 9 ciklusom, ez a 10. Az első kettőben orvosi javaslatra nem próbálkoztunk. Majd azóta már nem estem teherbe. Amiket furcsállok, hogy a vetélés óta úgy érzem magam, mint akinek meg fog jönni (a ciklus 3-4.napjától), nincs jó minőségű cervix váladékom (korábban innen tudtam hogy ovulálok), csak tapadós vagy semmilyen. Próbálom megkeresni a peteérést (8-15. nap között), de az lh teszt vagy nulla, vagy nem erősebb a kontroll csíknál. Kaptam ovulációs mikroszkópot a barátnőmtől, amire az első reggeli nyálat használom nyelv alól,de 2-3 naponta páfrányos. Voltam dokinál, mert a vérzésem apró darabos és nagyon sötét, illetve jobban fáj mint szokott. Azt mondta hogy norm. four, de méhgyulladás, így kaptam semicilin-t. Hát jobb nem lett csak a bélrendszerem sínylette meg, meg candidám lett. A háziorvosom írt fel kúpot és femifot (1db) végül, azzal visszatértem a korábbi állapothoz (anibiotikum előtti). Amit furácsálltam, hogy a 26 napos ciklus 9. napján 8mm-es volt az endometrium, pedig előtte 1-másfél éve nekem ez a 23-24. napra volt jellemző.
Más dokinál is voltam, a teherbeesés elmaradásával (mindig magánban), de mindenki elküldött, hogy majd akkor foglalkozunk ezzel, ha letelik az 1év... Hát most valóban februárig kell várjak??? Lehet hogy orvosilag fiatal vagyok (32 múltam), de gyereket vállalni már nem vagyok az, és kettőt szeretnénk, és 40 évesen már nem akarok és nem is fogok szülni (hiszem fel is kell nevelni, ami ma nem ér véget a 18. év után).... A ciklusaim 24-28 naposak voltak korábban (a fenti tünetekkel), de most már az is az utolsó 3 ciklusban csak 22-23 napos. Véleményét várnám. Esetleg 2-3 havi adag fogamzásgátló segítene ön szerint? Mert akkor feliratom...vagy valami peteérés serkentő? Vagy a leírtak normálisnak mondhatók?
Köszönöm,
V

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
Szeretnék érdeklődni, hogy hányadik ciklusnapon kell nézetni a következőket: CA 125, HE4, leptin?
Endometriózis gyanú miatt érdekelnének az értékek.
Előre is köszönöm a választ!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Október 9-én volt a mensesem 1. napja, 16-án megyek petevezeték átjárhatóságira. Az a kérdésem, hogy még az insemináciot meg tudják ebben a hónapban csinálni, vagy várni kell a következő hónapra (novemberre)?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Második gyermeket szeretnénk vállalni, de nem sikerül.
Első terhességem alatt 7,2 lett a terheléses cukrom. Csak diétáznom kellett. Szülés óta nem diétázom, a cukrom határérték alatt volt a szülés utáni terhelésnél.
Most elmentem egy IR vizsgálatra, hátha ez van a háttérben.
Ezek az értékek lettek:
Glükóz 5,8 mmol/L (ref. 3,5-6,1)
Glükóz terhelés 60' 8,6 mmol/L (ref. 3,1-10,5)
Glükóz terhelés 120' 6,7 mmol/L (ref. 3,1-7,5)
Inzulin 7,2 mIU/L (ref.1,9-23,0)
Inzulin terhelés 32,7 mIU/L
Inzulin terhelés 24,8 mIU/L
HOMA IR 1,8
Endokrinológus napi 1 db Mercformin XR 500 mg szedését javasolta és 160g diétát.
Ön szerint ez így jó lesz? Vagy inbkább diétázzam előbb és ha nem jön össze szedjem a gyógyszert? csak mert nincs IR-em és tartok attól, hogy összekavarom a szervezetemet a gyógyszerrel.
Köszönettel: Eronn

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Lassan 1 éve hagytam abba a fogamzásgátló szedését, rendszertelenül jelentkeztek utána a vérzéseim. Az orvosom javasolta, hogy várjunk kicsit, hátha helyre áll. Majd márciusba az ultrahang után pco gyanút állapított meg, hormon vizsgálatot javasolt, de a rendszertelen vérzések miatt nehéz volt egyeztetni időpontot vérvételre, így augusztusban norcolut-ot kellett szednem 10 napig. Így sikerült mostanra hormonvizsgálatra mennem egy magánlaborba, az eredményeim pedig:
3. Nap
TSH - 3,4 LH 3,7. Tesztoszteron:1,12
Fsh-5,8. Prolaktin 564
Ezek a 3. Napi értékek elvileg mind a normál tartományban vannak a referencia értékek szerint.
21.Nap
Ösztradiol 421,2
Progeszteron 1,27
Itt látom, hogy a progeszteron értéke nem jó.
Mivel az orvosomhoz 2 hét múlva van csak időpont, és nem szeretnék izgulni, tudna valamit mondani az eredményekről?
Lehet, hogy azért ilyen alacsony a progeszteron szint, mert nem 28 napos a ciklus. Gyógyszerrel gondolom ezt lehet szabályozni. Vagy mire lehet számítani ? Lassan babát szeretnénk. 26 éves vagyok, és 4 évig szedtem a yasminelle fogamzásgátlót.
Várom válaszát!
Köszönettel, Brigitta

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm Doktor Úr!
Párommal babatervezés előtt állunk. Már kétszer próbálkoztunk, de nem jött össze.
Ladeevitet szedek.
Illetve most voltam ultrahangon, kérdezném, hogy ez mit jelent:
Norm konturu kp. Telt holyag mogott 51x32 mm-es uterus corpus.5 mm-es nyalkahhartya lathato.
Norm.szerkezetu es nagysagu ovariumok.
Hány naponta érdemes próbálkozni, illetve naponta is érdemes?
Utolsó 3 havi ciklusom:
08.01
08.31.
09.30.
Várom mielőbbi válaszát!
Judit

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Több, mint 10 évig szedtem fogamzásgátlót (Tri-Regolt). Kb. egy éve szeptemberben hagytam abba a szedését, mert babát szeretnénk a párommal. 35 éves vagyok. Egy éve próbálkozunk már és nem jött össze. Augusztus végén voltam nőgyógyásznál, ahol a leletre ezt írták: Ép portio hátul, kp. nagy méh mellül, anteflexioban van, környezete szabad. UH vizsgálat: uterus kp. nagy. EM: 8 mm Bal oldali ovariumban egy 14 mm-es folliculus.
Segítene, hogy ez mit jelent?
Ebben a hónapban elkezdtem az ovulációs tesztet is csinálni, már 9 napja csinálom minden nap, de mindig negatív lett. A mensturációm előtt egy-két nappal pecsételő vérzésem volt az elmúlt 2 hónapban. Mit tud tanácsolni nekem ezek alapján?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr!
Egy ideje próbálkozunk a baba projektel, de minden honapban menstruacios problemaval kuzdok. Időben megjön mindig viszont sokszor előfordult hogy szinte csak pár csepp vér jött,vagy nagyon görcsöltem, vagy késett. Mi lehet a problema? Összefügghet azzal hogy nem sikerül teherbe esni ?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
33 éves vagyok és három éves próbálkozás után sem esek teherbe a páromtól, akinek kiválóak a spermái. A meddőségi kivizsgálásom adatairól konzultálva az orvosunk petefészekkimerülés jeleit állapította meg nálam, amire most három hónapos kúrát javasolt a koenzim Q10 nevű étrendkiegészítőből napi egy gramm bevitelét javasolva egy jobb AMH vizsgálati eredmény céljából. Ezt a mennyiséget a gyógyszerészek túladagolásnak tartják. Önnek mi a véleménye?Beszedhetek nyugodtan napi egy grammot belőle anélkül hogy gyomromat vagy bármi mást kikezdené ez a mennyiség?
Üdvözlettel:Márti

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Összetett problémámmal fordulok Önhöz. 1 éve felborult a hormon háztartásom. IR, ösztrogéndominancia, szinte nulla progeszteron, emelkedett prolaktin szint, csökkent pajzsmirigy. 2 havonta jön meg, akkor viszont hetekig megvan, most 3 hete például. Ez megy egy éve. Emellett hpv okozta LSIL CIN1 a rákszűrésem eredménye. A kontroll dönti el a továbbiakat. A vérzés miatt aggódom, gyógyszereket most kaptam, Letrox, és Meforál. Emellett progeszteron krémet, barátcserjét, szelént, folsavat, egyéb vitaminokat és immunerősítőket szedek. Ön szerint ez elegendő e? Két orvosnál jártam panaszaimmal, minden leletemmel, volt mindig uh is. Várhatok e javulást?
Tisztelettel: Zita

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Fél éve próbálkozunk a párommal sikertelenül, ami nem sok, de inkább kivizsgáltattam magam 3. és 21. napi vérvétellel, inzulin teszttel és vitamin szinttel.
A vérvétel eredménye:
TSH: 2,69
D vit: 93
OGTT 5,0-6,4
inzulin 4,5-51-39
FSH 7,8 LH 8,6 PROL 336-305
Az orvos szerint ezek jó eredmények és ha nem szeretnék most gyereket, akkor nem is kéne tenni semmit, de így talán jó lenne picit lejjebb vinni a TSH-t. Fél tabletta/nap Letrox (+szelén) szedését javasolta majd 2 hónap múlva TSH kontroll. Az inzulin kapcsán pedig kicsit egészségesebb életmódot. Előbbivel egyetért, Ön is javasolná a kis mennyiségű Letrox szedését ezeknél az értékeknél?
Köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
23 éves vagyok, a párommal már két éve próbálkozunk a babával, eddig sikertelenül!
A kérdésem az lenne, hogy érdemes lenne meddőségi vizsgálatot csináltatni? Vagy még várjunk vele? Válaszár előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
33 éves nő vagyok, az elmúlt egy év alatt két spontán vetélés után most 17 hetes terhes vagyok. Az előző két terhességemnél vizsgálták a progeszteron szintet, ami csak nagyon csekély volt, el sem érte a minimum szintet, így elhalt a terhesség. Ezúttal Utrogestant kaptam 3*2 adagban az 5. héttől, melyet 14. hétig kellett szednem, fokozatosan lecsökkentve. Mivel nagyon aggódom, végeztettem vérvizsgálatos ellenőrzést, melyen a progeszteron szintem a 16. hét végén 90 nmol/liter lett, a 17. héten már csak 80.5 nmol/liter.
Kérdésem az lenne, hogy jelenti -e ez az eredmény azt, hogy a méhlepény sem termel elegendő mennyiségű progeszteront, illetve ez az alacsony - és úgy tűnik rohamosan csökkenő - érték a második trimeszterben is okozhat-e olyan problémát, mint az elsőben. Szükséges volna-e szednem tovább az Utrogestant bármilyen mértékben.
Válaszát nagyon várom, segítségét pedig hálásan köszönöm.
Krisztina

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
IVF programmal és TSH-val kapcsolatban mindenhol csak a hypotireozis-ról olvasok. Mindenhol csak azt emelik ki, hogy a TSH legyen 2,5 mIU/l alatt.
Nekem viszont hypertyreozisom lett egy középidős vetélés után (A terhesség előtt és alatt alulműködésre szedtem Letroxot). TSH-m most 0,01mIU/l.
Az Ön álláspontja szerint megkezdhető ilyen értékkel egy stimuláció (long protokoll)? Az ilyen alacsony érték nem hat negatívan a stimuláció és a megtapadás esélyeire, a későbbi terhességre? Tényleg csak az a fontos, hogy 2,5 alatt legyen a TSH; az sem számít, hogy ennyivel?
Köszönöm, ha megtisztel válaszával!
Tisztelettel: Dézi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
29 éves vagyok, volt már egy ismeretlen eredetű vetélésem, és szerencsére már van egy 15 hónapos gyermekem, aki a mai napig is szopizik napi 3-4x. Tervezzük a kistestvért, a ciklusom 2 hónapja tért vissza. Azonnal elkezdtem a hőmérőzést, és ovulációs tesztelést, hogy megbizonyosodjak arról, hogy van peteérés. Az első - sikertelen- ciklusomban volt pozitív teszt, és megemelkedett hő is 11 napon keresztül. A második ciklusnak most a várt ovulációs időpontján túl vagyok, nincs pozitív teszt és megemelkedett hő sem, de 3 napja pecsételő vérzésem van. Egyrészt aggódom, hogy a 11 napos luteális fázis nem túl rövid-e, más részt ez a pecsételés is aggaszt most. Van bármi teendőm? Tehetek a pecsételés ellen bármit? Orvoshoz kellene fordulnom?
Köszönöm előre is a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
27 éves nő vagyok, pár éve már együtt vagyok a párommal. Egy hónappal ezelőtt felfáztam, Monural porral lettem kezelve. Ezek után vártunk az együttlétekkel, 2 hétre rá, hogy a gyógyszert beszedtem történt petting közöttünk. Ekkor enyhe barnás folyás jelentkezett az együttlét után. Mivel a felfázásnak tulajdonítottam, így újból vártunk 2 hetet, hogy teljesen rendbe jöjjek. Tegnap újból csak petting történt, de megint előjött ez a barnázás, közvetlenül a pettig után. Azóta semmi. Semmim nem fáj. Három nap múlva hagyom abba a fogamzásgátlót. Mi lehet a probléma? Nőgyógyászomhoz most 27.-ére kaptam időpontot. Válaszát köszönöm előre is!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne, hogy múlt csütörtökön volt egy abortuszom. Aznap délelőtt elég sok, élénkpiros vérzés volt, délután és másnap már csak pici rózsaszínes folyásszerű inkább. Azóta semmi. Tegnap délután óta megint nagyon kevés, inkább barnás pecsételő vérzésem van, kicsit fájdogál az alhasam néha, de ennyi. Ez normális így? Vagy meddig tarthat ez a pecsételés? Mire kell figyelnem, ami esetleg már gondot jelezhet? Köszönöm a választ, szép napot Önnek!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Az elmúlt másfél évben három korai vetélésem vagyok túl. Az egyik hatodik hét körül, a másik kettő biokémiai terhesség volt. Beágyazódás után megállt a fejlődés. Hcg szintem 197 volt. A legutóbbinál trombózishajlam MTHFR C677 T homozigóta. Leiden Heterozigóta mutáció miatt a pozitív terhességi teszt után kaptam a vérhígító kezelést (0,4-es Cleaxanet), ezen kívül még sárgatest hormon pótlást a progeszteronszint növelésére. Sajnos ez sem segített, a terhesség megszakadt. Van egy javuló inzulinrezisztenciám is, mely még nem mutat tökéletes értéket. 0'6,5 mIU/l ,60' 82,4 mIU/l,120' 56,6 mIU/l.
Véleménye szerint ez a magas inzulinérték meggátolhatja beágyazódást,a terhesség fejlődését? Tsh értékem: 2,39. Ez az érték megfelelő a teherbeeséshez? Jelenleg 0,25mg Letroxot és 500 mg Mercformint szedek az emelt folsav adag mellett, ezekre a problémákra.
Válaszát előre is köszönöm! Ildikó

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István,
38 éves vagyok. Tavaly februárig rendszeresen menstruáltam. Akkor egyik napról a másikra elmaradt a menstruációm. Júniusban Norcolut szedése után (3. nap) az eredményeim: TSH: 0,6 mU/L, FT-4=12,8 pmol/l, ESTR: 137,8 pmol/l, PROLM:239,2 mU/l, LH: 23 U/l, FSH: 22. A gyógyszeres kezelés után egy héttel ismét menstruáltam, de utána novemberben szintén csak Norcolut szedése után. 3. napi vérvétel: ESTR: 481,8 pmol/l, PROLM: 245,1 mU/l, LH: 14,9 U/l, FSH: 19,4 U/l. AMH: 0,03 Február óta nőgyógyász javaslatára Trisequens tablettát szedek. A tabletta szedése során késő és elhúzódó vérzés tapasztaltam, valamint jelenleg köztes vérzés is jelentkezett. Szerettünk volna testvért 8 éves gyermekemnek. Önök szerint lehet rá esély?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István!
Tavaly diagnosztizálták, hogy crohn-beteg vagyok. Terhes lettem mikor elkezdtem szedni a medrolt, amiből most 16 mg-ot szedek és salofalkot 3*2-t. Jelenleg 8 hetes terhes vagyok. 6 hetesen voltam uh-n ahol már pulzált a szívcső. A kérdésem az lenne, hogy ilyen gyógyszerek mellett lehet egészséges a baba?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha pozitív lesz az lh teszt, mikorra időzítsük az együttléteket? Melyik napokra? Reggel/este? Sokfélét olvastam, de egy szakértő válaszának hiszek leginkább. A másik kérdésem, hogy melyik napszakban, hány órakor célszerű elvégezni a tesztet? Érdemes napi kétszer, délelőtt és délután/este is? Semmiképp sem szeretnék lemaradni. Szeretném a lehető legszakszerűbben használni.
Előre is köszönöm válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
27 éves vagyok, van egy 2 éves kisfiam. Fogamzásgátló tabletta abbahagyása után 2 hónapig védekeztünk, majd ezután a 3. hónapban rögtön terhes lettem. Naptár szerint peteérés napján próbálkoztunk. Második babával 5 hónapja próbálkozunk, rendszeresen. 1 éve hagytam abba a gyógyszert, az amúgy is problémás bőröm sokkal rosszabb néhány hónapja (gyógyszer abbahagyása után 3-4 hónappal kezdődött). Illetve a menzeszem 1-2 napig tart. Lehet ennek valami köze ahhoz, hogy nem sikerült teherbe esnem? Érdemes lenne egy kivizsgálás? Több alternatív módszerrel (nem gyógyszer) is próbálkoztunk már.
Terhesvitaminnal kapcsolatban is lenne kérdésem. Amiben napi 800ug A-vitamin van az sok? Árthat valamit ha sikerül a baba? Válaszát előre is nagyon Köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Egy laboreredmény megfejtéséhez kérnék Öntől segítséget.
Mar régóta mutat ki ultrahangos vizsgálat cisztákat a petefészkekben. Fiatal koromban voltak problémáim a szőrösödéssel is ezeket nagyjából megszüntettem. Körülbelül 5 éve volt egy vérvizsgálatom pajzsmirigy értékeket nézve egy gombócérzet miatt a torkomban, de a tsh normális értékeket mutatott. 2017 Augusztus 16-án a ciklusom 15. napján volt szintén egy laborteszt, ami a következő eredményeket mutatja:
TSH basal 5,43 qIU/ml
Östradiol 129,7 pg/ml
Testosteron(gesamt) 0,56 ng/ml
Progesteron 7,94 ng/ml
A normál tartományban lévő értékeknél ezek magasabbak, de én sajnos nem tudom értelmezni hogy ez mennyire normális vagy attól eltérő. Az orvos az ultrahang vizsgálatok alkalmával a PCO syndromát említette jelenleg a pajzsmirigy alulműködésre kaptam L thyroxin 25 mg tablettát. Egyéb hormont nem nézett és mivel már 36 éves vagyok és babát is szeretnék érdekelne az Ön véleménye milyen irányban tudok elindulni. 2 éve mindenféle védekezés nélkül sem sikerül teherbe esnem. Sajnos nem Magyarországon élek és itt egy szimpla kérdés feltételére is hónapokat váratnak és a vizsgálatokat is úgy kellett kikönyörögnöm.
A tüneteim illenek a pajzsmirigy alulműködés tüneteire, de az ösztrogén túl- és alultermelésre is ill. a tesztoszteron sok ezt tudtam magamtól eddig kideríteni, de ez sötétben tapogatózás. Szeretnék elindulni életmódváltással és vitaminokkal, de tudnom kellene melyikért tegyek. Csökkenteni, növelni és melyiket?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm
Tisztelettel
Bananiko

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Uram!
38 éves vagyok. Tavaly februárig rendszeresen menstruáltam. Akkor egyik napról a másikra elmaradt a menstruációm. Júniusban Norcolut szedése után (3. nap) az eredményeim: TSH: 0,6 mU/L, FT-4=12,8 pmol/l, ESTR: 137,8 pmol/l, PROLM:239,2 mU/l, LH: 23 U/l, FSH: 22. A gyógyszeres kezelés után egy héttel ismét menstruáltam, de utána novemberben szintén csak Norcolut szedése után. 3. napi vérvétel: ESTR: 481,8 pmol/l, PROLM: 245,1 mU/l, LH: 14,9 U/l, FSH: 19,4 U/l. Február óta nőgyógyász javaslatára Trisequens tablettát szedek. Szerettünk volna testvért 8 éves gyermekemnek. Ön szerint lehet rá esély? Köszönettel

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr!
Július 14-en jött meg utoljára a menstruációm, csütörtökön pozitívat teszteltem. Mivel januárban mar volt egy vetélésem, valószínű az IR es pajzsmirigy alulműködés miatt, ezért meg aznap este orvosom tanácsára elkezdtem szedni az Utrogestant (2x1) Aznap úgy keltem, hogy faj a torkom és lázas is lettem. A torkomra gyógynövényes szopogatót kaptam. Másnapra elmúlt a láz, a torokfájás, viszont szombat reggel apró, piros kiütések lettek a lábujjaimon és kéz ujjaimon, tenyeremen, melyek kicsit égnek és viszketnek is. Mára már a vállamon is található pár és a tünet inkább erősödött. Szombaton a gyógynövényes szopogatót nem szedtem, az Utrogestantól, lehet ilyen kiütésem?

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Tekse István!
Férjemmel gyereket szeretnénk, egy éve derült ki, hogy pajzsmirigy alulműködéses autoimmun eredetű. Tsh 4,8 volt jelenleg lement szépen 1-re. Az orvosnál én erőltettem inkább, hogy írja fel a letroxot, sajnos itt vidéken nem veszik elég komolyan a hormonális eltéréseket, ha van peteérés, akkor semmi gond. A problémám jelenleg, hogy a prolaktinom nagyon ingadozó, volt, hogy 1200, aztán 700, mióta szedem a letroxot 400koruli. Mindig tudom, hogy mikor magas, lila foltok jelennek meg a combomon, feszül a mellem. Addig jártam orvosról orvosra, míg el nem értem, hogy erre is felírják a bromocriptint. Egy hónapja szedem is, napi 2*1 szemet, de a helyzet semmit sem változott, lila foltok a combom, fájó mell már egy kis idegeskedés hatására is. Sajnos az élet minden területén kiskorom óta szorongós típusú voltam mindig, de a prolaktin körülbelül csak egy éve okoz tüneteket.
Ön szerint hogyan tovább? Tudom, hogy amíg ezek az értékek nem rendeződnek, addig nagyon kevés az esély a fogantatásra. Várom mielőbbi megtisztelő válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
PCOS mellett, szerencsére sikerült teherbe esnem, jelenleg 9 hetes kismama vagyok.
A problémám az, hogy körülbelül 2 hete igen erős székrekedéssel küzdök. Elegendő zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, körülbelül 2 liter folyadékot is megiszok naponta és jó pár praktikát kipróbáltam az elmúlt hetekben (szilvalekvár, kaukázusi kefir, lenmag...), de egyik sem oldotta meg a problémámat. A nőgyógyászom tanácsára Glycerin kúpot és Bolus Laxans tablettát vásároltam a patikában, de még ez sem volt hatásos. Erőlködni viszont félek a baba miatt.
A tanácsára lenne szükségem, Ön mit ajánl, mi lenne hatásos a gondomra?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Regina

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Párommal 10 éve szeretnénk gyermeket. Túl vagyunk 6 sikertelen inszemináción és 3 lombikon. Pajzsmirigy alulműködésem és inzulin rezisztenciám van, amit kezelnek. Jelenleg Clostilbegyt tablettát kaptam, hogy egy újabb inszeminációra mehessek. Minden eddigi stimulálásnál elég nagyok lettek a tüszőim. Ma a ciklusom 10. napján van egy 27 és egy 24,5 mm-es tüszőm. Tegnap még 21 és 22 mm-esek voltak. Méhnyálkahártya 9 mm-es. Megkaptam a tüszőrepesztőt (Ovitrelle), holnap végzik az inszeminációt.
A kérdésem, hogy van-e esélyem a gyermekáldásra ilyen tüszőméreteknél. Nem tudom, mi az oka, hogy a tüszők rövid idő alatt ilyen sokat nőnek. Félek, hogy mindig az volt a gond, hogy túlméretesek lettek. A ciklusom 3. napján 11-11 mm-esek voltak ezek a tüszők. Akkor kezdtem szedni a Clostilbegyt tablettát, 2x1-et 5 napig. Volt olyan orvosom, aki a 10 mm-es tüszőt nagynak tartotta a 3. napon. Milyen méretig ideális? Szíves válaszát és segítségét előre is nagyon szépen köszönöm.
Tisztelettel: Erika

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm! 3 éve tervezzük a babát, eddig volt egy terhességem 1 évvel ezelőtt, de máig ismeretlen okból kifolyólag vetéléssel végződött. Nemrég csináltattam hormon vizsgálatot. Ciklus 3. napján:
TSH: 2,9
FT4: 15,8
FT3: 4,7
FSH: 25,9
LH: 10
Prolaktin: 186
Ösztradiol : 94,7
Progeszteron : < 0,67
Tesztoszteron : 0,650
21 napi:
Progeszteron: 12,7
DHEA-S : 4
Az FSH értékem elég magas. Talán már beléptem a változókorba? Szeretnék még gyermeket lehetőleg lombik nélkül. Sikerülhet? Válaszát előre is köszönöm! Kinga

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot!
Párommal gyermeket tervezünk, a nőgyógyász szerint nálam minden a legnagyobb rendben, mégis kisebb vérzést, rózsaszínes folyást tapasztalok együttlét után. Ön szerint van okom aggódni? Válaszát köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
29 éves vagyok, van már egy 3,5 éves fiam. Szeretnénk neki kistestvért, de tavaly 16 hetes terhesen elvetéltem. Mindkét terhesség 2. próbálkozásra sikerült. A vetélés óta eltelt 10 hónap (3 hónapon át nem próbálkoztunk), de nem sikerült ez idáig teherbe esnem. Elmentem vérvételre és kétségbeestem az FSH értékemen. Három hónap FSH értéke a 3. napon: 13,8 IU/l; 11,0 IU/l; 14,0 IU/l
Az AMH érték: 1,10ng/ml
Ilyen értékek mellett teherbe eshetek természetes úton, vagy csak lombik segítségével? Ön szerint mennyire magas az FSH, és mennyire elfogadható az AMH értéke? Csökkenhet az FSH értéke?
Elkezdtem inni napi 2x1 Inofolicot. Olvastam, hogy a melatonin is segíthet, azt hogy kell szedni? Csak a ciklus első felében vagy folyamatosan? Esetleg kell-e szünetet tartani?
Milyen más módszerrel lehet csökkenteni az FSH értéket?
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
31 éves vagyok, még nem voltam várandós. 3 éve próbálkozunk a gyermekáldással, de sajnos sikertelenül. Hormonvizsgálatok (3. és 21. napi), átjárhatósági, spermavizsgálat mind megvoltak már, az utóbbi kettő teljesen rendben volt. A prolaktin szintem volt emelkedett, melyre az óta is szedem a gyógyszert (Bromocriptin-Richter 2,5 mg tabletta napi fél szem), a progeszteron szintem szokott alacsonyabb lenni, de az orvosom elmondása szerint még nincs szükség a hormonpótlásra. 1 évvel ezelőtt a PCT –tesztünk pozitív lett. Túl vagyunk már 2 inszemináción, sajnos sikertelenül. Idő közben kialakult gombás fertőzés miatt az orvosom javasolta az életmódváltást, illetve fél éves gyógyszeres kezelést írt elő. Szeptemberben lenne a következő inszeminációnk. Az utóbb hónapokban elég rendszertelen a menzeszem. Volt, hogy 48 napra jött meg, a mostaniban már a 21. naptól barnázom, néha piros, de még mindig nem jött meg rendesen a menzeszem.
Kérdéseim:
Mi lehet a probléma hátterében?
A kialakult hüvelygomba (hüvelygyulladás) gátolhatja a beágyazódást?
Ön milyen vizsgálatok elvégzését javasolná?
Segíthetne az Inofolic étrend kiegészítő?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt doktor úr!
1 éve volt egy magzat elhalásom most újra terhes vagyok de még nagyon kicsi az orvos szerint.
Kaptam progesterone exeltis 100 mg.-ot.
Pár napja elkezdtem vérezni. A kérdésem az lenne lehetséges, hogy a vérzés mellett megmarad a baba?
Válaszát köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok !
Szeretnék érdeklődni, 30 hetes kismama voltam. Sajnos meghalt a baba. A vércsoportom A Rh negatív, a férjem vércsoportja A Rh pozitív. Első terhességem volt.
Voltam minden vérvételen,lehetséges hogy ilyen esetben a szerveztem megölte a babát ? Ha ez volt az ok akkor ennek a babának nem hamarabb kellett volna meghalnia ? Amikor vérvételen voltam 15 hetesen nem volt ellenanyag termelődés.
A baba szépen fejlődött minden rendben volt vele. Genetikai ultrahangon is voltunk. Kaptam anti d injekciót. Következő terhességnél ilyen előfordulhat? Sokkal több vizsgálatra kell mennem? Mit jelent a hydrops fetalis?
A boncolási beutalón még ez ált. Ha az rh összeférhetetlenség okozta a problémát, akkor ez a többi terhességemnél ki fog hatni ? Ki fogok tudni hordani egy egészséges babát?
Köszönöm szépen a válaszát előre is.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
41 éves vagyok! 4 sikertelen lombikon vagyok túl. 2016. februárjában derült ki, hogy IR-em van, amit gyógyszerrel, diétával és sporttal sikerült rendbe tenni. De ennek ellenére nem sikerült a 4. lombik sem. Minden más labor eredményem jó. 20 éves koromban volt egy abortuszom. Kb. 13 évvel ezelőtt derült ki hogy chlamydiám van (az előző páromtól), amit ki kezeltek, azóta nincs, rendszeresen van ellenőrizve a lombik miatt. Mielőtt kiderült 1 éve voltak problémáim állandó felfázás stb., de szűrést nem csináltak mindig felfázással kezeltek. Lehet évek óta volt. A kérdésem az lenne, hogy a chlamydia okozhatja azt, hogy nem tudnak megtapadni az embriók. A meddőségi központba azt mondták az első és most a 4.-nél voltak nagyon szép embriók, kettőt tudtak visszaültetni, de nem lett belőle terhesség. Chlamydia roncsolhatja a méhet és ezért nem tud megtapadni az embrió?
Köszönöm szépen a válaszát Doktor Úr!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Dr. Úr!
2017.június 14-én volt utoljára menzeszem, de csak 2 napig. Épp nyaraltunk, a haza érkezés után fura volt ez így csináltam tesztet, amiből 3 halvány pozitív lett. Azon a héten pénteken egész erős has szurkálásaim voltak, így gondoltam elmegyek az orvoshoz. Ott azt mondták terhességet nem látnak, viszont PCO-ra gyanakszik. Nos hála ég az óta kiderült pco nincs viszont állítólag nincs peteérésem. Utolsó információm, hogy a menstruáció 2. napjától kezdjem szedni a Clostibeggytet. Most július 13-ára vártam, de nem lettem beteg 8 napja késik. A ciklusaim mindig 26-28 naposak és hála ég óramű pontossággal meg is jönnek.
Jelen pillanat kikerekedett alul a pocakom, mint ha puffadnék,rengeteget pisilek és álmosodok. A hőmérsékletem reggel es este is 37 és 37,4. Július 1-én két napig volt rózsaszínes váladékom, amit magamon soha nem tapasztaltam. Az orvosi vizsgálat ez után történt 2 napra.
7 napja délután egy halvány pozitív tesztem volt, de másnap reggel negatív es délután is. A ball mellemből nyomásra váladék jön.
Kérdésem, hogy lehetek terhes vagy az ultrahangos vizsgálatom ezt teljesen kizárhatja? Történhetett csoda és mégis volt peteérés? 3 hónapja szedem a baba mama vitaminokat. Már nagyon szeretnénk ezt a kisbabát.
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Enikő

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
19 -20 hetesen gyulladás miatt Zinnat nevű antibiotikumot (500 mg) kellett szednem. Napi 2 szemet, 10 szem volt összesen. Mellette pedig Normaflor gyomorvédőt is ittam.
A kérdésem az lenne, hogy árthatott az antibiotikum a babának? Első baba és nagyon aggódom.
Köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy biztonságban vagyok-e, ha Jangee 0,003-ról Symicara váltottam? Egy század mg eltérés van a hormontartalom között, és ez nem befolyásolja-e a védettséget? A Jangeet egy hónapig szedtem a menstruációm első napjától, majd hét nap szünet után váltottam.
Miután együtt voltam a párommal (közvetlen vérzés után) vettem észre, hogy kisebb a hormontartalom.
Mennyi az esélye a teherbeesésnek?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Bernadett

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm!
Párommal szeptember-október körül szeretnénk elkezdeni próbálkozni a babával és szeretném megkérdezni Ön szerint mikor lenne érdemes abbahagyni a fogamzásgátló használatát? Illetve a másik kérdésem, hogy nagyon szeretnénk ha az első gyermekünk fiú lenne és olvastam pár praktikát erről. Czeizel Endre szerint az együttlét előtt érdemes szódabikarbónás vízzel egy hüvelyöblítést végezni. Ezt lehet nyugodtan alkalmazni vagy van esetleg valami rossz hatása a hüvelyre?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Természetes progeszteron krémmel kapcsolatban lenne kérdésem. Javasolja e használni? Volt már egy vetélésem elvileg progeszteron hiány miatt. Az előéletre való tekintettel, újra progeszteront kell majd szedjek az új terhesség létrejöttekor. IR és PCO-s vagyok, ami kezelve van folyamatosan. Gondoltam, hogy addig, már most megtámogatnám a szervezetem egy ilyen természetes progeszteron krémmel. Ön szerint érdemes? Ártani nem tudok vele?
Köszönöm és várom válaszát!
Üdvözlettel

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Azt szeretném megkérdezni,hogy a pajzsmirigy vizsgálatból meglehet-e állapítani, hogy valaki változókorban van?
Nekem az értékeim:
Se TSH supersensitiv meg. 1,016 ml
T3 megh. 5,00
Se szabad thyroxin megh. 15,09.
Én 47 éves vagyok és babát szeretnék.
Erikasz néven vezetem a hőgörbém a baba.hu-n. Az elmúlt hónapban 52 napra volt menses, de tudtam, hogy nem volt ovum!
Most járok a 38. napon. Volt peteérésem, hőm is fent van, luteláris 24. napján a menstruáció sehol, teszt negatív.
Mi lehet a baj? Változókor?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Kérdésem azzal kapcsolatos lenne, hogy most július 5-én volt inszemináció-tesztem. Azt írták a zárójelentésre, hogy július 21-én kell. Közben már július 5-től kell az Utrogestán hüvelykapszulát (napi 3x1-et) felhelyezni.
Szeretném megkérdezni, hogy ez a hüvelykúp a terhességi tesztet nem befolyásolja? Esetleg fals eredményt mutathat emiatt? Még azt is meg szeretném kérdezni, hogy a HCG vérvételt se befolyásolja? Mennyire biztosra mutatható ki a terhesség hagyományos otthoni teszttel az inszemináció után 16 nappal?
Előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy múlt hónap 4-én jött meg, és 5 napig tartott. Ebben a hónapban 10-én jött meg, de jellegében kevés és enyhe volt, és csak három napig volt meg. 36 naposak a ciklusaim, és nem tudom, miért volt meg csak 3 napig.
Voltam nőgyógyásznál, aki azt mondta, minden rendben, van nincs cisztám se.
Esetleg Ön tudna adni tanácsot, hogy akkor mitől lehetett ez?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 19 hetes terhes vagyok.
Az utolsó menstruációm első napja február 25.-e volt.
De a ciklusaim általában 30-31 naposak, nem 28.
Ultrahang eredményeim a következőek lettek:
BPD: 40,5 mm
AC: 137,6 mm
HC: 163,0 mm
FL: 28,1 mm
NB: 4,3 mm
LV: 5,1 mm
Prenasalis vastagság: 2, 2 mm
Cysterna magna: 5,0 mm
Szívműködés szabályos.
Aznap mikor voltam vizsgálaton hivatalosan 19 hetes 3 napos méretűnek kellett volna lenni a babának az utolsó menstruációhoz számítva, de az orvosom szerint pár nappal kisebb, a méretek alapján.
Szeretném kikérni a Doktor Úr véleményét is, hogy ez a pár napos különbség, hogy kisebb a magzat, valamint, az ultrahang eredményekről mi a véleménye?
Van okom esetleg aggódni?
Első baba és jobban aggódok a dolgokon.
Válaszát előre is Köszönöm!!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Én 34 éves vagyok, férjem 40 éves. Férjemnél a spermaszám 1-2 millió, ennek is csak egy része mozgékony, ezért lombik programra mentünk Tapolcára. Ekkor a magas prolactin szintem miatt elkezdtem napi 2x1 Bromocriptin-t szedni. A pajzsmirigy alulműködésemre pedig L-Thyroxin-t, aminek a mennyiségét még növeljük, mert a TSH szintet nem sikerült a megfelelő értékig levinni.
Az első lombik próbálkozáskor 16 petesejtet tudtak leszívni, ebből 8 termékenyült meg, de az ötödik napra, amikor a beültetés lett volna, egy sem maradt életben. A második lombikprogram nagyon hasonló számokkal zajlott. Ekkor sem maradt életképes embrió beültetésre.
Ezután elküldtek Zalaegerszegre immunológia és genetika vizsgálatokra. A genetika vizsgálat nem mutatott gondot, az immunológia viszont D vitamin hiányt, véralvadási problémát ( aPS pozitivitás, +aTPI megnyúlás, APS), magas Anti-Tireoglobulin és Anti-TPO értéket jelzett nálam.
Az immunológus Aspirin protect-et írt fel nekem, valamint a következő peteleszívás napjától adjak be Clexane injekciót. Azt is mondta, hogy ez az embrió megtapadásán tud segíteni és ezek a betegségek nem okozhatták az embriók elhalását. Azt még most sem tudjuk, hogy a két lombik program összes embriója miért halt meg. Milyen okokra lehet gyanakodni, milyen vizsgálatokat érdemes még elvégezni?
Férjem 3 hónapja szed Profertil-t, én Inofem-et kezdtem el szedni. Nekem a TSH szintem még magas 3,7 körüli, amit 2,5 alá le kell vinni. Ha ezt a hormont beállítják, akkor érdemes újabb lombikkal próbálkozni vagy már az örökbefogadáson kezdjünk el gondolkodni? Mit tehetnénk annak érdekében, hogy a harmadik lombik ne úgy végződjön, mint az első kettő? Ha most se jutunk el még a beültetésig, akkor fel kell adni a reményt?
Melinda

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
30 éves egygyermekes anyuka vagyok. Az első gyermekemet 26 évesen szültem (3. próbálkozós hónapban kerültem áldott állapotba). Tavaly áprilisban ismét terhes lettem – ekkor még intenzíven szoptattam-, szintén 3. hónapban sikerült. Sajnos a 18. héten elvetéltem (hematoma). A vetélés miatt elmentem vérvételre ahol a következő eredményeket kaptam:
3. napi eredmények:
TSH 3,330 mIU/l (azóta szedek 25mg Letroxot levitte 1,7-re)
D vitamin: 83,1 nmol/l
AMH:1,1 ng/ml
FSH: 11,1 IU/L _ magas érték miatt 3 ciklusban is megnézettem: 13,9; 14,0, 11,1 (nem ment 10 alá)
LH:7,3 IU/L
Prolaktin: 278 mIU/L
Ösztradiol: 136,1 pmol/l
Progeszteron: 2,3 nmol/l
Tesztoszteron: 0,51 nmol/l
DHEA-S: 5,02umol/l
Anti-TPO: <28 IU/ml
Éhgyomri glukóz:4,8mmol/L
60 perces glükóz: 5,1
120 perces glükóz:4,6
Éhgyomri inzulin: 10,9mIU/L
60 perces inzulin:70,6
120 perces inzulin:32,5
Amikor a kisfiammal terhes voltam, akkor is kevesebb lett a terheléses cukor értékem (175cm, 52 kg vagyok).
21. napi vérvétel eredmények (ovuláció utáni 7-8napi érték):
Progeszteron: 42 nmol/l
Ösztradiol: 241,4 pmol/l
A kisfiam születése óta menstruáció előtt kb. 4-5 nappal barnás folyásom van, az orvosok akkor a szoptatásnak tulajdonították, viszont most már nem szoptatok, és ennek ellenére barnázok a 42-45 nmol/l progeszteron érték mellett.
Jelenleg 8 hónapja próbálkozunk sikertelenül. A magas FSH-ra napi 200 mg q10-et, bio-melatonint, és napi 2x1 inofolicot szedek. A kérdésem az lenne, hogy a vetélés esetleg okozhatott-e petevezeték elzáródást? Vagy a sikertelenség oka a - koromnak nem megfelelő- magas FSH és alacsony AMH? Ilyen értékekkel csak lombikkal lenne esélyem vagy természetes úton is van esély? Mennyire magas az FSH-m, ez csökkenhet is? Ön szerint az értékeim mennyire elfogadhatóak (például 21 napi ösztrogén alacsony értéke)?
Előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm a segítséget!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A 18-19. héten a genetikai ultrahangon biztosan megtudják már mondani a baba nemét?
A 13. héten mikor voltam kisfiút mondtak, elég nagy százalékban.
Mennyire lehet ez biztos ezen a héten?
Persze teljesen mindegy, csak egészséges legyen!
Köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot kívánok!
4 éve próbálkozunk gyermekáldással, sajnos sikertelenül, aminek már tudjuk az okát is: páromnál azoospermiat diagnosztizáltak, továbbá mindkét heréje kisebb a normálisnál.
Az lenne a kérdésem: mitől függ, hogy inszemináció, vagy lombik lesz a kezelés vége, továbbá a debreceni Kaáli Intézetben nagyjából mennyibe kerülne nekünk, vagy milyen összegre számítsunk inszem vagy in vitro esetén? Jó lenne egy hozzáértőtől tudni egy viszonylagos összeget, mert az internetes fórumon sok butaságot olvasni. Válaszát köszönöm! Tisztelettel!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 18 hetes terhes vagyok.
Utoljára a 13. héten voltam genetikai ultrahangon ahol minden rendben volt szerencsére.
Legközelebb a jövő héten megyek ultrahangra.
A kérdésem az lenne, hogy pár hete vizes folyásom van (kisebb-nagyobb foltok a fehérneműn).
Aggódok, hogy ez normális-e ilyenkor, vagy esetleg bajt is jelenthet?
Magzatvízszivárgás lehet? Ilyen esetben mi a teendő? Más tünetem mellette (például égő érzés, viszketés nincs).
Mikor pár hete csináltattam vérvételt és vizeletvizsgálatot ott is rendben volt minden.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István!
30 éves vagyok, van már egy 10 éves nagy fiam. Most 1 év próbálkozás után sikerült végre teherbe esnem. Ma vagyok 7 hetes 1 napos várandós. A 6. heti ultrahangon már volt az embriónak szívcső pulzálása is. Mérete akkor 2,9 mm.
Mivel 1 év alatt sikerült teherbe esnem, nagyon félek, hogy esetleg elvetélek. (Soha nem volt vetélésem). Sajnos sokat olvasgatok a neten. Van egy kb. 10 Ft-os méretű méhszájsebem is, emiatt nem vetélhetek el?
A nőgyógyász azt mondta, hogyha gyermeket szeretnénk, nem kell megműteni (fagyasztás vagy lézer lett volna). A fiammal amikor terhes voltam nem volt semmi panaszom, spontán szültem. Most sincs igazából panaszom a folyáson kívül.
A folyásom mintha kicsit erősebb "illatú" lenne. Még mérem a reggeli hőmérsékletemet, csatolnék hőgörbét is. Mára egy tizedet esett a hőm. Elvileg a terhesség végéig fent kell maradni a hőnek?
Hormonsor vérvételeim is jók voltak. A férjem spermaeredményei is. Terhességi vitamint szedek (Trimeszter 1) és Magnéziumot (Magnesolv). Panaszom nincs, csak a félelem. Köszönöm a válaszát előre is!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Dr. Tekse István!
6 hónapos terhes vagyok C1 méhszáj állapottal.
Olyan kérdésem lenne szednem kell a magne b6 mellett az elevitet , és most kaptam progesteront.
Az orvos csak úgy felírta, de nem mondta, hogy miben segít vagy is használ a gyógyszer. Akinek az ellenanyag szűrése pozitív, annál biztos vagy lehetséges a vérátömlesztés? Az apasági tesztet már születés után meg lehet csináltatni?
Előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot! 32 éves vagyok. 3 gyermekem van. 2014.február és 2016.szeptemberében történt vetélésem. 3 éve próbálkozunk babával. Meddőségi központban is jártunk, ott mindent rendben találtak. Immunologián voltam ott mthfr vizsgált mutáció heterozigótát találtak. Egyéb bajunk nincsen. Kérdésem az lenne így ezzel lehetséges-e egy teherbeesés, terhesség kihordás? Mit szedjek erre mutációra? Mit jelent ez? Köszönöm szépen

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Évek óta fenálló rendszertelen menstruáció, könnyed hízékonyság illetve a későbbi teherbe esésem okán csináltattam hormonvizsgálatot, aminek ma kaptam meg az eredményét.
Ezen vizsgálat a menstruációm 3. napján történt.
LH: 3,81
FSH: 5,10
Progeszteron: 3,4
Ösztradiol: 148,0
Totál tesztoszteron: 1,07
Prolactin: 169,00
TSH: 1,68
A ciklusaim hossza eltérő, általában 40-50 nap, van, hogy 60 napos.
Mivel külföldön élek és csak hetek múlva kaptam időpontot nőgyógyászhoz, szeretném segítségét kérni, hogy az eredmény mennyiben normális.
Üdvözlettel,
Patrícia

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Hormonvizsgálat céljából a 19. és 22. ciklusnapon progeszteront kell nézetnem. Sajnos borzasztó stresszként élem meg a vérvételt, ájulás, stb. Olvastam, hogy a nyálból is meghatározható a progeszteron és a kortizol szint. Ha ezt a módszert választom, annak az eredménye is informatív, vagy mindenképp a vérvizsgálat a jó?
Köszönettel,
Bea

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
2016.05.08-án,volt egy Missebdel végződő terhességem akkor voltam 46-éves.Szerettem volna megszülni, de meghalt. Nekem szívkoszorúér betegségem van 2-eret már tágítottak. Kérdem én ,szülhetnék gyermeket ilyen betegséggel.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
27 éves vagyok, van egy másfél éves gyermekem. Szeretnénk a férjemmel még egy gyermeket. Mióta abba hagytam a fogamzásgátlót 26-29 naposak a ciklusaim. 2 hónapja próbálkozunk, de így pontosan nem tudom mikor van peteérésem. Első baba első hónapban összejött, (31 napos ciklus, fogamzásgátló után). Császárral szültem. Ovulációs tesztet múlt hónapban használtam, 2 napig erősödött, de nem volt annyira erős a csík, mint kellett volna aztán halványodott. Most másik fajtával próbálkozok majd.
A kérdésem:
1. Peteérés körül minden nap vagy inkább 2 naponta érdemesebb próbálkozni? Így, hogy nem rendszeres a menzeszem.
2. Femibion 0 vitamint szedek este, reggel pedig méhpempőt, ezt ma kezdtem el én is és a párom is. Sok egyszerre nekem a 2 vitamin? Ha igen ön mit javasol? Ha terhes leszek ezzel gondolom nem árthatok a babának? És terhesen szedhetem a femibion 0-t, amíg elfogy vagy a méhpempőt?
3. A párom ez mellet még cinket szed. Heti 2 fehérjét iszik és artho guard, izületvédőt szed. Ez okozhat gondot?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az lenne, hogy vesebetegséggel, és magas fehérjevizeléssel, császármetszéssel szültem 21 hónapja, a végén már 6000 volt a fehérje termelődésem, de mi a fiammal nem éreztünk semmi kellemetlenséget, semmi tünetet. A kérdésem a következő lenne, hogy vállalhatnék-e be egy második babát és mikor mennyi időnek kell eltelnie, aki császárral szült, mert volt olyan orvos aki azt mondta hogy ezt se kellene bevállalnom, mert meghalhatunk, és hogy még egyet ne tervezzek, mert nem lenne jó a vesémnek. Ha ezt a gyereket kibírta, akkor szerintem a következő se lehetne akadály, nem hinném hogy meghalnék a gyerekkel mert ha annyira nagy baj lenne akkor már előbb megműtenének. Ha szülnék egy második gyereket, akkor mennyi esély lenne arra, hogy a másodikkal is megműtsenek?Köszönöm hogy meghallgatott, várom válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
48 éves vagyok, 37 éves korom óta nem menstruálok, és azóta nagyfokú csontritkulásom van, mely a gyógyszeres kezelés ellenére is romlik. Az endokrinológusom azt javasolta, hogy kezdjek Trisequens tablettát szedni, mert az megállítja a csontritkulást. Az Ön egyik válaszában itt azt olvastam, hogy "A Trisequens nem fogja "beindítani" a petefészkét, ne szedje". Akkor ezek szerint a csontritkulásra sem lesz hatással?
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
2016 júniusában állapítottak meg nálam IR és PCOS-t. Azóta diétázom, 3x500 mg Meforalt és D vitamint szedek. A kezelés hatására 2016 decemberében sikerült teherbe esnem 2,5 év sikertelen próbálkozás után. Sajnos a terhességem problémába ütközött, az egyik napon barnás váladékot és kis mennyiségű vért tapasztaltam. Az ügyeleten elláttak, Progesterone Exeltis-t kaptam, de a terhességet nem sikerült megtartani. A 8. héten Missed abortiont kellett végrehajtani. A türelmi időt kivárva újra szeretnénk próbálkozni. A kontroll vizsgálaton felfedeztek egy miómát, 15mm méretben, ami 2-3 hónap alatt fejlődhetett ki, azt mondták gondot nem okoz sem a terhesség létrejötténél sem a megtartásában. A rákszűrés alkalmával az eredmény P2 lett, ill, kóros flóra gyulladást állapítottak meg, amire Klion kúpot kaptam. A ciklusom rendszeres, 33-34 napos, ill. hőgörbét vezetek, ahol igazolható az ovuláció. Laborvizsgálatokat is végeztem, ahol minden értéket rendben találtak: 2017.04.24-én, a 23. napon történt vérvétel eredmények: TSH 1,8 mIU/L, Prolaktin 385,9 mIU/L, Ösztradiol: 379,9 pmol/L, Tesztoszteron 1,9 nmol/L, Progeszteron: 21,9 nmol/L.
Az utolsó 2 ciklusnál arra lettem figyelmes hogy a menstruáció előtt 2-3 napon keresztül barnás váladékot tapasztalok.Aztán a menstruáció szépen lezajlik. Köztes vérzésem egyéb panaszom nincs.
Kaptam Utrogestant arra az esetre, ha észlelem a terhességet azonnal kezdjem el szedni. (tekintettel az előéletre) Szeretném kérdezni, hogy Ön szerint mire utalhat a barnázás? Lehet e az valamilyen hormon hiány jele? Szükséges e valamilyen kezelés? Belevághatok e így egy újabb terhességbe?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Rita

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Tegnap voltam genetikai ultrahangon kb. 13 hetes 1 napos vagyok, de hivatalosan utolsó menstruációhoz számítva 13 hetes 3 napos.
Az értékeim ezek lettek:
Mellső fali placenta helyzet.
Magzatvíz mennyisége átlagos.
CRL:72,8 mm
BDP: 22,7 mm
NB: látható (orrcsont)
HC: 80,8 mm
FL:9,0 mm
NT: 2,1 mm (nyakiredő)
FHR:157/perc
Szívműködés szabályos.
Ezek mellett azt is mondta az orvos, hogy 95% hogy kisfiú, de majd a 18. heti ultrahangon tudjuk meg 100%-ra.
Mi a véleménye a Doktor Úrnak az értékekről, illetve előfordulhat, hogy más lesz a baba neme?
Persze az egészség a legfontosabb!
Kíváncsiságból kérdezem, hogy ha megyek a következő ultrahangra előfordulhat-e hogy mégis mást látnak.
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Úr!
2 év sikertelen próbálkozás után nem jött össze a baba. Nálam és a páromnál sem találtak semmit. A havi menstruációm viszont 24-31 nap között húzódik. Most hallottam a barátcserje kapszuláról.
Ön szerint ez a kapszula hatásos?
Köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Jó napot!
Nekem egy olyan problémám lenne mi a párommal 4 éve próbáljuk összehozni a babát, de nem sikerül nekem van egy 7 éves kisfiam az előző páromtól, tehát nekem nincs semmi bajom és párommal is voltunk orvosnál neki sincs baja. Mit lehet ilyenkor tenni? Válaszát előre is köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Kisbabát szeretnénk férjemmel, sajnos ez idáig sikertelenül. 1 év próbálkozás után, készülök hogy kivizsgáltassuk magunkat. 29 éves vagyok, férjem 31.
Abban az időben, amikor először próbálkoztunk nagyon sok stressz ért, és akkor 3-4 hónapon keresztül köztes vérzésem volt, amitől megijedtem.
Jelenleg ez már nincs, de az utóbbi 1 másfél évben egyre nő a ciklusom hossza. Utoljára most 37. napra jött meg a menstruációm, amely reggelén volt egy halvány pozitív tesztem. Előtte napokban végig negatív. Átlagban régebben is 32 naposak voltak a ciklusaim, jelenleg azonban már 34-37 hosszúságúak valamint a menstruáció előtti napokban pár nap barnázásom van.
Szeretném megkérdezni, hogy ez a barnázás mitől lehet és lehet-e vagy kell-e ellene tenni?
A szabálytalan és hosszabb ciklus, a menstruáció előtti barnázás is lehet felelős azért, hogy ez idáig nem sikerült teherbe esnem? Mit tehetek ellene? Azon kívül, hogy pár héten belül készülök nőgyógyászhoz, de olyan régóta olvasom itt a válaszait, hogy szeretném Önnek is kikérni a tanácsát, véleményét.
Az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy a halvány pozitív teszt mitől lehetett? Lehet hogy csak ennyi próbálkozás után, már túl gondolom a dolgokat, de ma van a menstruációm 3. napja és úgy érzem, hogy sokkal "fájdalmasabb ez mint egyébként szokott.
Köszönöm a segítségét!
Anett

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Decemberben volt egy missed ab műtétem.
A terhesség alatt volt barna pecsételésem.
Jelenleg ismét terhes vagyok, most léptem a 12. hétbe.
A pozitív teszt óta szedem a progeszteront. de így gyógyszer mellett is körülbelül az 5. hét végétől kezdődött megint a barna pecsételés, ami a 9. hét környékén megszűnt, a progeszteront továbbra is szedem.
Eddig minden rendben van a babával, a 9. héten voltunk utoljára ultrahangon.
Jövő héten mikor a 13. hetet kezdem, akkor megyek genetikai ultrahangra+vérvétel (kombinált teszt).
A kérdésem az lenne, hogy az együttlét a párommal mikortól megengedett?
Mi a korábbi missed ab és a barnázás miatt nem kockáztattunk és nem voltunk együtt eddig.
Ha genetikai ultrahangon minden rendben lesz, akkor már megengedett az együttlét, vagy mit javasolna a doktor úr meddig érdemes várni vele?
Válaszát előre is Köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Hormonális fogamzásgátlót használtam körülbelül 16 éven keresztül (legutóbb kb. 4-5 éven át Nuvaring-et), 4,5 hónapja hagytam abba. Életkor 32 év. Azóta a ciklusok hossza: 28 nap, 30 nap, 29 nap, 22 nap, 22 nap (minden ciklusban a menstruáció 5 nap). A legutóbbi menstruáció alkalmával nagyon kevés (alig észrevehető) vérzést tapasztaltam, az előzőekben normális volt.
7. napon végzett labor eredményei 22 napos ciklusban:
LH 12,52 U/L
FSH 9,19 U/L
Prolaktin 347,1 mIU/L
Ösztradiol 293pmol/L
17-OH-progeszteron 1,1 ng/ml
Tesztoszteron 1,8 nmol/L
FTI 2,6%
SHBG 70,1nmol/L
Androsztendion 11,1nmol/L
Normálisnak tekinthetők-e a hormonális értékek? Utalhatnak-e valamilyen hormonális problémára? Ajánlott-e endokrinologushoz fordulni?
UH alkalmával 3db 4-7 mm-es cystikus képlet az egyik ováriumban, uterus és a másik ovárium normál szerkezetű. (PCO nincs, inzulin rezisztencia nincs)
Köszönöm a válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Dr. Úr!
8 hetes terhességemnek május 9-én missed ab lett a vége. A kérdésem, hogy mennyi időt kell kihagyni, míg újra próbálkozhatunk?
Köszönöm válaszát!
Zsófi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
10 hetes 4 napos terhes vagyok.
A 6. héttől szinte mindennap volt hányingerem, és hányás.
De most a 10. héttől úgy veszem észre mintha múlnának, enyhülnének a tünetek, nem igazán van már se hányinger se hányás.
Múlthéten voltam orvosnál ultrahangon, szerencsére minden rendben volt a babával.
Volt már sajnos 5 hónapja egy missed ab-om, 8 hetes korban és ezért jobban aggódok, a tünetek elmúlása miatt.
Bajt jelenthet, ha elmúlnak a tünetek 10 hetes korban, vagy természetes?
Válaszát nagyon Köszönöm!!!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Policisztás petefészkeim, inzulin rezisztenciám van, és a jobb oldali petevezetékem el van záródva. Babát szeretnénk, voltam hormon vérvételen a menstruációm 3. és 30. napján (azért a 30. napon, mert általában a ciklusaim 35 naposak).
A 3. napi vérvétel eredményei:
Ösztradiol: 702 pmol/l
Progeszteron: 0,1 nmol/l
FSH: 3,4 U/l
LH: 2,7 U/l
Prolaktin: 571 mU/l
TSH: 1,64
A 30. napon pedig:
Ösztradiol: 165,2 pmol/l
Progeszteron: 2,4 nmol/l
Prolaktin: 598 mU/l
FSH: 4,9 U/l
LH: 5,9 U/l
A mensturáció előtt 1,5 héttől kezdve a menstruáció végéig igen erős alhasi fájdalmaim vannak, sokszor van hányingerem és gyakran vagyok nagyon kimerült. Merckformin XR 750 mg-ot szedek naponta egyszer. A kérdésem az lenne, hogy az említett hormon értékek alapján (amellett, hogy a fent említett betegségek is jelen vannak) van-e esélye a közel jövőben a teherbe esésnek, Ön szerint van-e ovulációm, és ha nincs, akkor mit lehetne tenni annak érdekében?
Nagyon köszönöm. Üdvözlettel: Regi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Azt szeretném kérdezni hogy a babaprojekt kezdeti szakaszában lehet e egyszerre szedni a femibion1 és az inofolic port, mert mindkettőben van folsav. A femibion 1-ből már ez a második doboz, az infolicot még nem szedtem. Febr 22-én volt egy miss ab 8 hetesen és most próbálkoznánk a párommal egy bébivel, méhpempőt is eszem reggel éhgyomorra 2 grammot. Vérképet és hormonvizsgálatot csinált az orvosom, és ezek az eredményeim jók.
Nagyon köszönöm a válaszát előre is.
Üdvözlettel
Horváth Mónika

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor úr!
Voltam Hormonpanel vizsgálaton, a következők lettek az eredmények :
3. napi:
Tsh 1,26
T3. 3,00
T4. 0,94
prolactin 21,69
Luteinizalo hormon 4,6
Follik.stim.hormon 7,3
Progeszteron, 0,7
Estradiol 31,0
Tesztoszteron 1,05
Serum Insulin 5,9
19.napi vérvétel :
Prolactin 13,89
Luteinizalo hormon 3,8
Follik.stim.hormon 4,0
Progeszteron 24,4
Estradiol 84,0
tesztoszteron 1,12
serum insulin 10,1
Ezek Ön szerint jó eredmények? Megállapitható ebből hogy volt e peteérés?
Köszönöm válaszát. Timi

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Február 25-én volt az utolsó menstruációm első napja.
A ciklusaim változóak, de általában 30-32 naposak.
Jelenleg babát várok.
Kétszer voltam már ultrahangon, először 6 hetes 3 naposan amikor 6,2 mm-es volt az embrió.
Másodszor pedig 9 hetes 3 naposan ahol már 25 mm-es volt.
Megfelelőek Ön szerint ezek a mértek?
Legközelebb a 12. heti genetikai ultrahangra kell majd mennem.
Már volt egy missed ab-om decemberben akkor kb. 8 hetesen elhalt a baba, és ezekért az előzmények miatt még jobban aggódom.
Válaszát előre is Köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor úr!
Meg szeretném kérdezni, hogy valóban igaz-e, hogy az antihisztamin nem csak a légúti váladékot csökkenti, hanem a méh nyálkatermelését is?
Ezt olvastam a tervezettbaba.hu oldalon:
"az antihisztaminok a váladékképződést magakadályozzák, amely a méhnyálkára is hatással van, ezért ha lehet, kerüljük használatukat. A C-vitamin is antihisztamin, ezért kerüljük túlzott fogyasztását. A szteroidok gátolják az ovulációhoz szükséges hormonkiválasztást"
Jelenleg allergodilt és cetirizint használok...de most megijedtem...szeretnék teherbeesni.
Válaszát nagyon várom, köszönöm.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
28 éves vagyok, a férjem 33.
kb. 10 hónapja nem védekezünk, fogamzásgátlót előtte sem szedtem. 6 hónapja szedem a Femibiont, voltam rákszűrésen, vérvételen, minden rendben.
A ciklusom szabályos, 28 napos.
Április 19-én kellett volna menstruálnom, viszont nem jött meg.
Gyanús volt, mert mindig szabályos, illetve kb már egy héttel előtte enyhe görcseim voltak.
19-én délután csináltam egy terhességi tesztet negatív lett.
04.20-án reggel újból csináltam egy tesztet, pozitív lett.
Majd 21-én reggel elkezdtem vérezni. 22-én reggel már negatív volt a teszt.
Nem tudom mi történhetett, létrejött a terhesség csak nem maradt meg?
Nagyon szeretnénk már kisbabát, bízom benne, ha már „eddig” eljutottunk nem lehetetlen a dolog.
Gondolom, valamivel rá lehet segíteni, hogy meg is maradjon a baba?
Jövő héten megyek orvoshoz, addig is gondoltam tanácsot kérek?!

A választ itt olvashatod.
 

Üdvözlöm!
Párommal hamarosan babát szeretnénk ezért kipróbáltam az ovulációs tesztet.Még szedem a fogamzásgátlót ezért mindig 28-29 napra jön meg a menstruációm.Ezért ehhez igazítottam az ovulációs tesztet is,de mindig negatív eredményt mutatott?Lehetséges,hogy teljesen más időben van peteérésem?
Elsőként kisfiút szeretnénk és olvastam Czeizel Endrétől hogy a peteérés napján ajánlott együtt lenni illetve az együttlét előtt szódabikarbonátos vízzel érdemes a hüvelyt öblíteni?Ön mit gondol erről?Lehet probléma nélkül alkalmazni?
Előre is köszönöm a választ!

A választ itt olvashatod.
 

Párommal babát szeretnénk, pár hónapja próbálkozunk. Október végén hagytam abba a fogamzásgátló szedését 5 év után. A ciklusaim a gyógyszer előtt se napra pontosan jöttek meg. Gyógyszer után az alábbi ciklusaim voltak - november 29 napos ciklus, december 27 napos, január 26 napos, február 29 napos, március 24 napos. Márciusban 8-14-ig volt meg a havim, majd együtt voltunk 18, 20-án. A következő havim március 31-től április 6-ig volt meg, majd április 13-17-ig barnás folyásom volt. Azóta meg mindig nem jött meg a menzeszem, és ma május 1-én a 32. napnál tartok, ma csináltam egy tesztet, de az negatív lett. Lehet, hogy esetleg korán teszteltem? Együtt voltunk azóta április 23, 25,26-án. Néha érzek kis szurkálást, és egyszer éreztem mintha feszülne kicsit a hasam. Esetleg befolyásolhatja a teherbe esést a pajzsmirigy probléma? Alulműködésem van. Április 22-től kellett átállnom a letrox 75-re, mivel az endokrinológus növelte az adagomat. Mivel növelhetnem az esélyét, hogy a bébi ne várasson sokáig magára?

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
36 éves vagyok. Elég régóta, 12 éve szeretnénk babát, eddig 2009-ben volt egy sikertelen terhességem. A 3. napi vérvétel során az FSH értékem 9,4 lett. Az orvosom szerint ez korai petefészek elégtelenség jele lehet. Szeretném kérdezni az Ön szakvéleményét, illetve azt, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha a diagnózis beigazolódik.
Előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Kedves Doktor Úr!
Andrea vagyok 36 éves uterus didelphys-t állapítottak meg ezzel milyen esélyem van természetes úton teherbeesni? Vizsgálatok még nem voltak.
Illetve segítségét kérném az alábbi labor értékek eredményében:
3. Nap
Lh 2
Fsh 5, 49
Prolaktin 205
Ösztrogén 220
Tesztoszteron 1,6
Kortizol 279
Dhea 5,68
21. Nap
Progeszteron 24,7
Prolaktin 447
Köszönöm

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Hormonvizsgálatnál nagy eltérés van akkor, ha a ciklus 1. napján csináltattam a labort? Mert a 3.nap hétvégére esett volna meg ünnepre? Ezek a laborértékeim: FSH: 10,63 LH:5,58, Progeszteron:1,52, Ösztradiol:203, Prolaktin:5,0,Tesztoszteron totál: 0,77
Mi a véleménye az értékekről? Van probléma? Várom mielőbbi válaszát! Köszönettel: Polly33

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
8 hetes terhes vagyok.
Az 5-6. héttől barnás pecsételésem van, amire kaptam progeszteron tartalmú gyógyszert.
6 hetesen minden rendben volt, szívhang is volt. Legközelebb 9 hetesen kell mennem ultrahangra.
A barnázás azóta csökkent, valamikor napokig semmi, utána megint előjön.
Egyik nap nem pötty, hanem barna nyúlós nyálkás váladék jött ki, amitől eléggé megijedtem.
A Doktor Úr szerint van okom aggódni?
Volt már egy missed ab-om, nem szeretném újra átélni!
Köszönöm szépen a választ!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Tavaly aug.-ban 35 évesen először voltam terhes. A menstruáció utáni első 5 napban estem teherbe. Előtte 8 hónappal hagytam abba a fog.gátlót és a köztes időben eléggé rendszertelenül jött meg (3 hét, 1.5 hónap). Párom külföldi, eléggé ritkán találkozunk, de ez remélhetőleg hamarosan megváltozik.
Nov.4-én a 11.héten missed ab műtétem volt, a babának már nem volt szívhangja és elmaradt a 7.hetes méretnél. Dec.végén és febr. elején hormon teszteket csináltattam, 2 különböző orvossal, mert az elsőnél 3 hétig menstruáltam a műtét után és egy újabb teszt helyett fog.gátlót kellett volna szednem a ciklusom helyreállítására, én meg ezt nem szerettem volna... Ezek az eredmények jöttek ki:
3. nap:
TSH: 1.83 uIU/ml
LH: 14.20 U/I
FSH: 17.50 U/I
Progeszteron: 3.80 ng/ml
Tesztoszteron: 19.09 ng/dl
Ösztradiol: 59 pg/ml
Prolaktin: 15.3 ng/ml
21. nap:
LH: 25.4
FSH: 24.6
Progeszteron: 0.8
Tesztoszteron: 24.41
Ösztradiol: 86
Prolaktion: 16.8
1 hónappal később megismételve az eredmények ezek lettek:
3. nap:
TSH: 2.685 mIU/L
LH: 7.86 U/L
FSH: 25.7 U/L
Prolaktin: 257.9 mIU/L
Tesztoszteron: 0.5 nmol/L
21.nap:
Ösztradiol: 395.1 pg/mL
Se progeszteron: 16.14 ng/ml
AMH: 0.6
MTHFR-re mindkét típusnál heterozigóta jött ki.
Jan. vége óta mindig van vérzésem, átlag 4-5 napig tart és 26-28 naposak a ciklusaim. Febr.-ban 19 napra jött meg, de ezt a stresszre fogtam. Azóta ismét megjött rendesen.
Jelenleg Inofemet fogok elkezdeni 2x1 adagolással, Metafolint fogok szedni, Femibion baba vitamint, 3000NE D-vitamint és Calciumot az alacsony Ca-szintem miatt és Selenorgot.
Az orvosom felkészített, hogy ne nagyon reménykedjek, hogy teherbe tudok esni ilyen értékekkel és gondolkozzunk el a donor petesejten és örökbefogadáson.
Kérdésem az lenne, hogy valóban ennyire gyászos a helyzetem? Merre menjek tovább: endokrinológushoz vagy meddőségi központba? Vagy próbálkozzunk, hátha mégis terhes lehetek? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
B.Beatrix

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr! Sajnos volt kettő abortuszom, ami nem betegség miatt volt hanem saját döntésemtől . Az első abortuszom 34 évesen volt. A második abortuszom egy évvel ez előtt 41 évesen. Ezt az utóbbit nagyon megbántam .2016 évi abortuszom után minden kontroll vizsgálatra elmentem (magánorvos) vizsgálaton kiderült, hogy cisztám van ami felszívódott.2017 év . 1 éves vizsgálaton kiderült hogy ismét cisztám van 4db 6,3 cm volt a legnagyobb a többi kisebb. Erős antibiotikumot szedtem és elmúlt. Ismét szeretnénk babát, de a terhesség nem jön össze. Az orvosom inofolic szedését ajánlotta. A menstruációm normális. Tanácsát szeretném kérni, hogy milyen kúrát ajánlana számomra mielőbbi siker érdekében. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr,
5 hetes terhes vagyok, voltam UH-n, 10 mm-es petezsák volt látható. Az ösztradiol értéke 649 pmol/l lett. Ez jelentheti azt, hogy elhalt a magzat? Pár napja megszűnt egyik napról a másikra a hányinger, émelygés, szagérzékenység, fáradékonyság. A HCG-m 14513 Ul/l lett, a progeszteronom 51,5 nmol/l. 1 hete a HCG 1213 UI/l lett és a progeszteron magasabb volt, 56,6 nmol/l. Ezekből mire lehet következtetni a terhességről? Ha művi befejezésre lesz szükség, az mit jelent? Altatásban végzik? Benn kell éjszakázni, meddig kell pihenni? Köszönöm válaszát.

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Második babánkat várom, jelenleg 8hetes vagyok. Első gyermekünk előtt volt egy missed ab-om.
Nagyon aggódom, mert már a kimaradt menzeszem előtt éreztem, hogy gyulladásom van. Emiatt felkerestem a nőgyógyászom,s nem volt alaptalan a gyanúm ,a cytológiai eredményem:P2,vegyes baktériumot találtak. Orvosom javaslatára elhasználtam egy Canesten Combit, de nem érzek javulást,inkább rosszabbnak érzem .Sokszor ég, viszket,pisiléskor és utána kellemetlen érzésem van,sárgás krémszerű(néha túrós jellegű) a folyásom.
Orvosom azt mondta, hogy a 12.hét előtt nem ajánlott kezelni. A kérdésem az lenne,h Ön mit tetszik javasolni,létezik e valami megoldás erre a problémára?Nagyon aggódom a babánkért. A kezeletlen baktériumtól történhet fejlődési rendellenesség is,vagy ilyen esetben inkább a vetélés áll fenn? Megmaradhat a terhességem,s születhet ettől függetlenül egészséges babánk?
Volt vizelet vizsgálatom is,melyen minden negatív lett,a víz.ph:5,0 ,víz.fajsúly:1030,kristályok:zsúf,ám.uráttal,egyéb:bact.
Egy korábbi probléma miatt férjem volt urológusnál(sperma és vizelet vizsgálaton),s urogenitalis gyulladást találtak nála,amire 3doboz Avatac 500mg filmtablettát kapott-jelenleg is szedi.
Kérem Önt,hogy a fentiek ismeretében legyen szíves leírni véleményét/javaslatát valamint valóban nagyobb a kezelés kockázata mint a baktériumé?
Várom mielőbbi válaszát, melyet előre is köszönök!
Üdvözlettel:V

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
37 éves nő vagyok. 8 éve szeretnénk kisbabát a párommal, 4 éve
volt egy missed ab-om :(.
2 hónapja nőgyógyászati kivizsgáláson 3 cm endometriózisos
cisztát találtak a jobb petefészekben, a balban sima cisztát. CA
125 értéke 92, Roma Score 14. Az orvosom egyenlőre nem akar
műtétet a ciszta eltávolítására, azt mondja, próbáljuk meg
előbb a teherbeesést.
3. napi hormonvizsgálat eredménye:
FSH 4,88 mU/ml
LH 1,66 mU/ml
Estradiol 49,60 pg/ml
Prolact 8,2 ng/ml
Progesteron 0,70 ng/ml
Testosteron 26, 30 ng/dl
AMH 0.98 ng/ml
Ön szerint ezzel a cisztával és hormoneredményekkel lehet
esélyem, illetve milyen veszélyeket okozhat, ha az a ciszta nem
kerül eltávolításra? Lehetséges, hogy csak az utóbbi években
alakulhatott ki az endometriózis? Talán lehet valami más is?
Visszagondolva fiatalabb koromban soha nem volt erős és fájdalmas
menstruációm,, az utóbbi 2 évben is csak 2, 3 alkalommal
tapasztaltam erős fájdalmat.
A barátcserje kapszula (4oo mg) Ön szerint segíthetne, illetve ha
igen, akkor egész ciklus alatt kell szedni?
A glutén és tejmentes diétáról is olvastam, hogy használhat,
viszont a súlyomnak nem tenne jót (158 cm magas, 48 kg), ezért is
tanácstalan vagyok.
Válaszát előre is köszönöm!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Csináltam 3 terhességi tesztet mind pozitív volt! Most pár napja elkezdtem vérezni! Voltam az ügyeleten, de ott nem nagyon mondtak semmit! Igaz megvizsgáltak, de nem láttak még semmit csak annyit, hogy meg van vastagodva a nyálkahártya, ami jó jel! Mi okozhatja a vérzést? Max 2-napig tart utána semmi utána megint 2-nap! 2 hét múlva kell időpontot kérnem a nőgyógyászatra, de az még sok idő! És nem tudom mi lehet! Köszönöm a segítséget!

A választ itt olvashatod.
 

Tisztelt Doktor Úr!
Az bajt jelent ha egyik napról a másikra elmúlnak a tünetek? 1 hete folyamatos gyomorégés, hányinger, hányás tüneteim voltak.
Ultrahangon voltam, minden rendben volt 6 hetes 3 napos. 6,2 mm-es, szívhang is volt.
Ma viszont hirtelen elmúltak a rosszulléteim.
Ez természetes, hogy 1 hét után így váltakozik,vagy van okom aggódni?
Köszönöm a válaszát!

A választ itt olvashatod.
 

Újabb kérdések és válaszok

Régebbi kérdések és válaszok

Tudományos módszerekkel segítünk természetes úton teherbe esni.
 

Rólunk mondták:

"Sziasztok! Mariann vagyok 38 éves. Mi a párommal több mint egy éve próbálkoztunk míg rá nem találtam erre az oldalra. Nagyon sokat köszönhetek neki és az itt együttműködő orvosoknak is. Hála Istenek 5 hetes terhes vagyok! Ez mindössze 4 hónap alatt sikerült. Ne aggódjatok, mindenkinek sok sikert kívánok! És köszönöm még egyszer a tervezettbaba.hu-nak :)))"

Mariann74

Lájkolj minket!